2018. március 9., péntek

„Mert írni csak írva tanul meg az ember.” – Patik László és Bartus Anna interjú



Sziasztok!
Ma kettő interjút is hozok Nektek ebben a bejegyzésben, egyikben Patik László, az Anna, édes írója válaszol néhány kérdésemre, majd utána maga Bartus Anna, akiről szól az Anna, édes. Fogadjátok szeretettel.

Első körben meséljen magáról! Ki az a Patik László?
Egy szép feleség, három gyerek, Leányfalu, és kicsit remete vagyok.

Közgazdásznak készült, majd írt egy könyvet. Miért, és mikor ragadott tollat a kezébe?
Nem csak készültem, megszereztem a doktori címet is. Cégeket vezettem, felszámoló voltam. Amikor kicsi lett a lakás, Budapestről vidékre költöztünk, Leányfalura. Leányfalun meg elég sokan írtak, írnak. Kipróbáltam, milyen. Anna, édes a hatodik könyvem. Mert írni csak írva tanul meg az ember.

Mi inspirálta arra, hogy megírja Anna történetét?
Amikor elkezdek egy új történetet, hónapokig csak firkálgatok. Amikor megvan az első bekezdés, abban felbukkan egy karakter. Hol ez, hol az. Hol férfi, hol nő. Nem Anna történetének álltam neki. Egy történetnek, ami Annáé lett.

Az Anna, édes könyvét az olvasó Anna szemén keresztül E/1-ben olvashatja. Nem okozott gondot női szemmel és gondolkodással megírni a történetet?
Nem. Mindig E/1-ben írok. Voltam már öreg hajléktalan férfi, nagymama, 14 éves lány, egyetemről kikerült macsó.

A karakterek csak képzelet szüleménye, vagy valakiről mintázta őket?
Mindig a képzeletem szüleményei. Szóval néha meglepődök, amikor leszólítanak, rám írnak, telefonon hívnak, hogy miért írtam meg a történetét, és miért nem írtam meg azt is, hogy végül lett egy lánya, akit felvettek a Balettintézetbe!

Melyik karakter a kedvence? És kit volt a legnehezebb megalkotni?
Mindegyik én vagyok. Csak arról írok, akit ismerek.

Az írásnak melyik része volt, amelyiket a legjobban élvezett?
Az írásnak nincsenek részei. Csak az írás van. Az meg vagy nagyon jó, vagy kínszenvedés.

A könyvben elég nagy szerepet kap a politika, mennyi utánajárást igényeltek ezek a részek?
Ezt mások is kérdezték. Nem értem, illetve nekem nem tűnt fel, hogy nagy szerepet kapott volna. Semennyi utánajárást nem igényelt.

Végül pedig, mik a tervei a jövőben?
Írok. A következő történet már az Athenaeumnál.

Most pedig jöjjenek Bartus Anna válaszai a feltett kérdéseimre.
Kérlek, Anna, jellemezd magad 5 szóban!
Anyu szerint jó képességeim vannak.

Miért pont ezeket a szavakat választottad?
Nem gondolkodtam, ezek jutottak elsőre eszembe. Miért? Nem ilyen jellemzésre gondoltál?

Mit szóltál hozzá, hogy írtak rólad egy könyvet?
Amikor kézhez kaptam, szóhoz sem jutottam, de valaki egyszer elmagyarázta, hogy végül, így, vagy úgy, de mindenki a helyére kerül, és hát lássuk be, tartogat meglepetést az élet. Nekem ezt.

El is olvastad, vagy inkább tartózkodsz tőle?
Már a 154. oldalon járok. Felolvasom anyunak. Van, amikor ő sír, van, amikor én. Van, amikor mindketten.

Visszatekintve az eddigi életedre, mi az, amit megbántál, és mi az, amire büszke vagy?
Márta néni szerint, akiről életében könyvet írnak, az összességében elég boldog lehet. És mivel nincs bevételem a könyvből, még az adóbevallással sem kell bajlódnom. Utólag meg hiába megbánni bármit is! Úgy kell élni, hogy minden reggel tükörbe tudj nézni! És ezt én mondom, Bartus Anna!

Kicsit személyesebb kérdés: melyik kapcsolatod volt a legjobb, amelyikben a legboldogabb voltál?
Nem értelek. Én mindegyik férjemet szerettem, és ők is engem. Anyu szerint az a legjobb kapcsolat, amelyikben legkevesebb kompromisszumot kell kötni, ezt is olvasta valahol. Én nem hagytam el soha senkit, csak - bizonyos értelemben - átcsábítottak egy ígéretesebb viszonyba. És hát az vesse rám az első követ, aki.

Utolsó kérdésként pedig annyit kérdeznék, hogy mit tanácsolnál azoknak a lányoknak, akik még keresik önmagukat?
Hogy semmiképpen ne adják fel! Mert mindenkiben ott szunnyad egy Karla Bruni, vagy egy Selena Gomes, vagy egy Bartus Anna!

Köszönöm szépen Lászlónak a válaszokat, és persze Annának is. Bízom benne, hogy később még olvashatok Anna kalandjairól, mert én nagyon élveztem őket, bár lehet, ha én élem meg, akkor nem így gondolnám.
Patik Lászlót megtaláljátok a Facebookon, Bartus Annát szintúgy, ha pedig szeretnétek elolvasni az Anna, édes könyvet, EZEN a linken megrendelhetitek.
A képek Patik László és Bartus Anna Facebook oldaláról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése