Közös értékelés: Gabriella Eld: Remények Jordan számára (Ikercsavar krónikák)

Fülszöveg:

Jordan Norris minden.
A világ lángokban áll, a barátai rabságban nyomorodnak, az egyetlen élő rokonát pedig a kegyetlen kínzómester tartja a markában. Az emberek, akik annyi éven át védték és imádták őt, most szenvednek és nem maradt senki más, akitől segítséget kérhetne, csak a síkurak. Vízbe kell fulladnia, hogy lássa a Víz magatehetetlen úrnőjét, átkelni a semmi földjén, hogy segítséget kérhessen a vakmerő Tűztől és le kell győznie mindközül a legrosszabbat is. A Levegő királya megfoghatatlan, érinthetetlen és különösen ravasz; esze ágában sincs segíteni. Jordannek nemcsak a saját démonaival és a pánok királyával kell megküzdenie, de maga mellé kell állítania az elemeket is, hogy sikerrel járjon. Csakhogy az ideje rohamosan fogy.

Könyvinformációk:

Kiadó: Colorcom Media Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 354 oldal ISBN: 9786155665318 Illusztrálta: Barta Babett Függővég: igen Sorozat: Ikercsavar Krónikák

Véleményünk:

Azért többes számban, mert Rétával (Habár, a könyves kocsma) bloggerinájával közös olvastuk, és úgy döntöttünk, hogy közösen is kéne megírni az értékelést. Nagyon reméljük, hogy tetszeni fog Nektek, mert mi jól éreztük magunk írás közben. Rétához EZEN a linken tudtok benézni.

Vigyázat! Spoilert tartalmazhat az első részre vonatkozólag!

Történetünk ott folytatódik, ahol az előző befejeződött. Gok felbukkan a semmiből, Merkatorral az oldalán és megmenti Rio és Robin életét. Aztán Jordan kisétál az erdőből és kiderül, hogy a Halhatatlanok Nestort és a többieket elvitték, mert összetévesztették Jordannel. Elmennek együtt a víz Síkurához, hogy segítséget kérjenek tőle. Ezután hamar kettéválik a csapat, Jordan a többi Síkúr segítségét kérni indul, Rióék pedig Erdőmélybe, hogy kiszabadítsák barátaikat.

Dorka: Az első gondolatom az volt, hogy végre újra abban a világban vagyok, ami annyira tetszett már az első kötetben (értékelés: ITT) is. Második pedig az, hogy jó, hogy ott folytatódik a történet, ahol abbamaradt. Így az elején teljesen azt kaptam, amit vártam, a végére pedig még többet. Mit gondolsz a Remények Jordan számára könyvről? Azt kaptad, amit szerettél volna?

Réta: Megpróbálok minden könyvnek elvárások nélkül nekiindulni. Persze, ez egy folytatásnál valahogy elképzelhetetlen. Szerettem volna, ha ugyanúgy szeretni fogom a karaktereket és a történéseket, mint az első részben (értékelés: ITT), ezt meg is kaptam. Pörgős volt, minden oldalon történt valami, sokszor úgy éreztem magam, mintha ringlispílen ülnék! A másik oldalról pedig ugyanaz az élcelődő, ironikus humor járja át, mint az első részt. Elvárásnak nem mondanám, viszont reméltem, hogy mivel ez egy második rész, a szerkesztési hibák száma elenyésző lesz, tudván, hogy az elsőben elég sok volt. Ezt sajnos nem kaptam meg, ebben is voltak dögivel. Ebből a szempontból nem teljesítette az elvárásaimat. Mi tetszett neked a legjobban és mi a legkevésbé a könyvben?

Dorka: A legjobban az tetszett, hogy többet kaptam Rióból és Gokból, de inkább Rióból. Ő az első részben végig nagyon rejtélyes volt, és játszotta a vámpírurat, és nem tudtam, hogy miért van annyira nagyra magával. Ebben a részben pedig megkaptam erre a választ. Szegény Rio kapott egy elég durva háttértörténet, ami bővelkedett a kínzásban. Ami a legkevésbé tetszett az nem a történetben volt, hanem magában a szerkesztésben. Sok volt az elütés, szerkesztési hiba, ami miatt párszor nem tudtam, hogy mi hova tartozik. Szerinted elég szerepet kapott Jordan vagy sem?

Réta: Ahhoz képest, hogy Jordan a címszereplőnk, ebben a részben nem az ő cselekményszála volt a hangsúlyos. Engem nem zavart, hogy a Gok/Rio/Robin szál jobban érvényesült, szerettem velük utazni. Igazából nem is a mennyisége volt kevés, hanem az ott lezajlott események fontossága. Arra tudok gondolni, hogy ami itt történt vele, az talán a harmadik részben fog igazán kibontakozni, mert ebben igazából sokat nem lendített az eseményeken. Te úgy gondolod, hogy lehetett volna több szerepe? Nekem addig eszembe se jutott, míg rá nem kérdeztél!

