2017. május 26., péntek

Juhász István P.: Papírrepülő


Fülszöveg:
Juhász István Pityu vagyok, írói néven Juhász István P. (…) ez az első könyvem.
(…) Szeretnék az írásaimmal valami jót adni az embereknek. Hogy mit, azt az aktuális olvasóra bízom. Mindenesetre meg szeretném mutatni, hogy fiatalon, mindenféle képzettség nélkül is lehet olyat alkotni, melyben örömüket lelik az emberek. Mely tanulságos és elgondolkodtató. Melyben ott az emberek iránti egyre nagyobb szeretet, hála, köszönet és önzetlenség. Mellyel át tudok nyújtani mindenkinek egy darabot magamból.

Könyvinformációk:
Kiadó: Underground
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 76 oldal
ISBN: 9789631247466
ITT megvásárolható


Véleményem:
Elég vegyes érzéseim vannak ezzel a kis füzetecskével kapcsolatban. Juhász István P. az elején szól pár szót az olvasóhoz, hogy jobban megismerje és megértse a verseket, novellákat. Én ennek fényében olvastam a műveket, és valóban lehet érezni rajtuk, hogy mikor szárnyal, és mikor van az, hogy maga alá gyűrte a fel nem dolgozott trauma, amit az édesapja elvesztése okozott számára.
A kötet két részre van osztva: az első felében versek találhatóak a másodikban pedig novellák. Hozzám közelebb kerültek a versek, ez talán azért van, mert most ezekre jobban rá vagyok hangolódva. Több kedvencem is lett közülük, ezek a Nyugalom II, Csónakocska és az Erősnek kell lenni.
Ez az utóbbi volt, ami a legjobban megfogott, mert néha én is képes vagyok megzuhanni, de ez a vers képes lesz mindig visszarántani majd a normális életbe. Voltak olyan versek is, amikkel nem tudtam azonosulni, azokat jóformán csak átfutottam, mert nem nagyon láttam bele többet, mint egymás mellé rakott szavakat.
Az Előszó vagy valami hasonlóban az író megjegyezte, hogy hozzá közelebb áll a novellaírás, mint a verseké. Ezen nagyon meglepődtem, mikor elolvastam a novelláit, mert nekem a versei sokkal jobban tetszettek. Sokszor éreztem úgy, hogy a saját vagy ismerősei életét írta bele ezekbe a kis történetekbe, persze burkoltan. A történetek nagy része Rekettyefalván játszódik, ahol sok - sok különös ember él Voltak aranybékán veszekedők, aranytollú madár által rabul ejtett öregemberek, és még egy szellem is felbukkant! Elég izgalmasan hangzik, de nekem a kedvenc novellám nem ezek közül került ki.
Hanem a legutolsó tetszett meg a legjobban, ami a Léggömbök tánca címet kapta. Ebben egy élet értelmét kereső emberrel ismerkedtem meg, akit nagy gondolkodása közben leszólított egy lufis fiatal. Nem, nem azok, akik drága pénzért hajtogatnak lufikat. Ez a fiatal egy kezdeményezésre invitálta. Csak annyit kért a lufiért cserébe, hogy írjon az ember egy idézetet egy kis papírra, és kösse a lufira, majd engedje fel. Ha kipukkan és leesik a földre, akkor valaki más megtalálja az idézetét és talán ettől jobb napja lesz. Ennek a kezdeményezésnek a neve pedig: Léggömbök tánca – az emberek boldogsága idézetekkel.

Összességében nem volt rossz, viszont valahogy elmaradt a novelláknál az a wow! hatás, ami a verseknél meg volt. Ajánlom azoknak, akik nyitottak a kortárs versekre, és szeretek a novellákat, amik van, hogy szomorú véget érnek.

A mai napon pedig lesz szerencsém találkozni Juhász István P. íróval, aki ellátogat a könyvtárunkba. Így személyesen tudom feltenni neki a kérdéseim, amikre remélem, hogy szívesen válaszol majd. Addig is, ha van kedvetek megismerni az írásait, megtehetitek a Holnapmagazin oldalán EZEN a linken.

Értékelés: 5/3,5
Kedvenc versem:
Erősnek kell lenni
azt mondják,
hogy erős vagyok -
nem tudom,
szerintem nem

menni fogok tovább,
menni fogok ... -
nem adhatom fel,
nem!

de sokszor oly nehéz,
mint a kovácsüllő -
reám esik, reám,
... fejet ütő

egy jó barátom mondá,
» ilyenkor nézz fel! « -
nézem a plafont, nézem,
látszólag minden rendben

persze tudjuk,
ez nem ilyen egyszerű -
de a kedvem kicsit jobb lesz,
mert nem hagynak egyedül. 
2014. szeptember 13.
Képek a moly.hu illetve a Pinterest tábláimról származnak. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése