Vivien Holloway: Mesterkulcs (Winie Langton történetek 1.)

Fülszöveg:

„Gyerekkoromban számtalanszor halottam a Mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A Mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekszik, mint a fiúk többsége és mindent tud a fegyverekről. Amikor a legendás Mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…

Könyv információk:
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 78 oldal
ISBN:9789637051586
Itt megvárásolható

Véleményem:

Imádom a steampunk stílust ruhákban, kiegészítőkben, így hát persze a könyv sem maradhatott ki. Még nem olvastam ebben a műfajban, de Vivien Holloway írónő szerintem csodálatosat alkotott. Írói stílusa könnyed, mégis minden részletre figyel, imádtam benne, hogy sokat tudtam rajta nevetgélni, annak ellenére, hogy mennyire rövid. Talán, sőt biztos, hogy ez az egyetlen hibája ennek a kisregénynek, hogy rövid. Szerencsére későbbiekben persze kaphatunk még belőle és szerencsére egyre hosszabbak a történetek. Mert Winieből és családjából sosem elég!

Az első pillanattól beszippantott a történtet, a család és a kis kütyük. Egy szuper bevezetése volt Winie életébe, ahol képet kapunk arról, hogy hogyan is él a nagyon távoli jövőben egy tolvaj család. Megtudhatjuk, hogy nemzedékről nemzedékre tanítják és tanulják a tolvajlás művészetét, ez alól persze Winie és testvére Audrey sem kivétel. Azonban a két lány kétféleképpen tanulja, Audrey a női vonalat képviseli, aki inkább a csábítás és bájolás folyamán jut a kiszemelt tárgyhoz, addig Winie inkább a férfiasabb, harciasabb tanulási módot választja. Így nem riad vissza egy jó kis verekedéstől, és úgy imádja a fegyvereit, mint a többi lány a ruháit. Mindig szerettem volna olyan csaj lenni, mint Winie. Belevaló, vagány, dögös! Simán ellop bármit, hisz erre lett tanítva, apja tökéletes tanára volt. Imádtam a nyüzsgő családot! Megtudhattuk, hogy mindenki egy rakáson lakik egy lepukkadt emeletes házban. A legfontosabb pedig, hogy nem csak együtt lakik mindenki, hanem, hogy nagyon védik egymást.

A cselekmény gyors sodrású és magával ragadó! Az egész történet a mesterkulcs megtalálása köré íródott. A keresés által viszont nagyon sok rálátást kapunk arról, hogy milyen összeköttetései vannak a Langton családnak. Így ismerkedhetett meg William egy gazdag nemes fia és Winie. Nagyon tetszett későbbiekben a sok csipkelődés és erőfitogtatás, ami kettejük között volt. Azért a romantikus énem nagyon reméli, hogy majd egyszer talán összejönnek, bár erre nem hiszem, hogy lesz esély.

Értékelésem: 5/5
Kedvenc karakter(ek): Winie, Woolfy, William
Kedvenc jelenet(ek): a Langton család megismerése
Kedvenc idézetek:

„Semmi sem dühített fel jobban, mint mikor úgy bántak velem… nos, mint egy nővel.”

 „A család sosem hazudik.”

„Mindenki a folyosókon és az ajtókban leselkedett, mindenki arra volt kíváncsi, hogy fest Winie Langston női ruhában. Mintha valami cirkuszi látványosság lennék vagy egy olyan ritka és sosem látott teremtmény, mint a Jeti vagy Nagyláb.”

„– Akár hiszed, akár nem, már nem vagyok kölyök – feleltem oda sem figyelve, miközben a hajamat magasan a fejem tetejére fogtam, ám még így is a hátam közepét verdeste, a súlya pedig húzta a nyakam. Verekedésnél sem volt épp hasznos, de anyám ragaszkodott hozzá. – Nem vághatnám le? – kíséreltem meg a témaváltást, bár ahogy ezt kimondtam, már visszhangoztak a fülemben a sokévi viták, amiket anyám mindig ugyanazzal a fordulattal zárt, amivel most is: 
– Apád fiút nevelt belőled, legalább a hajadat hord nőként! 
– Egyszer majd a hajam fog megölni – morogtam, de csak legyintett. 
– A hosszú haj még nem ölt meg senkit.”

„Amíg vannak hatalmasok, mindig lesz zsákmány, és amíg van mit ellopni, van értelme az életünknek. A gazdagok és a befolyásosak a barátaink, gyermekem, ezt soha ne felejtsd el! – mondogatta nagyapám mindig, és teljes mértékben egyetértettem vele.”

„Ha Langtonnak születtél, Langton is maradsz (…).”

„Ne tévessze meg a foglalkozásom, William! A tolvajoknál jobban senki sem tudja, mi az a becsület.”

„– Ne haragudjon, hiszen nincs is magán kabát, biztosan fázik. 
Rám ne terítsd a kabátodat, rám ne terítsd! 
Rám terítette a kabátját.”

„– Miért van az, hogy különösebb mérlegelés nélkül vagy képes belevetni magad kocsmai verekedésekbe, viszont egy egyszerű estélytől pánikba esel? 
– Nagyjából azért, amiért te is pánikba esel egy verekedés láttán – vágtam vissza. – Nekem nem ez a természetes közegem. 
Audrey azonban megelégelte a nyafogásomat. 
– Tudod mit? Meg sem kell szólalnod. Majd azt mondjuk mindenkinek, hogy süket-néma vagy. Semmi más dolgod nem lesz, mint mosolyogni és bólogatni. 
– Kösz, hogy ezt mind kinézed belőlem.”