Dorka: Teljesen egyetértek egyébként veled, szerintem sem jutott annyi szerephez, mint kellett volna. Mikor pedig az ő részei voltak, abban annyira nem voltak eget rengető történések. A cselekményt valóban Gok, Rio és Robin vitte. Egyébként nekem ez nagyon szemet szúrt, azért is kérdeztem meg, hogy Te hogy láttad. A másik, ami még feltűnt, hogy Evon szinte eltűnt a történetből. Egyszer kétszer beszélnek róla, a múltjáról is kaptunk egy kicsit, viszont mindezt csak közvetetten. Nekem kicsit hiányzott, mert ő számomra még mindig egy kérdőjel. Mit gondolsz erről? Vagy csak én hiányoltam?

Réta: Nem, Evon hiánya nekem is feltűnt, valamint Owené. Nekem az az érzésem, hogy talán az első részben túl sok szereplő lett felvonultatva, és ha ebben a részben is legalább annyi szerepük lett volna, akkor még legalább kétszer olyan hosszú. Amit mondjuk én nem bántam volna egyáltalán. Viszont őket elég fontos szereplőknek gondoltam eddig. Szívesen olvastam volna róluk többet. Bár a végén megtudtuk mi lett Evonnal, ha még erről is kapunk részletes infókat, nem tudom, hogy bírtam volna a lelkem. Lehet, hogy ha kevesebb a visszaemlékezés, akkor velük is többet találkozunk. Tényleg, mit gondolsz a visszaemlékezésekről? Kellettek bele, vagy csak kitöltötték az oldalakat? Mindenesetre egyik másik elég hátborzongatóra sikeredett.

Dorka: Most, hogy mondod valóban Owen sem volt annyira jelen a mostani részben. Viszont helyettük kaptunk még egy csomó egyéb karaktert. Amúgy imádtam a visszaemlékezéseket és örültem neki, hogy ilyen sokat kaptam belőle! Azokkal kicsit jobban megismertem a szereplőket, főleg Riót. A hátborzongató viszont nem csak a visszaemlékezésben jelennek meg, hanem Nestor részeiben is. Tényleg, ha már Nestorra terelődött a szó, akkor beszéljünk egy kicsit róla. Engem ő az első részben egy kicsit idegesített az állandó siránkozásával, most viszont egy kemény ikret ismertünk meg, ami merőben ellentéte annak, amit eddig láttunk belőle. Szerinted mi ennek a pálfordulásnak az oka?

Réta: Engem is idegesített az Emlékekben, de ebben a részben le a kalappal előtte. Nem néztem ki belőle azt, hogy így fogja viselni. Mintha nem is ő lett volna. Szerintem azért volt sokkal kedvelhetőbb és erősebb karakter, mert hitt benne, hogy ezzel megvédheti Jordant. Az már az előző részből is kiderült, hogy mindent megtenne érte, itt viszont lehetősége is volt bizonyítani. Szerinted a sötét és elég brutális részek jót tettek a könyvnek vagy inkább hátrányára váltak? Nekem egyébként kifejezetten tetszettek, csak nem gondoltam volna, hogy ebbe az irányba megy a történet. Megviselte rendesen a kis lelkemet.

Dorka: Én sem vagyok egy kemény lelkű ember, mert képes vagyok bármin elbőgni magam. Most viszont megacéloztam magam, mert hasonló részekre számítottam, mint az első részben. Hát, azt hittem kemény vagyok ezzel, de tévedtem. Sokkal több és brutálisabb részek voltam a Reményekben, amiket nem bántam. Tetszettek ezek a részek, hiszen érzékeltették, hogy nem egy tündibündi hatalmi harcba keveredtem, hanem olyanba, ami valóban kemény áldozatokat követel. Viszont nem csak csatajelenetek voltak véresek, mert a karakterek előszeretettel kínozták egymást. Ilyen volt a fekete Pánok királya Odell is. Előszeretettel játszott az erdőszellemen a legválogatottabb módszereket segítségül hívva.

Réta: Ezt én is így látom, manapság kevés olyan könyvet olvasni, ami úgy mer áldozatokat hozni, hogy ne az látszódjon, hogy csak azért öl meg valakit, hogy megöljön valakit. Itt mindennek meg volt az értelme. Legalábbis én mindenben láttam. Ami nagyon tetszett még egyébként, hogy rendkívül pörögtek az események. Nem volt megállás, minden oldalon történt valami. Egy pillanatig nem unatkoztam, sem én, sem a szereplők. A több nézőpont itt is jelen volt, most is épp úgy működött, mint az elsőben. Ráadásul itt külön is váltak hőseink, több területet is megismerhettünk az elementál világban. Nagyon tetszett a részletes világleírás és hogy a különböző Síkurak világa hasonlít az elemükre, valamint az, hogy a Tűz és a Víz azt érezték kellemetlennek, amiben a másik otthon érezte magát. Ez nagyon tetszett.

Dorka: De jó, hogy felhoztad ezt a témát, mármint a világot. Külön örültem neki én is, hogy jobban megismertem a Tűz és a Víz földjét. Bár egyik birodalomban sem tudtam volna tovább maradni 5 percnél. A víz nekem túl vizes volt, a Tűz népe pedig a föld alá kényszerült, ami eléggé fullasztó hely lehetett. Nem szerettem ezeket a részeket közben mégis szerettem, hiszen ahogy írtad ez által megismertük a Síkurak “élőhelyeit”. A Levegő pedig egy nagyon gonosz birodalom, pedig neki még nincs is népe, csak Szelei. Viszont az ő történetük is érdekes volt. Neked melyik Síkúr volt a legérdekesebb az újak közül és miért?

Réta: Hm… Ezen eddig még nem gondolkodtam el. A Szél azt hiszem. Megfogott a története, átéreztem, hogy mit miért csinált. Azt nem mondom, hogy jogos volt, és egyetértek vele, de értettem a tettei mögött meghúzódó indítékokat. Senki sem szereti, ha levegőnek nézik. Ingeborg, a Víz Síkura olyan semmilyen volt. Valahogy nem tudom elhinni, hogy egy kis karcolástól az arcán majd ő lesz a nagy lázadó. Freya, a Tűz Síkura meg tiszta kajla. Bár, mikor a népének szónokolt, nem ez nyilvánult meg, hanem egy igazi tüzes lélek. Tükröződött bennük az elemük is, de mégsem nőttek a szívemhez. Nekem amúgy baromi fura volt női karakterre azt olvasni, hogy Síkúr. Akkor már miért nem Síkúrnő, nem? Volt olyan esemény, amin változtatnál?

Dorka: Eddig fel sem tűnt ez a Síkúr, Síkúnő dolog, engem ezek szerint nem zavart. Viszont most, hogy mondod tényleg furcsa, hiszen nőkről beszélünk. Viszont el tudom nézni a cselekmény miatt, hiszen az baromi jó! A végén Nestorral nem az történt, amire számítottam, ezen változtatnék. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ennek fényében Jordan hogy is fogja megszerezni az emlékeit. Érdekes lesz, már alig várom a következő részt. Remélem ott Jordan több szerephez jut.

Réta: Addig, amíg nem olvasom a következő rész elejét, addig én nem is hiszem el. Bármi megtörténhet. Azt szeretem egyébként Gabi karaktereiben, hogy mindegyik különböző, és jól el lehet őket különíteni. Elég nehéz ennyi különféle karaktert megalkotni, sokaknak nem is sikerül, de én úgy látom, hogy a karakterek a sorozat egyik erőssége. Volt olyan karakter, akit leginkább közel érzel magadhoz, akivel tudtál azonosulni? Nekem a kedvenc karakterem még mindig Gok, bár most már inkább a Rio-Gok páros. Viszont azonosulni most nagyon tudtam Robinnal.

Dorka: Egyértelmű, hogy a karakterek a könyv erősségei, hiszen sokan vannak és mégsem érzi úgy az ember, hogy sok(k) lenne. Az én kedvenceim is Rio-Gok páros. Már az első könyvben is éreztem, hogy ők valójában jó barátok annak ellenére, hogy folyamatosan ugratják egymást, de a Reményekben még közelebb kerültek egymáshoz. Remélem ez nem annak az oka, hogy Gokban ott van az a bizonyos lélek. Akivel a legjobban tudtam azonosulni az sajnos Ingerborg volt. Én is elmenekültem volna a népemmel a háború elől, hogy valahol biztonságban túléljünk.

Réta: Azt én is nagyon remélem, hogy a lélek dolog max. egy konfliktus forrás, de nem lesz érzelmi alapja. Nem szeretnék semmiféle extra szerelmi dolgot senki között. Így is vannak félelmeim tudjukkik között. Nincs szükségem másikra. Jól áll nekik a barátság. Amúgy nem gondoltam volna, hogy Ingeborgot fogod írni, most megleptél! Én nem tudom, hogy reagálnék hasonló helyzetben. Nagyzolás lenne azt mondani, hogy márpedig én biztos harcos hercegnő lennék. Viszont álmaimban az vagyok! Milyennek tartod a könyvet, mint folytatás? Miben volt új az első kötethez képest?

