2017-12-19

Havi ajánló - 2017 felfezdettjei


Újabb állandó rovatot szeretnék bemutatni, amivel havonta fogok jelentkezni. Úgy, mint a Top5Wednesday, ez is egy Goodreads-es csoport alapján működik, vagyis a csoportban megadott témában fogok összeszedni pár könyv. Itt nincs limit, így előreláthatólag maximum 10 darabot fogok összeszedni. A legfontosabbat pedig el is felejtettem. Ezt is Réta blogján találtam.
Ebben a hónapban olyan írókat mutatok be, akikre ebben a évben figyeltem fel és a kedvenceimmé váltak. Kezdjünk is bele! A sorrend random, ahogy épp eszembe jutnak.

Gaura Ágnes

Egyedül a Vámpírok múzsája könyvét olvastam, viszont a többit is tervezem, mert nagyon tetszett. Imádtam az írónő humorát, és hogy olyan karaktereket teremtett, akik szinte élnek.

Gabriella Eld
Minden egyes ehhze hasonló bejegyzésembe helyet kap Gabi, vagy a könyvei. Egyszerűen imádom őket és örülök neki, hogy egy ennyire fiatal lány képes volt új szinte emelni a magyar fantasyt.

Leitner Olga
Még csupán egy könyvét olvastam, a Púder nélkült, de úgy érzem, hogy a többi írásával is meg kell ismerkednem. Nyíltan megmondja a tutit, így remélem, hogy a másik két könyvében is ilyen leitnerolgisan tárja az olvasók elé a gondolatait és tapasztalatait.

Naomi Novik
Fantasztikus világot teremtett a Rengeteggel, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy a másik magyarul megjelent sorozatában mit hozott össze.

Margaret Atwood
A szolgálólány meséje számomra az egyik legjobb könyv volt 2017-ben. Atwood egy iszonyatosan nyomott hangulatú disztópiát adott ezzel a könyvével a világnak, amit ha egyszer elolvas az ember, az bekúszik a bőre alá és sokáig fogja még emlegetni. Ez a nő zseniális, bízom benne, hogy lesz hozzá még szerencsém.

Varga Bálint
Idén két könyvét olvastam az egyik az ifjúságnak szól (Váltságdíj nélkül), a másik pedig egy mesekönyv (Zsé meg a haverok). Mind a kettő remekre sikerült és remekül szólítja meg mind a kettő közönségét. Volt szerencsém interjút is készíteni Bálinttal, sajnos nem személyesen, de még így is átjött az az energia, ami tombol benne.

Rojik Tamás
Több figyelmet kéne szentelni Rojik Tamásra, hiszen remek író. Imádtam a Befogad és kitaszít könyvét, nemrég pedig elolvastam legújabban megjelent művét is, ami A csillagos égig címet kapta. A két mű eltér egymástól, mégis érezni lehetett rajta Tamás stílusát.

Ők lettek számomra 2017 felfedezettjei, remélem, hogy egy párral Ti is megismerkedtek majd, ha eddig nem tettétek meg. Számotokra kik azok az alkotók, akiket 2017-ben ismertetek meg és rögtön a kedvencetekké vált?
A képek a Pinterest oldalamról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése