Sziasztok!
Érkezik
a várva várt fénypont-mélypont, amiben az október hónap kedvenc könyvét, és
legnagyobb csalódását fogom bemutatni.
Fénypont
Fülszöveg:
Atticus O’Sullivan, a
druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus
könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával
vadászatra induljon. Szomszédai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a
helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegy évesnél – pedig éppen
huszonegy évszázada él a
földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve
van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.
Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb
dühös kelta isten is szemet vetett a kardjára, és évszázadok óta üldözi érte.
Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére –
továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír és vérfarkas ügyvédeinek
falkájára, egy szexi csaposlányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte
ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére is – szüksége lesz, hogy szétrúgjon
néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…
Szerintem:
Ez a
könyv egyszerűen fantasztikus! Az első oldalaktól az utolsóig pörög, nincs
unalmas megálló. Atticus pedig…ahh… egy igazi férfi, aki sikeresen felkerült a
könyves álompasik top10-es listájára. A világ pedig érdekes, mert az író szépen
összehozza a 21. századot a kelta mitológiával.
Mélypont:
Fülszöveg:
Írás közben egy csöppet sem fogom vissza
magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa.
Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit
eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom,
megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.
Ezek nem szerelmes levelek a szó
legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes
lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent
felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet,
hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost.
Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem
olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés.
Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.
Szerintem:
Nem is
tudom, hogy hol kezdjem. Először is, nem én vagyok a korosztály, ez tény, viszont
szeretem a Könyvmolyképző Vörös Pöttyös könyveit. Annyira nagyon tini, annyira
nem szól semmiről, hogy az már fáj, ezért lett hatalmas csalódás ez a könyv.
Sokkal több mondanivalót, érzelmet, meg úgy mindent gondoltam a történetbe, hogy
magas volt a léc, amit sajnos a könyv nem ugrott meg.
Köszönöm
a figyelmet!
A képek a moly.hu oldalról származnak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése