2017-08-28

Az író fejében: Varga Bálint


Varga Bálint író, újságíró. Könyvei megjelenése előtt is jelen volt a könyvszakmában, mint fordító, szerkesztő illetve vezetett könyvkiadót is. 2005-ben megjelent az első könyve, ami Magándetektívek címmel. Most viszont a 2015-ben megjelent könyve, a Váltságdíj nélkül miatt kerestem fel, és kértem tőle interjút.

Mesélj egy kicsit magadról.
Képet készítette: Németh Dániel
Ez mindig rázós kérdés, talán a legrázósabb, ezért nem is tudom, hogyan feleljek. Történeteket mesélek, amik érdekelnek, elszánt nyíltvízi úszó vagyok, nem különösebben zavarna, ha a világon csak gyümölcs, tej és hal lenne, állandóan zenét hallgatok, most már úszás közben is, lassan egy éve rollerezem, ezt a könyvet logopédus feleségem segítségével, akkor még kilenc éves fiamnak/ról írtam. Van egy tetoválásom, a lakáskulcsomon egy Lego Darth Vader-figura lóg, a slusszkulcson meg Batman. Szemüveg nélkül nem tudok olvasni, de úszni igen.

Mikor és miért fogalmazódott meg benned, hogy könyvet szeretnél írni?
Balázs Eszterrel, a Kolibri főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy nincs fiatalabbaknak szóló krimi. Mármint magyarul. "Asszem, én tudnék egy ilyet írni. Akarod?" Akarta.

Vannak írói szokásaid: zenét hallgatsz közben, jegyzeteket készítesz, stb..?
Régebben mindig zene szólt írás közben, a csend szinte megőrjített, aztán kezembe akadt egy könyv, ami pont a kreatív munka új megközelítését tárgyalta, és azóta nem elég, hogy zene nem szól, a netet is lecsapom, a telefont kikapcsolom, csak arra koncentrálok, amit csinálok. Ha megunom, akkor vagy előszedem valamelyik macskát az ágy alól, vagy ugrókötelezek egy kicsit. Az írásnak egy szinopszissal állok neki, ha ez megvan, akkor egészen addig, amíg nem vagyok készen a könyvvel, két dolgot csinálok: írok és úszom.

Miért pont a krimi műfajt választottad?
Mert ezt szeretem és ismerem a legjobban. Tizennégy éves koromban vettem a kezembe az első krimit, Raymond Chandler egy regénye volt, és azóta volt erős harminc évem, hogy elolvassam azt is, amit nem volt érdemes, de ettől csak jobban szeretem a műfajt, ráadásul jópár évig egy magánnyomozó iroda külsős munkatársa voltam, és ez más fénytörésbe helyezte a krimit úgy általában, s ezt igyekeztem is átemelni a regényekbe.

Még csak a Váltságdíj nélkül című könyvet olvasta, de az Amit végleg kitörölnél című könyved is érdekel. Mind a kettő könyvben magyar tinik szerepelnek. Mi annak az oka, hogy nem hangzatos amerikai nevekkel és környezetbe helyezted a történeted?
Igaz, hogy éltem Amerikában, és nem ismeretlen számomra sem az ország, sem a kultúrája, sem a lakói, hiteltelennek tartottam volna, hogy Philadelphia belvárosáról, vagy elfeledett, poros texasi kisvárosokról írok, amikor ott van Budapest, meg ott van az Alföld, ráadásul inzultusnak tartom, ha egy magyar szerző ilyen olcsó módon akarja megszerezni olvasói figyelmét. Itt élünk, ez a világunk, ezeket az embereket ismerem, ismerjük, hát róluk illenék írnom.

Doma, Max, Zoli és Zsófi. Ők azok, akik köré épül mind a kettő történet, hiszen ők a főszereplők. Teljesen kitalált karakterek vagy vannak olyan vonások, amiket mondjuk ismerősöktől kölcsönöztél a szereplőknek?
Mondjuk, hogy mindegyik szereplő kompozit: alakjuk egy részét kitaláltam, egy részét a mából vettem, egy részét a tegnapból. Doma alakja egyszerre a fiam és egy általános iskolai osztálytársam, akinek halála elég mély nyomot hagyott bennem. Zsófiban ott van egy nagyon erős (és nem viszonzott) általános iskolai szerelem nyoma, meg egy amerikai lány haja. Maxban pedig ott van a Veronica Mars c. kedvenc sorozatom egyik szereplője. Sokféle anyagból gyúrtam őket össze.

Az illetők, akikről mintáztad a szereplőket tudják, hogy egy részük megjelent a könyvben?
Én nem mondtam el senkinek, hogy valamilyen formában benne van a regényben. Az is lehet, hogy magukra sem ismernének, hiszen nagyon személyes benyomásokat őrzök róluk, olyan szemmel láttam őket akkor és látom őket akár 20-30 év távlatából, hogy csak számomra állnak össze koherens emlékké. A lány, akibe szerelmes voltam akkor, talán nem is tudta, vagy ha tudta, elfelejtette, s talán már rám sem emlékszik, bár akkori önmagára biztosan.

A krimi és a fiatalok elég messze állnak egymástól véleményem szerint. Vagy rosszul gondolom? Szándékosan választottál tiniket főszereplőknek?
Szerintem nem állnak olyan messze egymástól, hiszen kölyökként én nekem szóló krimit akartam olvasni, csak éppen nem volt, ezért voltam "kénytelen" az Albatrosz meg a Fekete Könyvek sorozatokat olvasni. A krimi iránti érdeklődés korosztálytól független, s ha valaki korán megszereti, akkor felnőttként is olvasni fogja. S nem kell olyan messze menni, kölyökkoromban sorra adták a tévében a nyomozós gyerekfilmeket. Sok korosztálybeli sráccal beszéltem, s mind azt mondták, hogy a senkiföldjén ragadtak. Harry Potterből kinőttek, a kemény krimik még nem nekik valók, a problémaközpontú könyvektől herótjuk van, hát mit olvassanak? Ilyesmit. Nem feltétlenül az én regényeimet, de ilyesmiket.

Olvastam, hogy korábban dolgoztál magánnyomozó irodában analitikusként és legális hírszerzőként. Az ottani tapasztalatok segítettek abban, hogy megírd a könyved? Esetleg merítettél onnan valamilyen ötletet a Váltságdíj nélkül sorozathoz?
Hogyne. Az a 3-4 hónap, amit a könyv megírása közben velük töltöttem, nagyon intenzív időszak volt, ami sok szempontból mély nyomot hagyott bennem. Az összes módszer, amivel a srácok a könyvekben előre jutnak, mind gyakorlati tapasztalaton alapulnak, kipróbált és működő eljárások, a legtöbbet magam is kipróbáltam vagy használat közben megfigyeltem. Ahogy nyomoznak, technikai szempontból teljes egészében megállja a helyét, ráadásul Tibi bácsi, a magánhekus létező figura, sőt Doma anyját is egy nyomozóról mintáztam.

Mennyire volt nehéz vagy épp könnyű a sorozat megírása? Amikor jött az ötlet, akkor minden cselekmény a fejedben volt már, vagy írás közben jön meg jobban az ihlet?
Ritkán dolgozom ihlettel, bár úgy is lehet, sőt kell, de nekem sokkal jobban fekszik az, hogy megírt történetvázzal dolgozom, kidolgozott szereplőkkel. Nyilván vannak pillanat adta helyzetek, amiknek nem akartam ellenállni. Kedvencem ezek közül az orvosállat alakja, akit egyáltalán nem terveztem meg előre, de egyszercsak megjelent a hülye motorján a turbánjával, és kész voltam a palitól. Orvosállat.

Mik a terveid az elkövetkezendő 5 évre? Számíthatnak az olvasók újabb könyvekre?
Szeretném folytatni a sorozatot, a következő rész főszereplője Zsófi, a sztori pedig elég meredek, kényszerített prostitúció és emberrablás, öltönybe bújt farkasokkal és farkasként harcoló srácokkal. Ezen felül októberben jelenik meg a Kolibrinél egy kisebbeknek, 6-10 éveseknek szóló könyvem, Zsé és a haverok címmel, amit a fiammal, a fiamról és a fiamnak írtam - tiszta öröm és szerencse, hogy másoknak is tetszik.

Végül pedig az utolsó kérdés: Hány részesre tervezed a Váltságdíj nélkül sorozatot?
A sorozatot négy részesre tervezem, egy könyv jár még Zsófinak, és egy Maxnak.

Köszönöm szépen a válaszokat. Várni fogom a Zsé és a haverok könyvet, mert fiaimnak még nem olvastam/olvastunk krimit, így kíváncsi vagyok, hogy mit fognak hozzá szólni. Zsófi történetének pedig külön örülni fogok, mert az ő személyisége volt a legrejtélyesebb, ezért ő piszkálja a legjobban a fantáziámat.

Aki szeretné figyelemmel kísérni Varga Bálint munkásságát megteheti a Facebook oldalán.

3 megjegyzés:

  1. Óóóó, nagyon várom Max könyvét. ^^ (Vagy mégse várjam, hiszen az utolsó lesz? ... dilemma-hegyek ...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mind a kettő könyvet nagyon várom :) de rossz lesz búcsúzni a fiataloktól...

      Törlés
    2. Nyilván érdekel Zsófi sztorija is, de a fiúkat jobb szeret(t)em. <3 ^^

      Törlés