Dorka: Hát én is szeretnék harcos hercegnő lenni, de inkább reális vagyok. Egyébként a könyv, mint folytatás megfelelő volt. Annak ellenére, hogy Jordanből kicsit többet vártam, így is meghaladta az elvárásaim. Igazából nem is gondolkoztam rajta, hogy mi fog történni benne, mert már egy párszor bizonyította Gabi, hogy semmi sem úgy történik, ahogy én azt elképzelem. Újat annyit tartalmazott, hogy jobban megismertem a világot, pár karakter hátterét, aminek nagyon örültem. Számodra mik voltak az új dolgok? Jót tettek ezek az újítások a könyvnek?

Réta: Nem gondoltam volna, hogy még több szereplőt elbír a könyv, és mekkorát tévedtem! Igaz, hogy voltak szereplők, akiből kicsit kevesebbet kaptunk, viszont az újak is sokat tettek a történethez. Odell és Merkator már az előzőben megjelent, de itt volt igazán szerepük. Az új lények is tetszettek, mint például a koholt lények, hozzájárultak az izgalmakhoz rendesen. Szerintem nagyon jót tettek a könyvnek. Olyan ez a világ, hogy simán lehetne belőle 1000 részes esti sorozatot csinálni belőle valamelyik TV csatornára. Bár egy névjegyzéket még a végére el tudnék képzelni. A mai napig nem emlékszem Robin teljes nevére. Ami viszont számomra kicsi homály, az a legvége a történetnek. Nem egyértelmű számomra, hogy most akkor van emlék vagy nincs emlék. Te hogy látod a végkifejletet?

Dorka: Komolyan mondom, azt hittem azt a részt csak én nem értem. Szerintem van emlék, hiszen Nestor elmondta, hogy mit kell csinálni hozzá és azt Robin meg is tette. Utána pedig Jordan érezte is a változást. Miért, szerinted nem lett meg az emlék? Engem az jobban érdekel, hogy a harmadik emlék, hogy fog megkerülni. Eddig is nagyon kreatív dolgok voltak, nem tudom, hogy lehet ezt még jobban felülmúlni.

Réta: Azért érzem kicsit homálynak, mert én azt hittem, hogy az összes emlék ugyanolyan lesz, hogy golyó és el kell rágni. Nem voltam arra felkészülve, hogy másképp is lehet, így nekem ez kicsit homály. Meg ugye megint a függővég, a legizgalmasabb események legizgalmasabb pontján kell abbahagyni a történetet. Most meg aztán várhatjuk, hogy mi lesz. Érzések Jordan számára, hol vagy már?

Pontozásunk:

Réta: 5/4,5 korsó

Dorka: 5/5 pont

Kedvenc idézeteink:

Réta:

„– Tudod, ebben a világban is nagyrészt vak vagyok, tehát nem értékelném túlságosan, ha újabb mérföldeket kellene megtennem, miközben kézen fogva vezetgetnek, mint valami homárt!”

„Mondani akartam valamit. Valami csúnyát, amitől Jonathan rosszul érzi majd magát, de a torkom kapart és az államra száradt nyál nem nyújtott túl tekintélyt parancsoló küllemet. Túl álmos voltam a beszédhez, csak morogtam, mint egy vadállat.”

„Egyikünk sem tudta biztosan eldönteni, hogy ez tényleg valódi szokás ebben a birodalomban, vagy csak valami furcsa, szexuális ingerekre éhes Síkúr élvezete a friss hús felett.”

„Kíváncsi voltam rá, milyen lesz egy Jordanhez hasonló úrral találkozni, de most ezernyi halszem bámult rám. Kopoltyús, halfejű, tarajos emberek, angolnák, emberi karokkal és fejekkel, emberek arcai, halszemekkel és úszóhártyákkal, hogy a harcéhes üvöltésekről ne is beszéljünk. Egyáltalán nem volt kedvemre való az ilyesfajta vendégszeretet.”

Dorka:

„Ez szerelem volt első látásra. Szerelem volt utolsó látásra. Szerelem volt egy örökkön örökké tartó látásra.”

„– Most már a gondolataimban is olvasol? – kérdeztem szemrehányóan és egyre idegesebben.
– Az sajnos nem tartozott hozzá a díjcsomaghoz, viszont egy ötéves is leolvassa arról a buta arcodról a gondolataidat – csicseregte lenézően, hangja nemtörődöm volt és nálam elszakadt a fonál.”

