2017-12-10

Az én kedvenc bloggereim novemberben


Ebben a rovatban az előző havi kedvenc bloggereim/vloggereim mutatom be.
Novemberben sajnos nem volt túl sok időm blogokat olvasgatni, így sajnos most csupán hármat szeretnék Nektek bemutatni.

Hébe-hóba jártam fel BubuMaczkó blogjára a Könyvkuczkóra, de mióta átköltözött egy az új helyére azóta rendszeresen követem. Imádom a letisztult és különleges stílusát. Van az egész blognak egy atmoszférája, amire azt mondanám, hogy tükrözi írója lelkét. Ezt pedig nagyon kevés blogról lehet elmondani. Novemberi kedvenc bejegyzésem a Könyvkuczkóról Böszörményi Gyula könyvéről írt beszámolója, ami eszperente nyelven íródott! Emiatt nagyon érdekes beszámoló kerekedett ki belőle, amit élvezet volt olvasni. Ha kíváncsiak vagytok rá, ITT meg is nézhetitek. Csak úgy mellékesen megsúgom, hogy most épp egy klassz nyereményjáték is folyik a Facebook oldalán, érdemes megnézni, mert értékes könyvekért lehet versenybe szállni.

A Prológus egy blogger összefogás, akik célja, hogy megkedveltessék az olvasást az emberekkel. Imádom őket, nem csak a nyereményjátékuk miatt, hanem mert rengeteg szuper dolgot hoznak létre. Ilyenek a tesztek, amiket imádok, vagy a különféle témákra épülő hetek, amik mögött biztos iszonyatosan sok meló lehet. Ami viszont a kedvencem szokott lenni a csapattól azok a book tagek. Book tagek nálam jöhetnek minden mennyiségben, és a Prológus csapara szerencsére ellátja az olvasókat ilyenekkel. Azonban a novemberi kedvenc bejegyzésem nem egy ilyen book tag, hanem a cirkuszos hét! Igen az egész hete imádtam, mert mindig tudtak valami olyat mutatni, ami miatt kényszert éreztem arra, hogy elolvassam a bejegyzést. Ha imádjátok a cirkuszos könyveket, filmeket, történeteket, borítókat, akkor feltétlen meg kell néznetek a projektet EZEN a linken. Ha pedig nem szeretitek, akkor is kukkantsátok meg a Prológust, hiszen biztos vagyok benne, hogy fogtok olyan tartalmakat találni, amik miatt rendszeres olvasókká fogtok válni.

Mióta moly vagyok 2 éve azóta követem Tekla blogját. Első pillantásra beleszerettem a blogjába a kinézete miatt. Viszont nem amiatt járok vissza, mert szép a dizájn, hanem mert tartalmas is. A könyvértékelések elolvasása után mindig úgy érzem, hogy el kell olvasnom az adott könyvet, még akkor is, ha egyáltalán nem a stílusom. Szeretem, hogy nem csak értékelések találhatóak a blogon, hanem kicsit megismerhetem magát Teklát is. Novemberi kedvenc bejegyzésem tőle pont egy ismerj-meg témájú poszt, amiben beengedi az olvasót egy kicsit a világába, és elmeséli, hogy miként tud olyan sokat olvasni. Ezt a bejegyzést ITT Ti is elolvashatjátok.

Ők hárman, vagyis kicsit többen lettek a novemberi kedvenceim, bízom benne, hogy decemberre kicsit több kedvenc bloggert/vloggert tudok bemutatni Nektek.

Blogok képei a megnevezett blogokról származnak, a fejléckép pedig saját készítésű.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése