2018-10-31

Fénypont-mélypont – október | 2018


Sziasztok!
Érkezik a várva várt fénypont-mélypont, amiben az október hónap kedvenc könyvét, és legnagyobb csalódását fogom bemutatni.

Fénypont
Fülszöveg:
Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegy évesnél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.
Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett a kardjára, és évszázadok óta üldözi érte. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csaposlányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére is – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…

Szerintem:
Ez a könyv egyszerűen fantasztikus! Az első oldalaktól az utolsóig pörög, nincs unalmas megálló. Atticus pedig…ahh… egy igazi férfi, aki sikeresen felkerült a könyves álompasik top10-es listájára. A világ pedig érdekes, mert az író szépen összehozza a 21. századot a kelta mitológiával.

Mélypont:
Fülszöveg:
Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.
Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.

Szerintem:
Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Először is, nem én vagyok a korosztály, ez tény, viszont szeretem a Könyvmolyképző Vörös Pöttyös könyveit. Annyira nagyon tini, annyira nem szól semmiről, hogy az már fáj, ezért lett hatalmas csalódás ez a könyv. Sokkal több mondanivalót, érzelmet, meg úgy mindent gondoltam a történetbe, hogy magas volt a léc, amit sajnos a könyv nem ugrott meg.

Köszönöm a figyelmet!


A képek a moly.hu oldalról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése