Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Amikor a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson. Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. Tudja, hogy attól kezdve egészen más lesz az élete. A Montana állambeli Miles Cityben a túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam mindkettő tökéletes szakértője lesz – de az érzéseit és vágyait nem tudja magában elfojtani. Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is lehet, mint barátság… De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront hideg zuhanyként éri a felismerés: csúnyán elárulták. Nagynénje drasztikus lépésre szánja el magát annak érdekében, hogy „helyrehozza” az unokahúgát – az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába küldi őt. A Cameron Post rossz nevelése egy felejthetetlen regény önmagunk felfedezéséről és arról, hogy találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy a saját szabályaink szerint éljük az életünket. A regényből Chloë Grace Moretz főszereplésével Sundance-nagydíjas film is készült.

Könyvinformációk:

Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 440 oldal
Kötés: Puhatáblás
Fordította: Todero Anna
Megjelenés időpontja: 2019. február 5.
Sorozat: -
Függővég: nem
ITT megrendelhető

Véleményem:

A recenziós példányt köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!

Azon szerencsések közé tartozom, akik lehetőséget kaptak arra, hogy előolvasóként megjelenés előtt elolvashattam a könyvet, amiért hálás vagyok a Kiadónak. Cameron Post rossz nevelése az idei év nagy üdvöskéje, aminek a megjelenését az év eleje óta vártam. Viszont engem valami miatt annyira nem nyűgözött le.

Ebben az annyira nagyon elfogadó világban igenis szükség van az ilyen könyvekre. Az emberek folyton azt hangoztatják, hogy nem érdeklik őket, hogy ki kihez vonzódik, ha az nem a nyilvánosság előtt történik. Kérdem én: hol van itt az elfogadás? Ha valaki felvállalja, másságát máris kap egy címkét a mai világban. Korábban pedig elküldték egy átnevelő táborba, ahol majd jól kigyógyítják a melegségből. Ja persze, mintha az így működne.

A történet a '90-es évek Amerikájában zajlik, ahol megismertem egy lányt, Cameron Postot, aki már fiatalon rájön, hogy ő bizony a saját neméhez vonzódik. Ezt a környezetében mindenki el tudta fogadni, sőt még viszont is folytatott több lánnyal. Azonban mikor a nagynénje megtudta a ferde hajlamát rögtön cselekedett és elküldte a Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába.

Sajnos a sok pozitív vélemény mellett fekete bárányként itt lesz az enyém. Az ok, hogy miért nem tetszett? Mert annyira semmilyen volt. Teljesen jól átjött Cameron útkeresése, a gyász feldolgozása, a középiskola és a vele járó pletykák túlélése, viszont a halvány nyomát sem éreztem annak. hogy bármilyen érzést kiváltson ez belőlem. Persze, persze komoly és nehéz fajsúlyú témák ezek, amikbe egy picit bele-belekap az írónő, de sosem fejti ki, nem megy a dolgok mélyére. Az átnevelő tábor pedig számomra igazi mélyrepülés volt. Cameron egész jól beilleszkedett, szerzett barátokat, nem volt semmilyen drasztikus átnevelés, amire számítottam. Tudjátok, olyanokra gondolok ezalatt, mint az, hogy kukoricán térdepeltették és 100x elmondatták vele a Miatyánkat, majd véres térddel a szobájába sántikált, vagy hasonló. Ilyen nem volt benne, volt azonban sok beszélgetés, múltban turkálás és egyéb lelki dolgok. Nem éreztem, hogy ezek annyira megtörnénk Cameront, pedig ez lett volna a cél. Talán egyetlen résznél éreztem, hogy na valami nem oké, és nem jók a módszerek, mikor az egyik diák kikerült a programból, szépen és spoilermentesen mondva.

Összességében nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, de egynek nem volt rossz. Ha viszont elvonatkoztatok a saját véleményemtől, akkor azt kell mondanom, hogy egy jó kis könyv, amit érdemes elolvasni. Cameron sok dolgot képvisel, főleg a saját útjukat kereső fiatalokat, akik elvesztek az élet tengerében, és nem kapnak megfelelő segítséget.

Ajánlom azoknak, akik:

- Cameron Post segítségével szeretnék megtalálni önmagukat;
- kíváncsiak milyen elfogadó volt a '90-es évek Amerikája.

Értékelésem: 5/ 3,5 csillag

Kedvenc karakter(ek): Lindsey
Kedvenc jelenet(ek): -
Kedvenc idézetek:

„– Nehéz feladat lesz – szólalt meg Lydia. – Olyan dolgokkal kell majd szembenézned, amelyeket minden bizonnyal inkább elkerülnél. Az első lépések közül az egyik legfontosabb az, hogy többé ne gondolj magadra homoszexuálisként. Ilyen nem létezik.
Ne állítsd be különlegesnek a bűnödet.
Lindsey a fejemben azt mondta: Vicces! Pedig kurvára különleges lehet a bűnöm, ha egy egész gyógyintézetet hoztak létre azért, hogy foglalkozzanak vele.”

„– Szerinted bajba kerülünk, ha megtudja valaki?
– Igen – vágtam rá, mert bár soha senki nem intett kifejezetten arra, hogy ne csókoljak meg lányokat, erre nem is volt szükség. A lányok fiúkkal szoktak csókolózni – ezt láttuk az osztályban, a tévében, a filmekben, a világban. Ez volt a dolgok menete: fiúk és lányok csinálták ezt, minden másban volt valami fura.”

„Egyszerűen csak azért szerettem a lányokat, mert semmit sem tudtam tenni ez ellen.”

„Hát, lehet, hogy a homoszexualitás pont olyan, mint a gyilkosság bűne, de tulajdonképpen ki is hal meg, ha a homoszexuálisok összegyűlnek bűnözni?”

A képek a Pinterest táblámról származnak.

Read More

Papp Dóra: Bolyongó

Fülszöveg: Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról. Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…

Könyvinformációk:

Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 424 oldal
Kötés: Puhatáblás
Megjelenés időpontja: 2018. június 7.
Műfaj: romantikus
Sorozat: -
Függővég: so-so

Véleményem:

A Mini-Könyvklub 11. fordulójában ez volt az első közösen olvasott könyv. Szerencsére időben elolvastam, hála Vegazusnak, aki kölcsönadta, viszont sajnos nem volt időm megírni hozzá a bejegyzést, amit ezennel pótolok.

Sokat gondolkoztam, hogy mit is kéne írni erről a könyvről, mert vegyes érzések és össze-vissza gondolatok kavarogtak bennem, mikor befejeztem a könyvet. Voltak részek, amiket iszonyatosan imádtam, viszont akadtak olyanok is, amik miatt elkeseredtem.

A regényben megismertem Norbit, aki iskolaváltáson megy keresztül és egy igazi kemény fiú. Ahogy pedig egy kemény legényhez illik, az új suliban is hozza a formáját. Rögtön a megismerkedés alkalmával benyögi, hogy pogány, ezzel pedig elindít egy utálat-lavinát önmaga ellen. Emiatt nagyon sok elítélik, de akad egy lány, aki jobban meg szeretné ismerni Norbi isteneit és hitvallását. Ez a hölgyike Farkas Míra, aki ateista, ezért nem teljesen érti a hit működését. Persze a többi osztálytárs ott próbál Norbiba belerúgni, ahol csak tud, extraként pedig a múltja sem hagyja békén, amit rég szeretne elfeledni. Úgyhogy szegény fiún nagy a nyomás, viszont bírja a strapát, még jó, hogy ott van vele a viking istene, Tyr, akiben olyan mélyen hisz, hogy a keddi napokon rituálét végez el érte.

És el is érkeztünk a könyv legérdekesebb részéhez, ez pedig a hit. Fantasztikus módon integrálta bele Papp Dóra a történetébe a skandináv hitvilágot, így a fiatalabb olvasók a szórakozás mellett tanulnak is. Bevallom őszintén, hogy engem nagyon érdekel a hit, mivel akárcsak Míra, nem értem az értelmét. Sokat szoktunk erről Férjjel is barátnőmmel is beszélgetni, de ez nem fér a fejembe. Úgyhogy azért hatalmas piros pont, hogy az írónő ilyen szépen tárta elém és minden Olvasó elé a hitet és az értelmét. (Ettől függetlenül még mindig ateista vagyok.) Emellett ott van a rengeteg történelem, ami szintén remek módon jelenik meg a regényben.

Negatívként csupán egyetlen dolgot tudnék felhozni, az pedig a szerelmi szál és az egyik karakter elhanyagolása. Sajnos ezeket annyira nem tudtam bevenni, ezek miatt is volt keserű a szám, mikor becsuktam a könyvet. Ez a történet tökéletes lett volna romantika nélkül, szerintem teljesen felesleges volt ez a plusz. Persze ez csupán saját vélemény.

A karakterek is remekül ki voltak dolgozva, mindenkinek megvolt a saját kis története. Senkire nem lehet mondani, hogy ő jó karakter, ő pedig rossz, ahogy a való életben sem lehet ezt senkire sem ráhúzni. Ettől is lettek olyan élőek.

Ott volt Norbi, a főszereplő, aki iszonyatosan keménynek tűnik. Volt neki egy szörnyű múltja, ez keményítette meg ennyire. Akárhogy próbálok erről a hülye vikingről rosszat mondani, sajnos nem sikerül. Pedig a regény nagy részében végig olyan dolgokat tett, amivel próbálta elhidegíteni az embereket (és az Olvasókat). Viszont, ha valaki belelát a fejébe, és ismeri a gondolatait, az jobban megérti, hogy nem olyan rossz ám, ahogy a társadalom gondolja.

Még bőven tudnék írni erről a könyvről, mert valóban érdekes, nem csak a téma, hanem maguk a karakterek is. Nem tipikus ifjúsági regény, ami elolvas az ember, majd elfelejti, hanem jóval az olvasás után gondolkozik rajta. Valóban rossz az az ember, aki más vallást követ? Valóban el kell mindent hinni, amit a környezet állít? Ki kell tagadni azokat, akik egy kicsit is kilógnak a sorból? Mindig büntetni kell a lázadást, vagy meg kéne vizsgálni az okát? Szóval valóban lenne miről beszélni ennek a könyv kapcsán.

Összességében el kell mondanom, hogy rájöttem Papp Dóra tud írni, nem is akárhogy. Vegyes érzéseim ellenére érdekesnek tartom a témaválasztást, a kivitelezés pedig nagyszerűre sikerült! Csak az a fránya szerelmi szál… nálam az olyan sokat levont az olvasás élményéből, ami miatt nagyon szomorú vagyok.

Ajánlom azoknak, akik:

- kíváncsiak a skandináv hitvilágra
- szeretik a szerelmi történeteket
- szeretnek túllátni a sorokon
- egy kis pluszra vágynak olvasás közben.

Értékelésem: 5/ 3,5 csillag

Kedvenc karakter(ek): Mikko Jokelainen
Kedvenc jelenet(ek): az erdőjárások
Kedvenc idézetek:

„Szerintem a tudásnak akkor van értelme, ha nem beléd verni akarják, hanem ha meg is akarod szerezni magadnak. Kell a motiváció, csak úgy ragad meg.”

„El kell tévedni. Mit mondok mindig? El. Kell. Tévedni. Magadban. Aztán majd lehet visszamenni.”

„– (…) Kitartás, becsület, győzelem. Szellemi és fizikai erő. Engem nem fog magával rántani a depresszió vagy az elvakult gyűlölet, nem hagyom. Fel kell vértezni az elmédet és a lelkedet egy olyan világban, ami azt akarja, hogy ököllel üss vissza.”

„Lehet, hogy… ott van a titok nyitja a szemünk előtt, csak nem akarjuk észrevenni, mert olyan kényelmes belesüppedni a megszokottba.”

„Ki írja a szabályokat, a körülöttem mozgó társadalom vagy a belső törvény, amit a zsigereimben érzek?”

„(…) minél több címkét ragasztunk valakire, annál inkább értelmét veszti a címkézés.”

A képek a Pinterest táblámról származnak.

Read More

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje [könyv vs sorozat]

Fülszöveg:

A regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ…
A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat.

A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő kultuszregényéből – a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével – szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült.

Könyvinformációk:

Kiadó: Lazi Kiadó Eredeti megjelenés éve: 1985 Első magyar megjelenés éve: 2006 Oldalszám: 366 oldal ISBN: 9637138838 Fordította: Mohácsi Enikő

Véleményem:

A Mini-Könyvklub 8. fordulója miatt olvastam ezt a könyvet. A többiek véleményét ITT olvashatjátok el Ti is. Olvasás után pedig konkrétan ürességet érzek, mert még többet olvastam volna erről a világról, a szokásokról, a miértekről. Ezt pedig nem negatívumként mondom, mert nekem hatalmas kedvenc lett ez a könyv, eddig benne van az idén olvasott Top 5 legjobb könyvek között. A könyvet és a sorozatot szinkronba néztem és bevallom, hogy voltak mélypontok a könyvben, mikor azt mondtam, hogy nekem ez sok és nem folytatom. Viszont a sorozat végig fenntartotta az érdeklődésem, és csak amiatt olvastam tovább a könyvet, mert mindig vártam, hogy mikor érek ahhoz a részhez, amit a sorozatban láttam. Ez az értékelés pedig most a könyvet és a sorozatot fogja összehasonlítani, vagyis csak megpróbálom ezt megtenni.

Történet:

A könyvben:

Egy nagyon sokkoló történetet kaptam, amiben a nők csupán tárgyak. A népesség elkezdett csökkenni, ezt pedig annak tudják be, hogy Isten így súlyt le az emberekre, mert sokan elhagyták a hitüket. A szülni képes nőket átnevelik a Vörös központban, majd beosztják őket olyan házaspárok mellé, ahol a nők nem képesek erre. Így lesznek szolgálólányok, akik Istent szolgálják azzal, hogy gyermekeket hoznak világra az ő nevében. Minden ilyen nőnek átmossák az agyát, hogy ne lázadjon fel a rendszer ellen és tegye a dolgát: essen teherbe és szüljön. A legtöbb szolgálólány pedig bele is törődik a sorsában, de mindig vannak olyan elemek a rendszerben, akik nem illenek bele és belülről bomlasztják. Az olyan nők pedig, akik nem képesek szaporodni azt a vegyi hulladékkal szennyezett Telepekre küldik. Aki pedig a rendszer ellen valami bűnt követettet el, legyen az árulás, szembeszegülés, vagy egyszerűen nemi identitászavar, azt a Falra küldik.

Mire már kezdtem volna megszokni ezt a totalitárius rendszer, és hogy a nőknek nem sok beleszólása van a dolgok alakulásában vége lett az egésznek. Aztán jött a meglepetés, a könyv legutolsó fejezete. Először azt hittem az valami függelék, de kiderült, hogy szerves része a történetnek. Olvasás közben sokszor éreztem, hogy nem tudom merre járok az időben, és az események is csak úgy random, nem pedig egymást követően érkeznek. Ez az elején nagyon zavart, de az utolsó fejezet… az utolsó fejezet a kulcsa mindennek, hogy miért is volt a kavarodás a történetben.

A sorozatban:

A történet szinte ugyanaz, mint a könyvben, mégis vannak olyan részek, amiket megváltoztattak vagy nem olyan sorrendben jönnek egymás után, ahogy a könyvben. Emiatt kicsit érthetőbb, mert mint már említetted, a könyvben random ismertem ki a régi és új világot, itt pedig szépen sorba van téve. Ami miatt fáj a szívem, hogy sok olyan rész volt, ami teljesen máshogy volt a könyvben, mint a sorozatban. Több személyek fel voltak cserélve, egy személy helyett ketten követtek el fontos jeleneteket. Ami viszont a legnagyobb különbég azok a karakterek. A vége pedig… azt inkább szóra sem méltatnám. Sajnos pont a legjobb rész maradt ki belőle, és Moira is egészen más befejezést kapott.

Karakterek:

A könyvben:

Igazán a könyvben csak egy szereplőnek az életét követhettem végig ez pedig Fredé volt. Fredé, így hívják azt a szolgálólányt, akin keresztül megismertem azt a szörnyű rendszert, amiben élt. Nagyon furcsa kapcsolat alakult ki irányába, mert néha imádtam, máskor pedig csak azt kérdeztem tőle, hogy miért? Miért hagyta olykor magát, máskor pedig kiállt magáért. Talán félt, és megtört, néha viszont szárnyra kapott egy – egy titokban információmorzsa hallatán. Én inkább a lázadó, mint a beletörődő Fredét kedveltem meg, hiszen abban több volt az élet.

A másik kedvenc karakterem Moira volt, akit inkább a múltbeli események által ismertem meg. Ő egy igazi lázadó, aki mindig a kiutat keresi, és sosem törődik bele a rendszerbe, amit rá akarnak erőltetni. Így a visszaemlékezésekben rengetegszer olvastam arról, hogy próbált megszökni a Vörös központból, hogy lázadt apróbb tettekkel, és végül azt is megtudtam, hogy miként élt nem szolgálólányként a társadalomból kivetve, mégis benne élve.

A sorozatban:

Nos, ezzel voltak a legnagyobb gondjaim. Fredé sokkal dacosabb a sorozatban, mint a könyvben, ami alapjául szolgált. Ebben inkább az erőt sugárzó és nem beletörődő nőt kaptam, akit a könyvben is jobban szerettem. Szóval a sorozatbeli Fredé sokkal jobban bejött ,mint a könyvbeli, viszont nem teljesen adja vissza hűen így a karaktert Miora is több szerepet kapott, aminek nagyon örültem, viszont a végkifejlet egyáltalán nem az lett, mint a könyvben. Ezért vérzik is a szívem, de hát na… ez az alkotói szabadság.

Összességében

A könyvről:

Imádtam az összes katyvaszával és romlottságával együtt. Számomra egy igazi kultúrsokk volt ez a könyv és egészen mély nyomott hagyott bennem. Az elején azt gondolta, hogy nem lesz az én könyvem, aztán egészen beleszerettem, ami elég groteszk, hiszen egy szörnyű világ tárult elém. Nagyon nagy pozitívum, hogy számomra sokkal nyomasztóbb volt, mint a sorozat. Ez annak lehet az oka, hogy a képzeletem még veszedelmesebben képzelte el az egész rendszert, mint ahogy a sorozatban megjelenik.

A sorozatról:

Mint az értékelés elején is írtam, ez tartotta bennem a lelket, miatta olvastam tovább a könyvet. A nyomott hangulat teljesen átjött, ami a könyvben is megjelenik, amiatt egész élvezhető. Viszont azok a részek, amik teljesen máshogy lettek megfilmesítve nagyon nem tetszettek.

Ajánlom azoknak, akik:

- mindenkinek! Nem sok könyv van, ami ide sorolható, de ez igen. Egyszerre nagyszerű és kegyetlen ez a könyv! A sorozatot viszont csak azoknak ajánlom, akik képesek átrágni magukat a könyvön, mert egy kicsit véresebbre sikerült.

Értékelés:

A könyvre: 5/5 csillag

A sorozatra: 5/3,5 csillag

Kedvenc karakter(ek): Fredé, Moira
Kedvenc jelenet(ek): Moira és Fredé beszélgetései a visszaemlékezésekben
Kedvenc idézetek:

„Szokás szerint nem vettünk tudomást arról, ami körülöttünk zajlott. Nem tudomást venni nem egyenlő a tudatlansággal: meg kell dolgozni érte.”

„A változások nem egy pillanat alatt következnek be: egy fokozatos felfűtésű fürdőkádban akár halálra is főhet az ember anélkül, hogy észrevenné.”

„Nolite te bastardes carborundorum.”

„Mondom, nem írom, mert nincs mivel írnom, hisz az írás úgyis tilos. Ám ha ez mese, még ha csak az én fejemben létezik is, nyilván mesélem valakinek. Az ember nem mesél csak úgy magának. Mindig van valaki, aki hallgatja.
Még akkor is, ha nincs senki.”

„Élj a jelenben, használd ki a lehetőségeidet, ez minden, amid van.”

„(…) egy hatékony totalitárius rendszer – egyáltalán bármilyen rendszer – létrehozásához bizonyos előnyöket és szabadságjogokat kell nyújtaniuk legalább a kiválasztott keveseknek, cserébe mindazért, amit a többiektől elvesznek.”

„– Azt hittük, jobb világot teremthetünk.
– Jobbat? – bukik ki belőlem alig hallhatóan. Hogy hiheti, hogy ez jobb?
– A jobb sosem jelent mindenkinek jobbat. Mindig vannak, akiknek rosszabbat – feleli.” 

A képek a Pinterest táblámról származnak.

Read More

Ian Tregillis: Géplélek (Fogaskerék-háború 1.)

A recenziós példányt köszönöm a Twister Media Kiadónak!

Fülszöveg:

Jaxnak hívnak. Ezt a nevet adták szolgatartóim. Kattogó vagyok: egy gépember, akit az alkímia hajt.
A társaimból toborzott sereg hódította meg a világot – nekik köszönheti a Patinás Trón, hogy ma nincs földi hatalom, amely szembeszállhatna vele. Hűséges inas vagyok. A legelszántabb katonai gépezet. Erőm kolosszális, kitartásom nem ismer határokat.
De emberi szolgatartóim akarata gúzsba köt. Rabszolga vagyok. De kiharcolom a szabadságom.

A korai huszadik század Európájában a kálvinista Hollandia az uralkodó hatalom, köszönhetően egy németalföldi matematikusnak, aki a tizenhetedik században forradalmi (és mágikus) ötletével felborította a kontinens hatalmi egyensúlyát. Mechanikus katonákat alkotott, amelyek mindenben engedelmeskednek mestereiknek. E fáradhatatlan harcosoknak köszönhetően az 1900-as évek elején már nincs olyan hatalom, ami ellen tudott volna állni a holland csapatoknak, kivéve egy apró, ma is harcoló frakciót, a francia katolikusokét, akik az újvilágba kellett, hogy áttegyék a székhelyüket.

A történet egyik főszereplője Jax, a mechanikus szolga, aki teremtői parancsait teljesíti, miközben felébred benne a szabadság utáni vágy. A regény másik fő alakja a francia kémfőnök Berenice Charlotte, akit olthatatlan bosszúvágy hajt a hollandok ellenében. E két karakter sorsa egy sok titokkal terhelt, érdekes és csavarokkal teli történetben és egy rendkívüli arányérzékkel és ötletességgel felépített világban fonódik össze.

Könyvinformációk:

Kiadó: Twister Media Eredeti megjelenés éve: 2015 Magyar megjelenés éve: 2017 Oldalszám: 464 oldal ISBN: 9786155631108 Fordította: Makai Péter Kristóf Sorozat: Fogaskerék-háború Függővég: igen ITT megvásárolható

Véleményem:

Hadilábon állok ezzel a könyvvel. Mikor elkezdtem olvasni, akkor izgatott voltam, hogy vajon mit tartogatott a könyv.

A történet három szálon fut: Jax, Berenice és Visser által ismertem meg a világot és az egész cselekményt. Az elején nagyon tetszett, mert egy kivégzéssel kezdődik, és megismertem ez által a világot is. Az emberek kattogókat, vagyis gépszolgákat tartanak, akik minden feladatukat teljesítik. A kattogókat missiók és metamissók hajtják, amiket hogyha nem teljesítenek, akkor szörnyű kínokat élnek át. Az emberek meg vannak győződve róla, hogy ezek a gépek nem éreznek semmilyen fájdalmat, így nem lehet szabad akaratuk sem. Viszont a nyitójelenet nem ezt sugallja, mert a kivégzésen nem csak embereket, hanem bizony egy akaratot kapó gépet, vagyis renegátot is kivégeznek. Izgisen hangzik, ugye?

Az író egy egészen összetett világot épített fel, ami a XX. században egy alternatív történelemben játszódik. Az alternatív Európát a hollandok uralják, mivel az ő kezükbe került az a titok, amivel a gépszolgákat és gépkatonákat rabszolgává tehetik. Franciaország azonban próbál ellenállni ennek a hatalomnak, kisebb nagyobb sikerrel. Nagyon szépen megismertem az egész világot az által, ahogy egyre előrébb haladtam a történetben, hiszen minden egyes apró részlet valamilyen összefüggésben volt a másikkal. Emiatt kicsit jobban oda kellett figyelni olvasás közben, nehogy valami elkerülje a figyelmem.

Negatívumként annyit tudok felhozni, hogy a közepén volt egy kis lendületvesztése a könyvnek, ami miatt megtört az egész történet. Számomra voltak benne teljesen felesleges részek, emiatt nem is haladtam vele a közepén.

A karakterek mind érdekesek voltak, hiszen nem csak embereket, hanem kattogókat is megismertem. Ilyen volt Jax, aki egy gépszolga és az életét főleg a gazdái által kiszabott feladatokat teljesítése töltötte ki. Egészen addig, amíg nem kapott egy missiót Visser atyától. Egy különös tárgyat kellett elszállítani Hollandiából Új-Hollandiába. A hajóúton egy viharba keverednek, de Jaxnak mindenképp épségben kell eljuttatnia a tárgyat. Így beteszi géptestébe, utána pedig minden megváltozik körülötte. Jax az új világban menekülni kényszerül, és főleg erről szól az ő szála, egészen addig, amíg össze nem akad Berenice-el.

Berenice egy erős és számító nő, aki szeretné megismerni a kattogókat, főleg azokat, akiknek szabad akaratuk van. Az olyanok pedig ritkaságszámba mentek. Az ő részei voltak a legérdekesebbek, mert azokban a részekben lehetett legtöbbet megtudni a gépszolgákról. Egyébként ez a nő csupa rejtély, és nagyon sok esemény a ő irányítása alatt történik. Ezért is olyan kemény, mert a férfiak, akikkel nap, mint nap komoly hatalmi harcokat vív meg, meg kellett erősítenie a jellemét, hogy érvényesíteni tudja akaratát.

A harmadik szál képviselője pedig Visser atya. Számomra az ő szála volt a legeseménydúsabb. Visser egy olyan atya, aki más hitet vall, mint amiről prédikál. Ez pedig egy nagyon veszélyes vállalkozás. Sajnos ezt a játékot csak addig tudja, míg a hollandusok fülébe nem jut az információ, és hajtóvadászatot nem indítanak ellene. Nagyon élveztem azokat a részeket Visser szálán, amiket az elfogása után kaptam, hiszen ott már nem csak a kattogók szabadságáról volt szó.

Összességében pedig csak pislogtam, hogy ez igen! Ilyen egy fantasztikusan felépített világ, remek karakterekkel! Túl sok minden van ebben a könyvben, mint amit most el tudnék mesélni. Így csak azt ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, mert nem fog benne csalódni. Akit pedig mégis kétségek gyötörnek, nézze meg a könyvhöz készült trailert.

Ajánlom azoknak, akik:

- szeretik az összesett történetet,

- szeretnek gondolkozni olvasás közben,

- kíváncsiak egy remekül felépített világra,

- kedvelik az alternatív történetet, amiben helyet kapnak sci-fi és fantasy elemek.

Értékelés: 5/4
Kedvenc karakter(ek): Visser, Berenice
Kedvenc jelenet(ek): mikor a kattógokról és működésükről tudok meg többet
Kedvenc idézetek:

„A szomorú igazság, tisztelendő atyám, az az, hogy nem létezik lélek vagy szabad akarat. Mindkettő illúzió.”

„– Nem kizárt, hogy mégis meg fogsz ölni, ha elmondom neked, mi történt. 
– Jó előre szólni fogok, ha ölhetnékem támad.”

„– Érzünk fájdalmat. A parancs megtagadása, akár csak gondolatban is, iszonyú kínokkal jár. Egy új missió égeti lelkünk mélyén az űrt. Minél tovább halogatjuk a kötelességünket, annál jobban szenvedünk. Nem kapunk kockacukrot, csak ostorcsapásokat. 
– A Cég nem ezt állítja. 
– Tudom. Az emberek fejébe verik, hogy azért engedelmeskedünk, mert gépezetek vagyunk, akiknek ez a rendeltetésük, amiként a zsebóra is méri az idő múlását, mert erre tervezték. Mi azonban nem zsebórák vagyunk.”

„Az emberek hogyan találnak maguknak iránytűt e földön? Honnan tudják, hogy mit szabad, s mit nem? Honnan tudják, hogy eljött a tettek ideje, ha életük során egyetlen cselekedetüket sem szabályozzák missiók és metamissiók hierarchiája? Hogyan élik a mindennapjaikat, amikor senki sem utasítgatja őket?
Vagy erre való az Isten?”

„(…) Puszta gépek volnának? Rabszolgák? Élőnek tekinthetjük őket? Tán lelkük is van?”

„Jax kiáltani, üvölteni, ordítani akart, világgá kürtölni, hogy több vagyok, mint részeim összessége!”

„– Olyan keveset tudsz te rólunk.
– Szeretnélek megismerni benneteket. Tanulni akarok. 
– Sosem értesz meg minket, mivel puszta gépeknek és szerszámoknak tekintesz. A tabuink, az énképünk; hogyan is foghatnád fel ezeket, ha a létezésünk is megkérdőjelezed?”

„Az órásmesterek hazudnak.”

A képek a moly.hu illetve a Pinterest oldalamról származnak.

Read More