2016-11-17

Jogosítvány - beszámoló


Vezetés

Sziasztok!

Akik molyon követnek, azok tudják, hogy szeptemberben elkezdtem a jogosítvány megszerzését. Ez három vizsgából áll: egészségügyi, kresz és végül a vezetés vizsga. Ezekre be kell járni, mert meg kell, hogy legyen az óraszám, egyedül az egészségügyi órák nem kötelezőek, de az sem baj, ha oda is jár az ember.

Gyorsan túl is voltam az első vizsgán, ami az egészségügyi vizsga volt. Nagyon féltem tőle, mert az, aki leadta az anyagot, egy véresen komoly dolognak állította be a vizsgát. Aztán mikor én következtem a vizsgán és nekem kellett mondani a dolgokat, akkor hirtelen nem is tűnt olyan nehéznek. Az egyik része az újjáélesztés volt a mentős babán. Ez könnyen ment, mert a Stayin’ alive ritmusa a fejemben ment, számolni pedig tudok, hogy 30x nyomjam le a mellkast. A másik része volt számomra nehezebb, mert leblokkoltam, mikor a tételt kihúztam. Viszont nagyon rendesek voltak a vizsgabiztosok és segítettek.


Ezek után jött csak a fekete leves, mégpedig a kresz vizsga. Annak már kicsit nagyobb volt a tétje, mint az egészségügyinek. Kaptunk a gyakorláshoz cd-t, meg lehetett venni internetes programot is, na meg be kellett járni a kresz órákra. Én ezeket végig is csináltam, azonban egyszer sem sikerült a próbavizsgán átmennem, így kicsit megijedtem, hogy mi lesz a valódi vizsgán. Aztán közbejött egy kis probléma. A vizsga hetén kórházba kerültem a kisebb fiammal. Gyors telefonok, hogy lemondjam, ne mondjam le, átszervezés stb. Szerencsére Férjem behozta a laptopot nekem a kórházba, így ott is tudtam gyakorolni, és láss csodát. Átmentem utána az összes próbavizsgán. Sőt ki is engedtek időben a kórházból ezért el tudtam menni a vizsgára. Volt a vizsgán egy vicces nénike, aki már 4x volt és eddig mindig megbukott. Fel volt háborodva, hogy őt mindig ugyanahhoz a géphez ültetik és biztos ott át van állítva az idő, így neki nem 1 perc, hanem kevesebb jut arra, hogy megválaszolja a kérdéseket. A vizsgabiztos felajánlotta, hogy ha van valaki, aki cserél vele, ő megoldja az adatok átírását a gépen. Én kapva kaptam az alkalmon, gyors csere a nénivel és így bekerültem a sarokba a géppel és a programmal. Másodjára lettem kész a vizsgával és kicsit meg is ijedtem, mert aki előttem végzett megbukott. Aztán megláttam a gépen, hogy: SIKERÜLT rajta 69 ponttal a 75 pontból, majd kiugrottam a bőrömből!

A vizsga utána fel is hívtam az oktatót, aki a kreszt adta le, hogy sikerült és mikor mehetek hozzá vezetni. Kaptam is egy időpontot, ami a múlt hét szombatja volt. Szép kis nyirkos időt fogtam ki, a szívem a torkomban dobogott egész nap, a gyomrom meg akkora volt, mint egy gombostű feje. Nagyon izgulós típus vagyok, ezt szerintem az oktató is észrevette, és nagyon sokat segített nekem, hogy el tudjak lazulni. Nagyon sokat beszélgettünk az első út alatt, ami 50 percig tartott és forgalomban vezettem, körülbelül 10 km - t. Nem nagy táv, de pont elég volt ahhoz, hogy megszokjam kicsit az autót. Tegnap pedig volt a második órám. Egy másik lány volt előttem, aki vezetett, így tudtam pár technikát ellesni tőle. Nagyon ügyesen vezetett, aztán megtudtam, neki az már 19. órája volt. Hazafelé én vezettem, a lányt is hazavittük. Ez körülbelül 40 km vezetés volt. Sokkal jobban ment, mint az első, pedig annyi nehezítés volt benne, hogy sötétben vezettem, de még így is élveztem és nem féltem egyáltalán.

Szóval itt tartok túl a háromból kettő vizsgán, és a 30 vezetés órából kettőn. Remélem tavaszig meg is lesz a jogsi.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése