Viszlát Február… Helló Március! | 2018

Sziasztok!

Búcsúzik a február, de sajnos a március nem hozott magával szép tavaszi időt. Ez engem mondjuk egy kicsit frusztál, mert már jobban örülnék a napsütésnek és a melegnek, d ez még várat magára. Nem úgy, mint a hónapzáró-és köszöntő poszt.

Februári összegzés:

Személyen:

A február oly’ gyorsan elszaladt, hogy észre sem vettük. Ennek talán az lehet az oka, hogy rövid a hónap, a másik pedig, hogy mos többet voltam itthon, mint kellett volna, hála a betegségeknek. Bárányhimlőből sikerült átesni az influenzába, ami szerencsére mindenkin végigment, Férjet kivéve. Hát igen, jó neki! A hónapban Férjem és a Nagyobb gyermekem voltak iskola alkalmassági teszten, mert a logopédus néni elküldte. Ő a legfiatalabb a csoportban, mivel decemberi, és egy csöppet beszédhibás sín helyett színt mond, szóval az sz és s betűvel vannak gondok . Ezért gondolta úgy a logopédus néni, hogy inkább teszteljük le a gyereket. El is mentek, én végigizgultam itthon a beteg Kisebbel az időt, és egy olyan papírral tértek haza, amin az állt, hogy mehet iskolába. Annyira örültem neki, hogy csak na! Úgyhogy szeptemberben irány az iskolapad, azt hiszem nagy kihívás lesz.
Ennyi is lett volna a személyes rész, mert ezeken kívül semmi extra nem történt, amiről mesélhetnék.

Blogos:

Nem vagyok elájulva a februári aktivitásomtól, ennek ellenére a számok épp azt mutatják, hogy most többen járatok nálam. Ennek nagyon örülök, és bízom benne, hogy továbbra is vissza-vissza fogtok térni.

Ami nagyobb változás volt a múlt hónapban, - és ez viszonylag sok időt el is vett a napból – az az új dizájn a blogon. Van még rajta mit állítani, de lassan kezd minden a helyére kerülni. Lehet ez az új dizájn is dobott a nézettségen, mert ennek van mobil nézete, ami nagyon tutin néz ki, a legtöbben pedig mobilon nézitek a blogot. Azt hiszem, megint rá vagyok gyógyulva a statisztikákra…

Februárban 4 db értékelés kerül ki a blogra, 2 nyereményjáték sajnos ez nem sült el jól, a posta sikeresen bekavart, úgyhogy egy időre elvette a kedvem az újabb játékhoz. a megszokott állandó rovatok, aminél a Top5Szerda alternatív listákat kapott, és bemutattam Nektek egy újabb könyves dobozt, ami nemsokára indul.

Februári értékelések:

John Cure: A fekete esernyős férfi
Patik László: Anna, édes
T. C. Lang: A Lámpás nyomában
Nagy Judit: Üsd ki a pánikod!

Februári havi egyéb bejegyzések:

Bemutatkozik a MybooKz doboz
Nyereményjáték Nemzetközi Könyvajándékozás napja alkalmából!
Valentin-napi nyereményjáték

Beszerzések, ajándékok, recenziók:

Februárban összesen 3 könyvvel gyarapodott a gyűjteményem száma. Ebből 2 recenzió, 1 pedig azért mert állítólag a nagyobb fiam figyelemzavaros. A poén az, hogy a könyv olvasása közben rájöttem, hogy én is az vagyok. Erről viszont majd később a könyv kibeszélése közben.

RobertI. Sutton: Kis seggfejkalauz
Patik László: Anna, édes
Máté Gábor: Szétszórt elmék

Márciusi tervek:

Elég sok könyvet válogattam össze a hónapra, bízom benne, hogy mivel a legtöbbje könyvtári, ez kicsit ösztönöz arra, hogy el is olvassam őket. Aztán ott van még az Egymás szemében projekt és a Mini-Könyvklub 9, szóval meglátjuk mit sikerül itten összehoznom.

Fülszöveg:

Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Elöljáróban:

Na, most már tényleg sorra kerítem, mert egy ideje nálam dekkol szegény Oculus. Nincs kifogás, fenéken rúgom magam, és ha törik, ha szakad, akkor is fogom olvasni.

Fülszöveg:

Natasha: Olyan lány vagyok, aki a tudományban és a tényekben hisz. Nem a sorsban. Nem a végzetben. Vagy olyan álmokban, amelyek sohasem válnak valóra. Határozottan nem az a fajta lány vagyok, aki New York egyik utcájának emberáradatában találkozik egy aranyos fiúval, és beleszeret. Különösen nem akkor, amikor csak tizenkét óra választja el attól, hogy a családját kitoloncolják Jamaicába. Szerelembe esni nem az én sztorim.
Daniel: Én vagyok a jó fiú, a jó tanuló, aki annak él, hogy megfeleljen a szülei óriási elvárásainak. Nem a költő. Sem az álmodozó. De amikor meglátom azt a lányt, mindenről megfeledkezem. Van valami Natashában, amitől kénytelen vagyok azt hinni, valami rendkívülit tartogat… mindkettőnk számára.
Az Univerzum: Életünk minden pillanata e felé az egyetlen perc felé vezetett. Milliónyi jövő áll előttünk? Melyik válik valóra?

Nicola Yoon a New York Times bestsellerírónője, a Minden, minden szerzője. Jamaicában és Brooklynban nőtt fel, és jelenleg Los Angelesben él a családjával. Reménytelenül romantikus alkat, aki hisz abban, hogy egyetlen pillanat alatt beleszerethetünk valakibe, és ez a szerelem örökké tarthat.

Elöljáróban:

Múltkor bent jártam a könyvtárban, és a Minden, minden könyvvel együtt ki is vettem őket. Sokan szeretik, fogalmam sincs miről szól, viszont kíváncsi vagyok rá nagyon. Plusz húzóerő, hogy könyvtári példány.

Fülszöveg:

Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

Nicola Yoon Jamaicán és Brooklynban, Long Islanden nőtt fel. Jelenleg Los Angelesben, Kaliforniában él a férjével, a kötet illusztrátorával, és a lányával, akiket őrülten szeret. A Minden, minden az első regénye.
David Yoon író és designer. Feleségével, Nicola Yoonnal Los Angelesben, Kaliforniában él. Történetekről beszélgetnek, és felolvasnak hároméves lányuknak, Pennynek. David illusztrálta a Minden, mindent.

Elöljáróban:

Mint már az előbb is említettem a múltkor jött velem haza ő is a könyvtárból. Ezzel kicsit csaltam, mert a múltkor már beleolvastam, és hát a kezembe is maradt, de aztán csak félbehagytam, de most folytatom.

Fülszöveg:

Zsombor ​és Ábel maguktól sohasem beszélgetnének egymással. Ám, ha az ember apja/anyja egymásba szeret, sőt, össze is költöznek, akkor kénytelen lesz. Pláne, ha az egészet megfejelik egy nagy, közös családi síeléssel, előre borítékolhatjuk, hogy ebből sok jó nem sülhet ki. Vagy mégis?
Ez az egyszerre könnyed és komoly történet hűen mutatja meg Zsombor, a menő, vagány, szerepelni szerető, diákdirinek készülő srácot éppúgy, mint Ábelt, aki cseppet sem a társaság középpontja, és a történelemkönyvekkel otthonosabban érzi magát, mint a lányok közelében.
A Muszáj?! nem csak a különböző személyiségtípusok összeütközéseit mutatja meg, hanem egy patchwork család összecsiszolódásának nehézségeit is.
A főszereplő srácok visszaemlékezéseit olvashatod egymás után, előbb az egyik szereplő, majd a könyvet megfordítva a másik szereplő szemszögéből is, vagy úgy, hogy összefonod a két szálat. Bármelyik történettel indulsz is neki, ha eljutsz az Ellenpontok felirathoz, akkor átlapozhatsz a másik naplóba és megnézheted, hogy ugyanazt a történést mennyire másként látják a szereplőink.
Kalapos Éva ezúttal sem okoz csalódást olvasóinak, garantáltan élvezni fogod, bármelyik szereplő karakterével is tudsz könnyebben azonosulni.
És hogy mi lesz a történet vége? Vágd fel a középső részt, és ez is kiderül!
Ezt MUSZÁJ elolvasnod!

Elöljáróban:

Tagja vagyok az ifjúsági Merítés díj zsűrijének, és ez a könyv benne van az idei év zsűriznivaló könyvei között. Szóval mikor megláttam a könyvtárban, tudtam, hogy hoznom kell magammal. Kíváncsi vagyok rá, hogy mit tartogat, mert érdekes a könyv szerkesztése.

Fülszöveg:

Anima lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.

Elöljáróban:

December óta várja sorsát a könyv, de valahogy sosem éreztem megfelelőnek az időt arra, hogy olvassam. Most, hogy kint 20cm-es hó van, megjött hozzá a kedvem.

 Nektek mik a terveitek a hónapra?

A képek a moly.hu oldalról származnak, illetve saját készítésűek.