2019. március 31., vasárnap

Fénypont-mélypont – március | 2019


Sziasztok!
Érkezik a várva várt fénypont-mélypont! Tavaly novemberben jelentkeztem utoljára ezzel a rovattal, így itt volt az ideje annak, hogy újraélesszem. A blogon egyébként komoly újraélesztés zajlik, bízom benne, hogy sikerrel járok. Tudom, ez csakis rajtam múlik, de jó volt erről beszámolnom. Viszont, lássuk március legkiemelkedőbb és legpocsékabb olvasmányát.

2019. március 19., kedd

Kvíz Kedd – Melyik borítót rejti a kép?

Sziasztok!
Kis kihagyás után visszatért a Kvíz Kedd! Nagy erőt kellett vennem magamon, hogy ismét nekiálljak kvízeket gyártani, mert az utóbbi időben eléggé ellustultam. Most viszont, hogy fut az Éltető víz! projekt kénytelen vagyok készülni, hiszen ez egy kollaboráció (értsd: együttműködés, bocsi, előjött belőlem a sznob, és már ezer éve szeretném ezt a szót használni, mert annyira jó a hangzása) a GCK’s Book Review Bloggal, és nem szeretek popsit csinálni a számból. Ezért is készült el a mai kvíz.

2019. március 18., hétfő

2019. március 12., kedd

2019. március 11., hétfő

Havi ajánló – Csobbanjunk!




Sziasztok!
Ezer meg egy éve volt utoljára havi ajánló, most viszont újra jelentkezik. A havi ajánló rovattal, ahogy a neve is mutatja, havonta fogok jelentkezni. Ez egy GoodReads-es csoport alapján működik, ahol Trina vagy Kayla mindig megadja a hónap témáját. Itt nincs limit, így előreláthatólag maximum 7 darabot fogok összeszedni a témához illő dolgokból. A legfontosabbat pedig el is felejtettem. Ezt is Réta blogján találtam, akárcsak a Top5Wednesdayt.
Most viszont nem a GoodRead-es téma alapján választottam a könyveket, hanem az Éltető víz! projekthez köthetően a víz kerül a középpontba. Vagyis azokat a könyveket ajánlom, amiknek szerelmes vagyok a borítójába, annak ellenére, hogy vizes.
Vágjunk is bele!

2019. március 7., csütörtök

Colleen Hoover – Tarryn Fisher: Never never – Soha, de soha 1-3. (Never never 1-3.)


Fülszöveg:
Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!
Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni.
Ma délelőtt óta vadidegenek.
A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen.
Ne habozz! Imádni fogod.

Könyvinformációk:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Magyar megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 174 oldal
Kötés: Puhatáblás
Fordította: Kamper Gergely
Sorozat: Never never
Függővég: igen
Műfaj: romantikus

Fülszöveg:
Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!
Silas versenyt fut az idővel, ahogy egyre több igazságra derül fény, miközben más szálak összekuszálódni látszanak. Ráadásul most már magasabb a tét, ahogy Silas kezéből egyre inkább kicsúszik az irányítás, és mások kezdik gyanúsnak találni a viselkedését. Charlie bajban van, így hát neki kell áthidalnia a szakadékot a múltjuk és a jelenük között. Mert valahol a „szeretlek”-ek meg a „soha, de sohá”-k között ott rejtőzik az igazság, amiről egyelőre elképzelésük sincs, mégis meg kell találniuk.
Könyvinformációk:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Magyar megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 116 oldal
Kötés: Puhatáblás
Fordította: Matyola Melinda
Sorozat: Never never
Függővég: igen
Műfaj: romantikus

Fülszöveg:
Tudod, ki voltál valaha és ki akarsz lenni a jövőben?
Silas Nash és Charlize Wynwood kénytelen elmélyedni a múltban, hogy megoldják saját rejtélyeiket. Versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a szükséges válaszokat, mielőtt mindent elveszítenek.
Vajon vissza tudják szerezni, ami egyszer már az övék volt? Visszakaphatják-e a régi énjüket?

Könyvinformációk:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Magyar megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 106 oldal
Kötés: Puhatáblás
Fordította: Matyola Melinda
Sorozat: Never never
Függővég: nem
Műfaj: romantikus

Véleményem:
A Never never sorozatot most egy kicsit rendhagyó módon fogom értékelni, mert egyszerre mind a három könyv kibeszélésre kerül. A sorozatot az Éltető víz! projekt apropójából fejeztem be, mert tavaly már elolvastam az első részt, viszont nem vitt rá a lélek, hogy folytassam Ezt is kifejtem nemsokára bővebben.
Szóóóval, a cselekményben találkoztam 1, azaz egy darab Charlie lánnyal, és szintén 1, azaz egy darab Silas sráccal, akiknek a szerencsétlen történetét mindkét alany szemszögén keresztül követni tudtam. Fogalmam sem volt, hogy kicsodák ők, ahogy ők maguk sem tudták ezt, és velük együtt ismertem meg a múltjukat és az életüket. Kicsit érdekesen kezdődik a regény, mert a két főszereplő konkrétan a saját nevére sem emlékszik, egyszer csak arra eszméltek, hogy az iskolában vannak, és mindenki furcsán néz rájuk. Majd mikor tisztázzák, hogy mindketten amnéziásak elkezdődik a verseny az idővel az emlékeikért.

Az első kötetben szinte csak az alapinformációkat kaptam meg, ami vajmi kevés volt ahhoz, hogy megismerjem Silas és Charlie párosát. Arra sikeresen rájöttem a két jómadárral együtt, hogy nagyon fontosak voltak egymásnak, de egy múltbeli történés szétválasztotta őket. Sajnos ez a sötétben tapogatózás nem igazán jött be nekem, mert semmi olyan érdemleges információval nem lettem gazdagabb, amire azt mondtam volna, hogy Ez az! Végre valami, amivel közelebb kerültem a megoldáshoz. Sajnos a cselekmény pedig pont a legizgalmasabb résznél ért véget, és ez nem csigázott fel, hogy azon nyomba kezembe vegyen a második részét. Ezért is kellett majd fél év, mire újra nekiugrottam a sorozatnak, és azt is csak azért tettem meg, mert imádom CoHo-t, Tarryn munkásságával pedig csak most ismerkedem, de imádom a csípős stílusát és a humorát, és bíztam benne, hogy valami zseniálisat fognak majd ketten összehozni a végére.
A második kötet érdekes módon ez a rész nem egy átvezető rész, ahogy az megszokott a trilógiáknál, mert sokkal több információt kaptam mindenről, mint az első kötetben, de főleg Silasról, hiszen ez az ő könyve, nagyon kevés szerephez jut Charlie. Ami nem is baj, mert ebben a részben elég idegbeteg, mégis fontos dolgokat tudunk meg azokból a picike részekből is, amíg szerephez jut. Sokkal jobban bejött ez a könyv, mert kezdett a köd feloszlani, így lassan látni lehetett az a bizonyos fényt az alagút végén.

A harmadik kötetben pedig lehull a lepel minden titokról, minden kis puzzle darab a helyére kerül, meg mindenféle ehhez hasonló szófordulat. Szóval Charlie és Silas meglelik a kulcsot az amnéziájuk okára, aminek köszönhetően vissza is nyerik az összes elfelejtett dolgot. Rájönnek, hogy milyen fontosak egymásnak, mennyire hülyék voltak, hogy hagyták a tökéletes kapcsolatukat tönkretenni holmi külső nyomásra, és hogy az univerzum is egymásnak teremtették őket. Igen, eljő’ a happy end, mindenki boldog lesz, nagy pusziszkodás, és… a végére egy csattanó, aminél mindenkinek tátva marad a szája!
Charlie karaktere érdekes volt, mert az első kötethez képest rengeteget fejlődött. Képes volt felismerni, hogy milyen szenyó volt azelőtt, hogy elvesztették az emlékeiket, majd tett azért, hogy megváltoztassa a róla kialakult véleményt.

Silas pedig végig Silas maradt, az ábrándjaival, és azzal, ahogy a szívére hallgatott.
Összességében baromira élveztem a sok hülyeséget, amit Charlie és Silas képesek voltak véghezvinni csupán azért, hogy újra emlékezzenek. Viszont annyira mégsem nyerte el a tetszésem, mert sok dologra nem kaptam kielégítő választ. Egy limonádénak elmegy, viszont sokkal többre vágytam, így sajnos csalódtam a könyvekben.

Ajánlom azoknak, akik:
- mindhárom kötet birtokában vannak, mert frusztrálóak a függővégek;
- bírják a függővégeket;
- nem bánják, ha egy történet kicsit kusza;
- bírják az írónők stílusait. 
 
Értékelésem: a három kötet együtt: 5/3,5 csillag

Kedvenc karakter(ek): Silas
Kedvenc jelenet(ek): mikor a leveleket és naplóbejegyzéseket bogarászták
Kedvenc idézetek:
„Rémisztő, ha az ember nem tudja, kicsoda, és még rémisztőbb belegondolni, hogy talán tévesen rakja össze a darabkákat.” (Soha, de soha 1.)
„– Szerintem földönkívüliek lehetünk – mondom. – Ezért nincsenek meg Charlie és Silas emlékei. Viszont a fejünkben lévő chipek miatt olyasmiket tudunk, hogy mi az a Google meg a Tetris.
– Akkor átkeresztelhetlek E.T.-re?” (Soha, de soha 1.)
Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!” (Soha, de soha 1.)
„Ha hinnem kell a sárkányokban ahhoz, hogy megtaláljam Charlie-t, akkor én leszek az első, aki karddal a kezében száll szembe a tűzokádó szörnyetegekkel.” (Soha, de soha 2.)
„Nem hozzád érni furcsábbnak tűnik, mint hozzád érni.” (Soha, de soha 2.)
Soha ne hidd azt nagy makacsságodban, hogy a csók hiba volt.
Sose felejtsd el, mit éreztél, amikor az ajkam az ajkadhoz ért.
Azt akarom, hogy mindig vágyakozz a csókom után.
Sose felejtsd el, hogyan húztál magadhoz arra vágyva, hogy úgy érezd, mintha az én szívem a te mellkasodban dobogna.
A jövőben sose menekülj el a csókom elöl, amikor a nevetésedet hallva megint eggyé akarok válni veled.
Mindig azt akard, hogy úgy öleljelek, mint tegnap.
Soha ne felejtsd el, hogy engem csókoltál meg először. Soha ne felejtsd el, hogy téged foglak utoljára megcsókolni.
Mindig szeress engem, soha ne hagyd abba.
Soha ne hagyd abba, Charlie!
Soha ne felejts!
Silas” (Soha, de soha 2.)
„A sors lelkünk mágneseként vonzza hozzánk azokat az embereket, helyeket és dolgokat, amelyekhez tartozunk.” (Soha, de soha 3.)
„– (…) Nem tagadhatjuk meg azokat az embereket, akik a múltban voltunk, Charlie. Az viszont rajtunk múlik, hogy kik leszünk mostantól.” (Soha, de soha 3.)
„A felnőttek szeretnek úgy tenni, mintha a mi érzéseink nem lennének olyan mélyek és fontosak, mint az övéik, mintha mi túl fiatalok volnánk ahhoz, hogy tudjuk, mit akarunk. Szerintem mi ugyanarra vágyunk, mint ők. Hogy találjunk valakit, aki hisz bennünk. Aki mellettünk áll, és aki miatt kevésbé érezzük magunkat magányosnak.” (Soha, de soha 3.)
A képek a Pinterest táblámról származnak.

2019. március 1., péntek

Viszlát, február… Helló Március! | 2019


Sziasztok!
Itt van a tavasz első hónapja, a március. Nálunk már kezd az idő is a tavaszhoz hasonlítani, aminek nagyon örülök, mert végre több időt tölthetünk kint a szabadban. Előtte azért még teszek egy visszatekintést a februárra, mert amilyen rövid volt, annál eseménydúsabb.

Februári összegzés:
Február a télbúcsúzás, és a farsang hónapja. Ezt meg is ünnepeltük az oviban, az iskolában, végül pedig egy hittanos farsangi mulatságon is. Úgyhogy mi jól elűztük a telet, azért is várjuk ennyire a tavaszt. A hónapban volt még félévzárás, és büszkén mondom, hogy büszke vagyok a Nagyobbra, mert dicsérettel zárta az első osztály félévét. A 23 diákból 8 kapott dicséretet, úgyhogy nem osztogatta csak úgy a Tanító néni.
Moziban is voltunk februárban, a Lego Kaland 2 mesefilmet néztük meg. Már az első rész is hatalmasra sikerült, de a második része egy picivel jobbra sikerült. A fiúk szerint túl sok volt benne a tánc és a zene, de mégis élvezték, s jókat kacagtak a vetítés alatt. Amit külön kiemelnék ezzel a mesével kapcsolatban, hogy jók voltak a visszautalások az első részre. Aki látta az első részt, és szerette, annak mindenképp meg kell nézni ezt is!

Röviden és tömören ennyi minden történt velünk az előző hónapban.

A sűrű családi élet mellett elég kevés időm volt a blogra, viszont olvasni annál többet olvastam, úgyhogy hamarosan jönnek a jobbnál jobb könyvajánlók és egyéb bejegyzések. Addig is tekintsünk vissza a februári termésre. Összesen 4 bejegyzést sikerült összehoznom, ezekből 3 értékelés egy pedig a jól megszokott hónapzárás.
Értékelések:

Havi egyéb bejegyzések:


Beszerzések, ajándékok, recenziók:
Februárban 4 könyvet sikerült befogadnom az eddigiek mellé. Ebből 2 recenziót, amit köszönök Tóth Anikó Dóra írónőnek, 2 pedig nyereménykönyv. Az Ink lemaradt a képről, pedig annyira csodálatos a borírtója! De majd pótolom az Intsagram oldalamra, hogy Ti is meg tudjátok csodálni.
Alice Broadway: Ink (nyereményjáték)


Februári tervek:
Tegnap kikerült az Éltető víz! havi projekt beharangozója, melyben leírtam, hogy vizes témájú könyveket veszünk górcső alá a GCK’s Book Review Blog íróival. Ezért ezek alapján válogattam össze a havi olvasmányaim.
Elöljáróban:
Imádom CoHo munkásságát, Tarryn Fisher írónővel pedig most ismerkedem, de eddig tetszik a munkássága. Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki abból, ha ők ketten összefognak.
Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj fel rá, hogy összetörik a szíved.

Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát:
Ne kérdezz a múltról!
Ne várj semmit a jövőtől!
Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz.

Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története.
Vesd bele magad!

Elöljáróban:
Igen, újabb CoHo könyv, úgy érzem, most ez kell a lelkemnek, úgyhogy adok neki egy kis romantikát.
Shaker Heights. Cleveland nyugodt, virágzó külvárosa, ahol a házak színétől a szabályos keresztutakon át a lakók sikeres életéig minden tökéletesen elrendezett. Itt él Mrs. Richardson négy gyermekével és ügyvéd férjével. Elena a környék mintalakója, helyi újságíró, és legfontosabb alapelve a szabályok betartása.
Ebbe az idilli kertvárosi buborékba költözik Mia Warren, a titokzatos fotóművész és egyedülálló anya, valamint tinédzser lánya, Pearl, akik a Richardson családtól bérelnek házat, de rövid idő alatt már nemcsak albérlők lesznek, hanem a szomszéd gyerekek életében is fontos szerepet kezdenek el betölteni.
A rejtélyes múltú Mia azonban felbolygatja a gondos rendben élő közösség mindennapjait, amikor Richardsonék barátai egy kínai-amerikai kisbabát szeretnének örökbe fogadni, ám váratlanul felbukkan a gyermek igazi anyja. Drámai küzdelem kezdődik, amely megosztja a város lakóit, és végül Mia és Elena ellentétes oldalra kerülnek. Elena eltökélt szándéka lesz, hogy leleplezze a nő titkait, de megszállottsága váratlan és visszafordíthatatlan következményekkel jár. És mindeközben egy családi házban egy szikra lángra lobban.
Regény a súlyos családi titkokról, az anyaság kegyetlen nehézségeiről, és annak a veszélyeiről, ha elhisszük, hogy a szabályok követésével mindig megakadályozhatjuk a katasztrófákat.
A Kis tüzek mindenütt megjelenése óta kitartóan szerepel a New York Times bestseller listáján, a legjobb szépirodalmi műnek választották meg a Goodreads olvasói 2017-ben, és már több mint húsz országban keltek el a kiadás jogai. A regényből Reese Witherspoon és Kerry Washington főszereplésével a Hulu készít sorozatot.

Elöljáróban:
Ez a kakukktojás a havi leendő olvasmányaim között, ugyanis Kis tüzek mindenütt a havi Mini-Könyvklub közös olvasmánya, amit szeretnék elolvasni most már időben.

Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nehezen képes feldolgozni a traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen.
Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?

Elöljáróban:
Bízom benne, hogy még belefér az időben a Poszeidón is, amivel hatalmas lépést teszek afelé, hogy leküzdjem a félelmem a vizes borítókkal szembe. A többi könyvvel nincs bajom, csupán az olyanoktól viszolygok, amin egy emberi lény van víz alatt. Ez pedig pont olyan.
A hónapban tervezek egy csomó bejegyzést, ami bízom benne, hogy összejön. Újra visszatérek a book tagek világába, csinálgatok ismét kvízeket, szóval érdemes lesz megint sűrűbben látogatni az oldalt, vagy feliratkozni, hogy kapjatok értesítést, ha új bejegyzés kerül ki. Addig is….
Köszönöm a figyelmet!

A képek a moly.hu, és Pinterest oldalamról származnak, illetve saját készítésűek.