2017-07-17

Havi ajánló - tőlük még olvasnék

 
Újabb állandó rovatot szeretnék bemutatni, amivel havonta fogok jelentkezni. Úgy, mint a Top5Wednesday, ez is egy Goodreads-es csoport alapján működik, vagyis a csoportban megadott témában fogok összeszedni pár könyv. Itt nincs limit, így előreláthatólag maximum 10 darabot fogok összeszedni.
A havi téma olyan írók bemutatása, akitől még több könyvet szeretnék olvasni, és ha újabb könyve jelenik meg, akkor szaladnék és meg is venném.

Colleen Hoover

A magyar megjelenések közül még csak a Slammed-sorozatot olvastam, de nálam nagyon nagy szerelem lett. A jövőben szeretném a többi írását is elolvasni, és remélem, hogy nem okoz csalódást. Collen Hoover egyébkánt főleg romantikus, és new adult könyveket ír, de ezeket általában mindig megspékeli valami extrával. Nem, nem a szexre gondolok, hanem valami olyan szereplőkkel, akik meg vannak törve lelkileg mégis képesek élni az életüket. Imádom a stílusát az írónak, hogy képes érzéseket kiváltani az olvasóból. Vagyis belőlem tuti, mert a Slammed sorozatot végigbőgtem.

Gabriella Eld
Eddig megjelent könyvei: Emlékek Jordan számára, Remények Jordanszámára, illetve egy novellája olvasható a Halhatatlanok című antológiában.

Egy feltörekvő, nagyon tehetséges író, akire érdemes figyelni. Az Emlékek Jordan számára (értékelés: ITT) könyve nekem nagyon bejött, főleg a története miatt, viszont az írói stílusa sem az utolsó. Gabi korát meghazudtoló módon képes olyan történeteket alkotni, hogy én, mezei olvasó csak kapkodom a fejem és bámulok, hogy te jó ég! Egyébként élőben egy hihetetlen aranyos csaj, akit én eddig csak mosolyogni láttam. El sem tudom képzelni, hogy egy ilyen tündéri lányba, hogy a fenébe kerül ennyi sötét gondolat, mint amennyi a könyveiben található. Gabival készült interjú is, amit ITT olvashattok el. Az író eddig megjelent művei fantasy műfajban íródtak.

George R. R. Martin

Még csak másfél könyvét olvastam el, de ez is meggyőzött arról, hogy zseniális az öreg. Nem tudom, hogy hogyan tud mindent észben tartani a Tűz és Jég dala sorozattal kapcsolatban, de az biztos, hogy ez egy nagyon remekül felépített sorozat. Martin főként a fantasy műfajban mozog, amit szerintem nem csinál rosszul, hiszen nem lenne annyi rajongója, ha nem lenne tehetsége.

Hajdú-Antal Zsuzsanna
Eddig megjelent könyvei: Léggömbök, Érintetlen én.

Zsuzsának a Léggömbök (értékelés: ITT) című könyvei nagy kedvencem lett, mert egy csodálatos történetet tárt elénk. Nagyon örülök neki, hogy kikerült a történet a fiókból és így rengeteg emberhez el tud jutni. Zsuzsa stílusa nekem nagyon tetszik, főleg a leírások, mert nagyon szépen megírja ezeket. Az olvasó ezáltal teljesen bele tudja magát élni a környezetbe és az érzésekbe, amit közölni próbál. Zsuzsa második könyve, ami a Léggömbök folytatása, előkészülőben van, amit nagyon várok, mert kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat még a történet. Sajnos élőben még nem volt alkalmunk beszélgetni, mert a Könyvhéten elkerültük egymást, de remélem, hogy valamikor a jövőben sort tudunk keríteni egy személyes találkozóra. Viszont hála a mai digitális világnak sikerült egy interjút készítenem vele, amit ITT olvashattok. Hajdú-Antal Zsuzsanna az ifjúsági és romantikus műfajban alkot.

Jennifer Niven
Eddig magyarul megjelent könyvei: Veled minden hely ragyogó.

Sajnálom, hogy még csak ez az egy könyve jelent meg, mert a többire is nagyon kíváncsi vagyok. Jó lenne, ha a Maxim vagy valamelyik kiadó kezébe venné a dolgot és megjelentetné a könyveit. Persze ez csak egy ilyen jó lenne ha megtörténne dolog, de én lennék a legboldogabb, ha még többet olvashatnék Jennifer Niventől. Az írói stílusába szerelmes vagyok! Csakúgy, mint CoHo esetében Niven-nek is sikerült megbőgetnie olvasás közben. Túl romantikus lelkű vagyok, és imádom a kissé depresszív és szívszaggató történeteket. Jennfier Niven pedig mind a kettőt megadta számomra a Veled minden hely ragyogó (értékelés: ITT) című könyvében. Ezért is lett nagyon nagy kedvencem, mert minden vágyam kielégítette ezzel az egy könyvvel, és ezért is vagyok kíváncsi a többi könyvére. Jennifer Niven főleg young adult, és romantikus műfajban alkot.

Jessica Park

Ő a listában a harmadik író, aki képes úgy írni, hogy az egyszerűen magával ragad. Képes egyszerre megnevettetni a humorával és képes könnyeket csalni a szemembe. Jessica Park volt az első, akinek a könyve annyira érdekelt, hogy kimozdultam a komfortzónámból. Előtte nem voltam hajlandó csöpögő romantikus vagy new adult könyveket olvasni, de miután belekezdtem a Szeretni bolondulásig könyvében, az első pár oldal meggyőzött, hogy nekem való ez a műfaj. Onnantól pedig falom a NA könyveket is.

Julia Lewis Thomson
Eddig megjelent könyvei: Többek által.

Igaz, még csak egy megjelent könyve van, viszont szeptemberben érkezik a következő és folyamatosan dolgozik az újabb történeteken. Nagyon szeretem a stílusát, és ahogy a szavakkal bánik. A Többek által (értékelés: ITT) című könyvében megmutatta, hogy nem csak a külföldi írók tudnak gyönyörű mégis szívszorító történeteket írni. A következő könyvét (Többek szerint) pedig már tűkön ülve várom. Élőben egyébként egy nagyon aranyos nő, akivel jókat lehet beszélgetni. Mindig próbál pozitív maradni, még akkor is, mikor valami nem úgy jön össze, ahogy elgondolta. Julia Lewis Thomson a romantikus, new adult műfajban alkot, ami nagyon jól áll neki.

Kemese Fanni
Eddig megjelent könyvei: A napszemű Pippa Kenn, A viharszívű MyaMavis illetve megjelent egy írása az Új Galaxis 24. című antológiában.

Fanni volt az első magyar író, akinek a könyvét kezembe vettem az iskolai kötelezőkön túl. Valahogy bennem az élet, hogy a magyarok nem képesek olyan jó történetet kitalálni, mint a külföldi kollégáik. Fanni erre alaposan rácáfolt. Kezdjük ott, hogy nem szeretem a zombik könyveket, szóval ebben is megváltoztatott az író könyve. Fanni története nagyon gördülékeny és olyan szépen fel van építve a világ, amit kitalált, hogy képes azt hinni az ember, hogy valóban arra tart a világ, ami a fejéből kipattant. Harmadik könyve Az elveszett Gage Mack címet kapta és nagyon remélem, hogy minél hamarabb a kezembe tarthatom és olvashatom. Kemese Fanni a disztópia, young adult műfajban alkot.

Kendare Blake
Eddig magyarul megjelent könyvei: Vérbe öltözött Anna, A rémálmok lánya.


2011 volt az az év, mikor úgy éreztem, hogy ismét szeretnék visszatérni az olvasáshoz, méghozzá Kendra Blake Vérbe öltözött Anna című könyvével. Aztán sajnos erre nem került sor, viszont 2015-ben megszereztem a könyvét és szerelem volt első olvasásra. Nagyon tetszett a könyvében, hogy ahogy a szerelmet bemutatta, de ami a legjobban megfogott, azok a horrorisztikus részek, hogy képes voltam tőlük rémeket álmodni. Jó lenne a többi könyvét is olvasni, mert kíváncsi vagyok, hogy mire képes még. Kendare Blake főleg a fantasy illetve az ifjúsági műfajban alkot.

Vivien Holloway


Vivien Holloway testesíti meg azt a személyt, aki én mindig is szerettem volna lenni: kreatív, stílusos és hihetetlen humoros. Eddig csak a Winie Langton történeteket olvastam tőle, azok viszont azonnal nagy kedvenceim lettek. A könyvek bővelkednek humorban, akcióban és mindez romantika nélkül. Ez tetszik a legjobban benne, hogy képes úgy fenntartani az olvasó figyelmét, hogy nincs benne semmilyen felesleges nyáladzás vagy szerelmi háromszög. A többi könyvét nem olvastam még, de ha azokban fellelhető egy csöppnyi romantika, azok is biztos, hogy valami teljesen egyedi megvilágításban lesznek tálalva. Vivienhez volt szerencsém élőben is, és sugárzik róla, hogy nagyon élvezi, amit csinál. Vivien Holloway a fantasy és steampunk műfajban alkot.

Nektek kik azok az írók, akinek ha meglátjátok a nevét, akkor rögtön bekapcsol a fangirl/fanboy énetek?
A képek a moly.hu oldalról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése