Sziasztok!
Itt van a
tavasz első hónapja, a március. Nálunk már kezd az idő is a tavaszhoz
hasonlítani, aminek nagyon örülök, mert végre több időt tölthetünk kint a
szabadban. Előtte azért még teszek egy visszatekintést a februárra, mert
amilyen rövid volt, annál eseménydúsabb.
Februári összegzés:
Február a
télbúcsúzás, és a farsang hónapja. Ezt meg is ünnepeltük az oviban, az
iskolában, végül pedig egy hittanos farsangi mulatságon is. Úgyhogy mi jól
elűztük a telet, azért is várjuk ennyire a tavaszt. A hónapban volt még
félévzárás, és büszkén mondom, hogy büszke vagyok a Nagyobbra, mert dicsérettel
zárta az első osztály félévét. A 23 diákból 8 kapott dicséretet, úgyhogy nem
osztogatta csak úgy a Tanító néni.
Moziban
is voltunk februárban, a Lego Kaland 2 mesefilmet néztük meg. Már az első rész
is hatalmasra sikerült, de a második része egy picivel jobbra sikerült. A fiúk
szerint túl sok volt benne a tánc és a zene, de mégis élvezték, s jókat
kacagtak a vetítés alatt. Amit külön kiemelnék ezzel a mesével kapcsolatban,
hogy jók voltak a visszautalások az első részre. Aki látta az első részt, és
szerette, annak mindenképp meg kell nézni ezt is!
Röviden
és tömören ennyi minden történt velünk az előző hónapban.
A sűrű
családi élet mellett elég kevés időm volt a blogra, viszont olvasni annál
többet olvastam, úgyhogy hamarosan jönnek a jobbnál jobb könyvajánlók és egyéb
bejegyzések. Addig is tekintsünk vissza a februári termésre. Összesen 4
bejegyzést sikerült összehoznom, ezekből 3 értékelés egy pedig a jól megszokott
hónapzárás.
Értékelések:
Havi egyéb
bejegyzések:
Beszerzések, ajándékok, recenziók:
Februárban
4 könyvet sikerült befogadnom az eddigiek mellé. Ebből 2 recenziót, amit
köszönök Tóth Anikó Dóra írónőnek, 2 pedig nyereménykönyv. Az Ink lemaradt a
képről, pedig annyira csodálatos a borírtója! De majd pótolom az Intsagram
oldalamra, hogy Ti is meg tudjátok csodálni.
Tóth Anikó Dóra: Puszimanók (recenziós)
Tóth Anikó Dóra: Jobbra húzott történetek (recenziós)
Alice Broadway: Ink (nyereményjáték)
Benyák Zoltán: Az utolsó emberig (nyereményjáték)
Februári tervek:
Tegnap
kikerült az Éltető víz! havi projekt beharangozója, melyben leírtam, hogy vizes
témájú könyveket veszünk górcső alá a GCK’s Book Review Blog íróival. Ezért
ezek alapján válogattam össze a havi olvasmányaim.
Elöljáróban:
Imádom
CoHo munkásságát, Tarryn Fisher írónővel pedig most ismerkedem, de eddig
tetszik a munkássága. Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki abból, ha ők ketten
összefognak.
Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj
fel rá, hogy összetörik a szíved.
Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát:
Ne kérdezz a múltról!
Ne várj semmit a jövőtől!
Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz.
Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története.
Vesd bele magad!

Igen,
újabb CoHo könyv, úgy érzem, most ez kell a lelkemnek, úgyhogy adok neki egy
kis romantikát.
Shaker Heights. Cleveland nyugodt, virágzó külvárosa, ahol
a házak színétől a
szabályos keresztutakon át a lakók sikeres életéig minden tökéletesen
elrendezett. Itt él Mrs. Richardson négy gyermekével és ügyvéd férjével. Elena
a környék mintalakója, helyi újságíró, és legfontosabb alapelve a szabályok
betartása.
Ebbe az idilli kertvárosi buborékba költözik Mia Warren, a titokzatos fotóművész és egyedülálló anya, valamint tinédzser lánya, Pearl, akik a Richardson családtól bérelnek házat, de rövid idő alatt már nemcsak albérlők lesznek, hanem a szomszéd gyerekek életében is fontos szerepet kezdenek el betölteni.
A rejtélyes múltú Mia azonban felbolygatja a gondos rendben élő közösség mindennapjait, amikor Richardsonék barátai egy kínai-amerikai kisbabát szeretnének örökbe fogadni, ám váratlanul felbukkan a gyermek igazi anyja. Drámai küzdelem kezdődik, amely megosztja a város lakóit, és végül Mia és Elena ellentétes oldalra kerülnek. Elena eltökélt szándéka lesz, hogy leleplezze a nő titkait, de megszállottsága váratlan és visszafordíthatatlan következményekkel jár. És mindeközben egy családi házban egy szikra lángra lobban.
Regény a súlyos családi titkokról, az anyaság kegyetlen nehézségeiről, és annak a veszélyeiről, ha elhisszük, hogy a szabályok követésével mindig megakadályozhatjuk a katasztrófákat.

A Kis tüzek mindenütt megjelenése óta
kitartóan szerepel a New York Times bestseller listáján, a legjobb szépirodalmi
műnek választották meg a Goodreads olvasói 2017-ben, és már több mint húsz
országban keltek el a kiadás jogai. A regényből Reese Witherspoon és Kerry
Washington főszereplésével a Hulu készít sorozatot.
Elöljáróban:
Ez a
kakukktojás a havi leendő olvasmányaim között, ugyanis Kis tüzek mindenütt a
havi Mini-Könyvklub közös olvasmánya, amit szeretnék elolvasni most már időben.
Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a
tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű
Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt
kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér,
nehezen képes feldolgozni a traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az
ibolyakék szemű idegen.
Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?

Bízom
benne, hogy még belefér az időben a Poszeidón is, amivel hatalmas lépést teszek
afelé, hogy leküzdjem a félelmem a vizes borítókkal szembe. A többi könyvvel
nincs bajom, csupán az olyanoktól viszolygok, amin egy emberi lény van víz
alatt. Ez pedig pont olyan.
A
hónapban tervezek egy csomó bejegyzést, ami bízom benne, hogy összejön. Újra
visszatérek a book tagek világába, csinálgatok ismét kvízeket, szóval érdemes lesz
megint sűrűbben látogatni az oldalt, vagy feliratkozni, hogy kapjatok értesítést,
ha új bejegyzés kerül ki. Addig is….
Köszönöm
a figyelmet!
A képek a moly.hu, és Pinterest oldalamról
származnak, illetve saját készítésűek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése