2017-12-25

Tom Fletcher: Christmasaurus - Dínót kérek karácsonyra

Köszönjünk szépen a recenziós példányt a Kolibri Kiadónak!

Fülszöveg:
Felejts el gyorsan mindent, amit eddig az Északi-sarkról tanultál, és ismerkedj meg:
– egy Trundli Vili nevű fiúval
– az apjával, Trundli Gyurival
– a Mikulással (igen! az igazi Mikulással!)
– egy Csücsöri nevű manóval
– Undok Brendával, a legutálatosabb lánnyal az iskolában (vagy talán az egész világon)
– egy Vadász nevű otromba alakkal és a kutyájával, Vicsorral
– és egy igazán különleges dinoszaurusszal…
A Christmasaurus varázslatos mese arról, hogy amit nagyon
szeretnénk, az nem mindig az, amire igazán vágyunk.
Tom Fletcher 1985-ben született, Londonban. Népszerű énekes, író, YouTube-sztár, vlogger és nem mellesleg két fiú édesapja.
Egyik kedvenc filmje a Vissza a jövőbe – ezért együttesét Marty McFlyról nevezte el. A zenekar szövegeit nagyrészt Tom írja, és már első lemezükkel bekerültek a Guinness-rekordok Könyvébe mint a legfiatalabb, zenei toplistákat vezető zenekar a Beatles után.
Első regénye, a Christmasaurus 2017 karácsonyán színdarabként is debütál Londonban, de már rajzfilmsorozat is készül belőle.

Könyvinformációk:
Kiadó: Kolibri
Eredeti megjelenés éve: 2016
Magyar megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 350 oldal
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155633515
Fordította: Dudik Annamária Éva
Illusztrálta: Shane Devries
Sorozat: -
Függővég: -
ITT megvásárolható


Véleményünk:
Ha már itt van a karácsony, milyen könyvről is hozhatnék véleményt, mint egy igazi karácsonyi csodáról, magáról Christmasaurusról! Ebben az érzékelésben nem csak az én véleményem, hanem a fiamé is megjelenik, hiszen mégiscsak egy mesekönyv, és nekik olvastuk fel. A hónap elején megkaptuk ezt a könyvet a Kolibri Kiadótól, és a fiúkkal együtt örültem neki. Aznap este már kérték is, hogy olvassak belőle, mert nagyon tetszettek nekik a képek. A történettel pedig egy igazi karácsonyi csodát kaptunk!

Illusztráció a könyvből
A történet nagyon aranyos, közben pedig egy komoly mondanivalója van. Adva van egy kisfiú, Trundli Vili, aki apukájával él szerényen, de boldogságban, és imádja a dínókat. Így hát karácsonyra egy igazi dínót kért, persze sosem gondolta volna, hogy teljesülni is fog. De bizony úgy lett. Ez pedig jó sok kalandot vonzott maga után, mert Christmasaurus nem egy átlagos dínó. Ő ugyanis az utolsó élő dínó, aki merő véletlenségből élte túl a jégkorszakot és a többi negatív dolgot, ami miatt a dinoszauruszok kihaltak.
Illusztráció a könyvből
Christmasaurus az Északi-sarkon a Mikulással, manókkal, táncoló hóemberekkel és mindenféle varázslatos lényekkel együtt nőtt fel és neki is volt egy nagy álma, csakúgy, mint Vili. A kis dínó szeretett volna repülni. Ezért szabadidejében a csodálatos rénszarvasokat nézte, ahogy a karácsonyra készülődve a repülést és a landolást gyakorolták. A többi idejében pedig a Mikulás mellett segédkezet, mégpedig Vili ajándékán. Aztán egy apró hiba csúszott éppen karácsony estéjén, mikor a Mikulás elindul szétosztani az ajándékokat. Az igazi kaland ekkor kezdődik Vili és Christmasaurus számára is.
Persze nem csupa móka és kacagás az egész történet. Vili nem egy átlagos gyerek, mivel fiatalon elvesztette az anyukáját, és kerekes székes is. Ennek ellenére nagyon vidám kisfiú, akinek a mindene az apukája és az ő boldogsága. Ezért mikor lehetősége volt egy kívánságra, apukájára gondolt. Ez egy csodás dolog, hiszen nem önző módon magára gondolt, hanem arra a személyre, aki a legközelebb áll a szívéhez.
Persze az egész történet mit sem ér egy gonosztevő nélkül. A Vadász egy velejéig romlott ember, aki azt hiszi attól lesz boldog, ha sok pénze van és különleges állatok fejei a falain. De persze a Vadász sem volt mindig boldog, de sajnos így hozta az élet. A végén pedig egy igazán nagy titok derül ki róla, ennek ellenére pedig megkapja méltó büntetését.
A fiúk imádták az egész könyvet, és ők kérték, hogy minden este olvassunk belőle, hogy tudják, miként folytatódik Vili és Chrismasaurus kalandjai. Egyszer sem unták meg, ami igazán nagy szó, hiszen egy ennyire hosszú mesét nem mindig lehet nekik végigolvasni. Ez pedig a kivétel lett alóla. Egyszerűen imádták, ezért is kérték minden nap. Az igazat megvallva, bíztam benne, hogy szeretni fogják, hiszen mégiscsak egy különleges kis dinoszaurusz van benne, és még egy nála is különlegesebb kisfiú.
Nagyon sokat kacagtak rajta, és bízom benne, hogy nem csak a poénok jöttek át nekik, hanem maga a könyv mondanivalója is: hinni kell a csodában!
Az illusztrációk gyönyörűek, volt olyan eset, nem is egyszer, hogy olvasás közben annyira belemerültem a képbe, hogy a fiúk szóltak rám, hogy olvassak tovább. A videóban meg is csodálhatjátok ezen képek némelyikét. Aki pedig felolvas a könyvből nem más, mint maga az író Tom Fletcher. Még ha nem is értetek angolul, az illusztrációkért érdemes megnézni.
Összességében még nem csak a gyerekek, de még én is kaptam egy jó nagy adag csodát ezzel a könyvvel. Olvassátok el, senki nem fog benne csalódni, sem felnőtt, sem gyerek.
Ajánlom azoknak, akik:
- bármikor vevőek egy jó kis karácsonyi kalandra,
- felnőtt fejjel is hisznek a csodákban,
- gyerekként imádják a dínókat,
- szeretik a humoros, de komoly mondanivalót tartalmazó regényeket.

Értékelésünk: 5/5 csillag

Kedvenc karakter(ek): gyerekeknek: Christmasaurus, nekem: Vili
Kedvenc jelenet(ek): gyerekeknek és nekem: mikor Vili eljut az Északi-sarkra
Kedvenc idézetek:
„(…) a hit a legerősebb varázserő a világon. A hit az, ami a lehetetlent lehetővé, a kivitelezhetetlent, kivitelezhetővé teszi. És az összes hit közül a gyermek hite a legerősebb, hatása megállíthatatlan.”
„– De hiszen a gyerekek nem varázslatosak. Én is gyerek vagyok, és én egyáltalán nem vagyok varázslatos!
(…) – Ó, dehogynem! Varázslatos vagy, bizony! Csak még nem tudod! Elképesztő világokat tudsz létrehozni a képzeleteddel, amelyek valójában nem is léteznek. Márpedig ez varázslat. Te csak a jót látod az emberekben, csak a jót látod a világban, az életben. Ez is varázslat. Te megérted, milyen fontos a bolondozás, milyen fontos a vidámság, a nevetés és a játék, amit a felnőttek már régen elfelejtettek. Ez is varázslat. Mégis elsősorban azért vagy varázslatos, mert hinni tudsz a lehetetlenben, kételkedés nélkül. Anélkül, hogy bizonyítékokat követelnél. Anélkül, hogy egy pillanatra meginognál. Ez is varázslat.”
A képek a Pinterest oldalamról származnak.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése