2017-09-03

Elindult! Mini-Könyvklub 8


Szeptember 1-jén elindult a Mini-Könyvklub 8 Vegazus irányítása alatt immáron 8. alkalommal. Hogy pontosan mi is ez, ITT olvashattok róla.

Idén a téma ellenére is nagyon sok taggal kezdünk neki ennek a negyed évnek szám szerint 28 fővel, de jelentkezni még mindig lehet, egészen szeptember 30-ig, mégpedig ITT. A szavazás azonban lezárult és a könyvek listája fix. Ezek lettek a könyvek, amiket megszavaztak a résztvevők, köztük én is.

Szeptember
Fülszöveg:
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
A regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ…
A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat.
A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő kultuszregényéből – a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével – szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült.
Elöljáróban:
Már a havi összegzős rovatban is írtam, hogy nagyon várom ezt a könyvet, mert a sorozat már ordibál, hogy nézzem meg. Addig viszont nem akartam, amíg a könyvet nem olvastam el, szóval most már nem sokat kell várni a sorozatnak, hogy megnézzem. A két utazókönyv után pedig ez lesz a következő olvasmányom, ami körülbelül a hónap közepére fog esni.

Október
Fülszöveg:
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.
A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain.
Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni…
Elöljáróban:
Ez lesz a legizgibb olvasmány, úgy érzem. Még nem tudom, melyik verziót olvasom, mert nem néztem meg a könyvtárban, hogy meg van e egyáltalán. Ha nincs meg, akkor az a verzió lesz, ami a MEK oldalán fent van. Egyébként engem nagyon érdekel a történet, mert nagyon sok filmben megjelent már Dorian Gray alakja, közte a kedvenc sorozatomban is a Londoni rémtörténetekben.

November
Fülszöveg:
Markus Zusak: A könyvtolvaj
1939, a náci Németország
A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi.
Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek.
Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki.
És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.
2005-ben jelent meg az ausztrál író regénye, amely az egész világon bestseller lett, és számos díjat nyert el. 2013-ban mutatták be a belőle készült filmet Brian Percival rendezésében.
Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.
Elöljáróban:
Nem szeretem a háborús könyveket, ez mégis nagyon vonz. Ennek az lehet az oka, hogy láttam a belőle készült filmet, amit imádtam, így alig várom, hogy a könyvet is olvassam.

December
Szabadon választott életrajzi regény, útileírás vagy memoár
Ettől nagyon félek, mert valahogy sosem voltam kibékülve ezekkel a műfajokkal. Ötletem van egy pár, csak még nem tudom, hogy melyikhez lesz kedvem. 4 könyv közül szeretnék majd választani, ezek pedig a következők:
Palya Bea egy szabad szellemű nő, imádom és már egyszer elkezdtem a könyvét, de félbehagytam, mert abban az időben úgy éreztem, hogy nagyon sok. Viszont azóta is ott motoszkál a fejemben, hogy vajon hogyan lett olyan erős nő. Meryl Streep egy istennő a szememben. Imádom szinte az összes alakítását, legyen az divatdiktátor, egy rock sztár vagy éppen a Vaslady. Kicsit a molyos százalék megrémít, így lehet, nem ő kerül ki győztesen. Zavodni Gréta Virág könyvére már korábban is felfigyeltem. Mindig is érdekelt a rákbetegség és hogy miken mennek keresztül azok, akik képesek voltak legyőzni. Cheryl Strayed könyve pedig azért csiggat, mert ebből is láttam a filmet már vagy 20x, így most már igazán illendő lenne a könyve is elolvasni belőle.


Remélem, a könyvek után még egy páran kedvet kaptok a csatlakozáshoz! Ne feledjétek, még van idő beszállni a mókába egészen szeptember 30-ig, viszont ez a határidő a közös januári olvasásnak is.
A képek a moly.hu és a Könyvsarok blogról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése