„Alapvetően annak az iskolának vagyok a híve, hogy a fordítónak a lehető leghűségesebben kell tolmácsolnia azt, amit a szerző át akart adni.” - Juhász Viktor interjú

Sziasztok!

A mai napra ismét egy interjút hoztam a Magyaros Augusztus keretein belül, ezúttal Juhász Viktor műfordítóval.

Juhász Viktor által jó pár nagyszerű könyvet olvashatunk magyarul, például Neil Gaiman: Amerikai istenek, Samantha Shannon: Csontszüret, Ted Chiang: Életed története és más novellák, China Miéville: Konzulváros és még sokáig folytathatnám a sort. Mivel ennyi remek könyv fordítását köszönhetjük neki, úgy gondoltam Viktornak is felteszek pár kérdést, hátha van kedve válaszolni. Szerencsémre vállalta, és ez a nagyszerű bejegyzés kerekedett ki belőle!

Miért és mikor döntöttél úgy, hogy műfordító leszel? Melyik volt a legelső komoly fordításod, ami nagyobb közönség elé került?

Juhász Viktor

Juhász Viktor: Inkább úgy fogalmaznék, hogy hosszadalmas és fokozatos folyamat volt. Már kamaszként foglalkoztatott a gondolat, de akkoriban kizárólag praktikus okok motiváltak. Még a kilencvenes évek első felében történt, amikor aktív szerepjátékosok voltunk, a kockadobálós fajtából, és mivel akkoriban kizárólag angol nyelvű anyagok léteztek, kitaláltam, milyen jó lenne pár fontosabb részletet lefordítani valamelyik szabálykönyvből a baráti társaságunknak. Persze rettenetesen amatőr módon csináltam az egészet, nem is jutottam benne sokáig és hamarosan megfeledkeztem az egészről. Pár évvel később, angol szakos egyetemistaként kezdett el újra érdekelni a dolog, és akkor sokkal tudatosabban közelítettem a témához, például novellákat fordítottam csak úgy magamnak, gyakorlásképpen. Kicsit később különböző szerepjátékok szabálykönyveit magyarítottuk páran, már teljesen hivatalosan, viszont akkoriban csapatban dolgoztunk, ennek minden előnyével és hátrányával. Innen csak egy lépés volt eljutni az első teljesen saját fordításomig, ami egy szerepjátékhoz kapcsolódó, nem különösebben jó regény volt – furcsa visszanézni, mennyire dominálta akkoriban a fantasztikus könyvek még szűk piacát a szerepjáték és a kapcsolódó irodalom –, és utána maradtam is ezen a vonalon egy ideig. De az a pillanat, amikor úgy döntöttem, én bizony műfordításból fogok élni, bőven később, diplomázás után jött el, amikor már gyakorlatom és több kiadott fordításom is volt.

Mi alapján vállalod el a munkákat, amikkel megkeresnek a kiadók?

Juhász Viktor: Amíg szabadúszó műfordító voltam és csak ebből éltem, nem válogathattam, legfeljebb akkor, ha több kiadótól egyszerre futott be munka. Aztán bekerültem a videójáték-fejlesztésbe, ahol azóta is játékszövegírással és sztoritervezéssel foglalkozom. Ezt eleinte negyed-, aztán félállásban csináltam, most pedig jó pár éve teljes munkaidőben, ezért egyre szigorúbban kellett szűrnöm, mit vállalok el. Mivel manapság tényleg csak munka előtt vagy után, de leginkább a szabadidőmben tudok fordítani, nagyon meg kell fontolnom, mi az, amivel szó szerint a magánéletre, a pihenésre vagy a hobbimra fordítható időmet töltöm, ezért csak olyasmit vállalok el, amiről tudom, hogy élvezni fogom, mondjuk ismerem a szerzőt, vagy olvastam a könyvet, vagy legalább belenéztem a szövegbe meg a recenziókba és érdekel. Ha egy regény nagyon hosszú, rögtön ki is esik, mert ebben a tempóban aránytalanul sokáig tartana végezni vele, míg kisregényt, novellát vagy képregényt jóval könnyebben elvállalok. Így is sok mindent vissza kellett utasítanom, amivel szívesen foglalkoztam volna, és továbbra sem bírom megszokni, hogy válogatok, mert valaha ezt elképzelhetetlennek gondoltam volna.

Az általad fordított eddig megjelent könyvek zöme horror, sci-fi, fantasy. Lehet egy fordítónál is mondani, hogy vannak zsánerei, mint egy olvasónál? Vannak kedvenc íróid is, akiknek az írásait szívesebben fordítod magyarra?

Juhász Viktor: Az utóbbi években jellemzően fantasztikus könyveken dolgoztam, de volt olyan egészen hosszú időszakom is, amikor mindent mást fordítottam, csak ilyesmit nem. A fantasztikus zsánert egyébként valóban nagyon kedvelem, ezért amióta szelektálni vagyok kénytelen, nem meglepő módon innen választok címeket. Több kedvenc szerzőm van, és a pályafutásom szerencsésen úgy alakult, hogy elég sok mindent fordíthattam tőlük. Kiemelném a zseniális China Miéville-t, aki bármit írhat, azonnal elolvasom, és a magyar megjelenésein egyetlen kivétellel mind dolgoztam is. Aztán ott van Hannu Rajaniemi, aki káprázatosan ötletes szerző, a Kvantumtolvaj-trilógiája nagyon kellemes emlék, és éppen most adtam le a következő regényét, a Summerlandet, ami magyarul terveim szerint Öröknyár címen jelenik majd meg. És nem hagyhatom ki Neil Gaimant sem, akitől az Amerikai istenek az egyik kedvenc munkám volt, és pár novellát és esszét még fordítottam tőle azóta. A szívemnek nagyon kedves munkáim egyike egyébként egyáltalán nem zsánerkönyv, hanem Jonathan Coe-tól Trógerek klubja, ami egyszerre szórakoztató felnövésregény és remek tabló a hetvenes évek Angliájáról.

Ha van egy komoly világ-felépítésű fantasy vagy sci-fi regény, amikben olyan lények találhatóak, amik az író fejében keltek életre, azoknak a neveit 100%-ban megtartod, vagy valamilyen szinten lehet őket magyarosítani? Ilyenkor mennyire nyúlhat bele a fordító az eredeti műbe?

Juhász Viktor: Alapvetően annak az iskolának vagyok a híve, hogy a fordítónak a lehető leghűségesebben kell tolmácsolnia azt, amit a szerző át akart adni. Ha az eredeti neveknek jelentése van, esetleg sugallnak valamiféle hangulatot – és most ezt ki is bővíteném minden névre, legyen az ország, faj, város vagy bármi másnak a neve –, akkor azzal dolgozni kell, különben elvész egy jelentésréteg. A gyakorlatban viszont teljesen szövegfüggő a kérdés, mert van, amit nincs értelme lefordítani és van, amit lehetetlen, de mindenképpen törekedni kell rá. Arra, hogy ezzel mennyire érdemes foglalkozni, teljesen kiragadott módon a Harry Potter-regényeket hoznám fel példának, ami számomra magyarul néha jobban működik, mint angolul, annyira eltalált és természetes a fordítása.

Melyik volt a kedvenc könyv, aminek megbíztak a magyarosításával? Melyik volt az, amelyiknek megszenvedted a fordítását? Indokold, kérlek.

Juhász Viktor: Sok kedvenc fordításom van, az előbb már említettem is párat, ezért mondok egy olyat, amit nagyon szerettem és egyben az egyik legnehezebbnek is bizonyult. Ez a Perdido pályaudvar, végállomás China Miéville-től, ahol egy teljes világot, illetve főleg egy furcsa metropoliszt kellett magyarítanom úgy, hogy a szerző nem kifejezetten beszélő nevekkel, hanem hangulatokat sugalló, nagyon karakteres elnevezésekkel dolgozott. Ráadásul egy rettenetesen hosszú, barokkosan megírt, zseniális, de nem könnyű könyv.

Volt már olyanban részed, hogy valaki írt Neked egy levelet, és megköszönte, hogy vállaltad egy könyv lefordítását?

Juhász Viktor: Még nem történt velem ilyesmi, de szerintem a legtöbb fordító annak is nagyon örül, ha egy recenzióban, értékelésben, hozzászólásban megemlítik a nevét, jó esetben pozitívan. A fordítás magányos szakma, a visszajelzés pedig kevés. Valahol érthető a dolog, ha jól végezzük a munkánkat és működik a szöveg, mert nincsen benne döccenő és természetesnek hat, akkor sok olvasónak talán eszébe sem jut, hogy egy közvetítőn keresztül jutott el hozzá.

Végül utolsó kérdés az egyik olvasómtól (Adri, Adri Könyvmoly könyvei) érkezett, aki azt szeretné tudni, hogy melyik könyv a legnagyobb vágyad, amit lefordítanál szívesen?

Juhász Viktor: A már vázolt szerencsés helyzetemnek köszönhetően több kedvencemet már vagy lefordíthattam, vagy tárgytalan a kérdés, mert valaki más már lefordította. Viszont van két olyan könyv, amit nem csak szerettem volna lefordítani, hanem meg is tettem, aztán kiadói problémák miatt sohasem jelentek meg. Kiegyeznék azzal, ha egyszer mégis kijöhetnének. Ezek egyáltalán nem fantasztikus könyvek, hanem Ian Rankin skót noirjai, a John Rebus-sorozat első két regénye az esős Edinburgh-ban, nagyon szépen megírt, borongós krimik.

Köszönöm szépen a válaszokat!

Ennyi lett volna mára, remélem, hogy kezdi felkelteni az érdeklődéseteket a műfordítók munkája. Hamarosan egy olyan fordítóval készült kérdezz-felelek bejegyzést is hozok, aki által sok Vörös Pöttyös könyves álom pasit ismerhetett meg a magyar nagyérdemű. Kitaláljátok, hogy ki lehet az?

A képeket Juhász Viktor engedélyével használtam fel.