2017-12-31

2017 – Szilveszteri Book Tag


Sziasztok!
Ez az utolsó beköszönésem ebben az évben. Az évet pedig én a Prológus által összeállított book taggel zárnám. A Prológus csapatának a válaszait ITT elolvashatjátok

Lencseleves – Egy könyv, ami szerencsét hozott:
Nem hiszem, hogy lenne számomra ilyen könyv. Az összessel képes vagyok elvágni a kezem, hókon nyomni magam, vagy ha e-könyv, akkor pedig csupán egy jó kis ízületi gyulladással leszek gazdagabb.

Virsli – Egy könyv, amelyet csak akkor szabad elolvasni, ha már megvetted a folytatását is:
Véleményeim a könyvekről:
Kerstin Gier: Az álmok első könyve

Az álmok első könyve épp folyamatban van, januárban olvasható lesz. Véleményeimet elolvashatjátok

Pezsgő – Egy könyv, ami után pezsgőt bontottál, mert végre túl voltál rajta:
Értékelésem

Annyira vártam, hogy végre átverekedjem magam rajta, mikor befejeztem majdnem valóban pezsgőt bontottam.

Kocsonya – Egy könyv, amelyet a legundorítóbb dolgok közé sorolnál:
Értékelés
Hihetetlen kínzások vannak benne, amiről még olvasni is szörnyű. Egyébként a kocsonya nem is undorító, én imádom.

Éjfél – Egy könyv, amelyből musicalt csinálnál, és egész éjszaka azt nyomatnád buli helyett:
Értékelésem
Remek musical lenne belőle: megvan a tökéletes hangulata, remek cselekmény, kevés helyszín. Már csak szívszaggató dalokat kellene hozzá komponálni és én lennék az első, aki megvenné rá a jegyet.

Újév – Egy könyv, amelyet az újévben is ugyanolyan lelkesedéssel olvasnál, mint az óévben (2017-es olvasmány!):
Könnyebb azokat felsorolni, amiket nem olvasnék újra, hiszen ebben az évben csupa remek könyvet olvastam, és szerencsére sokkal kevesebb szörnyűvel találkoztam.

Ennyi lett volna az év utolsó bejegyzése!
Mindenkinek boldog új évet kívánok és remélem, hogy a 2018-as évben is velem fogtok tartani.


A képek a moly.hu oldalról van, a borítókép alapja a Pinterest oldalamról származik.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése