2018-10-10

Top5Wednesday – Imádott gonoszok



Sziasztok!
Ha szerda, akkor érkezik a szerdai top 5 rovat. A mai napi téma pedig a kedvenc gonoszoké. Eléggé beszédes ez a cím is, de azért körbemagyarázom. Bezony, a kedvenc gonosz karaktereim fogom összeszedni. Nem, nem a jó útra tért gonoszokat, hanem a velejéig romlottaké most a főszerep. Lássuk is azokat a rosszakat.
A Top5Szerdára egyébként Rétánál bukkantam rá. Ez egy hetente jelentkező rovat, amiben egy GoodReads-es csoportban megtalálható témákban fogok bemutatni könyveket. A csoportot meg is tudjátok nézni ITT, és ha kedvetek támad, akár csatlakozhattok is. Egyre több magyar résztvevője is van ennek a Top5Szerda rovatnak, amit a Molyon egy zónában megtaláltok. ITT megnézhetitek, hogy miket szedtek össze a mieink.
Mikor olvastam, akkor tudom, hogy utáltam Evangelinet, a kis, elkényeztetett ezüstöt. Aztán szépen lassan rá kellett ébrednem, hogy nem utálom, hanem imádom utálni. Egy nagyon jól megírt negatív karakter, aki nélkül nem sokat haladt volna előre a történet.

Az első részben éppen hogy egy kicsit kap az Olvasó a Gazgatóból, aki gyerekeket rabol el az éjszaka leple alatt. Majd a második részben már többet tudunk meg róla, végül a harmadik részben teljesen megismerjük ezt a fura figurát. Ő maga a született gonosz, akinek szíve vágya, hogy mindenki az legyen (….vagy mégse?)

Ha gonoszokról van szó, akkor nem maradhat ki Irina egyetlen felsorolásból sem. Már többször említettem, hogy ő is tipikusan az a gonosz, akit csakis a bosszú és a hatalomvágy vezérel, csak van hozzá esze is. Ez pedig igencsak kiemelkedővé teszi a többi főgonosszal szemben.

Szellem egy ördögi mesterséges intelligencia, aki szegény valamilyen zavarban szenved, mert istennek képzeli magát. Mégis imádom a gondolatait, cselekedeteit (parancsait, utasításait, tanácsai), mert annyira logikusak, hogy már majdnem elhiszem, hogy valóban ő áll az egész történés mögött. Egyszerűen zseniális!

Aki olvasta a könyvet, az tudja, hogy ez a testvérpár a lelkük legmélyéig gonoszok. Ez abból is ered, hogy Szürke Londonban farkastörvények uralkodnak, a másik pedig az, hogy hatalmas a mágiájuk, amit szeretnek erőfitogtatás gyanánt alkalmazni bárkin. Teljesen elmebetegek, ezért is hagytam őket a lista végére.
Ennyi volt a móka mára, azt hiszem ezzel bebizonyítottam, hogy én sem vagyok teljesen százas, ha már ilyen nem normális gonoszokért tudok rajongani. Nos, igen, nem is tagadom a tagadhatatlant, ugorjunk is egyet, mondjuk a jövő heti témára, ami nem más mint: kedvenc szörnyek. Hmmm…. nyami, ez is jó kis témának ígérkezik!
A képek a Pinterest oldalamról származnak.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése