2017-12-24

Olvass velünk klasszikust! olvasási kihívás tbr


Sziasztok!
Nemsokára (január 1.) indul az Olvass velünk klasszikust! olvasási kihívásun, amit Rétával karöltve alkottunk meg. Ehhez hoztam a TBR, azaz az olvasnivalók listáját. Aki netán lemaradt volna arról, hogy mi is ez a kihívás ITT bővebben elolvashatja, hogy miről szól.

Örülnék neki, ha 3 könyvvel végeznék, ebből 2 könyvtári könyv, és azokat vissza kell vinnem. Ez alapján a ZÖLD SORRA esett a választásom, mert a két könyvtári könyvet ide tudtam remekül beilleszteni. A legjobb pedig, hogy lesz egy közös olvasás Rétával, így erről majd egy közös bejegyzést olvashattok majd. Lássuk a választott könyveket.


Zöld sor:
Romantikus könyv - Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek: középiskolában nem volt nálunk kötelező, viszont a belőle készült adaptációt megnéztük. Azóta csiggat, hogy milyen lehet a könyv, hiszen a film nagyon tetszett. Bízom benne, hogy nem fogok csalódni.
Családregény - Emily Brontë: Üvöltő szelek: egyik nagyon kedves moly barátnőmtől kaptam, mert neki a kedvence, és nekem adta, hogy én is ismerkedjem meg vele. Kíváncsian várom, hogy mit tartogat magában ez a könyv.
20. században megjelent regény - Michael Ende: A Végtelen Történet: emlékszem nagybátyámnál voltunk és néztem a tv-t, mikor ez volt benne. Aztán el is felejtettem, majd évekkel később újra láttam, és eszembe jutott ismét, hogy már korábban láttam. Mióta pedig moly vagyok, azóta szeretném elolvasni. A könyvtárban pedig szerencsére meg is volt, így kikölcsönöztem. A fiúknak elkezdtem olvasni akkor, de nem aratott nagy sikert, így félretettem. Majd most újra előveszem, persze már nem fogom a fiúkat „kínozni” vele.
Férfi író könyve - Michael Ende: Momo: ő a másik könyvtári könyv, ami nálam várja sorsát. Úgy voltam vele, ha már egy Ende könyv jön velem, akkor őt nem hagyhattam bent. Érdekesség: semmit nem tudok erről a könyvről, viszont a borítója csodás.
Közös mező - William Golding: A Legyek Ura: képzeljétek! a piacon fillérekért hozzám vágták valamikor 2 éve, és azóta hozzá sem nyúltam. Lehet, hogy pont erre a kihívásra várt, és én pedig alig várom, hogy olvassam.

Remélem, hogy minél többen kedvet kaptok a kihíváshoz, hiszen aki teljesít 2 fő mezőt, azok részt vesznek a nyereményjátékon is. Hajrá és sok sikert mindenkinek!

A képek a moly.hu oldalról származnak. A borítókép saját készítés.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése