2018-10-31

2018-10-30

Halloweeni lények gyűjtőhelye Book Tag


Sziasztok!
Holnap itt van a Halloween, ami azt jelenti, hogy megszaporodnak a blogokon a különféle témához kapcsolódó bejegyzések. Én pedig vígan követem a tömeget, mert imádom a Halloweent. Viszont sajnos mostanában nem vagyok valami kreatív, így csupán 2 book taget fogok hozni ebben a témában. A Halloweeni lények gyűjtőhelye nevű book tagra Vicky hívott meg (válaszai >ITT<), amit köszönök neki, így nem kellett keresgetnem semmit, ezzel meggyorsítva a tartalomgyártást.
Na de csapjunk is a lecsóba!

2018-10-28

Mesesarok – november | 2018


Sziasztok!
Elérkezett a hónap utolsó hétvégéje, így jön a Mesesarok, vagyis a havi meseválogatás, amik a fiúknak nagyon tetszett.
Eléggé elhanyagoltam szegény rovatot, ennek több oka is van. Először az, hogy a fiúk ismét rákaptam a 100 Magyar népmese című könyvre, a másik pedig, hogy régen voltunk könyvtárban, így nem cseréltünk könyvet egy ideje. Viszont voltak nálam utazó-és kölcsönkönyvek, amiket a fiúknak is felolvastam és nagyon szerettek. Ezeket szeretném ajánlani ifjabb olvasóknak.

2018-10-22

Papp Dóra: Bolyongó



Fülszöveg:
Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról.
Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…
Könyvinformációk:
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 424 oldal
Kötés: Puhatáblás
Megjelenés időpontja: 2018. június 7.
Műfaj: romantikus
Sorozat: -
Függővég: so-so

Véleményem:
A Mini-Könyvklub 11. fordulójában ez volt az első közösen olvasott könyv. Szerencsére időben elolvastam, hála Vegazusnak, aki kölcsönadta, viszont sajnos nem volt időm megírni hozzá a bejegyzést, amit ezennel pótolok.
Sokat gondolkoztam, hogy mit is kéne írni erről a könyvről, mert vegyes érzések és össze-vissza gondolatok kavarogtak bennem, mikor befejeztem a könyvet. Voltak részek, amiket iszonyatosan imádtam, viszont akadtak olyanok is, amik miatt elkeseredtem.
A regényben megismertem Norbit, aki iskolaváltáson megy keresztül és egy igazi kemény fiú. Ahogy pedig egy kemény legényhez illik, az új suliban is hozza a formáját. Rögtön a megismerkedés alkalmával benyögi, hogy pogány, ezzel pedig elindít egy utálat-lavinát önmaga ellen. Emiatt nagyon sok elítélik, de akad egy lány, aki jobban meg szeretné ismerni Norbi isteneit és hitvallását. Ez a hölgyike Farkas Míra, aki ateista, ezért nem teljesen érti a hit működését. Persze a többi osztálytárs ott próbál Norbiba belerúgni, ahol csak tud, extraként pedig a múltja sem hagyja békén, amit rég szeretne elfeledni. Úgyhogy szegény fiún nagy a nyomás, viszont bírja a strapát, még jó, hogy ott van vele a viking istene, Tyr, akiben olyan mélyen hisz, hogy a keddi napokon rituálét végez el érte.

És el is érkeztünk a könyv legérdekesebb részéhez, ez pedig a hit. Fantasztikus módon integrálta bele Papp Dóra a történetébe a skandináv hitvilágot, így a fiatalabb olvasók a szórakozás mellett tanulnak is. Bevallom őszintén, hogy engem nagyon érdekel a hit, mivel akárcsak Míra, nem értem az értelmét. Sokat szoktunk erről Férjjel is barátnőmmel is beszélgetni, de ez nem fér a fejembe. Úgyhogy azért hatalmas piros pont, hogy az írónő ilyen szépen tárta elém és minden Olvasó elé a hitet és az értelmét. (Ettől függetlenül még mindig ateista vagyok.) Emellett ott van a rengeteg történelem, ami szintén remek módon jelenik meg a regényben.
Negatívként csupán egyetlen dolgot tudnék felhozni, az pedig a szerelmi szál és az egyik karakter elhanyagolása. Sajnos ezeket annyira nem tudtam bevenni, ezek miatt is volt keserű a szám, mikor becsuktam a könyvet. Ez a történet tökéletes lett volna romantika nélkül, szerintem teljesen felesleges volt ez a plusz. Persze ez csupán saját vélemény.
A karakterek is remekül ki voltak dolgozva, mindenkinek megvolt a saját kis története. Senkire nem lehet mondani, hogy ő jó karakter, ő pedig rossz, ahogy a való életben sem lehet ezt senkire sem ráhúzni. Ettől is lettek olyan élőek.
Ott volt Norbi, a főszereplő, aki iszonyatosan keménynek tűnik. Volt neki egy szörnyű múltja, ez keményítette meg ennyire. Akárhogy próbálok erről a hülye vikingről rosszat mondani, sajnos nem sikerül. Pedig a regény nagy részében végig olyan dolgokat tett, amivel próbálta elhidegíteni az embereket (és az Olvasókat). Viszont, ha valaki belelát a fejébe, és ismeri a gondolatait, az jobban megérti, hogy nem olyan rossz ám, ahogy a társadalom gondolja.
Még bőven tudnék írni erről a könyvről, mert valóban érdekes, nem csak a téma, hanem maguk a karakterek is. Nem tipikus ifjúsági regény, ami elolvas az ember, majd elfelejti, hanem jóval az olvasás után gondolkozik rajta. Valóban rossz az az ember, aki más vallást követ? Valóban el kell mindent hinni, amit a környezet állít? Ki kell tagadni azokat, akik egy kicsit is kilógnak a sorból? Mindig büntetni kell a lázadást, vagy meg kéne vizsgálni az okát? Szóval valóban lenne miről beszélni ennek a könyv kapcsán.
Összességében el kell mondanom, hogy rájöttem Papp Dóra tud írni, nem is akárhogy. Vegyes érzéseim ellenére érdekesnek tartom a témaválasztást, a kivitelezés pedig nagyszerűre sikerült! Csak az a fránya szerelmi szál… nálam az olyan sokat levont az olvasás élményéből, ami miatt nagyon szomorú vagyok.
Ajánlom azoknak, akik:
- kíváncsiak a skandináv hitvilágra
- szeretik a szerelmi történeteket
- szeretnek túllátni a sorokon
- egy kis pluszra vágynak olvasás közben.

Értékelésem: 5/ 3,5 csillag

Kedvenc karakter(ek): Mikko Jokelainen
Kedvenc jelenet(ek): az erdőjárások
Kedvenc idézetek:

„Szerintem a tudásnak akkor van értelme, ha nem beléd verni akarják, hanem ha meg is akarod szerezni magadnak. Kell a motiváció, csak úgy ragad meg.”
„El kell tévedni. Mit mondok mindig? El. Kell. Tévedni. Magadban. Aztán majd lehet visszamenni.”
„– (…) Kitartás, becsület, győzelem. Szellemi és fizikai erő. Engem nem fog magával rántani a depresszió vagy az elvakult gyűlölet, nem hagyom. Fel kell vértezni az elmédet és a lelkedet egy olyan világban, ami azt akarja, hogy ököllel üss vissza.”
„Lehet, hogy… ott van a titok nyitja a szemünk előtt, csak nem akarjuk észrevenni, mert olyan kényelmes belesüppedni a megszokottba.”
„Ki írja a szabályokat, a körülöttem mozgó társadalom vagy a belső törvény, amit a zsigereimben érzek?”
„(…) minél több címkét ragasztunk valakire, annál inkább értelmét veszti a címkézés.”
A képek a Pinterest táblámról származnak.

2018-10-12

„Ha egy olvasó a szerző humorát, szókincsét, nyelvezetét, frappáns párbeszédeit dicséri, az félig nekem is dicséret.” - Miks-Rédai Viktória interjú


Sziasztok!
Augusztusban volt egy Magyaros Augusztus, aminek keretében több magyar műfordítóval készítettem interjút, amiket >ITT< el is tudtok olvasni. Akkor ígértem egy utolsót egy olyan személlyel, aki által a magyar Olvasók is megismerhették Daemon Blacket, Folt Ciprianot és még sok szívdöglesztő karaktert. Úgyhogy most jöjjön a várva várt interjú Miks-Rédai Viktória műfordítóval.

Miért és mikor döntöttél úgy, hogy műfordító leszel?
Miks-Rédai Viktória: Nem igazán döntés volt ez: a Könyvmolyképző Kiadóval a Facebookon kerültem kapcsolatba, ott vetődött fel, hogy volna-e kedvem fordítani. Korábban még sosem gondolkodtam ilyesmin, de persze igent mondtam, a próbafordításom is tetszett a kiadónak, és innen már minden jött magától.
Mi alapján vállalod el a munkákat, amikkel megkeresnek a kiadók?
Miks-Rédai Viktória: Aszerint, hogy mennyire vagyok betáblázva. Mivel főállás mellett fordítok, sorban állnak a kötetek. A kiadók általában az év elején állítják össze az adott évre vonatkozó terveiket, szóval húsvétra már általában tudom, hogy fog kinézni a karácsonyom :)

Melyik a kedvenc részed a munkálatok során, és melyek azok, amelyiket legszívesebben áthárítanál másra?
Miks-Rédai Viktória: Van olyan könyv, ami nem igazán válik a kedvencemmé. Ilyenkor a második, ellenőrző olvasást nagyon szívesen másra hagynám, de persze ezt is meg kell csinálni. Ó, és a kiegészítő adminisztrációt nagyon, de nagyon nem szeretem :)
Miks-Rédai Viktória néhány fordítása
Sok olvasó számára mond sokat Daemon Black, Folt Cipriano és még talán Lord Maccon nevek. Viszont azt már kevesebben tudják, hogy Neked köszönhetjük, hogy olvashatjuk magyarul ezeket az imádott könyveket. Mit érzel mikor valaki véleményt ír egy-egy könyvről, ami a kezeid által vált magyarrá?
Miks-Rédai Viktória:A fordító többnyire láthatatlan marad (habár jó érzés, hogy egyre több könyvesblogger elismeri a munkánkat). Ha egy olvasó a szerző humorát, szókincsét, nyelvezetét, frappáns párbeszédeit dicséri, az félig nekem is dicséret. Ilyenkor csendben és láthatatlanul mosolygok. :)

Melyik volt a kedvenc könyv, aminek megbíztak a magyarosításával? Melyik volt az, amelyiknek megszenvedted a fordítását? Indokold, kérlek.
Miks-Rédai Viktória: A kedvencem a mai napig Katherine Addisontól A koboldcsászár. Mind a világfelépítés, mind a hősök nagyon mély benyomást tettek rám, annyira, hogy megvettem a hangoskönyvet is, és máig elő-előveszem, bár már jóformán kívülről tudom.
A legkevésbé az erotikus jeleneteket szeretem fordítani. A magyar nyelv szókincsében sajnos nem nagyon akadnak semleges szavak a túl költői vagy túl durva kifejezések, az orvosi szakszavak és a divatjamúlt szleng között, ha a nemiségről van szó, ezért nehéz feladat egy erotikus szöveget pontosan, ugyanakkor stílusosan és ízlésesen visszaadni.
Miks-Rédai Viktória és kedvenc segítőtársa munka közben
Mi a helyzet a kollégákkal? Szoktatok egymástól segítséget kérni, ha valamivel nem vergődtök zöld ágra? Vagy el szoktátok olvasni egymás fordítását a kíváncsiságból? Volt már olyan, hogy többen is megkaptátok ugyanazt a művet, végül nem a Te munkád mellett voksolt a megbízó?
Miks-Rédai Viktória: Vannak fordítókat és műfordítókat összehozó Facebook-csoportok, amelyeknek kifejezetten az ilyen segítségkérések, a nehézségek megvitatása a célja. Egymás fordítását pedig mindig olvassuk, ha magyar nyelvre átültetett könyveket veszünk kézbe :) Természetesen vannak nevek, akik garanciát jelentenek a magas színvonalú munkára, de ha az adott könyv témája egyébként nem érdekel, kizárólag a fordító miatt nem olvasom el.
Nem tudok olyan esetről, hogy egy kiadó így versenyeztetett volna fordítókat, persze a próbafordításokat leszámítva. Nem is feltétlenül érné meg neki, hiszen az elvégzett munkát ki kellene fizetnie, és végül ott állna egyetlen kiadható változattal, amiért többszörös díjat fizetett.

Végül utolsó kérdés az egyik olvasómtól (Adri, Adry könyvmoly könyvei) érkezett, aki azt szeretné tudni, hogy melyik könyv a legnagyobb vágyad, amit lefordítanál szívesen?
Miks-Rédai Viktória: Rebesgetik, hogy egyszer talán elkészül egy új regény A koboldcsászár világában…
Ami a közelebbi célokat illeti, most Gail Carriger Timeless-ére várok. Még nem olvastam el én sem, pedig azonnal beszereztem, amikor megkaptam a sorozatot, azóta itt ül a polcomon, szóval ugyanannyira kíváncsi vagyok, mint a magyar rajongók :) Megbízást egyelőre nem kaptam rá, de örömmel várom, ha a kiadó jövő évi tervébe bekerül.
Köszönöm szépen a válaszokat, sok izgalmas választ kaptam.

Bízom benne, hogy ismét egy információkban gazdag interjút tudtam Nektek mutatni, és őszintén remélem, hogy ezzel az interjúsorozattal kicsit sikerült közelebb hoznom Titeket azokhoz az emberekhez, akiknek hála rengeteg külföldi könyvet olvashatunk magyarul.
A képek a Pinterest oldalamról származnak, illetve Miks-Rédai Viktória engedélyével lettek felhasználva.

2018-10-11

M. Leighton: Down to You – Rajtad áll (Rosszfiúk 1.)


Fülszöveg:
Amikor a főiskolás Olivia Townsend hazautazik, hogy segítsen édesapjának a munkájában, még nem is tudja elképzelni, micsoda bonyodalmakba keveredik majd. Cash és Nash Davenport, a két ikerfivér nagyon sokban különbözik egymástól, de egy dolog közös bennük: mindketten őrülten vágynak Oliviára.
Cash veszélyes és ellenállhatatlanul vonzó, igazi rosszfiú, akinek a csókjai elfeledtetik Oliviával, hogy a tűzzel játszik. Nash sikeres, megbízható és szenvedélyes… és foglalt. De egyetlen, lágy érintése elfeledteti Oliviával, hogy máshoz tartozik.
Ám Oliviára nagy meglepetés vár. A két fivérnek van egy titka, ami elől a lány jobban tenné, ha elfutna. Gyorsan és messzire… amíg nem késő.
Könyvinformációk:
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 264 oldal
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789633739952
Fordította: Goitein Veronika
Megjelenés időpontja: 2014. november 18
Műfaj: romantikus, erotikus

Véleményem:
A GCK’s Book Review Bloggal karöltve az október hónapot a tesóknak és mostohatesóknak szántuk. Ezen alkalomból olvastam el a Down to you – Rajtad áll című könyvet. 2016-ban már olvastam korábban ezt a sorozatot és akkor nagyon szerettem, viszont akkor még csak keresgettem a stílusok között. Azért is esett erre a választásom, mert kíváncsi voltam, hogy 2 évvel, és sok ok könyvvel a hátam mögött mennyire fog tetszeni.
Mutatom az első értékekésem, amit a Molyra írtam:
„Szóval…. újraírtam az egészet. Néhány nap már eltelt mióta befejeztem, de még mindig ott motoszkál a fejemben valami miatt az egész történet. Tudom eléggé sablonos, mégis annyira magával ragadott! Imádtam az összes nézőpontot, hogy mindenki fejébe egy kicsit belenézhettünk. Persze jobban szerettem a fiúk fejében lenni, mert Olivia néha idegesített. És Cash…. nem érdekelt volna mennyire rosszfiú…. mellette döntöttem volna az első pillanattól kezdve. Utána persze jöttek az őszinte percek és minden a feje tetejére állt. Az első értékelésben azt írtam, hogy jó pillanatomban kapott el, ami igaz is viszont az nem igaz, hogy egyébként nem élveztem volna. Szóval ez beleesik a többször olvasós kategóriába :)”
Szóval ezek szerint, már 2016-ban is úgy gondoltam, hogy újraolvasós lesz, és nem tévedtem. Második olvasásra is ugyanezek a gondolataim, úgyhogy köszönöm a figyelmet. Nyugi, csak vicceltem, kifejtem bővebben is.
A cselekmény valóban sablonos, bár most inkább az egyszerű szót használnám. Adva van egy elveszett és önbizalom-hiányos főszereplő lányka, nevén nevezve Olivia. Szépen éli a mindennapjait, egészen addig, amíg nem találkozik a végzetével a barátnője lánybúcsúján. Ez a végzet pedig Cash Davenport, a kétes múltú, ám iszonyat dögös rosszfiú, akitől minél messzebb akarta magát tartani Olivia. Viszont nem ér véget a szexi pasik listája Cash-el, mert van neki egy ugyanolyan szívdöglesztő ikertestvére, Nash. Oliviának pedig mind a kettővel meggyűlik a baja. Cash azért kergeti az őrületbe, mert rosszfiú, Nash pedig azért mert a (cseppet sem rendes) unokatesó pasija. Komolyan mondom, ha nekem is ez lenne a világ legnagyobb gondja, hogy melyik észveszejtően szexi pasit válasszam…na mindegy. Szóval szegény Oliviának ez a legnagyobb gondja, maradjunk ennyiben. Viszont! Én imádtam, mert elfelejtettem közben az egyéb problémákat, úgyhogy ez egy tökéletes könyv arra, hogy kikapcsoljon az ember, és megadja magát az ikrek csábításának. A cselekmény viszont nem csupán annyi, hogy Olivia drága őrlődik a két férfiú között, mert van benne egy kis csavar! Bezony, ez az erotikával fűszerezett történetben mélyen megbújik egy maffiás szál, ami ad egy pluszt és bonyolít a cselekményen.
A karakterek is egyszerűek, de annyira jó volt egy olyan könyvet olvasni, amin nem kell gondolkozni.
Olivia egy nagyon cuki, de néha irritáló nőszemély, aki próbál a saját lábán megállni, viszont a fiúk felbolygatják az életét.
A fiúk pedig szexik. Cash az első és sokadik ránézésre is a rosszfiús vonalat erősíti, ám ahogy lenni szokott neki is van egy gyengéd oldala, amit természetesen Olivia előtt felfed. Nash pedig ugyanez csak pepitában, és mellé jár még egy barátnő, ami miatt elvileg tabu lenne. De hát mi csábítóbb egy nő számára, mint a tiltott gyümölcs?
Összességében most is nagyon élveztem, és jó volt újraolvasni, hiszen nem minden részre emlékeztem már. Jó, hogy váltott szemszögben olvasható a történet, mind a három főszereplő fejébe bele lehet mászni. Kis könnyed, szórakoztató, gyorsan haladós történet, ami bővelkedik az erotikában.
Ajánlom azoknak, akik:
- egy könnyed olvasmányra vágynak,
- szeretik az erotikus könyveket,
- nem bánják, ha kissé sablonos a történet,
- kíváncsiak arra, hogy mit tartogatnak a fiúk.
.
Értékelésem: 5/4 csillag
Kedvenc karakter(ek): Cash és Nash
Kedvenc jelenet(ek): az őszinte percek, ami Olivia és a Cash között lezajlott
Kedvenc idézetek:
„Minden tyúknak kell egy kakas, de csak a nagyon különleges tyúk boldogul kettővel.”
„Néha előfordul, hogy a vonzódást azonnal látni lehet valakin.”
„Szerencsétlenül ücsörgök a kormány mögött, és azon tűnődöm mitévő legyek, amikor meglátom, hogy Nash átmegy a kocsi előtt, és az ablakom mellé áll. Lehúzom az üveget.
Mosolyogni próbálok, de belül sírni szeretnék.
– Nem indul? – kérdi.
– Nem hát.
– Mi a baja?
– Fogalmam sincs. Petefészkem van, szóval nem értek a műszaki dolgokhoz, és utálom is őket.”
„Tudom én, hogy ha egy férfi valami szexuális dologra kényszerít egy nőt, annak a becsületes neve nemi erőszak. De hát… ha a nő kész örömmel engedelmeskedik, az egész más tészta. Márpedig én alig várnám, hogy megadhassam magam minden kívánságának.”
„Vigyázat! Nash közelében képtelenség józanul gondolkodni. Mozgáskoordinációs hibák problémák is felléphetnek. Kérjük tegye meg a szükséges óvintézkedéseket!”
A képek a Pinterest táblámról származnak.


2018-10-10

Top5Wednesday – Imádott gonoszok



Sziasztok!
Ha szerda, akkor érkezik a szerdai top 5 rovat. A mai napi téma pedig a kedvenc gonoszoké. Eléggé beszédes ez a cím is, de azért körbemagyarázom. Bezony, a kedvenc gonosz karaktereim fogom összeszedni. Nem, nem a jó útra tért gonoszokat, hanem a velejéig romlottaké most a főszerep. Lássuk is azokat a rosszakat.

2018-10-09

Kvíz Kedd - Tesók, mostohatesók

Sziasztok!
A GCK’s Book Review blog bloggerináival összefogva az októbert a tesóknak és mostohatesóknak szenteljük. Így a mai kvíz is ennek a jegyében zajlik. A feladat igen egyszerű: megválaszolni a kérdéseket. Van mindenfélefajta kérdés, szerencsére most nem volt fukar a kreativitásom, amit ki is éltem.
Hozzászólásban írhattok pontszámot, észrevételt, vagy bármit, ami az eszetekbe jut.
Jó szórakozást!
A képek a moly.hu oldalról származnak.


2018-10-08

Havi ajánló – Boszorkányos könyvek


Sziasztok!
A havi ajánló rovattal, ahogy a neve is mutatja, havonta fogok jelentkezni. Ez egy GoodReads-es csoport alapján működik, ahol Trina vagy Kayla mindig megadja a hónap témáját. Itt nincs limit, így előreláthatólag maximum 10 darabot fogok összeszedni a témához illő dolgokból. A legfontosabbat pedig el is felejtettem. Ezt is Réta blogján találtam, akárcsak a Top5Wednesdayt.
Az októberi topikban a boszorkányos könyvek kapják a főszerepet. Szerintem ezt nem kell magyarázni, mert a neve eléggé beszédes, de aki nem sejtené: olyan kedvenc könyveket mutatok be, amikben boszorkányok szerepelnek. Van bőven ilyen könyv, úgyhogy nem is húzom tovább senki idejét, lássuk is a listát!
Rögtön az első helyen egy egész sorozat szerepel. Egyszerűen imádom a Jók és Rosszak Iskoláját, a világot, a karaktereket és mindent, ami ezzel a sorozattal együtt jár: a Galádok, a véres jelenetek… na jó, nem ajnározom tovább, inkább olvassátok el. Nem fogtok benne csalódni!

Sarkan egy házsártos, magának való varázsló, akinek hatalmas ereje van, Agnyeska pedig igazi kétbalkezes, akiből első ránézésre soha nem lesz a Rengeteg elleni harcos. A két boszi pedig tökéletes párost alkot, extraként pedig a történet is nagyszerű.

Nem kifejezetten boszorkányokról szól, viszont van benne egy Thomas, akinek van némi köze a varázsláshoz. A nagyapja viszont benne van az iparban, van is egy vagány kis „ócskás” boltja, ahol mindenféle tuti cókmókot lehet beszerezni különféle szertartásokhoz, ami fontos szerepet kap a cselekményben. A történet egyébként igencsak jó, ezért is került bele a válogatásba.

Ha megkérdezi bárki, hogy mi a véleményem erről a könyvről, mindig azt válaszolom, hogy a Harry Potter és Narnia különös szerelme, mégis imádom. A cím tökéletes, hiszen varázslókról szól a történet, úgyhogy tökéletes a havi ajánlóba.

Szokásomhoz híven most is került egy kakukktojás a válogatásba. A különc varázslóban nem csupán igazi varázslók bukkannak fel, hanem nagyon aranyos és bátor szemfényvesztők. Nem csupán gyerekeknek ajánlom, mert felnőttként is nagyon élvezhető a gézengazok kalandjai.
Bízom benne, hogy október alkalmával kezeitek közé kapjátok valamelyik boszorkányosan jó könyvet, hiszen ezért ajánlottam őket.
A képek a moly.hu oldalról származnak.