„– Azt kívánom neked – folytattam eltökélten –, hogy ne halj meg úgy, hogy nem ettél még fagylaltot. Vaníliásat, lehetőleg. Abban életre kel az egyszerűség tökéletessége.”

Közös kedvencek:

„– A hatalmas Ingeborghoz jöttünk! A tengerek, óceánok, tavak, folyók és patakok uralkodójához!
– A pocsolyákat kihagytad – sziszegte Rio dühösen, de Jordan nem is törődött vele.”

„– Te is rajta vagy a listámon. Te rohadék.
– Én? – kérdeztem vissza megrökönyödve és hirtelenjében el sem tudtam képzelni, mit akarhat tőlem a vámpír.
– Hallani akarlak zongorázni. Mert amíg nem hallom, el sem hiszem, hogy tudsz.”

„Ha nekem fájt valamim, gondoskodtam róla, hogy még a keserves anyám kínja is attól szenvedjen és engem sajnáljon. Rio épp az ellenkezőjére törekedett: azt akarta elhitetni a mindenkivel, hogy az égvilágon nem fáj neki semmije.”

A képek Gabriella Eld Facebook oldaláról származnak.

Read More

Naomi Novik: Rengeteg

Fülszöveg:

Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.

Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.

Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

„A Rengetegben minden megvan, amit Novik írásaiban szeretek, és ráadásnak némi óvilági mágia és a sötét tündérmesék zamata.” Patrick Rothfuss, A szél neve szerzője

„Vad, pezsdítő és mélyen, sötéten mágikus. Azonnal a klasszikusok közt a helye.” Lev Grossman, A varázslók szerzője

Könyvinformációk:

Kiadó: GABO Kiadó Eredeti megjelenés éve: 2015 Magyar megjelenés éve: 2016 Oldalszám: 488 oldal ISBN: 9789634062233 Fordította: Heinisch Mónika Sorozat: - Függővég: nem

Véleményem:

Mikor tavaly megjelent, akkor nagyon rá voltak kattanva erre a könyvre, minden véleményt elolvastam, és csupa pozitív dolgot kaptam. Aztán megkaptam az első molyszülinapom alkalmával, körbeujjongtam, megszagolgattam, és feltettem a polcra. Egy évig hozzá sem nyúltam és már kezdtem rosszul érezni magam, hogy nincs időm elolvasni pont azt a könyvet, amiért a nyálam csorgattam. Aztán jött a Mini-Könyvklub fantasy fordulója, ahol ez lett a júliusi közös olvasmány. Úgy örültem neki, mint majom a farkának, mert így egy év után végre kénytelen voltam elolvasni. Amit pedig kaptam, az teljes mértékben az volt, amit vártam. A többiek véleménye ITT olvasható.

A Rengeteg engem teljesen magával ragadott és foglyul ejtett. A történet pörgős volt, amit nagyon élveztem és nem maradt bennem semmilyen hiányérzet olvasás után. Vagyis maradt, de az amiatt van, hogy képes legyek elengedni a történetet. Belém is gyökeret vert, és nem akarom elengedni.

A történetben megismertem Agnyeskát, a 17 éves lányt, akit elragad a Sárkány, hogy magával vigye a tornyába. Először nagyon nem jöttek ki jól, de az idő múlásával egyre jobban elviselték egymást. Sárkány varázsolni tanította Agnyeskát, Agnyeska pedig egy kis emberséget próbált belenevelni a varázslóba. Ez ment addig a pontig, amíg Agnyeska legjobb barátnőjét, Kasját nem vitte magával a Rengeteg. Kasja anyja pedig Agnyeskától kért segítséget, hogy hozza ki onnan.

A Rengeteg viszont nem egy békés dolog volt, így nem volt a legkönnyebb feladat onnan bárkit is kihozni. Az Erdőben mindenféle gonoszabbnál gonoszabb teremtmények éltek, akik megfertőzték az embereket, foglyul ejtették vagy éppen tébolyulttá tették. Agnyeska viszont gondolkodás nélkül elindult, hogy kiszabadítsa barátnőjét. A Rengeteg pedig egy alattomos lény, aki elhiteti az emberrel, hogy sikerült legyőznie. Aztán a legrosszabb időpontban pedig támadásba lendült. Képes volt az emberekben elhinteni a romlottság magját, ami miatt nem látták meg az igazi ellenséget, ami a Rengeteg volt. Így egymást öldösték, ahelyett, hogy összefogtak volna és a valódi ellenséget támadják. De a Rengeteg már csak ilyen galád, nem véletlenül tart tőle mindenki.

Imádtam az egész történetben a sötétséget, és szomorúságot, vagyis magát a Rengeteg. Az írónő egy fantasztikus világot teremtett ezzel a gonosz Erdővel és a maga szörnyű teremtményeivel. A kedvenc részeim is azok voltak, mikor a Rengetegről olvashattam és tudhattam meg minél többet. A végén pedig mikor fény derül az igazságra az Erdőről és a romlottságáról akkor csak pislogtam. Mindenféle elképzelésem volt a benne élő gonoszságról, csak éppen azt nem feltételeztem, amit kaptam.

Ami hibát fel tudok róni a történetnek az a szerelmi szál. Mikor az előjött, akkor csak ennyit tudtam kérdezni: de miért?! Számomra teljesen felesleges volt, anélkül is fantasztikus a könyv.

A karakterekből annyit ismertem meg, amennyi a cselekményhez kellett. Nem is nagyon emlékszem, hogy végbemenő leírásokat kaptam volna egy egy személyről. Mindig csak a lényeget tárta elém az írónő. Ennek néha örültem, máskor pedig bosszankodtam miatta, mert volt egy két olyan személy, akiről több dolgot szívesen megtudtam volna. Ezek a személyek pedig a kedvenceim: Alosa és Sárkány. Alosa egy nagyhatalmú boszorkány, aki a királyi udvarban fegyvereket készített, amit mágiával kovácsolt. Nagy segítsége volt Agnyeskának, amíg a királynál tartózkodott. Sajnos tényleg csak az alapinformációkat tudtam meg róla, pedig szívesen olvastam volna még a múltjáról és hogy mi történt vele a nagy csata után.

A másik kedvencem Sárkány volt. Végig egy mufurc, magába zárkózó embert kaptam, és pont emiatt tetszett meg. Mindig többet és többet akartam róla tudni, csakúgy, mint Agnyeska. Imádtam a kettőjük kapcsolatát, hogy mindig csipkelődtek egymással, és mégis képesek voltak tökéletesen együttműködni, mikor arról volt szó.

A borítót imádom, fantasztikus lett a magyar kiadás. Viszont utánanéztem még a többinek is, és találtam még egy párat, ami igazán magával ragadó. Nekem a kedvencem az eredeti, vagyis az angol lett, hiszen azon minden rajta van, ami a történetben kulcsszerepet kap.

Spanyol borító

Angol borító

Francia borító

Román borító

Horvát borító

Német borító

Összességében egy sodró lendületű cselekményben gazdag történetet kaptam, és a hibái ellenére is imádtam.

Ajánlom azoknak, akik szeretik:

- a sötétebb történeteket,

- bírják a kissé borzongatóbb jeleneket,

- a nem várt csavarokat a történet végén,

- a kissé fanyar humort,

- a fantasy műfajt, mert ez egy gyöngyszer közöttük.

Értékelés: 5/4,5
Kedvenc karakter(ek): Alosa, Sárkány
Kedvenc jelenet(ek): a Rengeteggel való harcok, Agnyeska és Sárkány beszélgetései, a varázslások
Kedvenc idézetek:

„– Nem… ugye nem…?
– Ha nem akarsz embert ölni, ne vágd fejbe sokszor egymás után egy nehéz tárggyal! – csattant fel a Sárkány.”

„Tíz percig magából kikelve ordítozott velem, aztán amíg nagy nehezen eloltotta az ádáz mágikus tüzet, többször is megjegyezte, hogy közönséges disznópásztorok birkaeszű fattya vagyok – amikor meg tiltakozva kijelentettem, hogy az apám favágó, azt vicsorogta, hogy fejszelóbáló tahók vagyunk.”

„– Nem akarok több józan észt! – fakadtam ki hangosan a terem döbbent csendjében. – Ha a józan ész azt jelent, hogy többé senkit sem fogok szeretni. Az embereken kívül mihez van értelme ragaszkodni?”

„A Rengeteg hatalma nem valami vakon gyűlölködő fenevad. Gondolkozni, tervezni képes, és a saját céljaira törekszik. Belelát az emberek szívébe, hogy mérge erősebben hasson.”

„Dalolva áramlott ki belőlünk a mágia, erőfeszítés nélkül, akár a hegyoldalon lezubogó patak.”

„Úgy imbolyogtunk a szekér hátuljában, mint gabonával teli zsákok. A kerekek nyikorgására minden háborús ballada felidéződött bennem, amit valaha hallottam, és a lovak patájának kopogása szolgáltatta hozzá a ritmust. Bizonyára minden történet ugyanúgy ért véget: az utolsó kimerült harcos hazafelé baktat a halált lélegző mezőről, de ezt a részt már senki sem énekelte el.”

„– Hallatlanul szerencsés voltál! – mondta végül. – És hallatlanul bolond, bár a te esetedben a két dolog alighanem egy és ugyanaz.”

„Ha van varázserőm, akkor azt azért kaptam, hogy megvédjem őket. A családomat, Kasját, az ágyban durmoló két kis hercegi utódot, és mindenki mást, mindenki mást, aki a Rengeteg árnyékában élt.”

A képek a moly.hu, és a Pinterest táblámról származnak.

Read More

Cinda Williams Chima: Lángvető ( Megrendült Királyságok 1.)

Fülszöveg:

Hán sarja Adrián, röviden Ád, Zordonföld uralkodóházának sarja, a Szürke Farkas vérvonalának őrzője. Gyógyításra képezték, nagy varázserővel rendelkezik és bosszúra szomjas. Sokáig bujkálnia kellett, mivel egy gyilkosságsorozat veszélybe sodorta az egész birodalmat, most azonban kevés választja el attól, hogy végezzen az öldöklések felelősével, Elán kegyetlen királyával. Hamarosan gyötrő kérdéssel kell szembenéznie: képes-e az erejét a gyógyítás mellett pusztításra is használni?

Lángszín Szonja egy delphi kocsmáros lánya, a tarkóján különös mágusjellel, amiért egyesek képesek tűvé tenni érte a Hét Királyságot, sőt talán az egész világot is. Amikor hajtóvadászat indul ellene, Szonja úgy véli, hogy a dolognak több köze van a szabotőr tevékenységéhez, semmint a születéskor kapott átkához. Szonja ugyanis robbantó a bányában, aki lelkében sárkányokkal társalog. Nem kaphatják el, ezért kénytelen menekülni.

Ád és Szonja útja a hatalmas birodalom különböző szegleteiből indul, de miután Elánban összetalálkoznak, minden megváltozik. Nem csak egymást menthetik meg oly módon, ahogy soha nem gondolták volna, de talán még a reményt is felébreszthetik a kietlen vidéken.

A Lángvető nagy ívű és lélegzetelállító fantasy a többszörös New York Times Bestseller írónő, Cinda Williams Chima tollából, aki ezzel végre Magyarországon is bemutatkozik. Gonosz erők és bizonytalan próbálkozások ütköznek meg, sárkányok sziluettje hasítja az égboltot, barátok és váratlan szövetségesek fognak össze, titokzatos mágusok járják a vidéket, és még egy császárnő is készülődik valahol a távolban, minden tengereken túl.

Könyvinformációk:

Kiadó: Agave Könyvek Eredeti megjelenés éve: 2016 Magyar megjelenés éve: 2017 Oldalszám: 410 oldal ISBN: 9789634192350 Fordította: Török Krisztina Sorozat: Megrendült Királyságok Függővég: igen

Véleményem:

Mikor év elején a kiadó nyilvánossá tette, hogy mik azok a könyvek, amik megjelennek az évben, már akkor kiszúrtam ezt a könyvet. Gyönyörű a borítója, ami rögtön szemet szúrt és onnantól kezdve bekerült a must-have könyvek közé. Aztán elolvastam és minden megváltozott.

A történetet négy szemszögből ismertem meg: Ád, Szonja, Lilla és Rendel szemszögéből. Az elején nagyon tetszett, mert így az összes főbb karakternek a gondolatát és cselekedet megértettem, hogy mit miért tesz. Aztán valahogy ezek a szálak kicsit összekuszálódtak és ide-oda ugrálgatott az elbeszélők szemszöge között. Ez kissé megkavart, és többször újra kellett olvasnom azt a részt. Emiatt kicsit nehezen is haladtam vele, mert szeretem, mikor minden a helyére kerül, főleg egy ennyire összetett történetben. Ugyanis maga az alaptörténet eléggé érdekes és összetett volt ahhoz, hogy végigolvassam a könyvet és ne hagyjam abba a felénél. Mindent apró részletet megismertem, a karakterek kinézetéről, gondolatiról, a környezetről. Sokszor emiatt nagyon nagyon vontatottnak éreztem az egészet, hisz nem igazán haladt a történet. Olyan volt, mintha csak egy helyben toporognék. A végére azonban megértettem, hogy mire kellett ez a sok apró kidolgozott részlet.

Röviden a cselekmény: Adva van egy bujkáló herceg, aki ellen merényletet követnek el az iskolában, ahol elsajátította a gyógyítás csínját-bínját. Ez az iskola elvileg olyan, mint nálunk Svájc, tehát nem vesz részt a hatalmi harcokban és békén hagyják. Egy nap viszont mégis merénylet történt méghozzá Ád ellen, de szerencséjére Lilla kiszabadította. Lilláról nem tudott túl sok dolgot Ád, viszont örült neki, hogy megmentette, de igen gyanúsnak is találta. Innentől kezdve pedig valamilyen csoda folytán mindig összeakadtak útjuk során, a végére pedig még szövetségesek is lettek. Szonja egy bányában dolgozott robbantóként, aki kiskorában elvesztette legjobb barátait a király által. Emiatt végtelenül haragudott rá, és minden erejét arra összepontosította, hogy minél jobban alá tegyen. Aztán a fülébe jutott, hogy keresik, ezért álruhát öltve otthagyta a bányát. Rendel, aki egy mágus a királynak dolgozik, és számára derít fel információkat, mivel a mágiáját főleg arra használja, hogy az igazságot megtudja az emberektől. Később pedig megkapja azt a feladatot, hogy kerítse elő a mágusjeles lányt, aki Szonja. Majd mind a négy szál összeért és megkaptam a teljes egészet.

A karakterek iszonyatosan ki voltak dolgozva, mindent megtudtam róluk, de csak a maga idejében. Senkiről nem kaptam hirtelen rengeteg információt, hanem csak annyit, ami éppen az akkori cselekményhez kellett, és éppen csak egy picivel többet, hogy érdekeljen, hogy abból a gondolatból vajon mi sül ki. Kedvencem Lilla lett, aki egy nagyszájú, belevaló lány. Ha akar, akkor a középpontban van, ha nem akkor olyan, mint egy árnyék. Ez pedig szükséges volt a munkájához. A királynak dolgozott, mint beszerző… mágikus tárgyak beszerzésére tartotta maga mellett a király, mert sok kapcsolata volt. Akit még megkedveltem az Rendel volt, mert ő is ugyanolyan csipkelődős volt, mint Lilla, csak Rendel egy kicsit merevebb volt. Ád és Szonja nem nagyon hagytak bennem nagy nyomot, annak ellenére, hogy ez igazából az ő történetük és ők voltak a központban. Szonja néha hisztérikus volt, pedig az elején ő is egy kemény csaj volt, addig, amíg nem került a fővárosba. Ád pedig sokszor maga sem tudta, hogy Szonján segítsen vagy a saját küldetését teljesítse.

Összességében engem nem nyűgözött le, szerintem lehetett volna egy kicsit pörgősebb az egész. Viszont a történt szuperül ki van gondolva, minden a helyén van, csak hát kicsit lassú a folyása.

Ajánlom azoknak, akik szeretik:

- a lassabban kibontakozó, de nagyon összetett történeteket,

- ha több szemszögből olvashatják a cselekményt,

- a Trónok harcát, ugyanis az egyikkarakter nagyon hajaz Daenerys Targaryenre,

- a függővéget,

- az ármányokat, árulásokat és az új világokat.

Értékelés: 5/3
Kedvenc karakter(ek): Lilla
Kedvenc jelenet(ek):  Lilla csipkelődései
Kedvenc idézetek:

„– Ne is próbálj a közelébe férkőzni, világos?
Lilla elképedten meredt rá.
– A szentségit, ezt hogy nézhettem be ennyire!? Te nem ostoba vagy, hanem szerelmes!
– Csak mert nem megyek bele gondolkodás nélkül az első tervbe, amivel elém állsz, még nem jelenti azt, hogy…
– Ezt nem hiszem el! – huhogott Lilla. – Mégiscsak van szíved!”

„– Közöd? Nem tartozom neked számadással.
– Akkor kinek tartozol?
– Magamnak.
– Lehet, hogy te adtál fel a dáriaknak még a kollégiumban.
– Persze – forgatta Lilla a szemét. – Aztán rájöttem, hogy mégis inkább megmentelek. A nők már csak ilyenek, szeszélyesek, mint az áprilisi szél. Van, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk eldönteni, hogy mit is szeretnénk.”

„– Meghalni könnyű, mágusfi – túrt bele a hajéba Levendula. – Életben maradni sokkal nagyobb és nehezebb feladat.”

„A reményt nem lehet szabályokkal kordában tartani, vagy keserű tapasztalásokkal letörni. Egyszerre áldás és átok.”

„– Drága lesz. Mert később ezzel a forrásommal már nem üzletelhetek, és azért is kárpótolniuk kell.
– Nem kétlem, hogy az árban meg fogunk tudni egyezni – bólintott Hőnsóvár.
Különös, gondolta Lilla, tekintve, hogy úgy hírlik, üresen kong a kincstárad. Persze halott embernek nem kell fizetség.” 

A képek a moly.hu illetve a Pinterest táblámról származnak. 

Read More