2020-04-23

Mini-Könyvklub 16

Sziasztok!
Aki egy ideje követi a blogot, annak nem ismeretlen a Mini-Könyvklub. 2016 decembere óta az életem része, amibe AniTiger által csöppentem bele.
Májusban pedig 16. alkalommal folytatódik a könyvklub. Eddig jó sok fordulóban vettem részt, a kedvencem a fantasy volt, a vegyes fordulók viszont érdekesek voltak, hiszen csupa olyan könyv került terítékre, ami messze áll a komfortzónámtól. A 16. forduló pedig sok változást hozott a Mini-Könyvklub életébe.

Mi is ez a Mini–könyvklub?
A Könyvklubhoz bárki csatlakozhat, aki szeret olvasni. A 16. forduló 2020. május 1-től indul és 4 hónapon keresztül, vagyis augusztus 31-ig tart. A lényege a közös olvasás. Eddig 12 könyv közül lehetett választani és szavazni, de most jön a változás. 3 könyvet Vegazus választott ki, ezek lesznek a közösen elolvasandó könyvek az első három hónapra. Az előző fordulókban a negyedik hónapban pedig a megmaradt 9 könyv közül kellett választani magunknak olvasnivalót, de csak olyat, amit még nem olvastunk korábban. Most viszont mindenki azok közül a könyvek közül lehet választani, amik korábban választhatók voltak az eddigi fordulók során, de valamiért nem került elolvasásra. Bővebben a Mini-Könyvklubról és a változásokról Vegazus oldalán a Könyvsarok blogon olvashattok.

Közösen olvasandó és választható könyvek
A Mini-Könyvklub 16-ban az első három hónap a közös könyveké, amiknek a kiválasztásában Vegazus profinak bizonyult. A könyvek nekem nagyon tetszenek, mert mindre kíváncsi vagyok. Megtalálható a listában magyar szerző, japán szerző, pszicho-thriller, állatos, utazós, cyberpunk, szóval minden, ami szem -szájnak ingere. Hogy melyek ez a könyvek? Az alábbiak.
A választható könyvek pedig ebben a fordulóban - ahogy már említettem – a korábbi könyvek, amik közül lehetett már választani. Ha jól számoltam, ez 165 könyv, amit most nem tennék ki, mert az rengeteg. Viszont Vegazus oldalán az összeset megtekinthetitek >EZEN< a linken vagy ha a képre kattintotok. Ami viszont nem változott az az, hogy most is olyan könyvet lehet választani a listából, amit még nem olvasott az illető.

https://moly.hu/konyvek/bakti-viktor-integralva

https://moly.hu/konyvek/megan-miranda-a-tokeletes-idegen

https://moly.hu/konyvek/hiro-arikawa-az-utazo-macska-kronikaja

https://konyv-sarok.blogspot.com/p/mkk16-valaszthato.html

Jó, ha tudod:
📚 Az első három hónapban kötött könyveket olvasunk, a negyedik hónapban pedig a maradékból lehet választani.
📚 Mind a 4 könyvről kritikát/értékelést/ajánlást kell írni abban a hónapban, amikor olvassuk. Ez az értékelés lehet a blogra írni, vagy ha nincs, akkor pedig el kell küldeni Vegazusnak, aki feltölti az erre a célra létrehozott blogra. Az értékelésnek legalább 10 saját, bővített mondatot kell tartalmaznia, ami csak a törzsszöveg.
📚 Ha annyira szenvedsz a könyvtől, hogy nem akarod tovább olvasni, az nem probléma, ez esetben is írj róla értékelést, amiben kifejted, hogy miért nem tetszett, ezt is el fogja fogadni Vegazus.
📚 További szabályok Vegazus blogján olvasható >ITT<.

Információk:
Célja: közös olvasás élménye nem nyereményjáték!
Időtartam: 2020. május 1-től augusztus 31-ig
Műfaj: vegyes
Jelentkezés: 2020. május 31-ig
Ha bárki kedvet kapott a közös olvasáshoz, csatlakozzon hozzánk nyugodtan! A szabályokat MINDENKÉPPEN olvassátok el, nehogy valami félreértés történjen! És a legfontosabb: ez NEM egy nyereményjáték, mi csupán a közös olvasás kedvéért csináljuk és, hogy utána beszélgessünk egy jót!
A képek a Könyvsarok blogról származnak.
 

1 megjegyzés: