2017. február 28., kedd

Fénypont – mélypont február



Február utolsó napjának végén meghoztuk a havi összegzést, azokról a könyvekről, ami a legjobb illetve a legrosszabb volt a hónapban.

Janina:
Ebben a hónapban olyan szerencsés volt, hogy csupa csupa jó könyveket olvasott. Viszont a legkiemelkedőbb A hét Éva volt.

Neal Stephenson:
Seveneves – A hét Éva
Fülszöveg:
„A Hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.”

A Föld napjai meg vannak számlálva. A világ nemzetei az elkerülhetetlennel és a vészesen fogyó idővel versengve összefognak, hogy nagyszabású tervet dolgozzanak ki az emberiség megmentésére – messze a légkör felett, a bolygóközi űrben.

A maroknyi, gondosan kiválasztott túlélőnek előre nem látott technikai veszélyekkel és kihívásokkal, újabb és újabb katasztrófákkal kell szembenéznie. A könyörtelen univerzum a végsőkig próbára teszi találékonyságukat és felkészültségüket az űrben lebegő törékeny komplexumban, amely az emberi faj túlélésének utolsó záloga.

Azonban mégis az emberi természet árnyoldalai és kiszámíthatatlansága válik végső próbatételükké. A Nemzetközi Űrállomás legénységének önmagát kell legyőznie igazán. A kozmikus kataklizma és az eltelt évszázadok alatt a felismerhetetlenségig összeégett anyabolygó pedig türelmesen vár a visszatérésükre…

A Hét Éva pedig válaszol hívására.

Neal Stephenson nem csupán író, hanem elismert tudós szaktekintély is: többek között az Amazon alapítója, a futurista Jeff Bezos Blue Origin nevű cégénél is dolgozott, ahol a szuborbitális pályára való utazás módszereit segített kidolgozni. Jelen kötetben A marsihoz hasonlóan létező, és precíz tudományos tényekből indult ki, amelyeket közérthetően interpretál. A tudományos fantasztikumot filozófiával, technikai leírásokkal, pszichológiával és magas irodalommal vegyíti ebben a rendkívül ötletgazdag regényben, amelynek jövőképe egyszerre különleges és hátborzongatóan ismerős.

Neal Stephenson a Hugo-díj birtokosa és többszörös Clarke Award, illetve ötszörös Locus SF Award díjnyertes, káprázatos képzelőerejű írózseni.

Vélemény: nagyon komplex, de tökéletesen kidolgozott, Stephenson egy zseni. Egyszerűen jó, és aki nem hiszi járjon utána.

*** 

Dorka:
Én a hónapban nem úgy haladtam az olvasással, ahogy kellett volna, így kevesebb könyv is került sorra. Átnéztem az elolvasott könyvek listáját és csodálkozva vettem észre, hogy én sem tudok választani legrosszabb könyvet a hónapra. Ennek az lehet az oka, hogy a gyerekeknek több könyvet olvastam, vagy nagyon ügyesen válogattam össze a havi olvasnivalót. De inkább jöjjön a lényeg, mégpedig, hogy melyik könyv is nyerte el a hónap legjobb könyve díjat *dobpergés*:

Rojik Tamás:
Befogad és kitaszít
Fülszöveg:
Egy péntek estén az anyám a vacsoránál nagyon komolyan azt mondta, hogy a követező pénteken el fogom kísérni őt balettórára, hogy nőiességet tanuljak, ahogyan a hozzám hasonló úri hölgyeknek illik. Az eltelt évek ellenére is meglepett a vaksága. Gondolkodtam, melyik reakciót válasszam. Földhöz vághattam volna a levest, üvölthettem volna, nagyon halkan nemet válaszolhattam volna, és akkor elegánsan felmegyek a szobámba, de sejtettem, hogy fordulóponthoz érkeztem, valamin változtatnom kell. Apám látta a hezitálásomat, óvatosan húzta maga felé a törékeny tárgyakat, de megszólalni nem mert.

Véleményem: ennyire furcsa szerelmi történetet még nem igazán olvastam, és pont emiatt lett a legkiemelkedőbb olvasmányom. Bővebb értékelést ITT, és mivel magyar íróról van szó, dukál hozzá egy interjú is.


