2017-09-04

#TheReadingQuest helyzetjelentés: 3. hét


Eltelt 3 hét a #TheReadingQuestavagy olvasási kihívásból. Eddig szerintem elég jól állok, ja nem! Eléggé elszámoltam magam, és örülni fogok neki, ha a saját karakteremhez tartozó mezőket elolvasom. Ennek ellenére a héten mégis sikerült kettő könyvet kivégeznem. Ha pedig az elkövetkezendő egy hétben is így folytatom, akkor képes leszek teljesíteni a Mágus karaktert.
Sajnos az egyik olvasmánnyal nagyon nehezen haladtam, aminek az elolvasásával eléggé eltököltem. Mivel ovikezdés, így nem is nagyon volt időm olvasni, ha pedig olvastam, akkor 50 oldalnál nem voltam képes többet olvasni, mert fáradt voltam.
A héten sikerült befejeznem a hónap elején elkezdett Tullia meséi könyvet, amiről azt hittem sosem lesz vége, de aztán elég nagy meglepetéseket tartogatott, így a közepétől belelendültem az olvasásába. Ezt a könyvet múlthét vasárnap be is fejeztem és újra nekiugorhattam Remények Jordan számára könyvnek, amit közösen olvastunk Rétával. Ő azt hiszem ekkorra már be is fejezte, így tűkön ülve várta, hogy én is végezzek, és jól kivesézzük a történetet. Csütörtökre be is fejeztem és most készül a közös értékelés. Nagyon reméljük, hogy majd fogjátok szeretni. Csütörtökön, pénteken, nem volt időm olvasni, így sajnos elég sok hátrányt sikerült felhalmoznom. Szombaton este viszont nekiestem Tomcsik Nóra: A változások kora című könyvnek, amiből sikerült 60 oldalt olvasnom. Korábban már elkezdtem a könyvet, és a könyvjelző az 54. oldalon volt, de mikor elkezdtem olvasni rájöttem, hogy nem nagyon értem, így elölről kezdtem. Szóval ezzel csak egy kicsit haladtam előre. Összességében elég jól zártam a hetet, remélem ez a pontokban is meglátszik.

Mezők:
- Egy sorozat első része: Tomcsik Nóra: A változások kora – 326/60 oldal.
- Egy másik világban játszódó könyv: Tomcsik Nóra: A hercegnő és a sárkányok dala – 138/138 oldal, értékelésem ITT olvasható.
- Egy mitológiai alapú könyv: Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve – 286/0 oldal.
- Egy könyv, ami tartalmaz mágiát: Bogár Erika: Tullia meséi – Őrző – 351/351 oldal, értékelés: ITT olvasható.
- Egy könyv, aminek a címe egy szóból áll: S. J. Kincaid: A kárhozott – ezt cserélem le Cecelia Ahern: A Vétkes könyvre, ami 382 oldal.

Extra mezők:
MULTIPLAYER – Multiplayer: Együtt olvasás egy baráttal: Gabriella Eld: Remények Jordan számára - elvileg majd Rétával fogjuk közösen olvasni – 354/ 354 oldal.
OPEN WORLD – Nyitott világ: Olvass bármit, amit szeretnél: Sienna Cole – Laura Porter: Száz évvel utánad - jó lenne elolvasni, mert tovább kéne küldenem ez sajnos lemarad a képről - 272/0 oldal.

Eddig 903 oldal olvastam, ami szerintem elég jó teljesítmény. A pontozás szerinte ez 90 HP és még hozzá jönnek az Instagramon lévő képek, amik után + 5 HP jár így eddig 95 HP-t gyűjtöttem kettő hét alatt + hozzá jön a kezdeti 10 HP tehát összesen van 105 HP - m. Van kettő befejezett könyvem a karakterem mezőjéről, amik után 20 EXP pontot kapok plusz 10 EXP az extra mezős olvasásért, és a kezdeti 10 EXP-vel együtt már van 40 EXP-m. Ezzel az eredménnyel sajnos még mindig az első szinten vagyok. No, nem baj, majd talán a végéig sikerül magam feltornáznom a másodikra.
Arwen helyzetjelentése ITT olvasható, Rétá beszámolója pedig ITT.

Minden kép forrása, játék főoldala: Aentee (Readat Midnight).Minden kép designja és megalkotása, csak ehhez a kihíváshoz használhatóak: CW (Read, Think, Ponder;InstagramTwitter).

3 megjegyzés:

  1. Hajrá! Én drukkolok! Szintlépés tuti meglesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arwennel kullogunk mögötted :D de még a végégig szeretnék elolvasni kettő könyvet, és tuti meg lesz a lvl 2 :D

      Törlés
    2. Fú én nagyon leeresztettem, lehet kár volt még a maxolás, vasárnap óta 26 oldalt olvastam :D Pedig én is szerettem volna még vagy két könyvet kiolvasni, no nem baj :D

      Törlés