2018. augusztus 12., vasárnap

Róbert Katalin: Szelídíts meg! + Interjú



Fülszöveg:
Róka kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.
Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.
Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…
Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?
 
Könyvinformációk:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 270 oldal
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634571421
Függővég: nem
Sorozat: -
Műfaj: romantikus

Véleményem:
Róbert Katalin könyve bekerült a 2017-es ifjúsági Merítés-díj Top 10-es válogatásába, ezért olvastam el a könyvet… na meg azért, mert nagyon érdekelt. Aztán jött a Magyaros Augusztus és tudtam, hogy ezt a könyvet muszáj bemutatnom.
Már az első két fejezet után éreztem, hogy ez az én könyvem lesz, hiszen Róbert Katalin remek stílusa, és A kis herceg átdolgozás is felkeltette az érdeklődésem.

A nyitójelenetben Kelemen Regina (Róka) az igazgatóiban várja a fejmosást, amit egy iskolai rongálásért kapott. Ekkor még nem értettem A kis herceg párhuzatom, és bevallom őszintén, hogy erre voltam a legjobban kíváncsi, hogy miként fog megjelenni egy ifjúsági történetben. Szerencsére nem kellett csalódnom, hiszen tökéletesen megkaptam, amit vártam. Nagyszerűen beleszőtte az írónő a saját gimnáziumi történetébe az eredeti műből a jól ismert motívumokat, az útkeresést, és a karaktereket. Persze nem csak a nevetek illetően hasonlítanak az eredeti műA kis herceghez, hanem a karakterek cselekedeteiben is. A két kedvencemmé azonban a főszereplők váltak: Róka és Kisherceg.
Róka egy megszelídíthetetlen, különc, lázadó lány, aki magányosan keresi önmagát egy új közösségbe, ahova becsöppent. A múltban szerzett negatív élményei elől nem képes elmenekülni, csak a számítógépes világba, és képtelen közel engedni magához bárkit. Szüleire sem számíthat, hiszen az állandó csatározásaik miatt egymással vannak elfoglalva. Róka legnagyobb gondja pedig, hogy nem képes beilleszkedni sehova. Ám ekkor hirtelen varázsütésre megjelenik a tökéletes Kisherceg, és csodát művel Rókával. Jó, jó, ez a hirtelen varázsütésre elég nagy sarkítás volt, de a mondat második fele teljesen igaz.
Negatívumnak annyit tudnék említeni, hogy Róka iszonyúan sokat káromkodik! Egy ideig nem zavart, mert én is szeretem kihasználni a magyar nyelv szépségeit ilyen téren, de azért van egy határ. A másik, ami kissé idegesített azok a gyilkos pillantások. Annyi fejlesztés volt teljesen feleslegesen... Érteni lehetett volna egy sima gyilkos pillantással, hogy valamiből elege van Rókának.
Kisherceg a gimnázium legtökéletesebb diákja: él tanuló, jó sportoló és van egy tökéletes párkapcsolata is. Hányingerkeltően klappol minden. Aztán kicsit jobban megismertem Kisherceg gondolatait, kétségeit. Ott van 17 évesen és nem tudjak, hogy merre menjen tovább, milyen faktot vegyen fel, mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Félelmetesnek találja az egész felnőtt létet. A hab a tortán pedig, hogy nem csak arról kell döntenie, hogy merre megy majd tovább, hanem a szerelemről is. Rókát megismerve sok dolgot elkezd máshogy látni, ebbe pedig beletarozik a szerelem témája is.
Összességében imádtam a párhuzamot a két mű között, imádtam a két egyáltalán nem átlagos főszereplőt, és a lassan kibontakozó kapcsolatukat is.

Ajánlom azoknak, akik:
- kedvelik A kis herceg művet;
- kíváncsiak egy nagyszerű átdolgozásra;
- szeretik váltott szemszögből megismerni a történetet;
- szeretik a lassan kibontakozó szerelmet.

Extraként pedig hoztam egy interjút az írónővel. Fogadjátok szeretettel!

Ki az a Róbert Katalin? Mutatkozz be kérlek!
Róbert Katalin harmincas, Budapesten él, macskákat szolgál ki, regényeket nevel és sajnos sorozat-függő.
Mesékkel kezdtem az írást, olyan hét-nyolc évesen (előtte a szóbeli mesélés hagyományainak éltem) – éppen nemrég került elő egy mappa régi meséimmel. Később jöttek novellák, regénykezdemények, egyetemista koromban fanfictionök. Hiszem, hogy minden próbálkozás segít fejlődni, tanulni, de ma már tudom, hogy a tudatos tanulás és gyakorlás meggyorsíthatja a folyamatot.
A Könyvmolyképző Kiadó szerkesztője vagyok, magyar szerzőkkel dolgozom a regényeiken, ami elképesztően izgalmas és hálás feladat. Emellett íróiskolai kurzusokon oktatok, igyekszem időt szakítani az írásra, sportolásra és hogy ne csak a munka, hanem a szórakozás miatt is olvassak. Ha ehhez hozzáveszem, hogy még a barátaimmal is szoktam találkozni, és néha véletlenül ledarálok egy sorozatot, szerintem titokban van egy időnyerőm, csak én magam sem tudok róla…

Mostanában egyre ritkább az, hogy egy magyar író a saját nevén publikál, Te mégis emellett döntöttél. Mi ennek az oka?
Fel sem merült bennem, hogy álnéven publikáljak, sőt, szerintem éppen elindult egy olyan trend, hogy a magyar írók újra elkezdenek saját nevükön írni. Külföldi nevet sosem akartam, hiszen csaknem minden történetem Magyarországon játszódik. Magyar álnevet pedig akkor érdemes választani, ha az ember neve nagyon hétköznapi, azaz egy keresés rengeteg találatot ad ki, vagy ha a munkája miatt szeretné elkülöníteni az író és a „civil” énjét.
Rám ezek egyike sem igaz, tehát teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a saját nevemen jelennek meg a regényeim, hiszen ez én vagyok, az életem része. Ha valaki ódzkodik a magyar szerzőktől, elég lenne belenéznie a könyvembe, és tudná, hogy nem angolszász író vagyok, bármilyen nevet választok is. Aki meg ad esélyt magyar szerzőnek, rögtön tudja, hogy én az vagyok.

Mikor és milyen felindíttatásból lettél író? Mi volt a legmeglepőbb vélemény, amit az írásaidról kaptál?
Ha az író az, aki ír, akkor valamikor általános iskolás koromban lehettem először az. Ha viszont az író az, aki publikál, akkor úgy öt éve lettem az – először egy novellám jelent meg a Bárka folyóiratban. Mindenképpen történeteket szeretnék elmesélni. Érzéseket, élethelyzeteket végigjárni, gondolatokat átadni. Ezért írok.
Mindenféle visszajelzést, véleményt kaptam már – többnyire lelkes és kedves üzeneteket. Szerintem nagyon jó dolog, hogy olvasók megkeresnek írókat és elmondják, mennyit jelentett nekik egy-egy regény. Nagyon hálás vagyok érte. Ezt az egész jelenséget talán nevezhetjük meglepőnek, de mindenképpen egy pozitív meglepetés.
Egyébként a legváratlanabb dolog az volt, amikor tavaly egy ismerős meghorgolta a Szelídíts meg! szereplőit – csupán az első két fejezet alapján.


Több könyved is megjelent már a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, és mindegyik más „pöttyel”. Melyiket érzed magadhoz a legközelebb? Melyiket volt a legkönnyebb megírni?
Hozzám mindig az a történet áll a legközelebb, amin éppen dolgozom, mert abban vagyok nagyon benne. Íróként meg kell tanulni elengedni egy idő után a regényeket. Meg kell tanulni, hogy nem lehet örökké javítani a szöveget és hogy bizonyos vélemények ne fájjanak, hanem elfogadjuk, hogy ki mit gondol a világról.
Úgyhogy mindegyiket másért szeretem. A Szívből, színből, igazán hibáit talán ma már jobban látom, de ez az a regény, amivel bekerültem ebbe a közegbe, a Kezdjetek el élni! korosztályban és problémákban a legközelebb állt hozzám, amikor írtam, a Szelídíts meg! szereplőit nagyon imádom, és az új regényben, ami ősszel várható, végre ellátogatunk egy színházba.

A Szelídíts meg! könyved nemrég olvastam és igencsak nagyszerűre sikerült. Gondolom A Kis herceg című mű inspirált a megírására. Mesélnél a valós keletkezésének az okáról?
Valóban A kis herceg volt az alap, és az egész egy írós játékból indult ki. Egy zárt csoportban szórakoztunk, az egyik ember bedobta, hogy izgalmas lenne egy olyan történet, ahol a róka is ember, és egy iskolában találkozik kis herceggel. Akkor írtam egy novellát, ami megadta Róka alaphangját (még csúnyábban káromkodott amúgy…) és a helyzetet, hangulatot.
Majd rájöttem, hogy ebből regényt akarok írni. Itt már mindenfélét át kellett gondolni. Hogy jelenik meg a pilóta, hogyan a rózsa, hogyan a bolygók? De nagyon izgalmas volt ezen ötletelni.
Aztán persze azt is izgalmas volt látni, hogy mit szólnak azok, akik jól ismerik A kis herceget, és mit azok, akik nem ismerik annyira, nem emlékeznek rá. Hihetetlenül nagy öröm, hogy ki-ki megtalálja a regényben azt, amit szerethet.

Miért egy gimnáziumi környezetben helyezted el a művet?
A kis herceg története szerintem a felnőtt válásról (is) szól, illetve arról, hogy az ember megőrzi-e a gyermeki rácsodálkozást, a nyitottságot felnőttként. Logikus, hogy ha modern környezetbe tesszük a szereplőket, járjanak ők is felnőttkor küszöbén, azaz legyenek gimnazisták.
A továbbtanulás kérdésével még erősebben elő lehetett hozni azt a dilemmát, amivel Saint-Exupéry regényében találkozunk: egyáltalán, normálisak, értelmesek, elfogadhatók a felnőttek? Akar az ember felnőtt lenni?
Az korosztály egyértelmű volt tehát, az iskola pedig kereteket adott a szereplőknek, összeboronálta őket.
A műben felbukkan Róka, aki egy tehetséges, különc személyiség, Kisherceg pedig a merő ellentéte. Melyik karaktert érezted magadhoz közelebb?
Szerintem én közelebb járok Kisherceghez. Én mindig az a jó tanuló voltam, akinek a problémáit nem vették észre a tanárok, mert aki csendes és jól felel, az rendben van, nem? Szóval én inkább mosolygok akkor is, ha valami dühít, Róka bezzeg nem rejti véka alá a gondolatait. De az igaz, hogy az életben én sokat káromkodom…

Megosztanál az Olvasókkal pár kulisszatitkot a Szelídíts meg! könyveddel kapcsolatban? Gondolok itt készülő borítótervre, karakterekre, akik mégsem kerültek a könyvbe, ha volt valami inspiráló zenéd, képed, ide bármi jöhet.
Még nem készült el a kézirat, de én már betanultam azt, hogy a dedikálásra majd hogyan fogok rókát rajzolni. Én nem vagyok egy rajztehetség, viszont itt úgy éreztem, nagyon kell valami egyedi még az aláíráson kívül a dedikálásokra. Szóval nekem erre komolyan rá kellett készülnöm. Volt egy kép, amin kicsit stilizált a róka, ezt vettem alapul, és aztán kidolgoztam a saját, dedikálós rókámat.

A barátaim rendesen röhögtek rajtam, hogy kézirat még nincs, de rókarajz már van. Mindenesetre ezt a gyakorlást úgy kell elképzelni, hogy papírokat firkáltam tele rókákkal, mindenféle méretben és mindenféle tolltípussal, hogy minden helyzetben flottul menjen. És most megy. Még szerencse, hogy a nagy rajzolgatásban a könyv is elkészült végül :D
Egyébként nem meglepő módon sokat hallgattam Punnany Massifot írás közben. És akkor ezzel kapcsolatban még egy kulisszatitok: majdnem Tankcsapda koncert került a regénybe, de aztán megkérdeztem egy tinédzser ismerőst, hogy melyiket hallgatja gyakrabban. Mostanra már el sem tudnám képzelni a regényt az Élvezd vagy a Szabadon helyett a Mennyország touristtal.
Köszönöm szépen a válaszokat Róbert Katalin írónőnek.
Nektek pedig köszönöm a figyelmet. Bízom benne, hogy felkeltette érdeklődéseteket a könyv, hiszen valóban egy remek alkotásról van szó.
A képek a Pinterest táblámról vannak. Az interjúnál látható képeket pedig az írónőtől kaptam.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése