12 napos blogger kihívás: 2.
nap
Folytassuk
a 12 napos blogger kihívást a másik nappal.
2. nap:
Top 3 legvicesebb/legcikibb sztorid
Ó,
ebből van sok, mivel egész kis lány koromban azt hallgattam a szüleimtől, hogy
képes vagyok egy hajszálban is elesni! Szóval én egy földön-járó kétbalkezes
nőszemély vagyok. Na, de lássuk a medvét!
1. Véres
szájú Dorka baba: még pelenkás koromban egyszer felfedeztem
magamnak azt a szekrényt, ahol a pelenkákat tartottuk otthon. Gyönyörű
élénkpiros színű zacskója volt, így gondoltam az íze is fantasztikus lehet.
Mire édesanyám bejött a szobába, csak annyit látott belőlem, hogy tiszta piros
a szám környéke és a fogam. Enyhén szólva majdnem szívrohamot, kapott, hogy
vajon milyen élő valamit marcangoltam szét, amitől tiszta vér lett a szám.
Aztán persze mikor észrevette a mellettem heverő pelenkás zacskót, rögtön
nyugtázta magában, hogy nem lettem gyilkos.
2. Bumm,
a fejbe: panelházban nőttünk fel húgommal, így
rengetegszer voltunk a ház mögötti játszótéren. Egyik nap is ott vezettük le
gyermeki energiáinkat, mikor jött egy hirtelen gondolatom: a homokkal teli
játék vödröt feldobom jó magamra, majd elkapom. Hát nem úgy jött össze, ahogy
elképzeltem! A végeredmény a sürgősségi osztály és a mai napig meglátszó
heg lett. Férj sokszor emlegeti, hogy még a Gulliver felirat is látszódik.
3. Repül
a, repül a….: tudni kell rólam, hogy fiúsabb típus
vagyok, így számomra magától értetődő volt, hogy a gimnáziumban is a fiúkkal
barátkozom. Ennek azonban vannak hátrányai. Mint például, hogy fejbe talál egy
cipő, mert béna vagy és rossz helyen állsz. Hogy is történhetett ez meg? Egyik nap
kitaláltuk a fiúkkal, hogy milyen jó lenne a függönnyel parittyásat játszani.
Labda hiányában azonban cipőt használtunk. Minden nagyon jól ment, mert a
célokat, amiket kitettünk (könyvek, vizes üveg, stb…) sikeresen lelőttünk.
Történt azonban, hogy pont a cél felé botorkáltam és nem vettem észre, hogy a
fiúk közben elindították a cipőt. Sajnos pont engem vett célba és nem az éppen
aktuálisan kinevezett tárgyat. Hirtelen haragomban felkaptam a cipőt és a fiúk
után rohantam, akik már akkor rég kint szaladtak előlem a folyosón valami
védett terültet felé. Az egyik viszont még sikerült elkapnom, pont a tanári
előtt és a cipővel kezdtem el püfölni. Persze abban is nagyon szerencsés
voltam, hogy pont akkor jött ki az osztályfőnökünk az ajtón, mikor ez a jelent
folyt. Csak annyi hozzáfűznivalója volt, hogy: „Kérem az ellenőrzőket!”,
délután pedig írathattam alá az osztályfőnöki intőmet.
Remélem jól mulattatok olvasás közben, mert én így visszagondolva rájuk jókat mosolygok!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése