2017-07-26

Top5Wednesday – sorozatok, amik könyvről könyvre jobbak


A Top5Szerdára Réta blogján, Habár könyves kocsmán bukkantam rá. Ez egy hetente jelentkező rovat, amiben egy Goodreads-es csoportban megtalálható témákban fogok bemutatni könyveket. A csoportot meg is tudjátok nézni ITT, és ha kedvetek támad, akár csatlakozhattok is.
A mai téma pedig olyan sorozatok bemutatása, amiknek a részei egyre jobbak és jobbak lettek. Mikor próbáltam összeszedni a könyveket, akkor szinte csak olyanok jutottak eszembe, amik egyre hanyatlottak, ahogy haladt előre a történet és a részek. Aztán jobban megnéztem az olvasmánylistám és bizony találtam olyan sorozatokat, amiknek bizony jót tettek a folytatások.

Az első rész (értékelés: ITT) is lenyűgözött, és magával ragadott az első pillanattól kezdve. Aztán elolvastam a második részt (értékelés: ITT) és azt mondtam, hogy ez még sokkal fantasztikusabb, mint az első rész. Sokkal többet kaptam az iskolából, a karakterekből, mint az első részben és még több titokra fény derült. Alig várom, hogy elkezdhessem a harmadik részt, aminek imádom a borítóját, bár kicsit spoileres.

Nem gondoltam volna soha, hogy egy new adult műfajú könyv valaha is képes lesz lenyűgözni és mégis elolvastam ezt a sorozatot. Első pillanattól kezdve megnevettetett és kedvencemmé vált. Matty szemszögét még jobban imádtam, Celeste pedig vitte a prímet az egész sorozatban. Iszonyatosan boldog voltam, mikor minden a helyére kerül a történet végén, nem csak Julie és Matty között, hanem Celeste életében is.

A Mesterkulcsban sem volt semmi kivetnivaló, na jó mégis: a terjedelme. Emiatt kicsit szomorú is voltam, hogy miért csak annyit kapok abból a világból és a Langton családból. Később pedig jöttek a jobbnál jobb részek én pedig egyre boldogabb lettem, hogy még jobban elmerülhetek a viccesebbnél viccesebb családi jelenetekben és az akciókban gazdag munkákban. Kicsit sajnálni fogom, ha vége lesz a sorozatnak, mert még szívesen olvasnám a végtelenségig, hogy mikor milyen feladatot kap Winie és családja.

Ó, igen, imádom ez a sorozatot! Az első része megvett magának a maga búskomorságával, onnantól pedig magától értendő volt, hogy továbbolvasom. A harmadik részben kicsit csalódtam, viszont feltette az i-re a pontot és szerintem fantasztikus lezárást kapott. Kicsit meg is öl az ideg miatta, mert enyhén függővéges, és csak nagyon remélem, hogy az új részt is ki fogja adni a GABO kiadó. Bár erre még biztos várni kell, hiszen angolul is csak 2018-ban jelenik meg.


Kicsit féltem a második résztől, mert nálam nem aratott olyan nagy sikert az Enigma. Azonban miután elolvastam az Ezüsthidat rá kellett ébrednem, hogy fényévekkel jobb, mint az Enigma. Sokkal több szerepet kap benne Lena képessége, és sokkal felnőttebben viselkedik, mint az Enigmában. A történet is sokkal több mindent tartogatott és csak kapkodtam a fejem, hogy mi… mi… mivan? Sőt igazából, ha nem olvastam volna az Enigmát, akkor is értettem volna az egészet, mert szerintem megállja a helyét az Ezüsthíd önállóan is.

Lehet, majd egy bejegyzésben összeszedem azokat a sorozatokat is, amik hanyatlást mutattak, mert abból is van ám bőven.

Többi Top5Szerdázó blogger:
❤ Arwen,
❤ Berta,
❤ Julicsenge,
❤ Judy
❤ Réta
❤ Wandamaci.

 A képek a moly.hu oldalról származnak.

2 megjegyzés:

  1. a Winie-t nekem is folytatni kéne már...
    Egyébként egyszerűbb lett volna azokat a sorozatokat összeszedni, amik egyre csak rosszabbak lettek :D Abból valahogy több van :D
    Azt hittem, a Ne érints trilógia o.O lesz negyedik rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát hajrá! Winie tényleg csak egyre jobb lett :D én is azt hittem, hogy trilógia, de nemrég láttam, hogy 2018-ban várható újabb rész, ami elvileg nem kiegészítő kötet :)

      Törlés