T. C. Lang: A Lámpás nyomában

A tiszteletpéldányt köszönöm szépen az írónőnek T. C. Langnak!

Fülszöveg:

Egy halandó és egy angyal. Egy kulcs. És egy démoni sereg, ami elválasztja őket egymástól.

Meddig terjed a mese világa? Mi választja el a valóságtól? És mit tehet egy hétköznapi lány, amikor átlépi a kettő közt húzódó határt?

Sarah felszolgálóként tengeti mindennapjait. Meg van róla győződve, hogy az angyalok és démonok a képzelet szüleményei, mégis ő talál rá a mennybéli lényre, Ronaelre.

Az angyalnak vissza kell szereznie az ellopott Lámpást az Alvilágból, ám csak akkor tud alászállni érte, ha megtalálja az emberek közt rejtőző Lovasokat. A számára ismeretlen közegben való eligazodáshoz szüksége van a lány segítségére. Együtt erednek a bukott angyalok nyomába, amivel hihetetlen események sora veszi kezdetét.

Sarah-t minden veszély ellenére elbűvöli az a világ, amelybe bepillantást nyer, miközben érzései Ronael iránt egyre inkább elmélyülnek – azok viszonzására azonban éppoly csekély az esély, mint küldetésük teljesítésére…

Egy angyalt szeretni még sosem volt ilyen kockázatos!

Read More

Sienna Cole – Laura Porter: Száz évvel utánad

Fülszöveg:

A nevem Kate Harris-Woods, és ez az én történetem. Átlagos lány vagyok, középszerű élettel, semmi kiemelkedőt nem vittem véghez – egészen mostanáig. Azt hittem, az új életem akkor kezdődött, amikor Londonba költöztünk a férjemmel. De most már tisztán látom, hogy Párizs volt a célállomás. Gyere velem, és végigvezetlek a naplómban egy olyan történeten, ami most íródik, de 1853-ban vette kezdetét egy fiatal párizsi szerelemmel. Egy időutazásra invitállak, amely során beleolvashatsz, hogyan kapcsolódik össze egy több mint száz évvel ezelőtt élt férfi története az enyémmel. Olyan síron túli üzenetet tartogatok neked, ami időtlen igazságokat rejt. Bemutatom azt az embert, aki megváltoztatta az életem. Velem jössz?

Könyvinformációk:

Kiadó: Publio Kiadás éve: 2016 Oldalszám: 272 oldal Kötés: Puhatáblás ISBN: 9789634249245 Sorozat: nem Függővég: nem

Véleményem:

Megjelenése óta csiggat ez a könyv, mindig le és felpakoltam a Molyos kívánságlistámra, és nem jutottam dűlőre vele, hogy kell vagy sem. Aztán a szerzőpáros elindította utazókönyvbe, így jutottam hozzá én is, aminek nagyon örülök. Egy érdekes történetet ismertem meg, így mindenképp örülök neki, hogy adtam neki egy esélyt!

A történet nagyon különleges, mert kettő szemszöget ismerhetek meg, de nem a szokványos módon. Annyi a csavar benne, hogy majd 100 év különbség van a két elbeszélő között. Mind a kettejük történetét megismertem a végén pedig remekül összefonódik áthidalva az egy évszázadnyi időt.

Az egyik főszereplő Kate, aki Férjével épp az Államokból költözött át Angliába az új élet reményében. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy valóban egy új életet szerettek volna kezdeni egy kisbaba reményében. Nagyon sokat próbálkoztak, de sajnos sikertelenül. Ez kicsit megtörte Kate-et. Bár melyik nőt ne tette volna gallyra? A folyamatos csalódás miatt kezdett el naplót írni, amit ez elején nem igazán szívlelet, de a végére nem maradt már ember, akivel meg tudta osztani a problémáit. Az új házba mikor beköltöztek találtak egy pár régi bútort, amiben megbújt egy 19. századi francia levelezés. Kate-nek nagyon megtetszett, így keresett egy embert, aki lefordítja neki. Így ismerkedett meg Ciarannal, a romantikus lelkű művészsegéddel. Később pedig Kate talált egy naplót is, aminek segítségével még többet tudott meg Ciaranról. Kár, hogy Kate annyira belemerült abban, hogy megismerje Ciaran történetét, és nem vette észre, hogy mi folyik a valódi életben a férjével és a házasságával.

Ciaran egy vérbeli kurafi, aki könnyen maga köré tudja bolondítani a hölgyeket, és szégyentelenül ki is használta ezt az adottságát. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedett egy vagyonos nővel. Csodálatos szerelmes leveleket váltottak egymással, majd ez a szerelem kihunyt, amint kiderült, hogy honnan van Ciaran vagyona. Addigra persze egész szépen összegabalyodtak szíve hölgyével az apuka tudta nélkül. Ami ebben a korszakban igencsak elítélendő dolog volt. Amint megszűntek a szerelmetes levelek, jött a naplóírás Ciaran életében is. Nem csak Kate, hanem az Olvasó is részese lehet Ciaran kalandjainak, amiben nem volt hiány. Egészen kicsi korának történetétől végigkövethettem Kate-tel együtt Ciaran életét: szörnyű és halálban bővelkedő gyermekkort, utcán csavargó éveken keresztül egészen a családalapításig, vagyonossá válásig sőt, még egy titkot is megtudtam! Nagyon élveztem végigkíséri az élet rögös útján, és vele együtt örültem a boldogságának.

Nehezen engedem el ezt a történetet, mert magával rántott, amint elolvastam az első Ciaran levelet. Gyönyörűen van megfogalmazva, mintha valóban az 1800-as évekből származna, és nem egy 21. századi tollból került volna elő. Imádtam ezeket a részeket, viszont ezekben találtam sajnos a hibákat is. Először is néha nagyon túl volt írva, még azt is megtudtam, hogy egy-egy naplóban fellelhető szereplőnek, hogy állt minden egyes haja szála. Jó ez egy kicsit túlzás, de a lényeget szerintem mindenki éri. DE! Ezeket a hibákat képes voltam elnézni a történet miatt, mert az remekül sikerült! Volt, hogy úgy olvastam, hogy kihagytam Kate részeit és rögtön átugrottam Ciaranra. Majd vissza Kate-re. Nem szoktam egyéb esetben ilyet csinálni, de most valóban jobban érdekel a hősszerelmes élete, mint Kate-é.

A kér írónő egészen különleges világot tárt az olvasók elé, és szerintem sok ember imádni fogja. A kissé giccses 19. század és a mai modern világ remekül megfér egymás mellett egy könyvben, ezt be is bizonyították az írónők!

Összességében élveztem olvasni, és vártam, hogy este legyen és újra belemerülhessek mind a kettő ember életébe.

Ajánlom azoknak, akik:

- szeretik a romantikus regényeket,

- kíváncsiak, hogy miként fér meg két különböző kor egy könyvben,

- egy kicsit komolyabb hangvételre vágynak,

- nem bánják, ha van a történetben humor és egy cseppnyi erotika.

Értékelésem: 5/4 csillag

Kedvenc karakter(ek): Ciaran
Kedvenc jelenet(ek): mikor Kate felfedezi Párizst
Kedvenc idézetek:

„… az élet halálos méreg, … mik észrevétlenül lopják ereidbe a pusztulást. Mégis hogyan tölthetnéd el akkor azt a kis időt, mi megadatott neked a földön – legyen akár tíz, akár száz év? Élj! Szeress! Sose alkudj meg! Találj egy társat, ki élethosszig hű párod lehet! S mikor csak lehetőséged adatik rá, légy boldog!
Nem tudhatod, mikor ér véget.”

„Fejlődés, haladás mindenütt. Csak egy helyen nem fejlődünk: az elménkben. Az emberiség közös tudata még mindég dacos gyermekkorát éli.”

„Kaptunk egy lehetőséget, hogy újrafessük azt a bizonyos vásznat, és csak rajtunk múlik, hogy milyen kép kerül rá.”

„Volt-e bármi értelme, ha semmit nem hagysz hátra? Ha nem tudod átadni a tudásod, a tapasztalataid, az általad megteremtett értékeket, a szépet és a jót, ami még maradt az emberiségben?”

„Akármilyen tulajdonságaim és adottságaim is legyenek nőként, ha nem lehetek anya, mindig csak fél ember maradok.”

A képek a Pinterest táblámról származnak.

Read More

Bogár Erika: Tullia meséi – Őrző (Tullia meséi 1.)

Fülszöveg:

A nomád, vándorló élet után hét szövetséges törzs telepedett le Tullia kies vidékén. A régi világ rettenthetetlen harcosai, az őrzők céltalanul kallódnak, a senkiföldjén élnek. A törzsfőknek már nincs szükségük rájuk. Legjobb lenne, ha eltűnnének a föld színéről. Ám közeleg az idő, amikor az őrzők tudása, ősi harcmodora újra értékessé válik, mert a Krón teremtette torkaldémon ereje egy ember testébe szállt át. Miközben a könnyű élet és a gazdagság reményében egyre többen választják Krónt, a sötét Istent, addig Mia Istennő hívei rettegésben élnek. Alder törzsfő kezelhetetlen kamaszfiát, Triart az őrzőkhöz küldi tanulni. A fiú megtanul élni a természetben, gondoskodni magáról és másokról. Amikor visszatér a családjához, hogy átvegye apja helyét a törzs élén, kiderül, hogy más értékeket tart szem előtt, mint a Szövetség többi vezetője. Ő a legfiatalabb a törzsfők között, és az egyetlen, aki kellő tapasztalat birtokában képes irányítani az ország védelmét a Krón követői ellen vívott harcban. Mert Triar őrző… Az Őrző a Tullia meséi sorozat első darabja, a fantasy történeteknek az azonos háttérvilág ad alapot.

Könyvinformációk:

Kiadó: Publio Kiadás éve: 2016 Oldalszám: 352 oldal ISBN: 9789634245636 Sorozat: Tullia meséi Függővég: so – so

Véleményem:

Mini-Könyvklubon ezt a könyvet jelöltem meg, mint szabadon választott fantasy. Azt hittem, hogy jobban fogok vele haladni, de tévedtem.
Nagyon haragudtam először erre a könyvre, mert annyira szerettem volna szeretni. Sajnos az elején nem azt kaptam tőle, amit vártam, így kicsit vonakodva álltam neki az újabb és újabb olvasásnak. Később viszont azt vettem észre, hogy egyre több és több oldalt olvasok el anélkül, hogy úgy érezném, hogy szenvedek vele.

A világ, melyben a cselekmény játszódik nagyon egyedi. Szerepet kap benne az ősi magyar nomád élet, mely az Őrzők életében jelenik meg. Nekem ezek a részek tetszettek is meg nem is, hiszen érdekelt volna, csak sokszor nem olyan információkat kaptam, amit szerettem volna. De még így is tetszett, hiszen kicsit jobban megismertem mind az Őrzőket mind az nomád magyarok életét. A hitvilág is elég érdekesre sikerült. Van egy Mia istennő és a Krón isten. Nem kedvelik egymást, folyamatosan harcoltak egymással a múltban. Az emberek pedig vagy Miát vagy Krónt követik. Mia a békés istenség, Krón a harcos és sajnos nem férnek meg egymás mellett. Igaz, hogy Krón sokkal ígéretesebb, de az ő hitének van egy hátulütője: emberáldozat, mégpedig fiatal lányok. A cselekményben pedig ez a tényező elég sok bonyodalmat szül.

A történetet kettő részre tudnám osztani. Az első felében megismertem Triart, az elzavart törzsfő fiát, akit az Őrzőkhöz küldött az apja, hogy majd ott tanul egy kis tiszteletet. Az Őrzök nem kényelmes házakban éltek, hanem kint a vadonba és folyamatosan vándoroltak. Ők egy harcos nép voltak, akiktől féltek az emberek, mégis megbízták őket, hogy segítsenek távol tartani az ellenséget a falvaktól és városoktól. Triar, aki 14 évesen a kényelmes várból hirtelen ebbe a zord világba került ki először nem is tudod mit kezdeni az egésszel, de az évek alatt szépen megtanulta a dolgokat: hogyan kell nyomot olvasni, vadászni, és ami a legfontosabb harcolni. A folyamatos vándorlás keménnyé tette az elején kis mulya gyereket és egyre határozottabb férfit nevelt belőle a nomád élet. A regény második felében hazatér a várba, ahol élete első 14 évét töltötte, de már értelemszerűen nem az az ember, aki anno volt. Átvette apjától a törzsfői szerepet, és kemény kézzel kormányzott. Emiatt nem kedvelték meg az emberek, hanem tartottak tőle, de nem mertek neki ellentmondani. Sajnos egyre többször támadnak Krón követői a környező településekre, így Triar kénytelen időről időre újra elhagyni a várát és portyázásra indulni, és innentől kezdve újra beindultak az események.

Negatívumként pár dolgot említenék meg. Az eleje nekem nagyon vontatott volt, emiatt nem is élveztem. Aztán ott volt a sok név, sokszor nem tudtam hova tenni őket, és volt, hogy vissza kellett lapoznom rengeteget, mire megtaláltam, hogy kiről is van szó. Illetve még annyit említenék meg, hogy annak ellenére, hogy a leírásos részek nem voltak rosszak, az éllatokról, mint a lira, vagy torkal, vagy marla egész keveset kaptam, pedig azok nagyon érdekeltek volna. Így sajnos nem nagyon tudom elképzelni őket, hogy miként néztek ki, ami nálam egy fontos tényező.

A karakterek nagyon sokan voltak, nem csak Triart ismertem meg. Ott volt Nerdo az Őrzők vezetője, a hét törzsfő, Triar anyja, apja, testvére, később pedig saját családja. Mindenkiből kaptam egy kicsit, de nem eleget ahhoz, hogy a szívembe zárjam őket.

Triar egy nagyon különös figura, mert az Őrzők között töltött évek alatt megacélozta magát, és nem mutatta ki az érzéseit. Később pedig mikor visszatért régi otthonába, kapott egy feleséget, aki félt tőle, őt mégis próbálta szeretni. Ez számomra szimpatikussá tette, mert nem csak a zord és mindenikivel hideg embert láthattam meg, hanem a szerető férjet is.

Nindra a felesége az a személy, akit nagyon megkedveltem. Az elején nagyon idegesített, de az idő elteltével egyre szimpatikusabbá vált. Ennek az az oka, hogy ahogy jött a baj, ő is megemberelte magát és többé nem nyafogott. Kaptam egy erős női karakter vele, akinek a helyébe én is szívesen lennék. Amíg Triar nem tartózkodott otthon, addig ő intézte a vár és a királyság körüli dolgokat, és meg kell mondani, hogy elég tökösen. Igazán örültem neki, hogy az írónő nem hagyta, hogy olyan kis hisztis kislány maradjon, hanem egy igazi harcoshoz méltó feleséget faragott belőle.

Összességében vegyes érzések fűznek a könyvhöz, viszont ez tipikusan az a könyv, amiről órákat lehetne beszélni, még akkor is, ha valakinek nagyon nem tetszett. Szerettem az egész világot, de sajnos keveset kaptam belőle, szerettem a karaktereket, de ők sem voltak teljesen egészek. Viszont várom a folytatást, hogy miként csavarja tovább az írónő a történetet.

Ajánlom azoknak, akik:

- szeretik a kitalált világokat,

- kicsit szeretnék megismerni az ősi magyar nomád életet,

- szeretik a fantasyt,

- nem bánják, ha kicsit lassabban indul be a történet.

Értékelés: 5/3,5
Kedvenc karakter: Nindra a háború alatt
Kedvenc jelenetek: háború
Kedvenc idézetek:

„– Soha senki nem kérdezte meg Tullia királynéját, akar-e Triar asszonya lenni… Nindra, az enyém leszel? – kérdezte, és Nindra látta, hogy szemében ismét könnyek csillogna
– Igen – suttogta, átölelte férje nyakát.”

„A kiontott vér nyomán nem születik új élet, csak fájdalom. Egyedül a könnyek tisztítanak meg a vértől… Az áldozat vérétől és bűnösökétől is. (…) Akkor leszel szabad és boldog ember, ha a könnyeid tisztára mossák az arcodat, a kezedet és a lelkedet. Megbánás nélkül a fájdalmad és a bűneid foglya maradsz.”

„– Bölcs vagy, harcos létedre.
– Bölcsesség nélkül a harcos halott, uram.”

„Régen azt hittem, a győzelem az, amikor mindennek vége és nincsen már talpon senki… De már ijeszt ez a semmihez sem hasonlítható sötét csend.”

„– Triar, ha igazad lesz a hóval, esküszöm, megfürdetlek benne – morgott Lork az eget fürkészve.”

A képek a Pinterest táblámról származnak.

Read More

F. Kosztyu Viola: Lorena

A recenziós kötetet köszönöm szépen F. Kosztyu Viola írónőnek!

Fülszöveg:

Lorena egy kissé különc lány gitárral. Nem tudja elfogadni, hogy csak plázacicák csacsogását élvezheti, ha társaságra vágyik. Azonban a közös élmények miatt kezdi megszeretni ezt a más stílust képviselő bandát, amibe belecsöppent.

"Talán két óra sem kellett, Maggie és Stephen annyira berúgtak, hogy nem bírtak állni sem. Próbáltak beszélgetni, ám mivel érthetetlen volt mindkettőnek a mondandója, nem aratott nagy sikert. Mi egy szót sem értettünk belőle, de úgy tűnt, mindketten ismerik a közös részeg-nyelvet. Stephen leült Josh mellé, ő viszont nem a tengeribetegség miatt hányt, hanem a több doboz elfogyasztott sör miatt.

– Ó, már jön fel a Hold. – nézett az égre Clarissa, még mindig Josh hátát simogatva.

– Mé’, azt is ittunk? – törölte meg a száját egy újabb adag után Stephen."

Könyvinformáció:

Kiadó: Publio Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 250 oldal ISBN: 9789634431992 Sorozat: - ITT megvásárolható

Véleményem:

Nagyon megtisztelő volt, hogy Viola felajánlott nekem egy példányt a könyvéből. Nem olvastam el a fülszövegét, de a Molyon nyomon követem az írásait és a blogját is szoktam olvasni. Reméltem, hogy egy szuper kis könyvet jelentetett meg, mert én nagyon szeretem olvasgatni az írásait.

Saját készítésű

Lorena egy tipikus tinédzser, aki éppen a lázadó korszaka közepén kiszakítanak a megszokott környezetéből és új helyre, új emberek közé teszik a szülei. Tudni kell róla, nevetségesnek tartja az élő Barbie és Ken embereket. Szerinte mind ugyanúgy néz ki, és lehetetlen őket megkülönböztetni. Ezért ő teljesen az ellentéte ezeknek az embereknek, és messziről kerüli őket a bandájával együtt. Aztán jön a költözés és pont ilyen emberek közé keveredik. Először húzza a száját, próbálja őket lerázni, de van egy srác, aki miatt képes elfogadni a műemberek csapatát. Igen, kissé klisés, de hát na! Ilyen ez a tinikor, csak a hormonok tombolnak. Majd iderül, hogy ez a társaság nagyon is aranyos, és nem olyanok, amilyennek hitte őket először. Aztán jön a kavarás, és még több kavarás, de ez már csak így a fiataloknál. A végén viszont minden a helyére kerül és ez a lényeg.

Sajnos elég felszínesen vannak kidolgozva a karakterek, így nem nagyon ismertem meg őket. A történettel gyorsan haladtam, de néha vannak benne különös dolgok. Ilyen mikor egyik pillanatban Lorena kijelenti, hogy biztos benne: szakítani fog a londoni barátjával, majd pár mondattal később már kétségek között van. Ezeket nem tudtam hova tenni, de átfutott az agyamon, hogy vajon én is ilyen voltam?! Lehet, mert a mai napig nem vagyok valami határozott személyiség. A végét viszont nagyon sajnálom. Az nekem kicsit összecsapottra sikerült, sokkal több potenciál lett volna még benne. Volt a történetben egy nagy titok, ami nekem nagyon tetszett, viszont sajnálom, hogy éppen csak megemlítve lett. Pedig nagyon szépen ki lehetett volna dolgozni.

Olvasás közben újra tininek éreztem magam, mert mikor én voltam abban a korban, mint a regényben Lorena, nálunk is az msn, és a Facebook ment és azokat a zenéket is hallgattam, amit a londoni bagázs. Szóval nekem a történet felért egy kis időutazással.

Ajánlom azoknak, akik egy könnyed kis olvasmányra vágynak, amin nem kell gondolkozni, csak olvasni és kikapcsolódni közben.

Ha felkeltette az érdeklődéseket, bele is olvashattok. Köszönöm szépen a segítséget Orsi, nélküled nem tudtam volna ezt betenni! Az ő véleményét a Könyvkoktél blogon EZEN a linken olvashatjátok el.

Értékeklés: 5/4
Kedvenc karakter(ek): -
Kedvenc jelenet(ek): a hullócsillagos
Kedvenc idézetek:

„Soha nem szabad hátrafelé nézni, mindig csak előre. Mert ami előttünk van, az sokkal csodálatosabb, mint amit már a hátunk mögött hagytunk.”

„….gyakran hallgattam kisgyerekként, hogy az ember legjobb barátja a könyv.”

„Nem éreztem úgy, hogy szerelmes vagyok. Vagy csak nem tudtam, mi a szerelem?”

„– Nézd! Hullócsillag!
– Tényleg! – ugráltam örömömben, majd pár másodperc után hozzátettem: – Kívántál?
– Ó, én még most is kívánlak.”

„Nem tudtam volna az a tipikus nő lenni, aki ugyanúgy néz ki, mint a többiek: csizmába betűrt farmer, fekete bőrtáska, cuki rózsaszín blúz. Ez nem én voltam. Én valami más voltam: fekete ruhák, láncok, dorkó.”

„Oldalra néztem és láttam, Jessie botorkál ki az épületből, kezében neki is egy bögre kávé, majd leült mellém.
– Felébredtem, és azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok. Aztán rájöttem, de utána meg már azt nem tudtam, hogy te hol vagy. Most meg már arra is rájöttem. – nevetett.
– Szuper detektív lenne belőled! – mosolyogtam vissza.”

Read More