Remélem kedvet kaptatok valamelyik könyvhöz, ha igen, osszátok meg velünk véleményetek, mert kíváncsiak vagyunk rá.

2017. február 27., hétfő

Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája (Jók és Rosszak Iskolája 1)


Köszönöm szépen a recenziós példányt a Twister Media kiadónak!

Fülszöveg:
Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.

Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.

Könyvinformáció:
Kiadó: Twister Media
Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 580 oldal
ISBN: 9786158029414
Fordította: Bozai Ágota
Illusztrálta: Iacopo Bruno
Itt megvásárolható

Véleményem:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két barátnő, akik szöges ellentétei voltak egymásnak. Sophie, egy igazi hercegnő, gyönyörű ruhákban jár, mindenivel kedves, azonban a látszat csal, ugyanis galád módon oka volt ennek a viselkedésnek. Agatha pedig mindenkitől elzártan él anyjával és macskájával a temetőben, és mindenki fél tőle, mert igazi boszorkánynak tartják. Ők mégis összebarátkoztak annak ellenére, hogy ennyire ellentétek. Nagyon kedves kis kezdés, de valahol érezzük, hogy ennek nem lesz szép vége. Persze az eleje és a vége között jó sok dolog történt, ami kihatással volt a végkifejtettre.
Ami közte történt, nos, vegyes. Voltak benne olyan részek, amik a magasba repítette, és persze olyanok is, amik a földhöz csaptak a nagy szárnyalás közepette. Ilyenkor volt az, hogy nem haladtam a könyvvel, mert úgy éreztem nem jutottam A-ból B-be, csak egy helyben toporgok, és ugyanazt olvasom minden egyes oldalon. Sajnáltam az ilyen részeket, mert ha ezek nem lettek volna benne, akkor olyan tökéletes könyvet kaptam volna, hogy ihaj!
A könyvben egy szuper világ kel életre, ahol megismertem, hogy miként képzik ki a Jók és Rosszak iskolájában a tanulókat galádnak illetve hercegnőnek és hercegnek. Imádtam, hogy bepillantást kaptam az órákba, legyen az akár gyakorlati vagy elméleti. Jobban vonzott a galádok iskolája, annak ellenére, hogy szörnyű volt a bánásmód. Sokkal jobb volt, hogy ők olyan dolgokat tanulnak, amikkel képesek túlélni a Végtelen erdőt, ahova akkor kerülnek, mikor befejezték az iskolát. A Jók ezzel ellentétben nem igazán tanultak semmit. Jó, jó néhány varázsigét, állatokat maguk mellé állítani és kívánságokat teljesíteni megtanultak. Ezen kívül több figyelmet szenteltek arra, hogy szép legyen a mosolyuk, csodálatos ruhákban járjanak. Talán a Jó fiúk csináltak hasznos dolgokat, mert nekik kell megmenteni majd a Hercegnőket a különböző szörnyűséges dolgoktól, mikor a Végtelen erődbe kerülnek. Nem is értem, hogy a különböző kihívásokon miért a Jó nyert mindig, mikor nekik alig volt gyakorlati tapasztalatuk. Igen, ez azt jelenti, hogy én a Rossz tagozatnak szurkoltam, és én is inkább ott töltöttem volna el napjaim, mint a cicomáskodó Jók között. Ezek után pedig teljesen megértem Agathát, aki szintén nem tudta elviselni a társaságukat. Ó, igen, még nem is említettem a legjobbat! A drága, magát hercegnőnek képzelő Sophie a Rosszak Iskolájába, a szegény magányos Agatha pedig a Jók tagozatára került, és ebből pattant ki az egész bonyodalom. Sophie végig azon volt, hogy bebizonyítsa, hogy ő valóban Jó, Agatha pedig végig ehhez segítette hozzá. Hogy mi lett a vége? Iszonyatosan nagy balhé! A közjáték pedig egy Mesetlon, egy Ki mit tud? verseny és egy Hóbál.
A szereplőkről szívesen olvastam volna még, főleg a galádokról, mert a hercegnőkről és hercegekről többet tudtam meg. A kedvenceim a Rosszak közül kerültek ki, bár ennek lehet az az oka, hogy kicsit titokzatosabbak maradtak, mint a Jók. Sophie nem lett a kedvencem, szerintem egy hisztis nőszemély, aki csak magával törődik, és csak azért tesz jót másokkal, és öltözik szebbnél szebb ruhákban, hogy ezzel bebizonyítsa, hogy ő igenis Jó. Közben pedig pont ezzel az alantas, hátsó szándék miatt került oda, ahova az Iskolában. Sophiet nagyon szerettem, mert végig barátnője mellet állt és segítetett neki, annak ellenére, hogy majdnem mindig valami miatt Sophie leszidva vagy megharagudott rá. Ezzel szerintem megérdemelte a helyét a Jók között. Nem is értettem, hogy miért ellenkezik annyira ellene, hisz a lelke mélyén 100%-ban Jó volt.
Képeket most csokorba szedve hoztam, mert rengeteget találtam. Először egy vegyes vágott sorozatot láthattok:


Az iskola eseményei a második válogatásban:


Itt pedig a tanulók láthatóak:

Értékelés: 5/4
Kedvenc karakter(ek): Sophie, Hester, Pötty, Hort
Kedvenc jelenet(ek): az iskolai megmérettetések, a Ténetész jelenetek
Kedvenc idézetek:
„Ősidőknek erdejében
Két kastély áll, fej fej mellett;
Egy a Jónak, egy Gonosznak,
Együtt, de mind mást tanulnak.
Menekülnél, de nem lehet,
Kifelé csak mese vezet.”
„– Még mindig próbálok rájönni, miért akarsz barátkozni velem.
– Azért, mert kedves és mókás vagy – felelte Sophie.
– Anyám szerint goromba és kedvetlen vagyok. Szóval valamelyikőtök hazudik.”
„A Rosszak Iskolájában nem látták szükségesnek eldönteni, mik a "fiú" képességek és mik a "lány" képességek. De itt, a Jó tornyaiban a fiúk kardvívást gyakorolnak, miközben a lányok kutyaugatást és bagolyhuhogást tanulnak. Nem véletlen, hogy a hercegnők olyan tehetetlenek a mesékben…”
„– (…) akármi is történik, van választásod. – jegyezte meg Sophie halkan, szinte kedvesen. – Mindketten magunk választhatjuk meg, hogyan végződik a mesénk.”
„1. A Rossz támad. A Jó védelmez.
2. A Rossz büntet. A Jó megbocsát.3. A Rossz bánt. A Jó segít.4. A Rossz elvesz. A Jó ad.5. A Rossz gyűlöl. A Jó szeret.”
„Mi az, ami a Rosszban sosincs meg… és ami nélkül a Jó képtelen létezni?”

89. Oscar-gála élménybeszámoló

89. Oscar-gála élménybeszámoló

A 88. Oscar gálát néztem először életemben, mert imádom a filmeket, de sosem mozgatott meg ez a díjátadósdi… Múlt évben viszont nagyon ráértem, gondoltam megnézem, és tényleg hatalmas show. Tele van „idióta” viccekkel, szeretem az ilyeneket, úgyhogy gyorsan eldőlt, hogy rendszeresítem a dolgot. A gála másik nagy előnye, hogy megismerem azokat a filmeket is, amiket egyébként lehet, hogy itthon ki/le sem adnak, vagy nem ekkora hírveréssel, pedig igencsak megérik. (lsd. Spotlight, 12 years a slave)
 Ez idén sem volt másképp, rengeteg új filmet tettem fel a virtuális várólistámra.
Rühellem a trailer-eket, ahogy a fülszövegeket is csak akkor olvasom végig, ha jellegtelen, különben elég lenne az első két mondat, és már akarnám a könyvet,(pl. a Seveneves esetében is egy mondat elég volt) tehát nekem megfelelő, hogy csak képkockákat mutatnak a filmekből, mert így már látom, hogy akarom-e vagy sem.
Idén a Hacksaw Ridge, a Fences, a Manchester by the Sea, a Moonlight is egyaránt meggyőzött, noha díjakat alig vagy egyáltalán nem zsebeltek be. Amiket már könyv miatt ismerek: a Lion és a Hidden Figures is nagyon várós, és már ideje lesz az Arrival elolvasásának és megnézésének is.
 A La la land volt az est favoritja, nem értem miért....mégis nagyon kíváncsian vártam a legjobb film díjának átadását a végén, s mikor a La la land megkapta ezt, én szépen ki is kapcsoltam a tv-t, elég csalódott voltam, nem érdekelt a köszönőszöveg… Fél nappal később jöttem rá, hogy több órányi ébrenlét után pont a leghatásosabb 5 percről sikerült lemaradnom, amikor is kiderült, hogy rossz filmet mondtak be, s a valódi nyertes a Moonlight!
Örömteli fordulat, s legalább utólag láthattam a jutubon :D

Köszönöm az élményt az Akadémiának, aki létrehozta a díjat. A Duna tv-nek aki az országunkban közvetítette,  az LG-nek aki a készülékemet biztosította, az Acer-nek és a Youtube-nak, hogy utólag mégis láthattam a kavarodás perceit. Köszönöm a szüleimnek, hogy egyáltalán a világon vagyok, és a kislányomnak, aki mindössze egy órán át volt velem ébren, így a maradék időben nyugalmam megzavarása nélkül figyelhettem a gálát.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm!


2017. február 26., vasárnap

Asszociációs kihívás #1


Hahó kedves Olvasók!
Ma hozok egy újabb bejegyzést, mert ez annyira megtetszett, hogy nem tudtam várni a megosztással.
Ez egy asszociációs játék/kihívás, amit @FairyDust talált ki és a blogján található az eredeti bejegyzés. A lényege, hogy minden hónapban hoz egy pár gif-et és ezekre kell könyvekkel asszociálni. Ha valakinek tetszik nyugodtan csatlakozhat, mert ez egy jó móka.


Pont ilyen arcot vágtam, mikor megkaptam Bleeding Bride: A téboly kertje dedikált könyvét, Vivien Holloway: A végtelen horizont szintén dedikált könyvét, na meg persze Julia Lewis Thomson: Többek által ugyancsak dedikált könyvét. Meg van még egy pár ilyen, de ha most mindet felsorolnám, soha nem jutnék a végére.


Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyve jutott eszembe, mert ilyen fejet vágtam, mikor rájöttem, hogy nem nekem való ez a könyv, annak ellenére, hogy mindenki odáig meg vissza van érte.


Leiner Laura: Bábel, és hogy miért? Mert Napsi összes hülyeségére valami hasonló módon reagáltam.


Ilyen felszabadult voltam, mikor befejeztem az Időtlen szerelem trilógiát, mert hát…nem nőtt a szívemhez és legszívesebben falhoz csapkodtam volna a legtöbbször.


Erről egy kép jutott eszembe, amiben összeszedtem az eddig olvasott bőgős könyveket.


Mesesarok - Február


Elérkezett a hónap utolsó hétvégéje, így jön a Mesesarok, vagyis a havi meseválogatás, ami a fiúknak nagyon tetszett. Sajnos ez egy nagyon rövidke hónap, így nem sok könyv került elolvasásra, de még így is lettek kedvencek. A sorrend olvasás szerint van.

Finy Petra:Milu a lovagok között
Fülszöveg:
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya telje­sült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szak­érte­lem­­mel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-­sorozatot szerettünk volna létrehozni. A Pagony legkiválóbb szerzőit kéri fel a sorozatban való rész­vé­tel­re: minden szerző négy könyvet ír, négy különböző nehézségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. Finy Petra köteteiben a főszereplőink továbbra is Milu, Kamilla, no meg Bátor és Buci, az időutazók! Jártak már Egyiptomban, Görögországban, az indiánok között – a negyedik kötetben a lovagok közé, Artúr király udvarába repíti őket az időfüst. Feladatuk nem kisebb, mint Ginevra királyné kiszabadítása Merficio fogságából.

Véleményünk:
Nem olvastam az eddigi kalandokat, mert a könyvtárban jelenleg ez volt bent, viszont a fiúknak nagyon tetszett, mert sárkány igen, rájuk is ragadt az én sárkányimádatomból, hiába, anyja fiai :D, lovagok és harc. Szóval nekik meg volt minden a könyvben, ami fontos. Az már csak hab volt a tortán, mikor meghallották, hogy még varázsolnak is benne, mert, hogy az mennyire menő…mert hogy így mondta a nagyobb fiam! Ja és a legjobb, mikor befejeztem az olvasást az volt azt első kérdése, hogy a mi cicánk és kutyánk nem sárkány, mert akkor ők s tudnának az időben utazni és felkeresni Merlint?! Szóval a fiúk körében nagy sikert aratott ez a kis könyvecske. A többi részét is biztos, hogy fogom keresni.

Csukás István:
Süsüke, a sárkánygyerek
Fülszöveg:
Kicsi vagyok, de megnövök, mint a dinnye, vagy mint a tök!
Énrólam szól most az ének, örüljetek Süsükének!
Megjött Süsüke! Itt van Süsüke újra!
Csukás István tollából!
Süsüke, a csintalan sárkánygyerek és Kiskirályfi újabb kalandjai sok izgalmat okoznak Sárkányföld lakóinak. Ám új élményt is nyújtanak számukra, derűt, vidámságot lopnak a szívükbe.
A két elválaszthatatlan jó barát hol izgalmas Ki mit tud versenyt rendez, melyen mindenki bemutathatja, miben a legügyesebb, hol álarcosbált szervez, ahol a szereplők egy kis időre mások lehetnek, mint amik, hol nagytakarítás alkalmával tréfálják meg a királyi birodalom tagjait.
Olykor „Süsüke elrabolja magát”, de csak azért, hogy megtudja, mennyire szeretik.
Egy napon azonban füstjel érkezik, amely arról értesíti őket, hogy a Kiskirályfinak haza kell mennie. A nagy szomorúság láttán Süsünek megesik a szíve gyermekén, és úgy dönt, itt az ideje, hogy ő is világot lásson. A barátok együtt indulnak útnak – közös élményeik folytatásának ígéretével.

Véleményünk:
Süsü nagy kedvenc volt a fiúk körében, így nem is volt kérdés, hogy Süsüke is jön velem a könyvtárból. Mikor elkezdtem nekik olvasni, nem nagyon tetszett nekik, mert hát miért nem Süsü van benne. Én pedig nem értettem, hogy miért nem érti, aztán rájöttem, hogy nem a jó részt vettem ki, így megint fordított sorrendben olvasom szegény gyerekeknek a mesét. Aztán elmagyaráztam, hogy ez Süsü fiáról szól, onnantól pedig nagyon tetszett nekik. Voltak benne fejezetek, amiket átbeszéltünk, mikor Süsüke valamit rosszul csinált, és, hogy miért nem szabad ezt vagy azt csinálni. Persze a könyvben is el van mondva, de én szeretem az ilyeneket újra átbeszélni.

100 magyar népmese
Fülszöveg:
A Magyar népmesék sorozat valódi kulturális kincsünk: ezeken a meséken több generáció felnőtt már, a sorozat zenéje, a főcím ágról ágra szálló madara mindannyiunk közös élménye és emléke. A történetek valódi családi mesék, amelyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy közelebb vigyék a gyerekekhez népmesei hagyományunkat. A 100 magyar népmese kötet egyedülálló gyűjtemény, amelyben a sorozat valamennyi darabja helyet kapott, s amelynek éppen ezért ott a helye minden család könyvespolcán.

A Magyar népmesék sorozat 1977-ben született Mikulás Ferenc ötletéből. A Kecskeméti Filmstúdió vezetője és a sorozat rendezője, tervezője, Jankovics Marcell elhatározták, hogy az egyes epizódokban az adott tájegység népművészeti motívumait, viseletét és tájnyelvét jelenítik meg. A sorozat zenéjét az autentikus népdalelemeket saját dallamokkal elegyítő Kaláka együttes írta. Az így létrejövő képi, zenei és szövegvilágnak köszönhetően a Magyar népmesék népszerűsége több mint három évtized múltán is töretlen.

Véleményünk:
A fiúk IMÁDJÁK! Szerintem ez egy olyan mesekönyv lesz az életükben, amit később a saját gyerekeiknek is elolvasnak, vagy legalábbis beszélnek róla. Nap közben meg szoktuk nézni a tv-ben a Magyar népmeséket és este azt szoktuk felolvasni nekik. Az illusztrációk gyönyörűek és tényleg benne van az összes magyar népmese. Egy ideig biztos, hogy nem unatkozunk, hisz eltelik egy pár hónap, amíg az összes mesét végigolvassuk nekik. Már meg is van a kedvenc mese, mégpedig A Só.


A hónapra ennyi volt, ami tetszett a fiúknak, persze volt még, amit olvastunk, de az nem hagyott bennük nyomot.

2017. február 25., szombat

Melyik borítót rejti a kép? kvíz


Sziasztok!

Mivel én imádom a kvízeket, gondoltam készítek egyet én is. Ötvöztem benne a borítómániám, szóval csak annyit kell tennetek, hogy felismeritek, hogy melyik borítóból látható a képen a részlet. Nem lett nagyon nehéz, mert még csak most ismerkedem vele, így nagyon remélem, hogy tetszik! Kommentben megírhatjátok, hogy kinek mennyi pontja lett. Jó szórakozást!


2017. február 24., péntek

Zakály Viktória: Szívritmuszavar (Szívritmuszavar 1.)


Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat.
Egy hely, melyet soha nem feledsz.
Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.
A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.
Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.
De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?
A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.
Csönge – a szerelem szava.

Könyvinformáció:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 208 oldal
ISBN: 9789632454672
Sorozat: Szívritmuszavar
Függővég: nem

Véleményem:
A Mini - Könyvklub második fordulója alkalmából olvastam el, és ha most nem kellett volna, akkor lehet, hogy még sokáig húztam volna az elolvasását. A többiek véleményét csak nagy vonalakban ismerem, eddig csak egy értékelést olvastam el róla, a többiekét majd ezután fogom. Annyit tudok, hogy nem aratott osztatlan sikert, ennek fényében nagyon nehezen vettem rá magam, hogy elolvassam. Bár a Molyon, közös mókának indult február elején a közös olvasás, én akkor kemény 10 oldalig jutottam benne, közben kiolvastam 2 könyvet, de ehhez hozzá sem nyúltam. Talán éreztem benne valamit, ami miatt kerültem. Amiben igazam is lett.



A történet egy lányról és egy fiúról szól és az ő titkos szerelmükről, ami egy táborban teljesedett ki. Sajnos nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy feladják az akkori kapcsolatukat egy olyan kapcsolatért, ami talán csak egy fellángolás. Aztán csak a szenvedés, a boldogtalanság és depresszió lett a vége annak, hogy elnyomták magukban az egymás iránti érzéseket. Később lezárták a dolgot, viszont a Sors úgy döntött, hogy újra összehozza őket, de nem éppen egy vidám helyzetbe. Végig olyan érzésem volt, mintha ez egy nyílt szerelmes levél lenne a fiú számára. Ez annak is lehet az oka, hogy végig úgy meséli a történetet, mintha ez csak a fiúnak szólna, hogy megtudja, hogy min ment keresztül a táborban és utána. Néha kicsit önzőnek éreztem a lányt, hogy képes lenne tönkretenni egy kapcsolatot annak érdekében, hogy megkapja szerelmét. Igazából viszont megérettem, mert a fiú is vele érezte teljesnek magát és a barátnőjével csak azért maradt, mert adósnak érezte magát azért, hogy befogadta a család. Ez nem volt fair a fiú barátnője felé sem, sem pedig a lány felé, sőt önmaga felé sem.
A fogalmazásmód nekem nagyon tetszett, mert gyönyörűen használja a magyar nyelvet az írónő, annak ellenére, hogy azért voltak benne részek, amik nagyon túl voltak írva, vagy sokszor ismételte magát. Néha úgy éreztem, hogy egy helyben toporgunk, és nem lesz sosem vége az önsanyargatásnak, annyiszor ismétli egymás után, hogy mennyire nehéz a fiú nélkül a lánynak. Viszont belegondolta, hogy én mennyit dagonyáztam a saját önsajnálatomban, minden egyes rosszabb napon az járt a fejemben, hogy mi lett volna, ha kicsit okosabbak lettünk volna, vagy ha elcsattan az a bizonyos első csók abban a bizonyos táborban. Igen, az én történetem is ott kezdődött. Mai napig boldogan gondolok azokra a napokra, mélyen a szívemben őrzöm azokat az érzéseket, ott és akkor és utána még sokáig éreztem. Azóta persze eltelt majd 10 év, nekem is lett családom és neki is. Már nem tartjuk a kapcsolatot, de az emlékét örökké magamban fogom hordani, hisz az első szerelmet nem felejti el csak úgy az ember.

Értékelésem: 5/4
Kedvenc karakter(ek): -
Kedvenc jelenet(ek): a tábor
Kedvenc idézetek:
„– Hívhatják szerelemnek, de ez sokkal több és szebb annál. Szeretni csak úgy lehet, ha teljesen feladod magad, ha elveszíted mindened, amit valaha is a sajátodnak hittél, amit magadról gondoltál, vagy gondoltak rólad mások. Ha feladsz mindent, amit elértél. Ha kész vagy mindent odadobni, de mégis ragaszkodni mindenhez, mindenáron, míg végre valóban önmagaddá válsz, és először meglátod az igazi arcodat a másik szemében.”
„Tudod, a szerelem nem úgy alakul ki egyik percről a másikra, azt meg kell, hogy előzze egy másik érzés, amiből aztán kialakul az igaz, mindent megváltoztató érzelem: félelem, düh, utálat. Ugye milyen érdekes, hogy ezekből egyszer szerelem lehet?”
„– Nem lebegtél még méterekkel a föld fölött? – kérdezted cinkosan mosolyogva.                                                                            – Az más, az csak az első három hónap varázsa. Elmúlik, ahogy jön a megszokás, és akkor a fellángolás szeretetté alakul. De a szerelem az más, szerintem, egészen más. Az nem múlik el, nem változik át, nem csökken, nem lesz hidegebb. Ha nem látod, akkor is veled, benned van, ha nem ismered, akkor is tudod, hogy létezik, ha otthagy, akkor is tudod, hogy szeret. Pedig lehet, hogy sohasem mondta ki, soha nem ért hozzád, soha nem keresett, csak megtalált. De nem ízlik neki az étel, ha nem veled eheti, túl hangos a zene, ha nem táncolhat veled rá, és hideg a legmelegebb paplan is, ha nem te fekszel mellette. Azt hiszem, ez a szerelem, az igazi.”
„Nem sokkal később már üvöltött is Máté Pétertől a Most élsz, Fazekas tanár úrnak egészen speciális nevelési elvei voltak, nem is lepődtünk meg, hogy így ébresztette a másnapos fiatalságot.”
 „Bogozd ki. Emlékszel'? Ezt a számot hallgattuk együtt akkor, Csöngén.”
 „Amikor megkértek, hogy mondjak itt búcsúbeszédet, egy Ákos szám címe jutott az eszembe először: Valami véget ért. Aztán elhessegettem magamtól a gondolatot, és találtam egy sokkal jobb dalcímet: Minden most kezdődik el. És tényleg így van! Minden most kezdődik csak el.”

Többi Könyvklubos értékelése:


2017. február 23., csütörtök

Fantáziavilág


Mivel meglepően sokan olvastátok és reagáltatok nem csak itt a blogon az Anyának lenni bejegyzésemre ezért egy hasonlót hoztam. Most azonban inkább egy kicsit elmélkedős, hogy meddig engedjük a gyerek fantáziáját szárnyalni.
A napokban gondolkoztam el azon, hogy hol van az a pont, ahol a gyereknek azt mondjuk, hogy amit kitalál, az nem létezik, csak az ő kicsi fejében. Azt mondják az okosok, hogy a gyerek nagyon nehezen tudja elválasztani azokat a dolgokat, amik a képzeletében vannak attól, ami a valóság. Ezt értem is, de hol van a határ, mikor egy - egy ilyen kitalációra azt mondjuk a gyereknek, hogy fiam/lányom elég, az amit kitalálsz nem létezik. Lehet, hogy fel sem veszi, és ugyanúgy képzeleg tovább és éli a kis életét a fantáziavilágában, vagy éppen elmegy a kedve az összes ilyen képzelgéstől. Nálunk a nagyobbat nem nagyon érdekli, hogy szólok neki érte, ő szövi a kis saját fantáziáját, ami nem feltétlen rossz, de mikor már annyira beleéli magát, hogy meg van róla győződve, hogy az akkor is úgy van, az már nem a legjobb. Történt velünk hazafelé jövet az oviból, hogy maradt még az utcán egy kisebb hókupac, amire nagyobbik fiam rögtön rávágta:
- Nézd anya, egy jegesmedve!
Felmerült bennem a kérdés, hogy elmondjam neki, hogy nem kisfiam, az egy hókupac, vagy hagyjam hagy képzelje el a dolgokat persze az mellékes, hogy én közben az Arany iránytű páncélos medvéjére asszociáltam, szóval anya is egy kicsit fantáziavilágban él. De ő gyorsabban döntött és már mondta is tovább.
- És anya, tudod, hogy hogy került ide? Hát egy nagy hóviharral, és most melege van, azért alszik. De majd jön egy nagyon nagy galamb és visszaviszi az Anktartiszra. Talán már holnap nem lesz itt, mert addigra ideér a nagy galamb.
Azért tudom ilyen pontosan visszaidézni, mert az ilyeneket megjegyzem, és sokat gondolkozom rajta. Volt már olyan eset is, mikor kijelentette, hogy egy robot és vasból van a csontja, azért nem tört még el semmije. És azt is leírta részletesen, hogy vannak a szervei, és a csontja, ami ugyebár vasból van, de ő nem robot, mert vannak szervei és érzelmei. Na, meg ott a bőre, és a robotoknak nincsen bőre. Szóval ő biztos, hogy ember, csak nagyon erős vascsonttal. Aztán egyszer betört szegény feje és rájött, hogy hoppá, még sincs vasból és már nem is mondogatta tovább.
A kisebb még nem csinál ilyet, bár ő kicsit reálisabb, mert mikor a nagyobb közölte a hókupacra, hogy jegesmedve a kisebb rávágta, hogy nem, az hó! Na, most melyik ujjamba harapjak, hogy ne fájjon? Melyik gyereknek mondjam azt, hogy neked van igazad? Ez pedig többször is előfordult, de általában rájuk hagyom, hogy eldöntsék, kinek van éppen igaza.
Persze mikor bődült nagy hülyeségek kerekednek ki, akkor szólok, hogy ácsi, ez nem így működik. Ilyen eset volt, mikor ők úgy gondolták, hogy hegymászók és majd megmentik a nagy macit a szekrény tetején. Aha, ezt úgy kivitelezték, hogy elkezdtek felmászni a szekrényre. Mikor megláttam majdnem szívrohamot kaptam, mert a szemem előtt megjelent, ahogy a szekrény eldől és rájuk zuhan. Vagy volt olyan játékuk a nyáron, amit a szomszéd gyerekekkel játszottak, hogy kiválasztottak egy zombit, aki kergeti a többi gyereket. Mondanom sem kell, hogy meddig magyaráztuk nekik, hogy ez csak játék és nem léteznek zombik.
A másik dolog, amin még gondolkoztam, hogy mikor maga a szülő talál ki egy dolgot, hogy megóvja gyerekét vagy segítse abba, hogy mondjuk legyőzze a félelmét. Nálunk olyan eset volt, mikor kapcsolgattuk este a tv-t, és a Cápa ment menne, persze mikor odaértünk, pont akkor szaggatott darabokra egy áldozatot az óriás szörny. Ebben nem is lett volna semmi, mert nyugtázta nagyobbik fiam, hogy az csak egy film.
No, de mikor megtudta, hogy mennek a Tropikáriumba és ott is van cápa… igen, itt is napokig kellett magyarázni, hogy ott nem fogja őket megenni és milyen jó lesz. Végül kitaláltuk apjukkal, hogy a Tropikáriumban lévő cápa igazából kicsi, és csak azért fog nagynak tűnni, mert az üveg nagyítós. Aztán csak elment és nagyon élvezte. Persze azért azt hozzátette, hogy szerencse, hogy az csak kicsi cápa volt, így nem volt esélye megenni őket. Ezek az apró hazugságok jót tesznek a gyereknek vagy inkább a fantáziáját fejlesszük vele és segítjük, hogy legyőzze a félelmét? Mert még mi felnőttek is van, hogy néha elkalandozunk, és mélyen elmerülünk a mi lenne ha mocsarába. Akkor a gyerekre miért szólunk rá, hogy ne fantáziáljon annyira?

Mit gondoltok róla, meddig vannak ezek a határok?