Varga Bálint: Váltságdíj nélkül (Váltságdíj nélkül 1.)

Fülszöveg:

Négy gimis egy sötét, dohos pincében ébred… Nyár, haverok, emberrablás.
Doma, Zoli, Zsófi és Max egy sötét, dohos pincében ébred. Hol lehetnek? És vajon hogy kerültek oda? A négy gimis csak arra emlékszik, hogy hazaindultak az év utolsó bulijáról, amit az egyik hipergazdag osztálytársuk rendezett.
Szorult helyzetükben mind egymást okolják a történtekért, hiszen valamennyiük életében van is valami gyanús. Doma édesanyja korábban rendőr volt, most magánnyomozóként dolgozik. Zoli a város legmenőbb brókerének a fia. A belevaló Zsófi, aki a tanév közepén érkezett, maga a két lábon járó rejtély. És ott van Max, aki a legidegesítőbb, legnagyképűbb srác az osztályban.
Rájönnek, melyikük miatt kerültek bajba? És vajon meg tudnak szökni fogvatartóiktól?
Minden leleményükre szükségük lesz, hogy az országhatárt és a saját korlátaikat is képesek legyenek átlépni. A Váltságdíj nélkül izgalmas, lebilincselő krimi, melyben a tinisorsokból szövődő különleges hálótól az utolsó oldal után sincs kedvünk szabadulni.

Könyvinformációk:

Kiadó: Kolibri Kiadó Kiadás éve: 2015 Oldalszám: 348 oldal ISBN: 9786155501746 Sorozat: Váltságdíj nélkül Függővég: nem

Véleményem:

Mikor megláttam könyvtárban a borítót, azonnal hoztam haza magammal, de akkor nem kezdtem bele, nem is tudom, hogy miért nem. Aztán a II. Nagy Nyári Read-a-thon alkalmával olvastam el és nem bántam meg. Gyorsan haladtam vele, mert egyszerűen magával ragadott az író stílusa.

A történet 4 fiatalról: Zsófiról, Domáról, Zoliról, és Maxról szól, akik az Év Utolsó Nagy Bulijáról indultak hazafelé, de nem jött nekik össze. Egy dohos pincében tértek magukhoz, és nem tudták, hogy miként és főleg, hogy miért kerültek oda. Mindenki a másikat okolta, hiszen mind a négy fiatalnak volt valami a múltjában, ami miatt ebbe a helyzetbe kerülhettek. Aztán miután kidohogták magukat eltervezték, hogy megpróbálnak megszökni. Erre lehetőségük is volt, egy kis bökkenővel. Csak 3 fiatal volt képes élni a lehetőséggel, míg egy társukat hátrahagyták. Ez a kis bökkenő végig dilemmát okozott a kiszabadult tinik között, hogy társukat próbálják meg megtalálni vagy inkább hazajutás után intézzék a dolgokat. De közben akadt még egy probléma: az egyik elrabló végig a nyomukban volt, és mindig tudta, hogy merre keresse a szökevényeket. Így a gyerekeknek nem csak az idővel kellett versenyezniük.

A karakterek jól ki voltak dolgozva, mindenki kapott egy nagyon jó kis háttértörténetet, amit a kalandok során folyamatosan az Olvasó elé tár az író. Semmi közös nem volt egyébként bennük azon kívül, hogy mindenkinek volt egy kis titka és, hogy mindenki nagyon élőre sikerült. Mintha olyan emberekről olvastam volna, akik valóban léteznek és nem csupán a fantázia szüleményei. Ott volt Zsófi, aki végig észen volt is sokszor sokkal összeszedettebb volt, mint a fiúk. Az ő múltja a legrejtélyesebb és róla derült ki a legkevesebb információ. Ezért nem is éreztem magamhoz annyira közel, de közben mégis. Én sem biztos, hogy a család összes szennyesét kiteregetném csak azért, mert a sors összezárt másik kettő emberrel. Doma volt az egyik kedvencem, ő volt a csapatban a logikus gondolkodó, aki sokszor helyre tette a csapatot és kis bizalmat öntött beléjük. Róla is sok minden kiderült: az anyja rendőr volt, de nem szerette a korrupciót, így inkább magánnyomozónak állt. Ez sok embernek nem tetszett, emiatt Domát sokszor piszkálták is. Zoli volt a kis félénk, aki ment a többiek után. Aztán mikor biztonságba érezte magát, rögtön megváltozott. Nem tetszett a stílusa, sem ahogy sokszor nyafogott, hogy most mi lesz velük. Max, a 4. elrabolt áldozat vajmi keveset szerepelt a könyvben, de az alatt az idő alatt folyamatosan ontotta magából a hülyeséget. Róla kiderült, hogy az apja híres sztárügyvéd, aki a maffia tagjait is sokszor ügyvédelte. Végül pedig ki kell térnem egy olyan karakterre, aki végig ott volt a történetben, sokszor csak a háttérben, de azért éreztette a fiatalokkal, hogy a nyomukban van. Ő nem más, mint Alvarez… vagyis ez csak a rá aggatott becenév, mert folyamatosan egy dalt énekelte, amiből tudták a gyerekek, hogy ott van a közelükben. Ezt a dalt meg is tudjátok hallgatni a Csík zenehar és Kiss Tibor előadásában.

Összességében jó volt olvasni az egész könyvet, mert végig pörgős volt és történt valami. Egyik pillanatban még azt hittem, hogy minden oké és sínen vannak, aztán hopp… megint a nyomukban van Alvarez és borul a terv. Varga Bálint stílusa az első pillanattól kezdve gördülékeny volt és imádtam benne, hogy meri használni a magyar nyelvet. Nagyon tetszett, hogy fiatalosan volt megfogalmazva, és, hogy a karakterek élőek voltak. Az író hitelesen adja vissza a párbeszédekben a fiatalok stílusát, ahogy a való életben egymással beszélgetnek.

Ajánlom azoknak, akik:

- szeretik a kalandokkal és humorral fűszerezett krimit,

- szeretik az ifjúsági történeteket,

- kíváncsiak arra, hogy mi rejlik egy kortárs magyar íróban,

- nem rémülnek meg attól, hogy tinédzserek a főszereplők,

- élvezik, ha csak egy csöppnyi romantika vegyül a történetbe.

Értékelésem: 5/4
Kedvenc karakter(ek): Doma, Max
Kedvenc jelent(ek): mikor a tanyáról próbálnak elszökni, a busszal szökés
Kedvenc idézetek:

„– Ha kérhettem volna valamit – tette Zoli csípőre a kezét –, akkor azt kértem volna, hogy ma éjjel meg tök sötétben hadd cseréljek defektes gumit, életemben először. 
– Kérésed parancs! – mosolygott rá Zsófi a lehető legjobbkor, mert Doma úgy érezte, ha most nincs mindenki benne a „tegyünk-úgy-mintha-ez-az-egész-csak-egy-nyári-hülyéskedés-lenne” elnevezésű, más körülmények között méltán népszerű játékban, akkor perceken belül tömegverekedés tör ki közte és Zoli között.”

„A legfontosabb tanulság ez volt: ha egy férfi szemet vet rád, akkor addig nem nyugszik, amíg el nem éri, amit akar. Így vagy úgy. Olyankor nincsen szép beszéd, nincsen kifogás, még az sem jelent semmit, a az ember el akar menekülni. Elfutni, eltűnni, köddé válni, pacává olvadni és tapétán, nem is lenni.”

„– Dr. Ábdulláh Áhmedzsád – nyújtotta a férfi a kezét Doma felé. – Orvosállat.
– Állatorvos – javította ki Zsuzsa. – Nem mindegy, doktor úr.”

„– Helló, bébi! – dörmögte Max alig egy lépésre Zsófitól, aki összerezzent. – Hogy hívják a nevedet?”

„– Gratula, Serló, megtaláltad a lábamat! Hogy én mennyit kerestem! Őrület! Arany Szimat díjat neki! Ha nem lenne olyan kellemetlen, egy csókot nyomnék a szádra, Serló!”

„A következő másodpercekben rövid bemutatót tartott a magyar káromkodásokból. Annak ellenére, hogy best of volt, sokáig tartott.”

„Ment ez, mint a karikacsapás.
Egészen addig, amíg egy hang dúdolni nem kezdett:
–Halad a kis hajó, viszi halottait…
– Baszd meg, ezt nem hiszem el! – nyögte Doma.
–…sohasem éri el Mexikó partjait.
– Gyerekek, ez a prérifarkas – suttogta Doma száraz torokkal. – Az a rohadt prérifarkas, aki állandóan meg akarja enni a gyalogkakukkot. – Nyelt egyet. – Ezt nem lehet elpusztítani.”

„– Gyerekek, ha én tudom, hogy ez lesz ennek a bulinak a vége, hogy Max szóvicceit kell hallgatnunk, miközben el vagyunk rabolva, én a Kleint ott helyben pofán verem, amikor meghív – panaszkodott Zoli.
– A Kleint attól függetlenül pofán lehet verni – jegyezte meg Max. – Sőt, kell.”

A képek a Pinterest oldalamról származnak.