L. J. Wesley: Egy űrállomás-takarító naplója

 A recenziós példányt köszönöm szépen L. J. Wesley írónak!

Fülszöveg:

Az ember azt hinné, hogy egy űrállomáson nem unalmas az élet. Ez igaz lehet, ha felelősségteljes a munkaköröd, esetleg egy erre járó űrhajó legénységéhez tartozol. De ha a takarító és karbantartó személyzet tagja vagy… az nem túl izgalmas. Max élete ebben az egyhangú, de nyugodt mederben folyik egészen addig, míg meg nem ismeri Lydiát. A lánynak köszönhetően belekeveredik a Xendonon dúló polgárháborúba, ami több fájdalmat okoz, mint azt valaha is képzelte volna. A békés élet és a kalandok közt egyensúlyozva nehéz döntéseket kell meghoznia, melyek akár az életébe is kerülhetnek.

Könyvinformáció:

Kiadó: Colorcom Media Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 138 oldal ISBN: 9786155665394 Sorozat: nem Függővég: talán ITT megvásárolható

Véleményem:

Nem gondoltam volna, hogy egy scifi könyv ennyire le tud kötni. Jó, azt hozzá kell tenni, hogy nem az a tömény és száraz scifi. Igazából azon kívül, hogy a nagyon távoli jövőben és az űrben játszódik, különböző földönkívüli fajok találhatóak benne nem sok egyéb scifi vonatkozása van. Nem voltak benne unalmas leírások arról, hogy miként működnek az űrállomások, vagy egyéb tudományos dolgokról. Helyette nagyon lényegre törő és humoros.

A történet rövid mégis nagyon sok eseményt tömörít egybe, így nem sokat unatkozik senki. Volt itt árulás, gyilkosság, csempészet, nyugis élet és családalapítás. Ó és a legfontosabb, a végső ütközet, ami elég furcsa befejezést kapott. Remélem, hogy kapok valami hírt arról, hogy mi is lett a karakterekkel. A könyvben az első részek nagyon unalmasak, hiszen csak egy jelentéktelen takarító naplóját olvashattam. De! Belekeveredik egy balhéba, ami miatt ki akarják végezni, de szerencsésen túlél. Ez után pedig következhet az új élete, ami igazán izgalmasra sikerül. Ez a szerencsétlen takarító pedig nem más, mint Max az ember. Azért emelem ki, hogy ember, mert nagyon sok fajjal találkoztam még a könyvben, viszont emberrel annál kevesebbel. Az író nagyon szépen leírja, hogy mi is történt az emberi fajjal. Röviden: elpusztult a Föld, néhányan, akiknek lehetőségük volt szétszéledtek a világűrben.

Max egy nagyon magányos és unalmas takarító a BB65XQ űrállomáson, de ezt már az előbbiekben leírtam, hogy mi is történt vele. Onnantól, hogy sikeresen túlélte a kivégzést, lettek barátai, akikért képes volt harcolni, majd mikor úgy gondolta, hogy elég volt keresett magának egy pár, aki szintén egy ember volt, és családot alapított. Max sokat fejlődik regény folyamán. . Amíg csak egy sima takarító volt, nem nagyon érdekelte, hogy miként él, csak elvégezte a feladatát. Miután megismerte Lydiát és csapatát, jöttek a kalandok egyik a másik után. Ez pedig erős jellemfejlődést hozott magával. Először is nagyon kitartó lett: megtanult harcolni, védte a barátait a harcban és nem futamodott meg és még sorolhatnám. A humora soha nem hagyta el, amit a legjobban megszerettem benne, így önmagához is hű maradt.

A másik kedvenc karakterem Felp volt. Ő is egy igazi humorzsák, aki belerángatta Maxet az állandó buliba. Őt nem lehetetlen lelőni 2 percre sem, mindig ment valahova és végezte a csempészek dolgát, az élete kockázatával is. Maxet mégpedig rendszeresen magával rángatta. Mikor eltűnt egy kis időre, mindig azt hittem különválnak végleg útjaik, de nem! Újra és újra felbukkant Max életében és jobbnál jobb kalandokra csábította.

Összességében egy nagyon jó kis története kaptam, amit nem is gondoltam volna. Tudom, nem szép dolog előítéletesnek lenni, de valahogy mindig is távol állt tőlem a scifi. Itt viszont nem egy nyers és unalmas történetet kaptam, hanem olyat, ami folyton pörög valami miatt. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a humorral fűszerezett más világokba repítő történeteket!

Értékelés: 5/5
Kedvenc karakter(ek): Max, Felp
Kedvenc jelent(ek): a gonosz penész elpusztítása, mikor Max bekerül Lydiáék csapatába
Kedvenc idézetek:

„Az emberek vérvonala végül addig fog hígulni, míg teljesen el nem tűnik a kozmosz végtelenjében.”

„Unalmasnak és értéktelennek éreztem az életemet. Viszont, ha éppen kivégezni visznek, átértékeled a korábbi gondolataidat. Meglátod,mi minden volt szép, mi minden volt jó, mi minden maradt ki.”

„Azt hittem, valami nagy ládát kapunk, de csak a kezembe nyomták ezt a cuccot, elregélték, hogy nagyon fontos, nagyon vigyázzunk rá és nagyon kinyírnak minket, ha nem teljesítjük a szállítást.”

„Holnap hajnalban indulunk a fővárosba, a lehető legkevesebb felszereléssel. Nálam személy szerint egy pisztoly és kb. 20 mikro bomba van. Ezzel kéne túlélnem a kb. 3 napos utat, a behatolást a fővárosba, Draman elfogását és a visszautat a hajóra… nem állítanám, hogy nagyon bizakodó vagyok.”

„Szerencsére a szülés bonyodalommentes volt. Tria éjszaka felkeltett, behoztam a kórházba, és nem sokkal az újév kezdete után, világra jött a kislány. Miután megszületett, okoztam egy kis riadalmat. A doki ugyanis ráütött a gyerek fenekére, én meg azonnal fegyvert rántottam. Mint kiderült, nem bántani akarta, de láttam rajta, hogy nagyon megrémült.”

„– Hogy a fenébe tudná egy darabka penész terrorizálni őket?
– Nem sima penész. A Bompor bolygón van egy penészfajta, aminek olyan összetett és kiterjedt neurológiai hálója van, hogy képesek kommunikációs hálózatként működni. A bomporiak ezt persze kihasználták, hisz' ingyen volt, meg minden. Gondozták a penészt, növesztgették. Arra nem számítottak, hogy egyszer csak ellenük fordul. Szóval kapj fel egy penészölő izét és húzzunk!”

Nemsokára pedig olvashattok egy interjút az íróval. Addig is kövessétek L. J. Wesleyt a Facebookon, Wattpadon vagy Molyon vagy a blogján.