A következő címkéjű bejegyzések mutatása: drámai cselekmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: drámai cselekmény. Összes bejegyzés megjelenítése

2018-01-13

Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér


Fülszöveg:
Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!
Könyvinformációk:
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti megjelenés éve: 2016
Magyar megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 424 oldal
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634572435
Fordította: Kamper Gergely
Sorozat: -
Függővég: nem

Véleményem:
Kendőzetlen igazság következik: egyszerűen imádom, és mégis utálom ezt a könyvet. Imádom, mert CoHo ismét nagyot alkotott, utálom, mert ismét a lelkemig hatolt és tudom, hogy nem fogom tudni elengedni még nagyon sokáig. Tudom, ez klisésnek hangzik, de aki olvasta már szerintem egyetért velem ebben.
A történet egyszerűen letaglózott és már pár oldal után éreztem, hogy ismét nem leszek képes úgy végigolvasni, hogy ne bőgnék közben. Igen, kicsit érzékeny lelkű vagyok, ezért is olvasok inkább fantasyt, hogy eddzem a lelkem. Colleen újra megcsillogtatta a tehetségét, mert egy csodálatos és szívszorító történetet adott az Olvasóknak Lily, Atlas és Ryle szerelmi háromszögével.
Lily egy felnőtt nő, aki egy zűrös családból származik. Apja nem volt a legrendesebb apa, anyja viszont tűrt. Lily pedig nem tudott mit kezdeni a helyzettel, ő is ott maradt anyja mellett. Kissé visszahúzódó személyiség volt, mégis képes volt egy hajléktalan fiúval kapcsolatot létesíteni. Először csak ételt vitt neki, hogy ne haljon éhen, majd ruhákat végül pedig egyre több gondoskodást adott a magára maradt fiúnak: Atlasnak. Szépen lassan a barátságból szerelem lett, majd tini szívek törtek össze. Atlas elköltözött Bostonba, mert ott élt a nagybátyja, ezzel pedig magára hagyta Lilyt.

A jelenben pedig Lily egy önálló nő, aki éppen Bostonban tengeti életét és egy véletlen folyamán összetalálkozik élete nagy szerelmével: Ryle Kincaid doktor úrral. Azt az estét mind a ketten ugyanazon bostoni tetőn töltötték, mikor egymásba botlottak. Tökéletesnek mondható volt ez a találka, mind a ketten gyorsan megtudtak egymásról majdnem mindent, hiszen kinek a legkönnyebb elmondani a legféltettebb dolgainkat, ha nem egy tök idegen embernek, akivel többet nem is találkozik? Ezzel Lily és Klye is így volt, szóval kendőzetlenül beszélgettek egymással.
DE! Aztán fél évvel később újra találkoztak ismét egy szerencsés véletlennek köszönhetően. Sok kellemes órát együtt töltöttek, és végül egymás mellett kötöttek ki. Álompárnak indultak, aztán persze kiderült egy pár dolog, amiből adódtak a gondok. Ilyen volt Ryle dühkezelési gondja, ami Lilynek rengeteg fejfájást okozott. Kislány korában is egy negatív család volt előtte, és sosem értette, hogy anyja miért tűri meg maga mellett apját. Aztán mikor ugyanabba a helyzetbe került, Lily is ugyanúgy, mint az anyja elkezdett ki fogásokat keresni minden egyes botlására Rylenak. Ahogy egyre telik az idő egyre jobban belebonyolódnak a dolgokba, látszatra persze minden tökéletes…. látszatra.
Sokáig bíztam benne, hogy lesz elég bátorsága Lilynek a sarkára állni, hiszen ott volt az anyja elrettentő példának, de Lily annyira szerelmes volt, hogy szegény nem látta a fától az erdőt. Emiatt haragudtam is rá, azonban átgondoltam a dolgokat, hogy lehet nekem sem lenne elég bátorságom otthagyni a szerelmem egy bizonytalan dologért.
Olvasás közben végig vegyes érzéseim voltak, és én is ugyanolyan tanácstalan lettem volna, mint szegény Lily. Egyetlen biztos pont volt a fejre állt világában az a személy, aki először összetörte a szívét.
Reméltem, hogy valahogy újra felbukkan a történetben Atlas, és szerencsére úgy is lett. Ő a személyes kedvencem, mert úgy ismeri Lilyt, mint a tenyerét. Elég egy telefon egy elfojtott sírással, és Atlas már ugrik is Lilyhez, hogy segíteni tudjon. Imádom ezt a pasit, hogy a semmiből képes volt egy nagyszerű életet maga köré építeni, és megvalósította gyermekkori álmait.
Annyi mindent írnék még erről a könyvről, de senkinek sem szeretném elvenni a kedvét attól, hogy elolvassa, hiszen egy nagyszerű könyvet hagyna ki vele. Fel kell rá lelkiekben készülni, és teljesen átadni magát az élménynek, hiszen csak akkor van értelme ennek a könyvnek, és akkor jön át az üzenete is: merjünk kilépni a körből, ami a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Ezekkel a gondokkal csupán megkeseríti mindenki az életét.
Tudom, könnyebb ezt így leírni, mint átélni. Én sem lennék hozzá elég bátor, de lehet ez a könyv elég bátorságot adna, ha hasonló helyzetben lennék. Ha viszont nálatok is felmerült a családban bármilyen erőszak, vagy ismertek olyan személyt, ne féljetek segítséget kérni EZEN a linken!
Ha pedig egy hajléktalan emberen szeretnétek segíteni EZEN a linken meg tudjátok tenni.
Összességében egy nagyszerű történetet kaptam ismét, biztos, hogy újra fogom olvasni.
Ajánlom azoknak, akik:
- még nem ismerik Colleen Hoover munkásságát, mert ezzel a szívszaggató történettel biztos vagyok benne, hogy rajongókká válnak,
- eddig is imádták CoHo könyveit,
- egy olyan történetre vágynak, ami a bőrük alá kúszik és olvasás után sem hagyja nyugodni,
- imádják a romantikus műfajt egy kis extrával,
- szeretik, ha játszik a történet az érzéseikkel.

Értékelésem: 5/5 csillag

Kedvenc karakter(ek): Atlas
Kedvenc jelenet(ek): a szülőszobaiak, a kendőzetlen igazságok
Kedvenc idézetek:
„– Úgy érzem, mindenki megjátssza önmagát, közben pedig a lelkünk mélyén mind egyformán elcseszettek vagyunk. Csak egyesek ezt ügyesebben titkolják, mint mások.”
„– Rossz emberek nem léteznek. Mind csak emberek vagyunk, akik néha csinálunk rossz dolgokat.”
„– A jövőben… ha valami csoda folytán megint abban a helyzetben találod magad, hogy képes leszel beleszeretni valakibe… akkor légy szíves, belém legyél szerelmes!”
Minden éjjel úgy sírom magam álomba, és azt suttogom a párnámba, hogy „csak ússz és evezz”. De nagyon nehéz úszni ha az ember úgy érzi hogy le van horgonyozva a fenékhez.”
„Nem sokan vannak, akik elég bátrak hozzá, hogy kimondják, amit gondolnak.”
Tizenöt másodperc. Csak ennyi kell, hogy valakit teljesen más színben lássunk, mint korábban. Tizenöt másodperc, amit sosem kapunk vissza.”
„– Hát ja, a kendőzetlen igazság fájdalmas tud lenni.”
„– Te vagy a kedvenc emberem.(…)– Hányból? – kérdezte.– Mindből.”
„A könnyeim, a szívem, a nevetésem, a lelkem. Összetörtek, mint az üvegtál, és darabokban hullanak le rám.”
A képek a Pinterest táblámról származnak.

2017-10-13

Sienna Cole – Laura Porter: Száz évvel utánad

Fülszöveg:
A nevem Kate Harris-Woods, és ez az én történetem. Átlagos lány vagyok, középszerű élettel, semmi kiemelkedőt nem vittem véghez – egészen mostanáig. Azt hittem, az új életem akkor kezdődött, amikor Londonba költöztünk a férjemmel. De most már tisztán látom, hogy Párizs volt a célállomás. Gyere velem, és végigvezetlek a naplómban egy olyan történeten, ami most íródik, de 1853-ban vette kezdetét egy fiatal párizsi szerelemmel. Egy időutazásra invitállak, amely során beleolvashatsz, hogyan kapcsolódik össze egy több mint száz évvel ezelőtt élt férfi története az enyémmel. Olyan síron túli üzenetet tartogatok neked, ami időtlen igazságokat rejt. Bemutatom azt az embert, aki megváltoztatta az életem. Velem jössz?

Könyvinformációk:
Kiadó: Publio
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 272 oldal
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634249245
Sorozat: nem
Függővég: nem

Véleményem:
Megjelenése óta csiggat ez a könyv, mindig le és felpakoltam a Molyos kívánságlistámra, és nem jutottam dűlőre vele, hogy kell vagy sem. Aztán a szerzőpáros elindította utazókönyvbe, így jutottam hozzá én is, aminek nagyon örülök. Egy érdekes történetet ismertem meg, így mindenképp örülök neki, hogy adtam neki egy esélyt!

A történet nagyon különleges, mert kettő szemszöget ismerhetek meg, de nem a szokványos módon. Annyi a csavar benne, hogy majd 100 év különbség van a két elbeszélő között. Mind a kettejük történetét megismertem a végén pedig remekül összefonódik áthidalva az egy évszázadnyi időt.
Az egyik főszereplő Kate, aki Férjével épp az Államokból költözött át Angliába az új élet reményében. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy valóban egy új életet szerettek volna kezdeni egy kisbaba reményében. Nagyon sokat próbálkoztak, de sajnos sikertelenül. Ez kicsit megtörte Kate-et. Bár melyik nőt ne tette volna gallyra? A folyamatos csalódás miatt kezdett el naplót írni, amit ez elején nem igazán szívlelet, de a végére nem maradt már ember, akivel meg tudta osztani a problémáit. Az új házba mikor beköltöztek találtak egy pár régi bútort, amiben megbújt egy 19. századi francia levelezés. Kate-nek nagyon megtetszett, így keresett egy embert, aki lefordítja neki. Így ismerkedett meg Ciarannal, a romantikus lelkű művészsegéddel. Később pedig Kate talált egy naplót is, aminek segítségével még többet tudott meg Ciaranról. Kár, hogy Kate annyira belemerült abban, hogy megismerje Ciaran történetét, és nem vette észre, hogy mi folyik a valódi életben a férjével és a házasságával.

Ciaran egy vérbeli kurafi, aki könnyen maga köré tudja bolondítani a hölgyeket, és szégyentelenül ki is használta ezt az adottságát. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedett egy vagyonos nővel. Csodálatos szerelmes leveleket váltottak egymással, majd ez a szerelem kihunyt, amint kiderült, hogy honnan van Ciaran vagyona. Addigra persze egész szépen összegabalyodtak szíve hölgyével az apuka tudta nélkül. Ami ebben a korszakban igencsak elítélendő dolog volt. Amint megszűntek a szerelmetes levelek, jött a naplóírás Ciaran életében is. Nem csak Kate, hanem az Olvasó is részese lehet Ciaran kalandjainak, amiben nem volt hiány. Egészen kicsi korának történetétől végigkövethettem Kate-tel együtt Ciaran életét: szörnyű és halálban bővelkedő gyermekkort, utcán csavargó éveken keresztül egészen a családalapításig, vagyonossá válásig sőt, még egy titkot is megtudtam! Nagyon élveztem végigkíséri az élet rögös útján, és vele együtt örültem a boldogságának.

Nehezen engedem el ezt a történetet, mert magával rántott, amint elolvastam az első Ciaran levelet. Gyönyörűen van megfogalmazva, mintha valóban az 1800-as évekből származna, és nem egy 21. századi tollból került volna elő. Imádtam ezeket a részeket, viszont ezekben találtam sajnos a hibákat is. Először is néha nagyon túl volt írva, még azt is megtudtam, hogy egy-egy naplóban fellelhető szereplőnek, hogy állt minden egyes haja szála. Jó ez egy kicsit túlzás, de a lényeget szerintem mindenki éri. DE! Ezeket a hibákat képes voltam elnézni a történet miatt, mert az remekül sikerült! Volt, hogy úgy olvastam, hogy kihagytam Kate részeit és rögtön átugrottam Ciaranra. Majd vissza Kate-re. Nem szoktam egyéb esetben ilyet csinálni, de most valóban jobban érdekel a hősszerelmes élete, mint Kate-é.

A kér írónő egészen különleges világot tárt az olvasók elé, és szerintem sok ember imádni fogja. A kissé giccses 19. század és a mai modern világ remekül megfér egymás mellett egy könyvben, ezt be is bizonyították az írónők!

Összességében élveztem olvasni, és vártam, hogy este legyen és újra belemerülhessek mind a kettő ember életébe.

Ajánlom azoknak, akik:
- szeretik a romantikus regényeket,
- kíváncsiak, hogy miként fér meg két különböző kor egy könyvben,
- egy kicsit komolyabb hangvételre vágynak,
- nem bánják, ha van a történetben humor és egy cseppnyi erotika.

Értékelésem: 5/4 csillag

Kedvenc karakter(ek): Ciaran
Kedvenc jelenet(ek): mikor Kate felfedezi Párizst
Kedvenc idézetek:
„… az élet halálos méreg, … mik észrevétlenül lopják ereidbe a pusztulást. Mégis hogyan tölthetnéd el akkor azt a kis időt, mi megadatott neked a földön – legyen akár tíz, akár száz év? Élj! Szeress! Sose alkudj meg! Találj egy társat, ki élethosszig hű párod lehet! S mikor csak lehetőséged adatik rá, légy boldog!
Nem tudhatod, mikor ér véget.”
„Fejlődés, haladás mindenütt. Csak egy helyen nem fejlődünk: az elménkben. Az emberiség közös tudata még mindég dacos gyermekkorát éli.”
„Kaptunk egy lehetőséget, hogy újrafessük azt a bizonyos vásznat, és csak rajtunk múlik, hogy milyen kép kerül rá.”
„Volt-e bármi értelme, ha semmit nem hagysz hátra? Ha nem tudod átadni a tudásod, a tapasztalataid, az általad megteremtett értékeket, a szépet és a jót, ami még maradt az emberiségben?”
„Akármilyen tulajdonságaim és adottságaim is legyenek nőként, ha nem lehetek anya, mindig csak fél ember maradok.”

A képek a Pinterest táblámról származnak.