2017. augusztus 16., szerda

Top5Wednesday – sportos karakterek


A Top5Szerdára Réta blogján,Habár könyves kocsmán bukkantam rá. Ez egy hetente jelentkező rovat, amiben egy Goodreads-es csoportban megtalálható témákban fogok bemutatni könyveket. A csoportot meg is tudjátok nézni ITT, és ha kedvetek támad, akár csatlakozhattok is.
A mai témában szerintem most nagyon szuper. Az eddigiek is azok voltak, de mikor ezt megláttam, rögtön felcsillant a szemem, hiszen még sporttal kapcsolatos téma nem volt. Samantha, aki a csoportot vezényli azt írta, hogy a sportos alatt lehetnek olyanokat, akik szuper gyorsak, erősek, vagy épp jók a táncban, hegymászásban vagy éppen az atlétikban. Szóval itt csak a képzeletünk szab határto, hogy mit is értünk sport alatt. Nem sok ilyen könyvet olvastam, viszont, amik ilyen témában íródtak vagy szerepet kap benne a testmozgás, én is mindig kedvet kapok hozzá. Lássuk is, melyek azok a könyvek, amik nekem ebből a kedvenceim.

Jessica Park: Lélegezz velem
Futás
Blythe, a főszereplő futni kezd, hogy levezesse a feszkót, ami összegyűlt benne az évek során. Először 300 métert is alig tudott megtenni, majd képes volt lefutni egy maratont. Szerintem ez nem kis fejlődés. Ilyenek pedig nem csak a könyvben léteznek. Én is ennek hatására kezdtem el futni, és nem kellett 3 hónap, hogy 3 km-t le tudjak futni. Aztán sajnos nem voltam elég erős, és fel is adtam. Azóta folyamatosan próbálkozom, hogy olyan kitartó legyek, min Blythe, de nem jön össze.

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
Íjászat
Pippa egy erős karakter, nem csak azért, mert képes túlélni egyedül a zombikat, hanem mert fizikailag is bírja a strapát. Majdnem az összes kedvenc részem azokból származik, mikor az írónő az íjászatról és Pippáról mesél. Pippa egy igazi badass csaj, főleg, ha az élete megvédéséről van szó, és ha van nála egy íj és egy tegez.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Íjászat
Szerintem nem nagyon kell magyaráznom, hogy miért került bele a listába ez a könyv illetve sorozat. A viadalokon nagyon ott kell lenni a topon fizikailag és szellemileg különben nagyon hamar kinyiffan az ember. Katniss pedig egy igazi harcos, aki nem ösztönből cselekszik, hanem minden lépését megfontolja, hiszen mégiscsak az élete a tét.

Meghan March: Vágy és hatalom
Éneklés
Nem tudom, hogy a zenélés mennyire számít sportnak, én most ezt is beleveszem. A Vágy és hatalom könyvben pedig Holly Wix egy country énekesnő. Imádtam azt a részt, mikor egy gitárral leült dalt írni és nem foglalkozott a külvilággal. Kár, hogy a történetben nem kapott annyi szerepet ez az énje, pedig szívesen olvastam volna még hasonlóakat. A könyvről az értékelésem ITT olvasható.

Jessica Park: Flat-Out Matt – Titkolni bolondulásig
Ejtőernyőzés
Nem emlékszem pontosan, hogy az első részben is vagy ebben megy el Julieval Matty ejtőernyőzni, de tuti, hogy ebben benne van. Meg ugye ott a sok kalandozás Finnel, mert nagyon sok sportot űztek együtt a fiúk: hegymászás, ejtőernyőzés, és egyéb őrültségek. Nagyon jók voltak azok a részek, amiket Matty és Finn együtt töltöttek, hiszen így egy kicsit többet kaptam Finnből, na meg Mattyből…of course. Elég bátor fiúk, na meg Julie is, hogy be mer vállalni egy ugrást Matty kedvéért. Bár érte lehet én is bevállalnám.

+1
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök
Kosárlabda
Matyi kosarazik és nem is akárhogy, ő a legjobb a csapatban. A kosár az élete, így mindig odateszi magát, mikor meccs van és az edzéseken is mindig ott van becsülettel. Annak ellenére, hogy nem szeretek semmiféle labdajátékot, nekem is kedvem lett volna beülni egy meccsre és végigizgulni Dorkával igen, a főszereplő csajt is Dorkának hívjákA könyvről az értékelésem ITT olvasható.

Hoppá! Hát nem nagyon akar összejönni ez az 5 darab, de remélem ezt el tudjátok nézni nekem. Pedig mindig megpróbálom leszűkíteni, de olyan nehéz, mikor annyi jó könyv van, nem csak ebben a témában, hanem amúgy is. Ti milyen könyveket ajánlotok, amiben feltűnik a sport?

Többi Top5Szerdázó blogger:
❤ Arwen,
❤ Berta,❤ Helie,❤ Julicsenge,
❤ Judy,❤ Noémi,
❤ Réta,
❤ Wandamaci.



A képek a moly.hu oldalról származnak.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon egy rugóra jár az agyunk! :D 3 cselekvés nálam is bekerült, bár én lehet félreértettem, mert a karaktereket emeltem ki, nem a cselekvést o.O Nah most már mindegy, valószínű a tied volt jó :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem néztem a Tiéd, meg igazából senkitét sem, majd most kerítek rá sort :D Amúgy szerintem egyik témánál sincs olyan, hogy jó megoldás, mindenki a saját maga módján értelmezi. Amúgy én mind a kettőt kiemeltem, nem csak a sportot :D vagyis az volt a célom, nem tudom mennyire jött át xD

      Törlés
    2. Átjött! Azt a kiemelést a vizuális kiemelésre értettem, hogy a cím alá a sportot raktad ki!

      Törlés
    3. Jól van akkor :D most olvasom a tiéd, meg a többiekét, hogy miket szedtetek össze :)

      Törlés