2020-04-12

Havi ajánló – Húsvéti tojások

Sziasztok!
Mivel itt van a húsvét a témához kapcsolódóan olyan könyveket fogok ajánlani, amiben valamit keresnek a szereplők, pont úgy, mint a gyerekek a húsvéti tojásokat.

Scarlett Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat.
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!
A Caraval a legújabb kedvencem, amiben a főszereplő, Scarlett a húgát, Tellát keresi. Ehhez több próbatételen át kell esni, és nem ő az egyetlen, aki keresi, így a gyorsaság is számít. A Caraval világa rögtön magába szippantott, imádtam a varázslatos világot, a feladatokat, a kalandot. Szívesen részt vennék én is egy ilyen utazáson, viszont csak mint néző, mert így is képes elragadni a fantáziám. Mert a Caravallal vigyázni kell, hiszen semmi nem az, aminek látszik.

Két népszerű szerző első közös kalandregénye, mely izgalmasan ötvözi a Rumini és a Panthera sodró erejét.

Legyen ez a könnyen olvasható, fordulatos könyv az első detektívtörténeted!

Az egész egy titkos ládikával kezdődik, és a rejtélyek egyre csak szaporodnak: Mit rejt a titkos tégely? Hová tűnt Gerda? Mik azok a furcsa rajzok a füzetében? Kicsoda DR? És miről csicseregnek a madarak?

Kövesd a sorokat és nyomozz együtt Kikivel!

„Galamb mutatja az utat,
Sas őrzi a fészket.
A titok fölött holló köröz,
A veréb nem közönséges madár.”
A regényben 2 ifjú nyomozó kel útra, hogy egy kis versike segítségével egy megoldásra váró rejtélyt fejtsenek meg. A történet egyszerűnek hangzik, mégis nagyon magával tudja ragadni a fiatal Olvasókat. Együtt lehet izgulni a karakterekkel, hogy milyen kalandokba keverednek fejezetről fejezetre, és hogy miként akadnak a titok nyitjára. Még engem, felnőtt olvasót is képes volt lekötni, a fiaim is alig várták az estéket, hogy újabb fejezetet olvassak el a könyvből, ezzel is közelebb kerülve a megoldáshoz.

Ismered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas mese, ami akár igaz is lehetne.
A történetben végigkísérhettem Raziel, a bukott angyal kalandjait, akinek egy hatalmas küldetés nyomja a vállát. Kapott maga mellé egy segítőt, a dögös és KitKat-mániás démont, Beladert. Sok mindenen mennek együtt keresztül, ahol nemcsak egymást, de önmagukat is megismerik. Kell ennél jobb könyv, amiben magukat is keresik a szereplők?

EGY VILÁG LÉTE FOROG KOCKÁN.
EGY KÜLDETÉS A VÉGSŐ NYEREMÉNYÉRT.
FELKÉSZÜLTÉL?

2045-öt írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-be, a világméretű virtuális valóságba.
Amikor az OASIS tervezője meghal, ördögi feladványsort hagy maga után, melyek megfejtéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség. Aki először megfejti mindet, az örökölheti hatalmas vagyonát – és egyben az OASIS feletti hatalmat.
Wade oldja meg az első feladványt, és ezzel életveszélybe kerül. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért. A játék ezzel megkezdődik, a túlélés egyetlen módja pedig a győzelem.
Ebben a regényben Wade-nek 3 kulcsot kell megszerezni, ha azt szeretné, hogy övé legyen a nagyszerű nyeremény. De természetesen ez annyira nem egyszerű, mint ahogy hangzik. Olvasás közben rájöttem, hogy minden kocka imádni fogja a regényt, mert van egy hely, ahol az lehet, aki csak lenni akar (OASIS), retro játékok (Dungeons and Dragons, Pac-Man) tömkelege fellelhető benne, pörgős története remek karakterekkel van megfűszerezve. Minden egyes sorát imádtam, nem unatkoztam egy percet sem, és örülök, hogy Wade-del és csapatával együtt kutattam fel a húsvéti tojásokat.
Utolsóként pedig Gabriella Eld sorozatának 2 könyvét ajánlom. Hatalmas kedvenceim a regények, amiben Jordan keresi a saját emlékeit, amit elvettek tőle. Olvasás közben Jordannal együtt ismertem meg a saját világát, a karaktereket és mindent. Ez pedig igazán izgalmassá teszi a kalandot. Sajnos még az utolsó, befejező kötetet nem olvastam el, de hamarosan sorra kerítem, mert most megjött hozzá a kedvem.
Ezzel a kis ajánlóval kívánok mindenkinek nagyon boldog nyuszit!
A képek a moly.hu oldalról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése