2017. július 14., péntek

Lev Grossman: A varázslók ( A varázslók 1.)

Fülszöveg:
A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.

Könyvinformációk:
Kiadó: Agave Könyvek
Eredeti megjelenés éve: 2009
Hazai megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 442 oldal
ISBN: 9786155522536
Fordította: Sámi László
Sorozat: A varázslók
Függővég: igen

Véleményem:
A könyvet a Mini-Könyvklub miatt olvastam el. Egyébként is tervben volt, de ki tudja, mikor került volna rá a sor, így most kénytelen voltam elolvasni. Kicsit kicsúsztam az időből, ezért most készült el a bejegyzés, mert hivatalosan június 30-ig lehetett volna leadni. Ezt hagyjuk is, mert a lényeg, hogy végül sikeresen előkészületem vele. Annyi minden van ebben A könyvben, hogy nehéz róla röviden írni, de remélem sikerül átadnom azt az élményt, amit nekem jelent ez a könyv.


A történet középpontjában Quentin áll, aki folyamatosan keresi a boldogságot. Amíg az emberek világában volt, folyamatosan arra vágyott, hogy bárcsak létezne egy varázsvilág és főleg Fillory. Mikor átkerült a varázsvilág iskolájába, Varázskapuba, úgy véli megtalálta a boldogságot. Később azonban rá kellett jönnie, hogy tévedett. Az iskolában sok dolgot megélt: szerelmes lett, találkozott egy Fenevaddal, bekerült az iskola elit csapatába a szenzitekhez. Ez mégis kevés volt neki. Az iskola elvégzése után visszakerült az emberi világba, ahol szórta a pénzt és csapongó életet élt. Nem meglepő, hogy azt érezte, hogy ismét boldog. Majd ismét kiüresedett. Majd az egyik régi iskolatársa újra becsöppent ez életébe és közölte, hogy Fillory létezik. Quentint ezen felbuzdulva új életcélt tűzött ki maga elé: eljutni Filloryba. Fillory egy kitalált helyszín, ami Quentin egyik kedvenc könyvében szerepelt. Úgy gondolta, hogy ha a varázslás létező dolog, akkor talán a boldogságát jelképező helyszín is valóságos lehet. Így új kalandba kezdett, de nem azt kapta, amire vágyott.


A karakterek elég vegyes érzést váltottak ki belőlem. Ott van Quentin, a főhős, aki nem találja a helyét és mindig a boldogságot hajkurássza. Ez az érzés nekem nagyon ismerős, hiszen sok fiatal nem nagyon tud sokszor mit kezdeni az újdonsült helyzettel, mikor kikerülnek a szülői vagy tanári felügyelet alól. Quentin szerelme Alice egy kis naiv okostojás, aki sokszor idegesített a fiúnak varázslás terén is és abban, hogy néha helyrerázta. Penny a különcségével az elején nagyon megfogott, majd ő is megszürkült és nem volt önmaga. Ami viszont közös volt bennük az az, hogy számomra mind élőek voltak.

A könyvnek van egy kis Narnia és egy kis Harry Potter hatása, viszont ez véresebb. Mert nem minden varázsvilág tartogat szépet és jót, hisz az élet sem olyan. Sok a leírás, minden részletesen le van írva mindenről, ami egy kicsit lassítja az olvasást én viszont élveztem őket, mert így bele tudtam magam élni a történetbe.
Összességében nagyon kellemesen csalódtam a könyvben, annak ellenére, hogy nem vártam tőle sokat. Ennek a Molyon lévő százalék az oka, de hát ugye már egy párszor megtanultam, hogy annak nem szabad hinni.
Ajánlom azon molyoknak, akik szeretnek elveszni a részletekben, hogy a végére megkapják a teljes egészet.
Ha pedig kíváncsiak vagytok a többi Mini-Könyvklub tag értékelésére elolvashatjátok őket ITT.

Értékelés: 5/4
Kedvenc karakter(ek): Quentin, Eliot
Kedvenc jelenet(ek): mikor vadkacsákká változtak
Kedvenc idézetek:
Megkaptam, amire a szívem mélyén vágytam, és itt kezdődtek a problémáim– gondolta.”
„Mi, emberi lények állandóan boldogtalanok vagyunk. Utáljuk magunkat, és utáljuk egymást, és olykor azt kívánjuk, hogy Te, vagy Akárki, bárcsak sose teremtett volna meg minket, meg ezt a szaros, nyomorult világot, vagy bármeny másikat.”
„A legtöbb diáktársához hasonlóan Quentin is még az általánosban kiolvasta a Fillory-könyveket. Ám a többséggel – köztük Jamesszel és Juliával – ellentétben ő sosem tudott teljesen megfeledkezni róluk. Hozzájuk fordult, amikor úgy érezte, nem képes megbirkózni a „való világgal”, ami – mi tagadás – igen gyakran megesett.”
„– Figyu, nem akarom olyasmibe ütni az orrom, ami nem rám tartozik – kezdte Quentin –, de feltételezem, valami titkos mágikus úton ártalmatlanítod ennek a sok ciginek az egészségre gyakorolt káros hatását. Jól sejtem?
– Kedves tőled, hogy kérdezed. Négyhetente feláldozok egy szűz diáklányt a telihold fényénél egy ezüstszikével, amelyet svájci albínók készítettek. Akik szintén szüzek, természetesen. Az tüstént kitakarítja szegény kis tüdőmet.”
„Az a gond a felnőtté válással – fejtegette Quentin –, hogy miután felnőttél, azok az emberek, akik még előtte állnak, többé már nem is szórakoztatóak.”
„Quentin pontosan tudta, hogy valójában nem boldog. De miért nem? Pedig kínos alapossággal begyűjtötte a boldogság minden létező kellékét. Elvégezte az összes szükséges rituálét, kimondta a varázssavakat, meggyújtotta a gyertyákat, meghozta az áldozatokat. Ám a boldogság akár valami engedetlen szellem, mégsem volt hajlandó eljönni hozzá.”
„Ha létezik valami lecke, amit az élet tanít nekünk, hát az az, hogy az üres vágyakozás mit sem ér. A szavak és a gondolatok nem változtatnak meg semmit. A nyelv és a valóság szigorúan elkülönülnek egymástól… A valóság kemény és kérlelhetetlen, és mit sem törődik azzal, hogy mit gondoltok, éreztek vagy mondotok róla. Vagy legalábbis nem volna szabad neki. Szembenéztek vele, leküzditek a nehézségeket, és élitek tovább az életeteket.” 
A képek a moly.hu illetve a Pinterest táblámról származnak. 

4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy tetszett. :) Nem lehetünk egyforma véleménnyel a könyvekről. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nagyon tetszett, annak ellenére, hogy sokáig olvastam. Valóban nem lehetünk egyformák, de nagyon féltem tőle, főleg az után, hogy meséltetek róla egy kicsit a találkozón :D

      Törlés
    2. Hát én meg A harcostól ijedtem meg a King könyvekről szóló elbeszéléseitek alapján. :) Azt hiszem, nem nekem valók a könyvei, úgyhogy mégsem ezt fogom olvasni az utolsó hónapban.

      Törlés
    3. Én meg lehet nem Borbíró Borit fogom olvasni, hanem ennek a folytatását, mert ennek olyan vége van, hogy csiggat :D Bori vége meg egy lezárt történet :)

      Törlés