Rojik Tamás: Befogad és kitaszít

Köszönöm szépen a recenziós példányt Rojik Tamásnak!

Fülszöveg:

Egy péntek estén az anyám a vacsoránál nagyon komolyan azt mondta, hogy a követező pénteken el fogom kísérni őt balettórára, hogy nőiességet tanuljak, ahogyan a hozzám hasonló úri hölgyeknek illik. Az eltelt évek ellenére is meglepett a vaksága. Gondolkodtam, melyik reakciót válasszam. Földhöz vághattam volna a levest, üvölthettem volna, nagyon halkan nemet válaszolhattam volna, és akkor elegánsan felmegyek a szobámba, de sejtettem, hogy fordulóponthoz érkeztem, valamin változtatnom kell. Apám látta a hezitálásomat, óvatosan húzta maga felé a törékeny tárgyakat, de megszólalni nem mert.

Könyv információ:

Kiadó: Napkút Kiadás éve: 2016 Oldalszám: 126 oldal ISBN: 9789632636160 Itt megvásárolható: Bookline, Könyvesbolt.hu, Írók boltja, dedikált példány a szerzőtől

Véleményem:

Ír…töröl….gondolkozik….ír…töröl….és végül pár nappal olvasás után végre sikerült megírni az értékelést. Mikor kézhez vettem elolvastam fülszöveget. Nem lettem előrébb, mert nem sokat tudtam meg belőle, ugyanis nekem az jött le, hogy majd kapok egy női főszereplőt, akiről szólni fog valami. Hogy mi, az rejtély, ezért is voltam ennyire kíváncsi erre a könyvre. Aztán kétszer kezdtem bele a könyv olvasásába, mert először nem értettem az összefüggést egy 3 éves gyerek és egy egyetemista lány között. Szóval egy kicsit utána jegeltem. De csak furdalta a kíváncsiság az oldalam, hogy miért került egybe ez a kicsit sem közel levő korosztály és mi lesz bennük a közös. Szóval elővettem még egyszer, és elölről kezdtem. Azt kell, hogy mondjam, hogy kellemes meglepetés volt, annak ellenére, hogy mennyire rövid terjedelmű. Először nem is érttettem, hogy miként fog ebből egy jó kis történet kikerekedni. Szerencsére szinte minden kiderült mire a végére értem, ami kérdésem pedig maradt, hát, majd megkérdeztem Rojik Tamástól.

Mi kell egy szerelemhez? Hogy megtaláljuk azt az embert, aki kiegészít, és önmagunk lehetünk mellette. Ez olyan személyeknek, mint Bence és Noémi nem a legkönnyebb.

Bence nem nagyon érteti meg magát más emberekkel, próbált hozzájuk igazodni, eltanulta a gesztusokat, a reakciókat, hogy hogyan is kéne úgy viselkedni, ahogy a többiek. Nekem ez először nagyon furcsa volt, hisz én egy elég extrovertált ember vagyok, így mindig is különösnek tartottam azokat az embereket, akik inkább olyanok, mint Bence. Talán ezért is érdekelt annyira és akartam belőle többet s többet, hogy belelássak a fejébe és megértsem, hogy min megy keresztül, mikor emberekkel kell kommunikálnia.

Noémi is egy elég extrém eset, mert van neki egy különös hobbija, amit nem igazán értek, és kicsit félelmetes is. Ő nagyon jól be tudott illeszkedni az emberek közé, mégis legbelül olyan, mint Bence, hogy nyűg neki, ha emberekkel kell lennie. Innentől pedig egész egyszerű kitalálni, hogy mi történik, ha ők ketten találkoznak. Mind a kettő felismeri a másikban magát és kész is tökéletes szerelem.

Értékelés: 5/5
Kedvenc karakter(ek): Noémi
Kedvenc jelenet(ek): Noémi részei róla szívesen olvastam volna még
Kedvenc idézetek:

„Mindenkinek van párja a világban.”

„Ha visszagondolok, nem tudnám könnyen meghatározni, mi voltam én, Noémi testében. Minden gesztus, mondat lopott volt, mások énjéből férceltek össze. Talán az egyetlen, ami sajátomnak tekinthető, a túlélésre való szándék. Görcsösen kapaszkodtam az életembe, mint egy, az evolúció hajnalán álló lény, amelyik ki akar teljesedni, felnőni a többi faj mellé, sőt túlhaladni azokat.”

„Hamarosan rájöttem, hogy az érzelmek nem többek egy-egy inger válaszreakciójánál. Számomra hiányzott a kettőt összekötő csatorna, viszont egyre világosabb lett, hogy meg lehet tanulni, mire hogyan válaszoljak a beszédemmel vagy a gesztusaimmal.”

„Hiányzott belőlem a közösség iránti vágy, vagy bármilyen ösztön, amely a társasághoz húzott volna.”

„Aztán hosszan a szemembe nézett, úgy mondta, sose szégyelljem a furcsaságaimat. Olyan társat válasszak majd, olyanokkal vegyem körbe magam, akiknek úgy tetszem, ahogy vagyok. Ezzel a bölcsességgel akart útnak indítani. Úgy véltem, olyan szakadék tátong közöttünk, amit őszinteséggel sohasem fogok áthidalni.”

„Ahogy áztatta magát, és egyre jobban felszabadult, énekelni kezdett. A Behind Blue Eyes sorai egyre erősebben zengtek a fiatal lány torkából, lassan elérve a ház könyvtárszobáját, ahol az apja a délelőttöt töltötte. (…) My love is vengeance, that's never free, énekelte éppen Noémi, olyan hamisan húzva meg a sor végét, hogy apja bekopogott a fürdőszoba ajtaján.                   – Leányom, engedd el azt a szegény macskát, eleget nyúztad! – szólalt meg halkan. – Ne nevezz leányomnak! – kiabált vissza. – Ne tanuld el a sznob, címfosztott haverjaidtól! – fűzte még hozzá, majd hangos csobbanással kilépett a kádból, és a köntösébe bújt. (…)                                                                                            – És bocs, amiért végighallgattad az éneklésemet - tette hozzá lehengerlő mosolyával, amitől az apja mindig megenyhült.          – Szóval az ének volt? Azt hittem Szerénkét sanyargatod. Anyád nem örült volna – nevetett a férfi.”