Minka
elsős, de van egy bánata: nem boldogul az olvasással.
Talán butább, mint a többiek? Ő már sose fogja megtanulni az ábécét?
Megpróbál elolvasni egy feliratot, ám furcsa dologra lesz figyelmes: egymás
után illannak el belőle a betűk! Eltűnnek az újságokból, a képernyőről, sőt,
a könyvekből is. Minka rögtön üzen a szelek hátán utazó, furcsa barátjának,
Szélvésznek. Lehet, hogy valami galiba történt a betűvetők titkos földjén?
Kósza,
a széllény hátán kalandra indulnak Szeles-zugba, hogy visszaszerezzék a
betűket, és megmentsék a történeteket a feledéstől. Ki tudja, ha sikerrel
járnak, hátha még Minkának is sikerül megtanulnia az olvasást.
Bűbájos,
fantáziadús történet a betűkkel most ismerkedő óvodásoknak és elsősöknek.
Eredj
te is ez elveszett betűk nyomába!
Könyvinformációk:
Kiadó:
Könyvmolyképző
Oldalszám: 64 oldal
Kötés: Keménytáblás
Megjelenés időpontja: 2018. december 11. Illusztrálta:
Műfaj: mese
Sorozat: Minka
Függővég: nem ITT megvásárolható BELEOLVASÓ
Véleményem:
A
nyáron felkeresett Novák Vica írónő, hogy lenne e kedvem/kedvünk a fiúkkal
el(ő)olvasni Minka újabb kalandját, mi pedig örömmel mondjuk igent. Hatalmas megtiszteltetés
volt, és kicsit izgultam is miatta, hogy vajon mit fognak hozzá szólni fiúk,
hogy a telefonomról olvasom. Szeresére nem volt ezzel semmi gond. Ezúton is köszönöm/köszönjük Vica a bizalmat!
A
Nagyobb fiam idén kezdte meg az első osztályt, és bár nem mondta, de biztos
vagyok benne, hogy ő is izgult kicsit, mikor átlépte az iskola kapuját. Aztán
mikor elkezdtek tanulni olvasni, hát be kell vallani, hogy sok gyötrelmes órába
telt, mire ráérzett az ízére. (A matek varázsütésre ment neki, hiába, nem rám
ütött ilyen téren.) Most, egy félév elteltével pedig már magától olvas, amiért
nagyon büszke vagyok rá.
Mintha
kifejezetten nekünk írná Novák Vica írónő a Minka-sztorikat. Ahogy az előző
részben, most is remek a témaválasztás, ami az iskolakezdés és mások elfogadása.
Ezzel a történettel pedig minden gyerek képes felvértezni magát, és legyőzni a
félelmeit az iskolával kapcsolatban. Mert ha Minkának sikerült, akkor bárkinek
sikerülhet!
A történetben Minka
elkezdi az első osztályt, de számára is nehezen megy, nem akar úgy feküdni az
olvasás, ahogy ő azt szeretné. Egy nap viszont arra lesz figyelmes, hogy
eltűnnek a betűk, és nem azért, mert nem ismeri fel őket, hanem egyszerűen
valamilyen rejtélyes oknál fogva elpárolognak. Minka okos kislány lévén tudta,
hogy itt valami nem stimmel, ezért üzen jó barátjának, Szélvésznek, és
megkezdődik az újabb kalandjuk a betűvetőkkel és a hunyorgókkal. A kedvenc
jelenetünk a Betűvetők földjén játszódott, ahol megtudták Minkáék (és a fiúk
is), hogy keletkeznek a betűk. Nagyon elvarázsolta őket ez a rész, azóta is
azon spekulálnak, hogy tudnának betűket vetni.
Minka
és Szélvész újabb kalandja ismét elvarázsolt minket! A fiúkkal együtt izgultuk
végig az eseményeket, és bíztunk benne, hogy egy újabb sikeres küldetést hajt
végre a két kis kópé. Nem kellett csalódnunk! Minka a mi kis hősünk.
Összességében nagyon
élvezetes mese, a nyelvezete csodás, az illusztrációk ismét fantasztikusak.
Annyit zárójelben megjegyzek, hogy önállóan is olvasható, mert nem függ össze
szorosan az előző résszel, de azért vannak visszatérő szereplők, akiket az első
részben megismertek az Olvasók.
Ajánlom azoknak, akik:
- egy
szórakoztató, mégis tanulságos gyerekkönyvet keresnek.
Értékelésem: 5/ 5 csillag
Kedvenc karakter(ek): Szélvész
(fiúknak); Minka (nekem)
Kedvenc jelenet(ek): mikor Minka megtudja, hogyan születnek a betűk
Szakad
a hó az isten háta mögött, a hazafelé igyekvő Ector atya alig lát ki a
szélvédőn. Bár kocsija ide-oda csúszkál a szerpentinen, olyan nagyon azért
nem zavarja a dolog. Elvégre szombat este van. Egy „olyan” szombat este. Az
„olyan” szombat estéken pedig egész egyszerűen nem történhet baj. Vagy mégis?
Az út szélén felbukkanó apró csillanás egy kissé megzavarja a férfit. Mi a
fene volt az? És miért volt olyan pokolian ismerős? Az egyre többször és
többször felbukkanó fény felpiszkálja a pap lelkének, múltjának sötét
darabkáit. Őrült hajsza kezdődik az idővel és egy furcsa fenevaddal, miközben
a háttérben lassan vörösbe borul a Monte Pedro délceg csúcsa.
Könyvinformációk:
Kiadó:
Underground
Oldalszám: 308 oldal
Kötés: puhatáblás
Megjelenés időpontja: 2018. december 21.
Műfaj: thriller
Sorozat: -
Függővég: nem
Véleményem:
Lauer
Gábor nevével először (újra) akkor találkoztam, mikor felkeresett az első
könyve: Út sehová könyve megjelenésekor. Majd készült vele egy halloween-i interjú,
most pedig a legújabb könyve felkeresett, mert megjelent második könyve. Szépen
elolvastam ezt is, viszont most tisztáztam le magamba, hogy erről írni is kéne.
Úgyhogy most jöjjön a Mindenvörös könyvről a véleményem. Egyébként: köszi,
Gábor a recenziós példányt!
A történet
cselekménye igen rövit időt ölel fel, kemény egy egész éjszakát, konkrétan
szombat estétől vasárnap hajnalig tartó intervallum. A főhős (már ha nevezhetem
így) Ector atya, - aki egy igazi álszent, és egyáltalán nem hisz abban, amit
hirdet – egy tivornya után éppen hazafelé tart Lacortába, mikor találkozik egy
fenevaddal. A vörös fenevaddal való találkozás pedig csak a kezdete egy rémes
kalandnak. Ahogy halad előre a történet egyre több mindent megtudtam Ector
atyáról, az ő fenevadjáról, Lacorta kis közösségéről. Majd szépen összeállt az
összes összefüggés és a végén már csak kapkodtam a fejem, hogy mivan?! ezt nem
hiszem el! A fenevad ugyanis nem csak fizikailag van jelen, hanem erősen
képviseli a lelkiismeretet is. Szegényt viszont nem csak a fenevadja
ostromolja, hanem egy belső hang is, aki egykori mentorát: Santilla atyát
testesíti meg. Sokszor pedig nem lehet tudni, hogy éppen melyik játszik a drága
Ector atyával.
Aki azt
gondolja, hogy ez egy remek thriller, az tökéletesen gondolja, mert képes
beférkőzni az Olvasó agyába Ector atya és története. De azt is meg kell
említenem, hogy rengeteg horror elemet is hordoz magában, amit nem fog mindenki
játszi könnyedséggel átsiklani. SPOILER!Ilyen horrorisztikus
jelenet például, mikor Ector atya menekül a vad elől, szerencsétlenségére
viszont elkapja, és elkezdi marcangolni. Na, az aztán véres rész!
SPOILER VÉGE!
Nagyon
figyelmesen kell olvasni ezt a könyvet, mert minden apró részlet egy újabb
darabja annak a kirakósnak, ami a végén kiadja a Mindenvöröst. Érződik, hogy
Lauer Gábor úr nagy kedvence Stephen King, mert hasonló módon adagolja az
információkat, ezzel nem a karaktereit, de az Olvasót is képes az őrületbe
kergetni (pozitív értelemben!). Ez a kötete sokkal jobban sikerült, mint az
első könyve, úgyhogy érdemes figyelni Gáborra, mert könnyen lehet, hogy ő lesz
a következő horror mestere.
Visszakanyarodva
a könyvre. A karakterek érdekesek
voltak, bár nem lehetett róluk túl sok dolgot megtudni, csupán annyit, ami elég
a történethez. Ezzel pedig nincs semmi baj, mert minek is a kelleténél több
információ?
Összességében
élveztem olvasni minden elborult gondolatával együtt ezt a könyvet. Olvasás
után volt pár álmatlan éjszakám, pedig erős az idegzetem, de mégis képes volt
ezen kifogni Lauer Gábor.
Ajánlom azoknak, akik:
- szeretik
a csavaros történeteket
- bírják a horrort.
Értékelésem: 5/ 4,5 csillag
Kedvenc karakter(ek):
Kedvenc jelenet(ek): mikor Ector atya az erdőben ráébred az igazságra
Kedvenc idézetek:
„Csakhogy a csodáknak – jóknak
és rosszaknak – van egy közös tulajdonságuk: a csodák vaskos indákat
növesztenek az ember talpaiba.”
Szepes
Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik
végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán
többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai
miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb
rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz
rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új
osztálytársáról.
Norbit
azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az
anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a
városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan
felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú
kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi
iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a
sors istennői a segítségére lesznek…
Könyvinformációk:
Kiadó:
Ciceró
Oldalszám: 424 oldal
Kötés: Puhatáblás
Megjelenés időpontja: 2018. június 7.
Műfaj: romantikus Sorozat: - Függővég: so-so
Véleményem:
A
Mini-Könyvklub 11. fordulójában ez volt az első közösen olvasott könyv.
Szerencsére időben elolvastam, hála Vegazusnak, aki kölcsönadta, viszont sajnos
nem volt időm megírni hozzá a bejegyzést, amit ezennel pótolok.
Sokat
gondolkoztam, hogy mit is kéne írni erről a könyvről, mert vegyes érzések és
össze-vissza gondolatok kavarogtak bennem, mikor befejeztem a könyvet. Voltak
részek, amiket iszonyatosan imádtam, viszont akadtak olyanok is, amik miatt
elkeseredtem.
A
regényben megismertem Norbit, aki iskolaváltáson megy keresztül és egy igazi
kemény fiú. Ahogy pedig egy kemény legényhez illik, az új suliban is hozza a
formáját. Rögtön a megismerkedés alkalmával benyögi, hogy pogány, ezzel pedig
elindít egy utálat-lavinát önmaga ellen. Emiatt nagyon sok elítélik, de akad
egy lány, aki jobban meg szeretné ismerni Norbi isteneit és hitvallását. Ez a
hölgyike Farkas Míra, aki ateista, ezért nem teljesen érti a hit működését.
Persze a többi osztálytárs ott próbál Norbiba belerúgni, ahol csak tud,
extraként pedig a múltja sem hagyja békén, amit rég szeretne elfeledni. Úgyhogy
szegény fiún nagy a nyomás, viszont bírja a strapát, még jó, hogy ott van vele
a viking istene, Tyr, akiben olyan mélyen hisz, hogy a keddi napokon rituálét
végez el érte.
És el
is érkeztünk a könyv legérdekesebb részéhez, ez pedig a hit. Fantasztikus módon
integrálta bele Papp Dóra a történetébe a skandináv hitvilágot, így a fiatalabb
olvasók a szórakozás mellett tanulnak is. Bevallom őszintén, hogy engem nagyon
érdekel a hit, mivel akárcsak Míra, nem értem az értelmét. Sokat szoktunk erről
Férjjel is barátnőmmel is beszélgetni, de ez nem fér a fejembe. Úgyhogy azért
hatalmas piros pont, hogy az írónő ilyen szépen tárta elém és minden Olvasó elé
a hitet és az értelmét. (Ettől függetlenül még mindig ateista vagyok.) Emellett
ott van a rengeteg történelem, ami szintén remek módon jelenik meg a regényben.
Negatívként
csupán egyetlen dolgot tudnék felhozni, az pedig a szerelmi szál és az egyik
karakter elhanyagolása. Sajnos ezeket annyira nem tudtam bevenni, ezek miatt is
volt keserű a szám, mikor becsuktam a könyvet. Ez a történet tökéletes lett
volna romantika nélkül, szerintem teljesen felesleges volt ez a plusz. Persze ez csupán saját vélemény.
A
karakterek is remekül ki voltak dolgozva, mindenkinek megvolt a saját kis
története. Senkire nem lehet mondani, hogy ő jó karakter, ő pedig rossz, ahogy
a való életben sem lehet ezt senkire sem ráhúzni. Ettől is lettek olyan élőek.
Ott
volt Norbi, a főszereplő, aki iszonyatosan keménynek tűnik. Volt neki egy
szörnyű múltja, ez keményítette meg ennyire. Akárhogy próbálok erről a hülye
vikingről rosszat mondani, sajnos nem sikerül. Pedig a regény nagy részében
végig olyan dolgokat tett, amivel próbálta elhidegíteni az embereket (és az
Olvasókat). Viszont, ha valaki belelát a fejébe, és ismeri a gondolatait, az
jobban megérti, hogy nem olyan rossz ám, ahogy a társadalom gondolja.
Még
bőven tudnék írni erről a könyvről, mert valóban érdekes, nem csak a téma,
hanem maguk a karakterek is. Nem tipikus ifjúsági regény, ami elolvas az ember,
majd elfelejti, hanem jóval az olvasás után gondolkozik rajta. Valóban rossz az
az ember, aki más vallást követ? Valóban el kell mindent hinni, amit a
környezet állít? Ki kell tagadni azokat, akik egy kicsit is kilógnak a sorból?
Mindig büntetni kell a lázadást, vagy meg kéne vizsgálni az okát? Szóval
valóban lenne miről beszélni ennek a könyv kapcsán.
Összességében
el kell mondanom, hogy rájöttem Papp Dóra tud írni, nem is akárhogy. Vegyes
érzéseim ellenére érdekesnek tartom a témaválasztást, a kivitelezés pedig
nagyszerűre sikerült! Csak az a fránya szerelmi szál… nálam az olyan sokat
levont az olvasás élményéből, ami miatt nagyon szomorú vagyok.
Ajánlom azoknak, akik:
- kíváncsiak
a skandináv hitvilágra
- szeretik a szerelmi történeteket
- szeretnek túllátni a sorokon
- egy kis pluszra vágynak olvasás közben.
Értékelésem: 5/ 3,5 csillag
Kedvenc karakter(ek): Mikko
Jokelainen
Kedvenc jelenet(ek): az erdőjárások
Kedvenc idézetek:
„Szerintem a tudásnak akkor van
értelme, ha nem beléd verni akarják, hanem ha meg is akarod szerezni magadnak.
Kell a motiváció, csak úgy ragad meg.”
„El kell tévedni. Mit mondok
mindig? El. Kell. Tévedni. Magadban. Aztán majd lehet visszamenni.”
„– (…) Kitartás, becsület,
győzelem. Szellemi és fizikai erő. Engem nem fog magával rántani a depresszió
vagy az elvakult gyűlölet, nem hagyom. Fel kell vértezni az elmédet és a
lelkedet egy olyan világban, ami azt akarja, hogy ököllel üss vissza.”
„Lehet, hogy… ott van a titok
nyitja a szemünk előtt, csak nem akarjuk észrevenni, mert olyan kényelmes
belesüppedni a megszokottba.”
„Ki írja a szabályokat, a
körülöttem mozgó társadalom vagy a belső törvény, amit a zsigereimben érzek?”
„(…) minél több címkét
ragasztunk valakire, annál inkább értelmét veszti a címkézés.”
Róka
kilencedikes lány, és
nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az
ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy
frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.
Az
új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a
bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja
matekból.
Róka
mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan
egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Csakhogy
tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének,
Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi,
elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi
után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
A
lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú
kudarcot valljon…
Mire
elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?
Könyvinformációk:
Kiadó:
Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 270 oldal
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634571421
Függővég: nem
Sorozat: -
Műfaj: romantikus
Véleményem:
Róbert
Katalin könyve bekerült a 2017-es ifjúsági Merítés-díj Top 10-es válogatásába,
ezért olvastam el a könyvet… na meg azért, mert nagyon érdekelt. Aztán jött a
Magyaros Augusztus és tudtam, hogy ezt a könyvet muszáj bemutatnom.
Már az
első két fejezet után éreztem, hogy ez az én könyvem lesz, hiszen Róbert
Katalin remek stílusa, és A kis herceg átdolgozás is felkeltette az
érdeklődésem.
A
nyitójelenetben Kelemen Regina (Róka) az igazgatóiban várja a fejmosást, amit
egy iskolai rongálásért kapott. Ekkor még nem értettem A kis herceg párhuzatom,
és bevallom őszintén, hogy erre voltam a legjobban kíváncsi, hogy miként fog
megjelenni egy ifjúsági történetben. Szerencsére nem kellett csalódnom, hiszen
tökéletesen megkaptam, amit vártam. Nagyszerűen beleszőtte az írónő a saját gimnáziumi
történetébe az eredeti műből a jól ismert motívumokat, az útkeresést, és a
karaktereket. Persze nem csak a nevetek illetően hasonlítanak az eredeti műA
kis herceghez, hanem a karakterek cselekedeteiben is. A két kedvencemmé azonban
a főszereplők váltak: Róka és Kisherceg.
Róka egy megszelídíthetetlen, különc,
lázadó lány, aki magányosan keresi önmagát egy új közösségbe, ahova becsöppent.
A múltban szerzett negatív élményei elől nem képes elmenekülni, csak a
számítógépes világba, és képtelen közel engedni magához bárkit. Szüleire sem
számíthat, hiszen az állandó csatározásaik miatt egymással vannak elfoglalva. Róka
legnagyobb gondja pedig, hogy nem képes beilleszkedni sehova. Ám ekkor hirtelen
varázsütésre megjelenik a tökéletes Kisherceg, és csodát művel Rókával. Jó, jó,
ez a hirtelen varázsütésre elég nagy sarkítás volt, de a mondat második fele
teljesen igaz.
Negatívumnak
annyit tudnék említeni, hogy Róka iszonyúan sokat káromkodik! Egy ideig nem
zavart, mert én is szeretem kihasználni a magyar nyelv szépségeit ilyen téren,
de azért van egy határ. A másik, ami kissé idegesített azok a gyilkos
pillantások. Annyi fejlesztés volt teljesen feleslegesen... Érteni lehetett volna
egy sima gyilkos pillantással, hogy valamiből elege van Rókának.
Kisherceg a gimnázium legtökéletesebb
diákja: él tanuló, jó sportoló és van egy tökéletes párkapcsolata is.
Hányingerkeltően klappol minden. Aztán kicsit jobban megismertem Kisherceg
gondolatait, kétségeit. Ott van 17 évesen és nem tudjak, hogy merre menjen
tovább, milyen faktot vegyen fel, mi szeretne lenni, ha nagy lesz.
Félelmetesnek találja az egész felnőtt létet. A hab a tortán pedig, hogy nem
csak arról kell döntenie, hogy merre megy majd tovább, hanem a szerelemről is.
Rókát megismerve sok dolgot elkezd máshogy látni, ebbe pedig beletarozik a
szerelem témája is.
Összességében imádtam
a párhuzamot a két mű között, imádtam a két egyáltalán nem átlagos főszereplőt,
és a lassan kibontakozó kapcsolatukat is.
Ajánlom
azoknak, akik:
-
kedvelik A kis herceg művet;
-
kíváncsiak egy nagyszerű átdolgozásra;
- szeretik váltott szemszögből megismerni a történetet;
- szeretik
a lassan kibontakozó szerelmet.
Extraként
pedig hoztam egy interjút az írónővel. Fogadjátok szeretettel!
Ki az a Róbert Katalin? Mutatkozz be
kérlek!
Róbert
Katalin harmincas, Budapesten él, macskákat szolgál ki, regényeket nevel és
sajnos sorozat-függő.
Mesékkel
kezdtem az írást, olyan hét-nyolc évesen (előtte a szóbeli mesélés
hagyományainak éltem) – éppen nemrég került elő egy mappa régi meséimmel.
Később jöttek novellák, regénykezdemények, egyetemista koromban fanfictionök.
Hiszem, hogy minden próbálkozás segít fejlődni, tanulni, de ma már tudom, hogy
a tudatos tanulás és gyakorlás meggyorsíthatja a folyamatot.
A
Könyvmolyképző Kiadó szerkesztője vagyok, magyar szerzőkkel dolgozom a
regényeiken, ami elképesztően izgalmas és hálás feladat. Emellett íróiskolai
kurzusokon oktatok, igyekszem időt szakítani az írásra, sportolásra és hogy ne
csak a munka, hanem a szórakozás miatt is olvassak. Ha ehhez hozzáveszem, hogy
még a barátaimmal is szoktam találkozni, és néha véletlenül ledarálok egy
sorozatot, szerintem titokban van egy időnyerőm, csak én magam sem tudok róla…
Mostanában egyre ritkább az, hogy egy
magyar író a saját nevén publikál, Te mégis emellett döntöttél. Mi ennek az
oka?
Fel sem
merült bennem, hogy álnéven publikáljak, sőt, szerintem éppen elindult egy
olyan trend, hogy a magyar írók újra elkezdenek saját nevükön írni. Külföldi
nevet sosem akartam, hiszen csaknem minden történetem Magyarországon játszódik.
Magyar álnevet pedig akkor érdemes választani, ha az ember neve nagyon
hétköznapi, azaz egy keresés rengeteg találatot ad ki, vagy ha a munkája miatt szeretné
elkülöníteni az író és a „civil” énjét.
Rám
ezek egyike sem igaz, tehát teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a saját
nevemen jelennek meg a regényeim, hiszen ez én vagyok, az életem része. Ha
valaki ódzkodik a magyar szerzőktől, elég lenne belenéznie a könyvembe, és
tudná, hogy nem angolszász író vagyok, bármilyen nevet választok is. Aki meg ad
esélyt magyar szerzőnek, rögtön tudja, hogy én az vagyok.
Mikor és milyen felindíttatásból lettél
író? Mi volt a legmeglepőbb vélemény, amit az írásaidról kaptál?
Ha az
író az, aki ír, akkor valamikor általános iskolás koromban lehettem először az.
Ha viszont az író az, aki publikál, akkor úgy öt éve lettem az – először egy
novellám jelent meg a Bárka folyóiratban. Mindenképpen történeteket szeretnék
elmesélni. Érzéseket, élethelyzeteket végigjárni, gondolatokat átadni. Ezért
írok.
Mindenféle
visszajelzést, véleményt kaptam már – többnyire lelkes és kedves üzeneteket.
Szerintem nagyon jó dolog, hogy olvasók megkeresnek írókat és elmondják,
mennyit jelentett nekik egy-egy regény. Nagyon hálás vagyok érte. Ezt az egész
jelenséget talán nevezhetjük meglepőnek, de mindenképpen egy pozitív
meglepetés.
Egyébként
a legváratlanabb dolog az volt, amikor tavaly egy ismerős meghorgolta a
Szelídíts meg! szereplőit – csupán az első két fejezet alapján.
Több könyved is megjelent már a
Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, és mindegyik más „pöttyel”. Melyiket érzed
magadhoz a legközelebb? Melyiket volt a legkönnyebb megírni?
Hozzám
mindig az a történet áll a legközelebb, amin éppen dolgozom, mert abban vagyok
nagyon benne. Íróként meg kell tanulni elengedni egy idő után a regényeket. Meg
kell tanulni, hogy nem lehet örökké javítani a szöveget és hogy bizonyos
vélemények ne fájjanak, hanem elfogadjuk, hogy ki mit gondol a világról.
Úgyhogy
mindegyiket másért szeretem. A Szívből,
színből, igazán hibáit talán ma már jobban látom, de ez az a regény, amivel
bekerültem ebbe a közegbe, a Kezdjetek el
élni! korosztályban és problémákban a legközelebb állt hozzám, amikor
írtam, a Szelídíts meg! szereplőit
nagyon imádom, és az új regényben, ami ősszel várható, végre ellátogatunk egy
színházba.
A Szelídíts meg! könyved nemrég olvastam és
igencsak nagyszerűre sikerült. Gondolom A Kis herceg című mű inspirált a
megírására. Mesélnél a valós keletkezésének az okáról?
Valóban
A kis herceg volt az alap, és az
egész egy írós játékból indult ki. Egy zárt csoportban szórakoztunk, az egyik
ember bedobta, hogy izgalmas lenne egy olyan történet, ahol a róka is ember, és
egy iskolában találkozik kis herceggel. Akkor írtam egy novellát, ami megadta
Róka alaphangját (még csúnyábban káromkodott amúgy…) és a helyzetet,
hangulatot.
Majd
rájöttem, hogy ebből regényt akarok írni. Itt már mindenfélét át kellett
gondolni. Hogy jelenik meg a pilóta, hogyan a rózsa, hogyan a bolygók? De
nagyon izgalmas volt ezen ötletelni.
Aztán
persze azt is izgalmas volt látni, hogy mit szólnak azok, akik jól ismerik A kis herceget, és mit azok, akik nem
ismerik annyira, nem emlékeznek rá. Hihetetlenül nagy öröm, hogy ki-ki megtalálja
a regényben azt, amit szerethet.
Miért egy gimnáziumi környezetben helyezted
el a művet?
A kis herceg
története szerintem a felnőtt válásról (is) szól, illetve arról, hogy az ember
megőrzi-e a gyermeki rácsodálkozást, a nyitottságot felnőttként. Logikus, hogy
ha modern környezetbe tesszük a szereplőket, járjanak ők is felnőttkor
küszöbén, azaz legyenek gimnazisták.
A
továbbtanulás kérdésével még erősebben elő lehetett hozni azt a dilemmát,
amivel Saint-Exupéry regényében találkozunk: egyáltalán, normálisak,
értelmesek, elfogadhatók a felnőttek? Akar az ember felnőtt lenni?
Az
korosztály egyértelmű volt tehát, az iskola pedig kereteket adott a
szereplőknek, összeboronálta őket.
A műben felbukkan Róka, aki egy tehetséges,
különc személyiség, Kisherceg pedig a merő ellentéte. Melyik karaktert érezted
magadhoz közelebb?
Szerintem
én közelebb járok Kisherceghez. Én mindig az a jó tanuló voltam, akinek a
problémáit nem vették észre a tanárok, mert aki csendes és jól felel, az
rendben van, nem? Szóval én inkább mosolygok akkor is, ha valami dühít, Róka
bezzeg nem rejti véka alá a gondolatait. De az igaz, hogy az életben én sokat
káromkodom…
Megosztanál az Olvasókkal pár
kulisszatitkot a Szelídíts meg! könyveddel kapcsolatban? Gondolok itt készülő
borítótervre, karakterekre, akik mégsem kerültek a könyvbe, ha volt valami
inspiráló zenéd, képed, ide bármi jöhet.
Még nem
készült el a kézirat, de én már betanultam azt, hogy a dedikálásra majd hogyan
fogok rókát rajzolni. Én nem vagyok egy rajztehetség, viszont itt úgy éreztem,
nagyon kell valami egyedi még az aláíráson kívül a dedikálásokra. Szóval nekem
erre komolyan rá kellett készülnöm. Volt egy kép, amin kicsit stilizált a róka,
ezt vettem alapul, és aztán kidolgoztam a saját, dedikálós rókámat.
A
barátaim rendesen röhögtek rajtam, hogy kézirat még nincs, de rókarajz már van.
Mindenesetre ezt a gyakorlást úgy kell elképzelni, hogy papírokat firkáltam
tele rókákkal, mindenféle méretben és mindenféle tolltípussal, hogy minden
helyzetben flottul menjen. És most megy. Még szerencse, hogy a nagy
rajzolgatásban a könyv is elkészült végül :D
Egyébként
nem meglepő módon sokat hallgattam Punnany Massifot írás közben. És akkor ezzel
kapcsolatban még egy kulisszatitok: majdnem Tankcsapda koncert került a
regénybe, de aztán megkérdeztem egy tinédzser ismerőst, hogy melyiket hallgatja
gyakrabban. Mostanra már el sem tudnám képzelni a regényt az Élvezd vagy a
Szabadon helyett a Mennyország touristtal.
Köszönöm
szépen a válaszokat Róbert Katalin írónőnek.
Nektek
pedig köszönöm a figyelmet. Bízom benne, hogy felkeltette érdeklődéseteket a
könyv, hiszen valóban egy remek alkotásról van szó.
A képek a Pinterest táblámról vannak. Az
interjúnál látható képeket pedig az írónőtől kaptam.
Ismered a viccet, amiben a
bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás
Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás
Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak
volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái
között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a
helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak
neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz
démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes
tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a
féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas
mese, ami akár igaz is lehetne.
Könyvinformációk:
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 300 oldal
ISBN: 9789632937670
Kötés: e-könyv
Sorozat: Raziel
Függővég: igen ITT megrendelhető
Véleményem:
Köszönöm szépen a recenziós példányt az
Athenaeum Kiadónak!
Imádom
az angyalos, démonos, útkeresős történeteket, ezért is kezdte el bizgatni a
fantáziám ez a könyv. Aztán mikor nekiálltam, hogy elolvassam valami megfordult
a fejemben. Az ilyen történetekből számomra sose elég! A Raziel pedig teljes
mértékben kielégítette minden vágyam.
A
könyvben megismertem Razielt, aki a Tudás angyala volt, és Beladert, aki egy
démon. Ami pedig összeköti őket az egy küldetés, amit egymás nélkül nem tudnak
véghezvinni.
A történetben Razielről
kiderült nagyon gyorsan, hogy egy bukott angyal, azt viszont nem igazán tudtam
meg, hogy miért is taszították ki a Mennyországból. Ezt a tényt viszont Raziel
sem igazán tudta, mert valami oknál fogva kiesett az emlékéből közel 200 év. Úgyhogy
kapásból 2 rejtélyt is kaptam olvasás közben, ez pedig igazán izgalmassá tette
a cselekményt. Ja, igen, a mások rejtély, ami a fő bonyodalmát adta az egész
regénynek. Ez pedig nem más volt, mint a Tudás könyvének a megtalálása. Persze
ez sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek tűnt, mert sok megpróbáltatáson
kellett keresztülmennie az ex-angyalnak ahhoz, hogy csak a közelébe kerüljön. Az
út, amit végigjárt elég rázós, és sok meglepetést tartogatott. A küldetéséhez
pedig kapott maga mellé egy segítőt Belader személyében.
A
kettejük kapcsolata nem indult valami fényesen, pontosabban sosem volt az, de
azért kijöttek egymással. Imádtam a folytonos civódásaikat, és végig érezni
lehetett a kettejük közötti vonzalmat. Ezt a vonzódást Belader nem is rejtette
véka alá, hiszen többször felemlítette Razielnek, hogy nem ártana az emberi test
gyönyöreit is megismerni. Úgyhogy nem hazudtolta meg magát Belader, mert elég sokszor
előjött belőle a démon.
A
regény vége pedig egyszerűen zseniális és megbotránkoztató. Hogy lehet így
vége?! Azonnal kérem a folytatást, mert egyszerűen bele fogok őrülni a
várakozásba. Így előre figyelmeztetek mindenkit, hogy erősen függővéges.
A karakterek közül
inkább Beladert kedveltem meg, talán
azért mert ő testesítette meg a rossz fiút, pedig ha éppen lelkizős kedvében
találta az ember lánya, akkor eléggé ki tudott tárulkozni. Ezeket a
pillanatokat imádtam, mert jobban megismertem kedvenc démonom, hiszen belőle
sosem elég. Bízom benne, hogy a jövőben valamilyen oknál fogva közelebbről is megismerhetem.
Beladerrel
ellentétben kevésbé került hozzám közel Raziel.
Sajnos vele elég sok gond volt, mert sokszor felszállt arra a bizonyos hiszti vonatra. Az ilyen alkalmakat
legszivesebben átugrottam volna, mert semmi értelme nem volt. Azért viszont
hatalmas piros pontot adok neki, mert képes volt a jellemfejlődésre. A regény
elején egy olyan Razielt kaptam, akinek tényleg semmi fogalma semmiről: sem az
emberekről, érzésekről, vagy önmagáról. De ahogy egyre előre haladtam a
sztoriban, úgy folyamatosan azt tapasztaltam, hogy Raziel változott. Megismerte
az emberi érzéseket, képes volt átélni is őket, és az embereket is szépen
lassan kiismerte. Látott az útja során sok jót, de szörnyűségben is volt bőven
része. Mégis képes volt felülemelkedni saját „problémáin”, és az emberiség
jövőjét helyezni önmaga elé. Ezt pedig imádtam benne.
Összességében
szerettem olvasni, könnyen kikapcsolt, és azt vettem észre magamon egy idő
után, hogy azon gondolkozom, vajon mit csinál Raziel és Belader. Azt viszont
sajnálom, hogy Raziel néha túlreagált dolgokat, így azok a részek számomra
élvezhetetlenek voltak.
Ajánlom azoknak, akik:
↠ egy
kis kalandra vágynak egy angyal, és a egy démon társaságában,
↠ bírják, ha egy karakter hisztis,
↠ szeretik, ha nem csak a cselekmény a fontos, hanem a karaktereknek a fejlődése
is,
↠ csípik a fanyar, és mindenféle humort.
Értékelés: 5/4 csillag
Kedvenc karakter(ek): Belader
Kedvenc jelenet(ek): Raziel és Belader csipkelődései
Kedvenc idézetek:
„A fiatalok idősebbnek, az
idősebbek fiatalabbnak sminkelik magukat. Valahogy sosem felel meg nekik az,
ami éppen van. Képtelenek megélni a jelent, vagy a jövőre várnak, vagy a múltért
sopánkodnak.”
„Az emberi érzések fájdalmasak
és zavarosak, mégis mérhetetlenül gyönyörűek.”
„Az emberek között megtanultam
egy s mást, például azt, hogy sokszor készakarva hülyék. Úgy értem, tisztában
vannak a dolgok súlyával és a következményekkel, mégis tesznek rossz dolgokat.”
„- Te vagy a Halál.
- A Halál olyan komor kifejezés, annál én sokkal vidámabb vagyok. Nem szeretem
ezt a megszólítást. Én vagyok az utolsó lélegzet, a tőr hegye, a végső
szívdobbanás, a mese vége. Nevezz inkább Összegzőnek.”
„Itt minden olyan tökéletes.
Csak az ember nem illik a képbe. Rákényszeríti az akaratát a világra. Utakat
gyalul a hegyekbe, csak hogy minél gyorsabban juthasson el a céljához, mit sem
törődve azzal, hogy közben mekkora pusztítást visz végbe. Semmi nem számít,
csak saját maga.”
„- Nem lehetne óvatosabban?
- Lehetne, de abban nekem mi a jó? Amúgy ilyenkor mi fáj? Ha megérintelek, vagy
ha piszkálom ezeket a pöttyöket?
- A legjobban az fáj, hogy nem tekerhetem ki a nyakad és kaparhatlak el a hátsó
kertben.”
„- Volnál szíves idevonszolni a
segged?
Hogy is tudnék ellenállni egy ilyen kedves invitálásnak?”
„- Ha most szexi akartál lenni,
szólok, hogy nagyon nem jött össze – enged el egy lemondó sóhajt, aztán
elgyötörten biccenti oldalra a fejét. – Kábé annyira vagy kívánatos, mint egy
levágott kecskefej.”
