Papp Dóra: Bolyongó

Fülszöveg: Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról. Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…

Könyvinformációk:

Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 424 oldal
Kötés: Puhatáblás
Megjelenés időpontja: 2018. június 7.
Műfaj: romantikus
Sorozat: -
Függővég: so-so

Véleményem:

A Mini-Könyvklub 11. fordulójában ez volt az első közösen olvasott könyv. Szerencsére időben elolvastam, hála Vegazusnak, aki kölcsönadta, viszont sajnos nem volt időm megírni hozzá a bejegyzést, amit ezennel pótolok.

Sokat gondolkoztam, hogy mit is kéne írni erről a könyvről, mert vegyes érzések és össze-vissza gondolatok kavarogtak bennem, mikor befejeztem a könyvet. Voltak részek, amiket iszonyatosan imádtam, viszont akadtak olyanok is, amik miatt elkeseredtem.

A regényben megismertem Norbit, aki iskolaváltáson megy keresztül és egy igazi kemény fiú. Ahogy pedig egy kemény legényhez illik, az új suliban is hozza a formáját. Rögtön a megismerkedés alkalmával benyögi, hogy pogány, ezzel pedig elindít egy utálat-lavinát önmaga ellen. Emiatt nagyon sok elítélik, de akad egy lány, aki jobban meg szeretné ismerni Norbi isteneit és hitvallását. Ez a hölgyike Farkas Míra, aki ateista, ezért nem teljesen érti a hit működését. Persze a többi osztálytárs ott próbál Norbiba belerúgni, ahol csak tud, extraként pedig a múltja sem hagyja békén, amit rég szeretne elfeledni. Úgyhogy szegény fiún nagy a nyomás, viszont bírja a strapát, még jó, hogy ott van vele a viking istene, Tyr, akiben olyan mélyen hisz, hogy a keddi napokon rituálét végez el érte.

És el is érkeztünk a könyv legérdekesebb részéhez, ez pedig a hit. Fantasztikus módon integrálta bele Papp Dóra a történetébe a skandináv hitvilágot, így a fiatalabb olvasók a szórakozás mellett tanulnak is. Bevallom őszintén, hogy engem nagyon érdekel a hit, mivel akárcsak Míra, nem értem az értelmét. Sokat szoktunk erről Férjjel is barátnőmmel is beszélgetni, de ez nem fér a fejembe. Úgyhogy azért hatalmas piros pont, hogy az írónő ilyen szépen tárta elém és minden Olvasó elé a hitet és az értelmét. (Ettől függetlenül még mindig ateista vagyok.) Emellett ott van a rengeteg történelem, ami szintén remek módon jelenik meg a regényben.

Negatívként csupán egyetlen dolgot tudnék felhozni, az pedig a szerelmi szál és az egyik karakter elhanyagolása. Sajnos ezeket annyira nem tudtam bevenni, ezek miatt is volt keserű a szám, mikor becsuktam a könyvet. Ez a történet tökéletes lett volna romantika nélkül, szerintem teljesen felesleges volt ez a plusz. Persze ez csupán saját vélemény.

A karakterek is remekül ki voltak dolgozva, mindenkinek megvolt a saját kis története. Senkire nem lehet mondani, hogy ő jó karakter, ő pedig rossz, ahogy a való életben sem lehet ezt senkire sem ráhúzni. Ettől is lettek olyan élőek.

Ott volt Norbi, a főszereplő, aki iszonyatosan keménynek tűnik. Volt neki egy szörnyű múltja, ez keményítette meg ennyire. Akárhogy próbálok erről a hülye vikingről rosszat mondani, sajnos nem sikerül. Pedig a regény nagy részében végig olyan dolgokat tett, amivel próbálta elhidegíteni az embereket (és az Olvasókat). Viszont, ha valaki belelát a fejébe, és ismeri a gondolatait, az jobban megérti, hogy nem olyan rossz ám, ahogy a társadalom gondolja.

Még bőven tudnék írni erről a könyvről, mert valóban érdekes, nem csak a téma, hanem maguk a karakterek is. Nem tipikus ifjúsági regény, ami elolvas az ember, majd elfelejti, hanem jóval az olvasás után gondolkozik rajta. Valóban rossz az az ember, aki más vallást követ? Valóban el kell mindent hinni, amit a környezet állít? Ki kell tagadni azokat, akik egy kicsit is kilógnak a sorból? Mindig büntetni kell a lázadást, vagy meg kéne vizsgálni az okát? Szóval valóban lenne miről beszélni ennek a könyv kapcsán.

Összességében el kell mondanom, hogy rájöttem Papp Dóra tud írni, nem is akárhogy. Vegyes érzéseim ellenére érdekesnek tartom a témaválasztást, a kivitelezés pedig nagyszerűre sikerült! Csak az a fránya szerelmi szál… nálam az olyan sokat levont az olvasás élményéből, ami miatt nagyon szomorú vagyok.

Ajánlom azoknak, akik:

- kíváncsiak a skandináv hitvilágra
- szeretik a szerelmi történeteket
- szeretnek túllátni a sorokon
- egy kis pluszra vágynak olvasás közben.

Értékelésem: 5/ 3,5 csillag

Kedvenc karakter(ek): Mikko Jokelainen
Kedvenc jelenet(ek): az erdőjárások
Kedvenc idézetek:

„Szerintem a tudásnak akkor van értelme, ha nem beléd verni akarják, hanem ha meg is akarod szerezni magadnak. Kell a motiváció, csak úgy ragad meg.”

„El kell tévedni. Mit mondok mindig? El. Kell. Tévedni. Magadban. Aztán majd lehet visszamenni.”

„– (…) Kitartás, becsület, győzelem. Szellemi és fizikai erő. Engem nem fog magával rántani a depresszió vagy az elvakult gyűlölet, nem hagyom. Fel kell vértezni az elmédet és a lelkedet egy olyan világban, ami azt akarja, hogy ököllel üss vissza.”

„Lehet, hogy… ott van a titok nyitja a szemünk előtt, csak nem akarjuk észrevenni, mert olyan kényelmes belesüppedni a megszokottba.”

„Ki írja a szabályokat, a körülöttem mozgó társadalom vagy a belső törvény, amit a zsigereimben érzek?”

„(…) minél több címkét ragasztunk valakire, annál inkább értelmét veszti a címkézés.”

A képek a Pinterest táblámról származnak.

Read More

F. Kosztyu Viola: Lorena

A recenziós kötetet köszönöm szépen F. Kosztyu Viola írónőnek!

Fülszöveg:

Lorena egy kissé különc lány gitárral. Nem tudja elfogadni, hogy csak plázacicák csacsogását élvezheti, ha társaságra vágyik. Azonban a közös élmények miatt kezdi megszeretni ezt a más stílust képviselő bandát, amibe belecsöppent.

"Talán két óra sem kellett, Maggie és Stephen annyira berúgtak, hogy nem bírtak állni sem. Próbáltak beszélgetni, ám mivel érthetetlen volt mindkettőnek a mondandója, nem aratott nagy sikert. Mi egy szót sem értettünk belőle, de úgy tűnt, mindketten ismerik a közös részeg-nyelvet. Stephen leült Josh mellé, ő viszont nem a tengeribetegség miatt hányt, hanem a több doboz elfogyasztott sör miatt.

– Ó, már jön fel a Hold. – nézett az égre Clarissa, még mindig Josh hátát simogatva.

– Mé’, azt is ittunk? – törölte meg a száját egy újabb adag után Stephen."

Könyvinformáció:

Kiadó: Publio Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 250 oldal ISBN: 9789634431992 Sorozat: - ITT megvásárolható

Véleményem:

Nagyon megtisztelő volt, hogy Viola felajánlott nekem egy példányt a könyvéből. Nem olvastam el a fülszövegét, de a Molyon nyomon követem az írásait és a blogját is szoktam olvasni. Reméltem, hogy egy szuper kis könyvet jelentetett meg, mert én nagyon szeretem olvasgatni az írásait.

Saját készítésű

Lorena egy tipikus tinédzser, aki éppen a lázadó korszaka közepén kiszakítanak a megszokott környezetéből és új helyre, új emberek közé teszik a szülei. Tudni kell róla, nevetségesnek tartja az élő Barbie és Ken embereket. Szerinte mind ugyanúgy néz ki, és lehetetlen őket megkülönböztetni. Ezért ő teljesen az ellentéte ezeknek az embereknek, és messziről kerüli őket a bandájával együtt. Aztán jön a költözés és pont ilyen emberek közé keveredik. Először húzza a száját, próbálja őket lerázni, de van egy srác, aki miatt képes elfogadni a műemberek csapatát. Igen, kissé klisés, de hát na! Ilyen ez a tinikor, csak a hormonok tombolnak. Majd iderül, hogy ez a társaság nagyon is aranyos, és nem olyanok, amilyennek hitte őket először. Aztán jön a kavarás, és még több kavarás, de ez már csak így a fiataloknál. A végén viszont minden a helyére kerül és ez a lényeg.

Sajnos elég felszínesen vannak kidolgozva a karakterek, így nem nagyon ismertem meg őket. A történettel gyorsan haladtam, de néha vannak benne különös dolgok. Ilyen mikor egyik pillanatban Lorena kijelenti, hogy biztos benne: szakítani fog a londoni barátjával, majd pár mondattal később már kétségek között van. Ezeket nem tudtam hova tenni, de átfutott az agyamon, hogy vajon én is ilyen voltam?! Lehet, mert a mai napig nem vagyok valami határozott személyiség. A végét viszont nagyon sajnálom. Az nekem kicsit összecsapottra sikerült, sokkal több potenciál lett volna még benne. Volt a történetben egy nagy titok, ami nekem nagyon tetszett, viszont sajnálom, hogy éppen csak megemlítve lett. Pedig nagyon szépen ki lehetett volna dolgozni.

Olvasás közben újra tininek éreztem magam, mert mikor én voltam abban a korban, mint a regényben Lorena, nálunk is az msn, és a Facebook ment és azokat a zenéket is hallgattam, amit a londoni bagázs. Szóval nekem a történet felért egy kis időutazással.

Ajánlom azoknak, akik egy könnyed kis olvasmányra vágynak, amin nem kell gondolkozni, csak olvasni és kikapcsolódni közben.

Ha felkeltette az érdeklődéseket, bele is olvashattok. Köszönöm szépen a segítséget Orsi, nélküled nem tudtam volna ezt betenni! Az ő véleményét a Könyvkoktél blogon EZEN a linken olvashatjátok el.

Értékeklés: 5/4
Kedvenc karakter(ek): -
Kedvenc jelenet(ek): a hullócsillagos
Kedvenc idézetek:

„Soha nem szabad hátrafelé nézni, mindig csak előre. Mert ami előttünk van, az sokkal csodálatosabb, mint amit már a hátunk mögött hagytunk.”

„….gyakran hallgattam kisgyerekként, hogy az ember legjobb barátja a könyv.”

„Nem éreztem úgy, hogy szerelmes vagyok. Vagy csak nem tudtam, mi a szerelem?”

„– Nézd! Hullócsillag!
– Tényleg! – ugráltam örömömben, majd pár másodperc után hozzátettem: – Kívántál?
– Ó, én még most is kívánlak.”

„Nem tudtam volna az a tipikus nő lenni, aki ugyanúgy néz ki, mint a többiek: csizmába betűrt farmer, fekete bőrtáska, cuki rózsaszín blúz. Ez nem én voltam. Én valami más voltam: fekete ruhák, láncok, dorkó.”

„Oldalra néztem és láttam, Jessie botorkál ki az épületből, kezében neki is egy bögre kávé, majd leült mellém.
– Felébredtem, és azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok. Aztán rájöttem, de utána meg már azt nem tudtam, hogy te hol vagy. Most meg már arra is rájöttem. – nevetett.
– Szuper detektív lenne belőled! – mosolyogtam vissza.”

Read More