A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantika. Összes bejegyzés megjelenítése

2017-02-19

Rojik Tamás: Befogad és kitaszít


Köszönöm szépen a recenziós példányt Rojik Tamásnak!
Fülszöveg:
Egy péntek estén az anyám a vacsoránál nagyon komolyan azt mondta, hogy a követező pénteken el fogom kísérni őt balettórára, hogy nőiességet tanuljak, ahogyan a hozzám hasonló úri hölgyeknek illik. Az eltelt évek ellenére is meglepett a vaksága. Gondolkodtam, melyik reakciót válasszam. Földhöz vághattam volna a levest, üvölthettem volna, nagyon halkan nemet válaszolhattam volna, és akkor elegánsan felmegyek a szobámba, de sejtettem, hogy fordulóponthoz érkeztem, valamin változtatnom kell. Apám látta a hezitálásomat, óvatosan húzta maga felé a törékeny tárgyakat, de megszólalni nem mert.

Könyv információ:
Kiadó: Napkút
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 126 oldal
ISBN: 9789632636160
Itt megvásárolható:
Bookline, Könyvesbolt.hu, Írók boltja, dedikált példány a szerzőtől

Véleményem:
Ír…töröl….gondolkozik….ír…töröl….és végül pár nappal olvasás után végre sikerült megírni az értékelést. Mikor kézhez vettem elolvastam fülszöveget. Nem lettem előrébb, mert nem sokat tudtam meg belőle, ugyanis nekem az jött le, hogy majd kapok egy női főszereplőt, akiről szólni fog valami. Hogy mi, az rejtély, ezért is voltam ennyire kíváncsi erre a könyvre. Aztán kétszer kezdtem bele a könyv olvasásába, mert először nem értettem az összefüggést egy 3 éves gyerek és egy egyetemista lány között. Szóval egy kicsit utána jegeltem. De csak furdalta a kíváncsiság az oldalam, hogy miért került egybe ez a kicsit sem közel levő korosztály és mi lesz bennük a közös. Szóval elővettem még egyszer, és elölről kezdtem. Azt kell, hogy mondjam, hogy kellemes meglepetés volt, annak ellenére, hogy mennyire rövid terjedelmű. Először nem is érttettem, hogy miként fog ebből egy jó kis történet kikerekedni. Szerencsére szinte minden kiderült mire a végére értem, ami kérdésem pedig maradt, hát, majd megkérdeztem Rojik Tamástól.
Mi kell egy szerelemhez? Hogy megtaláljuk azt az embert, aki kiegészít, és önmagunk lehetünk mellette. Ez olyan személyeknek, mint Bence és Noémi nem a legkönnyebb.
Bence nem nagyon érteti meg magát más emberekkel, próbált hozzájuk igazodni, eltanulta a gesztusokat, a reakciókat, hogy hogyan is kéne úgy viselkedni, ahogy a többiek. Nekem ez először nagyon furcsa volt, hisz én egy elég extrovertált ember vagyok, így mindig is különösnek tartottam azokat az embereket, akik inkább olyanok, mint Bence. Talán ezért is érdekelt annyira és akartam belőle többet s többet, hogy belelássak a fejébe és megértsem, hogy min megy keresztül, mikor emberekkel kell kommunikálnia.
Noémi is egy elég extrém eset, mert van neki egy különös hobbija, amit nem igazán értek, és kicsit félelmetes is. Ő nagyon jól be tudott illeszkedni az emberek közé, mégis legbelül olyan, mint Bence, hogy nyűg neki, ha emberekkel kell lennie. Innentől pedig egész egyszerű kitalálni, hogy mi történik, ha ők ketten találkoznak. Mind a kettő felismeri a másikban magát és kész is tökéletes szerelem.

Értékelés: 5/5
Kedvenc karakter(ek): Noémi
Kedvenc jelenet(ek): Noémi részei róla szívesen olvastam volna még
Kedvenc idézetek:
„Mindenkinek van párja a világban.”
„Ha visszagondolok, nem tudnám könnyen meghatározni, mi voltam én, Noémi testében. Minden gesztus, mondat lopott volt, mások énjéből férceltek össze. Talán az egyetlen, ami sajátomnak tekinthető, a túlélésre való szándék. Görcsösen kapaszkodtam az életembe, mint egy, az evolúció hajnalán álló lény, amelyik ki akar teljesedni, felnőni a többi faj mellé, sőt túlhaladni azokat.”
„Hamarosan rájöttem, hogy az érzelmek nem többek egy-egy inger válaszreakciójánál. Számomra hiányzott a kettőt összekötő csatorna, viszont egyre világosabb lett, hogy meg lehet tanulni, mire hogyan válaszoljak a beszédemmel vagy a gesztusaimmal.”
„Hiányzott belőlem a közösség iránti vágy, vagy bármilyen ösztön, amely a társasághoz húzott volna.”
„Aztán hosszan a szemembe nézett, úgy mondta, sose szégyelljem a furcsaságaimat. Olyan társat válasszak majd, olyanokkal vegyem körbe magam, akiknek úgy tetszem, ahogy vagyok. Ezzel a bölcsességgel akart útnak indítani. Úgy véltem, olyan szakadék tátong közöttünk, amit őszinteséggel sohasem fogok áthidalni.”

„Ahogy áztatta magát, és egyre jobban felszabadult, énekelni kezdett. A Behind Blue Eyes sorai egyre erősebben zengtek a fiatal lány torkából, lassan elérve a ház könyvtárszobáját, ahol az apja a délelőttöt töltötte. (…) My love is vengeance, that's never free, énekelte éppen Noémi, olyan hamisan húzva meg a sor végét, hogy apja bekopogott a fürdőszoba ajtaján.                   – Leányom, engedd el azt a szegény macskát, eleget nyúztad! – szólalt meg halkan. – Ne nevezz leányomnak! – kiabált vissza. – Ne tanuld el a sznob, címfosztott haverjaidtól! – fűzte még hozzá, majd hangos csobbanással kilépett a kádból, és a köntösébe bújt. (…)                                                                                            – És bocs, amiért végighallgattad az éneklésemet - tette hozzá lehengerlő mosolyával, amitől az apja mindig megenyhült.          – Szóval az ének volt? Azt hittem Szerénkét sanyargatod. Anyád nem örült volna – nevetett a férfi.”

2017-02-17

Valentin napi book tag - nem csak Valentin napra


Hahó kedves Olvasók!

Igaz, már lement a Valentin nap, meg az összes romantikus téma, ám nekem nem kell ahhoz ünnep, hogy romantikus hangulatban legyek. Így hozok nektek egy taget, amit Veronika’s Reader Feeder blogon találtam.
Csoki
Egy kedvenc RomCom
Hirtelen Leiner Laura: Akkor szakítsunk könyve jutott eszembe. Én azon nagyon sokat, nevettem, ahogy próbálja elkerülni egymást a szerelmes párunk Lia és Norbi.


Gyertya
Egy érzelmes történet
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó. Igaz, csak 3 hónapot ölel fel a regény, ebben mégis annyi érzelem van, hogy kellett egy kis idő mire feldolgoztam.



Csokiba mártott eper
Egy tökéletes párosítás
Layken Cohen és Will Cooper a Slammed sorozatból. Talán eddig a legtökéletesebb páros, akivel eddig olvasmányaim során találkoztam. Megérdemlik az szerelmet.


Utazás
Egy kedvenc utazós könyv
Na, most jön a kakukktojás, ugyanis ez nem egy romantikus könyv lesz. A választásom ugyanis J. R. R. Tolkien: A Hobbit könyvére esett. Szerintem nem kell senkinek sem bemutatnom, hisz mindenki ismeri, valaki a könyvet, valaki pedig a filmet. Szerintem mind a kettő nagyon jó, főleg, hogy a film egy nagyszerű adaptáció.

Koncert jegyek
Egy kedvenc rock sztár románc
Ugyan ki lehet az én kedvenc rock sztárom: Nem más, mint Maxim a Többek általból, de neki még nincs románca. Viszont nála jobb nem jutott eszembe. Talán, ha elolvasom a Stage Dive sorozatot, lehet akkor mást fogok mondani.

Édességek
A legédesebb páros
Celeste és Justin. Annyira nagyon édesek együtt, hogy arra nincs is szó! Főleg az első találkozásuk, mikor még nem is tudták egymásról, hogy kicsodák, csupán a véletlen műve. Egyszerűen imádtam!


Rózsa
Egy kedvenc páros néhány tüskével
Csitt, csitt rossz fiúja Folt és Nora jutott eszembe. Az ő szerelmük nem éppen hétköznapi és elég sok dolgon át kell menniük azon, hogy élvezhessék a nyugodt és békés szerelmet.


Fehérnemű
Kedvenc szexi románc

Jessica Park: Lélegezz velem könyvből Blythe és Chris szerelme aztán elég fülledt volt. Szóval nálam ők viszik a pálmát.



Fotó album
Egy kedvenc ‘második esély’ történet
Julie és Matty. Annyit szurkoltam nekik, hogy meg tudják beszélni a dolgokat, és igen, szebb befejezést nem is kaphatott volna a szerelmük, mint, amit a Flat – out Celeste - ben kapott.

Ékszer
Egy kedvenc rejtett ékszer, amit nem ismernek sokan
Hajdú – Antal Zsuzsanna Léggömbök könyve még igen friss talán azért ismerik kevesen, viszont a benne lévő történetet remélem, hogy minél hamarabb megismerik!

A kihívott bloggerek:
©      Hikari és Ashley az Írásaim tárháza bloggerei
©      Neelah a nirinat-től
©      Virág a Never Le Me Go bloggerinája egy kis ráadás a Projethéthez ;)

Persze bárki viheti, akinek megtetszik.

2017-01-12

Elindult! Mini – könyvklub 6.




Éljen, éljen! Most nem a blog indításának örülök, hanem a Mini – könyvklubnak. Kicsit megkésve, de végre elkészült ez a bejegyzés is. Szóval január 1-jén elindult a 6. Mini-Könyvklub, ami Vegazus irányítása alatt indult immáron 6. alkalommal. Hogy pontosan mi is ez, itt olvashattok róla. Térjünk is a lényegre.

Idén 13 indulóval kezdünk, azonban, jelentkezni még mindig lehet, egészen január 31-ig, mégpedig itt. A szavazás azonban lezárult és a könyvek listája fix. Ezek a könyvek, amiket megszavazott a 13 résztvevő. Hozzáteszem, hogy én is ezekre szavaztam, szóval külön örülök az eredménynek.
Január:

Fülszöveg:
Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

„Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek – egyszerűen muszáj elolvasni!” (Closer)

„Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott.” (Marie Clarie)

Elöljáróban a könyvről:
Még nem olvastam, még a fülszövegét sem, sőt azt sem tudom, hogy miről szól, tehát meglepi lesz a könyv. Ez annak az oka, hogy a csapból is ez könyv folyt és én emiatt teljesen elzárkóztam előle. Ugyanis mindig félek az olyan felhypolt könyvektől, mint ez, mert sokszor csalódtam már bennük. Most viszont a sors azt szeretné, ha mégis közöm lenne a könyvhöz, így közelebbről is megismerkedem a történettel. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Remélem nem csalódás.
 ***
Február:

Zakály Viktória:
Szívritmuszavar
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat.
Egy hely, melyet soha nem feledsz.
Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.

A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.
Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.
De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?
A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.
Csönge – a szerelem szava.

Elöljáróban a könyvről:
A könyvtárban nagyon sokszor kerülgettem már, de aztán mindig találtam valami jobbat, így visszatettem a polcra. Mikor pedig megtudtam, hogy erre is lehet szavazni, persze, hogy ment is rá a szavazat. Külön örülök annak az újításnak egyébként, hogy egy magyart mindenképp elolvasunk a fordulóban. Szóval várom, hogy február legyen és neki is lássak.
***
 Március:

Fülszöveg:
Parker Santé ajkát már öt éve egyetlen szó sem hagyta el. Miközben osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetik, ő csak sodródik, szállodákban bámészkodva üti el az idejét, a vendégeket figyeli. Amikor azonban megismerkedik Zelda Tothtal, egy ezüsthajú lánnyal, aki állítása szerint jóval idősebb, mint amennyinek kinéz, a fiú ráébred arra, hogy talán mégis van a világban néhány dolog, amiért érdemes élni.

Elöljáróban a könyvről:
Egészen a könyvklubig nem is volt látókörömben ez a könyv, viszont nagyon örülök, hogy ez által megismerhetem. Szóval, ez egy elég új megjelenésű könyv, de mire márciusig érünk, úgyis lesz róla egy-két vélemény. Igazából ennek a borítója nagyon megtetszett. Ja, és ennek kivételesen a fülszövegét is elolvastam! Hurrá, fejlődőképes vagyok.
 ***
Április:
Szabadon választott.
Még nem tudom, hogy mit fogok olvasni, valószínűbbnek tartok egy olyan könyvet, aminek romantikus címkéje van, minthogy chick lit. De elég valószínű, hogy egy olyan könyvet fogok elolvasni, ami ez egyik nagyobb éves kihívásomhoz jól jön. Így kettőt egy csapásra el tudok majd intézni.

***

Remélem, a könyvek után még egy páran kedvet kaptok a csatlakozáshoz! Ne feledjétek, még van idő beszállni a mókába egészen január 31-ig, viszont ez a határidő a közös januári olvasásnak is.