„Néha kell idő ahhoz, hogy az álmok teljesüljenek.” - Kleinheincz Csilla interjú

Sziasztok!

Még mindig Magyaros Augusztus, és még mindig a műfordítóké a pálya. Ismét egyik kedvenc műfordítóm, Kleinheincz Csillát faggattam ki a szakma csínjáról-bínjáról.

Kleinheincz Csilla neve nem csak műfordítóként, hanem író és szerkesztőként is sokatoknak ismerős lehet. Műfordítóként a nevéhez köthető Victoria Aveyard: Vörös királynő sorozat, Rene Denfeld: Az elvarázsoltak könyv, Demi Lovato: Légy erős! könyv, és még sok más nagysikerű alkotás magyarosítása.

Lássuk is a válaszokat a kérdéseimre!

Miért és mikor döntött úgy, hogy műfordító lesz?

 

Kleinheincz Csilla

Kleinheincz Csilla: Bár már kamasz koromban elkezdtem novellákat, regényrészleteket fordítani (spirálfüzetekbe, szótárral az ölemben), a célom akkoriban még a nyelvgyakorlás volt. Az egyetemen az agrármérnöki képzés mellett az angol szakfordító szakot is felvettem, és fordítottam is néhány cikket a témában. Akkor még egyáltalán nem sejtettem, hogy végül könyvekkel fogok dolgozni, de amikor Dróth Júlia tanárnő elindított egy „irodalmi műfordítás” tárgyat, lelkesen jelentkeztem, és az ottani műhelymunka során rákaptam a műfordítás ízére. Végtelenül izgalmasnak találtam a folyamatot, melynek során nem csupán a szöveg értelmét, de stílusát is megpróbáltuk újra megteremteni. Fantasztikus szövegekkel dolgoztunk, többek között Roald Dahl, Ray Bradbury, Patrick O’Brian és Stephen Leacock novelláival. Amit ott tanultam, a magam örömére elkezdtem alkalmazni is, és szabadidőmben lefordítottam Peter S. Beagle Az utolsó egyszarvú című regényét. Amikor munkát kerestem, hogy az egyetemi ösztöndíjat kiegészítsem, ez a (még félkész) fordítás segített hozzá, hogy megkapjam első megbízásomat a Delta Vision kiadónál. Emlékszem, egy szerepjátékregény volt az Öt Gyűrű Legendája világához, amit aztán tovább szerepjátékregények és szabálykönyvek, majd más fantasyk is követtek. Amikor később szerkesztőként dolgozni kezdtem, meg sem fordult a fejemben, hogy a fordítást abbahagyjam, azóta is párhuzamosan csinálom a kettőt.

Mi alapján vállalja el a munkákat, amikkel megkeresik a kiadók?

Kleinheincz Csilla: Most már megtehetem, hogy válogatok könyvek és munkák között. Természetesen az a kiadó, ahol egyébként is dolgozom, előnyt élvez, de néha más kiadók számára is elvállalok munkákat, főként rövidebb szövegeket, novellákat vagy gyerekregényt, de néha, ha egy kedvenc szerző vagy könyv fordításával keresnek meg, hosszabb művekre sem mondok nemet. Mindezt a rendes szerkesztői munkám mellett végzem, ezért évente csak néhány könyv lefordítása fér bele a szabadidőmbe. Nagyon alaposan át kell gondolnom, mennyi időre van szükségem ahhoz, hogy elkészüljek, időhiány vagy összecsúszó határidők miatt sokszor vagyok kénytelen megkereséseket lemondani.

A magyar nyelv gyönyörű, sokrétű és sokszor árnyaltabban el lehet mondani bármit, mint az angol nyelvben. Mennyire nyúlhat bele ebbe egy fordító az eredeti szövegbe azért, hogy ugyanazt az érzést adja át, amit az angol sokszor egyszerűbben fogalmaz meg, mint egy magyar?

Kleinheincz Csilla: A legfontosabb szempont, hogy a szöveget az író eredeti szándéka szerint adaptáljuk a célnyelv sajátosságait is figyelembe véve, vagyis ne csupán az értelmét adjuk át, de lehetőleg a ritmusát, stílusát és hangulatát is. Szoktuk mondani, hogy akkor végezzük jól a munkánkat fordítóként, ha a munkánk láthatatlan, értvén alatta, hogy az olvasót nem zökkentik ki a hibák, úgy olvassa a végeredményt, mintha a szerző eleve magyarul írta volna. Maga a fordítás már önmagában is beavatkozás az eredeti szövegbe; mi, fordítók lényegében újraírjuk a művet, minél nagyobb tisztelettel kell hát tennünk. Vannak olyan fordítók – jellemzően maguk is írók –, akik nagyobb szabadságot engednek meg maguknak, és a saját stílusuk, mondatszerkezeteik hajlamosak eluralkodni a szövegen; én azért igyekszem ügyelni arra, hogy a saját írói stílusomat különválasszam a fordítói tevékenységemtől. Vannak olyan szerzők, akiknek a stílusa közel áll az enyémhez (Beagle-é például, nem véletlenül, mivel az egyik példaképem), de ha a szöveg takarékosabb (mint amilyen Az elvarázsoltak volt Rene Denfeldtől), akkor én is szikárabb hangot ütök meg. Azzal egyébként nem értek egyet, hogy az angol egyszerűbb volna; más téren pont a magyar nyelv ad lehetőséget arra, hogy lényegretörőbben, rövidebben fogalmazzunk meg egy gondolatot.

Több műfajban is fordított könyveket. Melyik műfajt a legkönnyebb és legnehezebb magyarra átültetni, és miért?

Kleinheincz Csilla: Ez inkább szövegfüggő – bár a fantasy és a sci-fi művekben gyakori új elnevezések, kifejezések is meg tudják alkalomadtán izzasztani az embert, inkább bizonyos szövegtípusok azok, amik megnehezítik a fordítást. Ilyen minden olyan szöveg, amelynek a formája kötött – például a versek –, de komoly fejtörést tud okozni az is, ha a szöveg tele van olyan utalásokkal, amelyek nem képezik részét az alapműveltségnek. Catherynne Valente például szereti feladni a leckét, A téridő tizenhárom arca című novellájában például volt archaikus Biblia-fordítást idéző, de kvantumfizikai és genetikai terminológiát tartalmazó szövegrészlet és műmese is, amelyeket más-más stílusban kellett lefordítani. Ő egyébként a szójátékokat is nagyon kedveli, amikor a Tündérföld-sorozat első két kötetét fordítottam, jócskán meggyűlt a bajom bizonyos nevekkel, mert nem csupán azonos hangzású, de azonos értelmű szópárokat kellett keresnem hozzájuk – és sajnos egyáltalán nem gyakori, hogy két, hasonló hangzású angol szónak a magyar megfelelői is egybecsengjenek. Az is jelentősen megnehezíti a fordítást, ha a szöveg jelöletlenül reflektál más szövegekre – fordító legyen a talpán, aki a szerző segítsége nélkül minden irodalmi vagy történelmi utalást felismer (ezért is lehet iszonyú munka például Terry Pratchettet fordítani).

Ha van egy komoly világ-felépítésű fantasy vagy sci-fi regény, amikben olyan lények találhatók, ami az író fejében kelt életre, azoknak a neveit 100%-ban megtartja, vagy valamilyen szinten lehet őket magyarosítani?

Kleinheincz Csilla: Mindenképpen az adott világtól és a történettől függ. Fantasyben előfordul, hogy a bemutatott társadalom egy az egyben megfeleltethető egy földi kultúrának, ilyenkor a nevek átírása úgy alakul, ahogyan egy realista regényben járnánk el – például egy szláv vagy japán mesékre épülő történetben az orosz és japán neveket a megfelelő szabályok szerint írjuk át. Sokszor azonban nem ez a helyzet, a történetben van egy „báziskultúra”, amelyhez képest a szerző „egzotikus” fajokat, nyelveket és kultúrákat mutat be. Ilyenkor a báziskultúra nyelve a regény eredeti nyelvével azonos, logikus tehát, hogy fordítás során valamilyen szinten magyarítsunk. A beszélő nevek kérdése egyértelmű, ezeket nem hagyhatjuk érintetlenül, de én a fonetikus átírást, vagy az angol nevek magyarosítását sem tartom ördögtől valónak, különösen, ha egyértelmű, hogy a történet nem egy alternatív Angliában vagy Európában játszódik, hanem ízig-vérig másodlagos világról van szó. Gyerekeknek szánt műveknél meg egyenesen bűn elvenni az olvasóktól a játékot, amit a vicces hangzású, beszélő és fricskát mutató nevek jelentenének neki – az anyanyelvén. Ahol az angol gyerek kuncogna, kuncogjon ott a magyar is! 😊

Melyik volt a kedvenc könyve, aminek megbízták a magyarosításával? Melyik volt az, amelyiknek megszenvedett a fordítását? Indokolja kérem.

Kleinheincz Csilla: A kedvenc könyvem Az utolsó egyszarvú, egyben az a regény, amelyet teljesen szerelemből, a megjelenés bizonyossága nélkül fordítottam. Ennek ellenére nagyon megviselt, hogy amikor elkészültem, kiderült, megjelenik magyarul – valaki más fordításában. Természetesen a kiadónak sejtelme sem lehetett róla, hogy a fiókomban pihen a fordítás. „Most már mindegy”, gondoltam, és azért csak elküldtem a szerkesztőnek, Till Katalinnak. Különös, mennyi sorsdöntő fordulatot hozott ez a fordítás – nemcsak elindított a fordítói pályán, de most Katival egy szobában dolgozom, sok évvel az eset után, egy másik kiadónál. Az utolsó egyszarvú második kiadása egyébként már az én fordításomban jelent meg, majdnem tíz évvel azután, hogy elkészültem vele. Néha kell idő ahhoz, hogy az álmok teljesüljenek.

Persze nem minden fordítás örömmunka. Szenvedni jellemzően nem a nehéz szövegekkel szoktam – azok felvillanyoznak, ugyanúgy szeretek elbíbelődni velük, mintha rejtvényt fejtenék, és még ha ki is fárasztanak, nem érzek bosszúságot. Engem a rossz könyvek fordítása zavar, a szöveg sekélyessége, a zavaros képek, rosszul megválasztott szavak, kifejezések, amik időnként kétségessé teszik számomra, hogy az eredeti könyv szerkesztője jól végezte a munkáját, pláne, ha logikai bakik vagy figyelmetlenségek is maradtak a szövegben. Egy lapos, fantáziátlan és szív nélküli szöveget valóban kínszenvedés fordítani, míg egy jó író műve minden nehézsége ellenére is inspirál. Alapvetően arra törekszem, hogy a szerző eredeti szándéka szerint, megfelelő stílusban fordítsam a szöveget, de vannak esetek, amikor némi kozmetikázás elkél, hogy a fordítás szókincse ne legyen olyan sivár, a szereplők ne mindannyian csak motyogjanak, és a gyomruk ne szoruljon össze oldalanként kétszer ugyanazokkal a szavakkal.

Végül utolsó kérdés az egyik olvasómtól (Adri, Adri könyvmoly könyvei) érkezett, aki azt szeretné tudni, hogy melyik könyv a legnagyobb vágya, amit lefordítana szívesen?

Kleinheincz Csilla: Mivel szerkesztő is vagyok, néha magam felé hajlik a kezem… Az, hogy Peter S. Beagle-t, Catherynne Valentét, Ursula K. Le Guint és Kelly Linket fordíthattam, elképesztően jó érzés, ugyanakkor nem teljesen véletlen. De természetesen nekem is van még olyan szívem vágya, ami még nem teljesült, és talán nem is fog. Nagyon szívesen fordítanám Ray Bradbury Dandelion Wine-ját, Kelly Link Magic for Beginners című kisregényét, vagy Frances Hardinge Face Like Glass című ifjúsági regényét (bevallom, utóbbit a veszedelmes sajtok miatt, amelyek olyan elbájoló nevekre hallgatnak, mint a Stackfalter Sturton, a Croakspeckle és a Poric Hare-Stilton). De igyekszem most az előttem álló feladatra koncentrálni: Valente sziporkázó és nyelvgyötrő Space Operájára.

Köszönöm szépen a válaszokat!

Nemsokára érkezem egy utolsó interjúval a Magyaros Augusztus keretein belül, és lassan zárul is a hónap. Bízom benne, hogy lassan sikerül elérnem a célom, és több figyelmet kapnak a műfordítók.

Köszönöm a figyelmet.

A képeket Kleinheincz Csilla engedélyével használtam fel.