2018-01-21

Cathrin Smith: Az Árny I. (Árny 1.)

Fülszöveg:
Arion, az Árnyékvilág szülötte olyan lehetőséget kap, amely csak ritkán adatik meg: szabad akarattal ajándékozzák meg. Az Árnyékvilágban eddig csak bábként élhetett, most azonban tudatosan tehet meg bármit a saját akaratából. Ahhoz viszont, hogy a Föld világos felén maradhasson, emberré kell válnia, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Bár egy Árnynak erre háromféle lehetősége is van, Arion az első kettő megoldásra nem hajlandó, a harmadik pedig nem rajta múlik. Ráadásul, még az Őrszem Caleb elől is bujkálnia kell, akinek az a feladata, hogy visszaküldje őt a saját világába.
Arion szeretne ember lenni, Mia pedig szeretne ebben segíteni neki. Caleb szereti Miát, ám a gyűlölet, amit Őrszemként az Árny iránt érez, teljesen elvakítja.
Mia szereti Calebet és Ariont is, de nem egyformán. A lány titkolja az Arionnal való kapcsolatát Caleb előtt, miközben próbál megoldást találni, de a titkolózás nem megy a végtelenségig.
Arion végül felfedi Mia előtt a titkát, a teljes igazságot, Caleb végleg megváltozik, és minden a feje tetejére fordul…

Könyvinformációk:
Kiadó: Colorcom Media
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 234 oldal
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155665523
Sorozat: Árny
Függővég: so-so

Véleményem:
Kezdem egy kis előzmény a könyvről és rólam: ennek a könyvnek az első verziójában segítettem, mint béta-olvasó. A béta-olvasó olyan ember, aki segíti az írót rávilágítani a történetbeli-és helyesírási-és egyéb hibákra, vagy épp megerősíti az írót abban, hogy jó irányban halad. Erről bővebben az Irodalmi boncasztalon találtam egy nagyon jó kis bejegyzést, ha kíváncsiak vagytok rá ITT elolvashatjátok. Szóval vissza a témához. Imádtam a történetet, azért is segítettem az írónőnek mindenben, amiben tudtam. E-könyvben meg is jelent az a verzió, majd később át lett írva. Ez az átírás jelent meg nyomtatásban, ezt olvastam most el, és ebben már nem segítettem, így számomra is meglepetés volt, hogy milyen változások kerültek bele.
Olvasni kezdtem az új változatot, és azt gondoltam, hogy igen, ez kellett ennek a könyvnek! A történet sok új információval lett kiegészítve, a sorrendek sokkal logikusabban követték egymást. Nem is tudom, hogy ezt az első verziónál miért nem vettük észre. Na, mindegy!

A történet több szemszögben íródott, így mind a három szereplő gondolatait megismeri az olvasó. A világ, amiben játszódik valóban nagyon egyedi: mindenkinek, aki él, annak van egy sötét fele, akik a Sötét földön élnek. Ezek az árnyékok nem jöhetnek át a világos részre, a mi világunkba. Kivétel, ha a világos fél lehetőséget ad erre a sötét felének. Ilyen lehetőség, ha mondjuk, a világos fél szeretné eldobni magától az életét. Így tett majdnem Mia is, a regény főszereplője, aminek az lett az eredménye, hogy a sötét fele, Arion átjutott. Az viszont komoly következményekkel jár, ha egy Árny átjut a Világos félre. Az emberek közül erre az alkalomra kiválaszttatik egy, aki Őrszemmé válik. Ennek az embernek, Calebnek kell az Árnyak visszazavarnia a saját felére, hogy az egyensúly fennmaradjon a világok között. Elég érdekesnek hangzik, ugye? Engem nagyon megfogott.
A karakterekkel voltak inkább gondok. Mia, aki ugyebár szabadjára engedte az Árnyat egy kissé különös, nem is ez a megfelelő szó, hanem az átlagos. Semmi plusz nincs benne, ami miatt fel lehetne rá figyelni, kivétel, hogy Arion miatta került a Világos Földre. Belekeveredett egy szerelmi háromszögbe, de nem csak ebbe, hanem két faj háborújába is.
Arion annál inkább figyelemfelkeltőbb. Imádtam a fejében lenni, és vele együtt felfedezni a világ szépségeit és csúfságait. Jó volt hallgatni, ahogy Mianak mesél a világokról, hiszen az Árnyak sokkal többet tudnak keletkezésről, mint az emberek.
Caleb, az Őrszem pedig egy vadállat, aki szeretetre vágyik. Az Őrszem lénye csak a feladatra tud koncentrálni, aki nem rémül meg attól, hogy akár egy ártatlan embert is bántson az Árnnyal folytatott küzdelem során. Ez persze egy nagyon negatív tulajdonság, azonban van egy igen pozitív is az Őrszemeknek. Ez pedig a hihetetlen szépség. Ennek a szépségnek pedig Mia sem tudott ellenállni.
Összességében élveztem olvasni, és sok újdongás került bele átírás során, ami előnyére vált a könyvnek. Olvastam volna még többet a világról, hiszen az volt a legérdekesebb az egészben. Sok helyen maradt bennem kérdőjel, remélve, hogy lesz folytatása, de erre nem tudom, hogy mennyi esély lesz.
Ajánlom azoknak, akik:
- inkább cselekményorientáltak,
- kíváncsiak egy új világra,
- szeretik a szerelmi háromszöget.

Értékelésem: 5/4
Kedvenc karakter(ek): Arion
Kedvenc jelenet(ek): mikor Arion a világokról mesél
Kedvenc idézetek:
„(…) igaz szerelemből csupán egy létezhet. A másik… nos, az csak testi vonzalom, semmi más.”
„– Tudod macsek, van úgy, hogy azt gondoljuk, helyesen cselekszünk. De aztán… rájövünk, hogy a valódi igazság végig ott volt a szemünk előtt, csak addig nem vettük észre attól a nagy, rózsaszín ködtől… Nehéz eldönteni, a szívünkre, vagy az eszünkre hallgassunk-e. Sokszor azt is nehéz megállapítani, melyik vágyunk honnét jön. De egyvalamit mondhatok. Nálam azért mindig a szív az úr.”
„Nincs lélek, melynek ne lenne párja, mert az nem egyedüllétre teremtetett.”

A képek a Pinterest oldalamról származnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése