2017-09-14

Moly Tag


Hikari, az Írásaim Tárháza bloggerinája hívott ki erre a tagre. Mivel imádom a Moly oldalt, ezért szívesen töltöttem ki ez a taget. Hikari válaszait ITT olvashatjátok.

Melyik könyvet jelölted be utoljára olvasottként?
Deme László: Zsófi és a zoknivadász. A saját könyveimmel nem nagyon haladok, viszont a fiúk minden este mesére alszanak el, így az ő olvasmányaikból ebben a hónapban több volt, mint sajátból. Ezért is lehet, hogy pont egy mese az utolsó befejezett könyv.

Mi az aktuális olvasmányként bejelölt könyved?
T. C. Lang: A Lámpás nyomában, Tomcsik Nóra: A változások kora, M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba. A Lámpás nyomában e-könyvben van meg, szóval azt tudom főzés közben hallgatni, így azzal kicsit jobban haladok, mint a papírkönyvemmel, ami A változások kora. Bár az utóbbiből sincs sok, hiszen már csak 100 oldal hiányzik belőle. Az Utazás Dínomdánomba pedig a fiúknak esti mese, és még szerintem is elég szórakoztató.

Milyen könyvet adtál hozzá utoljára a várólistádhoz?
Zavodni Gréta Virág: A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt. Mikor utoljára voltam könyvtárba, akkor láttam, hogy bent van, így gyorsan fel is vettem a várólistára, nehogy megfeledkezzem róla.

Milyen könyvet tervezel legközelebb elolvasni?
Valamelyiket az #ISATRAT listáról. Gondolom, kezdem a legrövidebbel és szépen sorban haladok a többiekkel.

Használod a csillagozós értékelési rendszert?
Persze, hogy használom! Mivel nem tudok nagyon negatívan írni egy könyvről, hiszen lehet bizonyos részek, amik nekem nem tetszenek, másnak pedig pont az jön be, így inkább a csillagokkal szoktam kifejezni a tetszésem vagy éppen nem tetszésem.

Részt veszel-e valamilyen kihíváson?
Igen, bár nem mindig szoktam őket teljesíteni, mert általában elfeledkezem róluk. Van, hogy a sajátomról is.

Használod a kívánságlistát?
Természetesen igen. Bár mostanában inkább a kölcsönkérem opciót választom, mert így is rengeteg könyv van a kívánságlistámon, aminek lehet a többsége nem is fog tetszeni.

Milyen könyvet fogsz venni legközelebb?
Passz. Nálam nincs megadva, hogy mikor milyen könyvet veszek, mert impulzusvásárló vagyok. Ezért ezt sosem tudom előre.

Van kedvenc idézeted? Melyik idézetet kedvencelted utoljára?
„Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” – George R. R. Martin

Nem tudom melyik idézetet kedvenceltem be utoljára.

Kik a kedvenc szerzőid?
A Molyon ők vannak jelölve: A. M. Aranth, Ady Endre, Becca Fitzpatrick, Colleen Hoover, Gabriella Eld, George R. R. Martin, Hajdú-Antal Zsuzsanna, Jean Sasson, Jennifer Niven, Jessica Park, Julia Lewis Thomson, Kemese Fanni, Kendare Blake, Stephen King, Vivien Holloway.

Csatlakoztál valamilyen zónához?
Fogalmam sincs. 2 éve vagyok Moly tag, de erre még nem jöttem rá, hogy azt hogy kell.

Min változtatnál a moly.hu oldalán?
Ezen még nem gondolkoztam el. Szerintem azt változtatnám meg, hogy a negatív értékelést lehessen indokolni, hogy miért adta az illető.

AniTiger kérdése: Mik azok a FRISSeidben, amikre azonnal rákattintasz és mit az, amit ha olyan a kedved, akkor lazán leszűrsz?
Először az olyan frisseket nézem meg, amikben érintett vagyok. Aztán a szavazások, utazókönyvek, értékelések, kívánságlista-elemek, kölcsönkérések jönnek. A karcok akkor, ha mindennel végeztem, mert abból szokott a legtöbb lenni. Ami pedig kimaradt a felsorolásból, azt szűrni szoktam.

Hikari kérdése: Mi az első dolog, amit megnézel egy másik moly adatlapján?
A kedvenc könyvek és az aktuális olvasmányok, amiket megnézek először egy adatlapon.

Te milyen kérdést tennél hozzá a taghez?
Saját kérdésem: Mi alapján választasz Figyeltet?

Kihívottjaim:
- Arwen (A penchant for fantasy).
Remélem, elfogadjátok a kihívást.

A képek a moly.hu oldalról származnak, a fejlécet AniTiger készítette.

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm a kihívást! Nagyon jó kérdést tettél fel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, ha kitöltöd ^^ és köszi :D engem mindig is érdekelt a kérdésem, szóval kíváncsian várom mindenki válaszát :D

      Törlés
  2. Köszi a kihívást! Egyébként zónatag úgy lehetsz, ha befigyeled az adott zónát (legalábbis, ha jól tudom :D). S tök jó lett ez is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszi, ha kitöltöd és várom válaszaid ^^ Igen, közben Réta is mondta, hogy úgy lehetek zónatag :D de komolyan nem tudtam, hogy ennyi az egész, mert így benne vagyok egy pár zónában :D

      Törlés