2018-01-15

Kerstin Gier: Az álmok első könyve (Silber 1.)


Fülszöveg:
Ez vajon tényleg lehetséges?
Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
„Egy lányregény, amit akár 35 évesen is élvezhetünk. És akinél túl gyorsan elrepült ez a négyszáz oldal, annak üzenem: két további kötet van előkészületben.” – Karin Wehrheim, SWRI
„Vicces, izgalmas és romantikus… mi mást akarhat egy nő?!” – Anja S.

Könyvinformációk:
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti megjelenés éve: 2013
Magyar megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 326 oldal
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632456744
Fordította: Szakál Gertrúd
Sorozat: Silber-trilógia
Függővég: igen

Véleményem:
Kissé kétkedve kezdtem bele eme könyve. Jogos a kérdés, hogy miért. Csupán azért, mert az írónő másik sorozata az Időtlen szerelem trilógia nem lett a szívem csücske. Sőt, a mai napig rossz szájízzel gondolok rá. Ennek ellenére mégis kíváncsi voltam az újabb sorozatára, hogy abból mit hoz ki, hiszen a Gier stílusa tetszett, viszont a karaktereitől a falnak mentem. Szerencsére ez nem így lett Az álmok első könyvével, mert imádtam!
A történet sodort magával, egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle, és csak olvastam és olvastam, amíg véget nem ért, nagy bánatomra. Sokat nevettem rajta, és együtt izgultam a szereplőkkel.
Carolina Porqueddu, mint Liv Silber
Liv Silber egy majdnem átlagos tini lány, kissé zűrös anyával és élettel, de szerencsére nagy segítségére van a mindennapok túlélésére a nagyszerű dadusa és testvére. Mikor egy újabb iskolába kerülnek ezúttal Londonba, Liv próbál láthatatlan maradni, hiszen nem biztos, hogy sokáig egy helyben maradnak, mert eddig is folyamatosan költözködtek. De ez a cél nem nagyon jön össze neki. Ugyanis álmaiban folyamatosan 4 fiú jelenik meg, akiket az iskolából ismer, majd össze is haverkodik velük. Elég furcsa kapcsolat fűzi őket össze, ez pedig az álom.
Ők öten képesek az álmaikban is összekapcsolódni és nem holmi gyerekes dolognak fogják föl, hanem egy démoni erőnek. Emiatt kicsit meg is vannak rettenve attól, hogy csak úgy járkálnak egyik álomból a másikba, hiszen ez nem természetes. Aztán Livet is beavatják a nagy titokba, hogy ennek mi az oka, és valóban egy démont vádolnak ezzel a természetfeletti erővel, akit régebben idéztek meg. Minden fiú elkezd benne hinni, mert olyan dolgok történtek, amiket mással nem voltak képesek alátámasztani. De még jó, hogy ott van nekik Liv, aki képes józan ésszel gondolkozni, és akinek ott van a húga, akivel együtt nagyszerű nyomozók.
Ugyanis nem csupán az álomjárás az egyetlen gubanc a történetben, hanem egy olyan ember, aki minden információt tud az iskola diákjairól, azon frissiben, amint az megtörtént. Még jó, hogy a démonidézésre és az álmokban szaladgálásra még nem jött rá ez a bizonyos Secrecy.
A történet pedig csak egyre jobban bonyolódik, míg el nem éri a végkifejletet, ami egy iskola bál. Hihetetlen, hogy mik tudnak az ilyen eseményeken történni.
Gier kisasszony egy nagyon király kis fantasy történetet adott ezzel a sorozattal, amiben igen egyedi módon jelennek meg az álmok, szimbólumok, rejtélyek és még a szerelem is. A borító is gyönyörű, igazából emiatt is figyeltem fel a könyvre. Ezen felbuzdulva körbe is néztem, hogy máshol is ezzel a borítóval jelent meg, vagy netán mással. Hát mit mondjak, elég érdekes kiadásokkal találkoztam. A 2015-ös dán és amerikai kiadás elég szép, de azért nem übereli az eredetit, ami szinte megegyezik a magyar kiadás borítójával.

Dán kiadás. 2013
Francia kiadás, 2015
Dán kiadás, 2015

Olasz kiadás, 2014
Angol kiadás, 2015
Amerikai kiadás, 2015

Összegezve én nagyon szerettem, jókat kacagtam rajta, élveztem a nyomozást és minden bonyodalmat, amit az egész démonidézés magával hozott.
Ajánlom azoknak, akik:
- vágynak egy egyedi világra,
- szeretnek jókat és hangosan kacagni egy könyv humorán,
- netán szerették az Időtlen szerelem trilógiát, mert ez sokkal jobb,
- kedvelik a young adult műfajt.

Értékelés: 5/5 csillag
Kedvenc karakter(ek): Mia Silber, Henry Harper
Kedvenc jelenet(ek): Henry húgának az álomvilága
Kedvenc idézetek:
„Az otthon ott van, ahol a könyveid vannak.”
„Henry szokásához híven egy könyvespolcnak támaszkodott, és karba tette a kezét. Úgy tűnt, Jasper anyukája nagyon kedveli a pasztellszínű szerelmes regényeket, és eléggé zavart, hogy közvetlenül Henry feje mellett olyan címeket lehetett olvasni, mint „Csókolj meg, lázadó!” és „Engedd, hogy erős karjaidban haljak meg!”. Úgy gondoltam, legjobb, ha oda sem nézek.”
„– Elég szép a szemed – mondtam halkan. Arcán mosoly terült szét.
– Rajtad meg eléggé szép minden – felelte (…).”
„Sehol nem ismerheted meg jobban az embereket, és sehol nem tudhatsz meg többet a gyenge pontjaikról és a titkaikról, mint az álmaikban.”
„– Hát, mondjuk úgy… halloween volt, és London egész északi részén elment az áram, ezért a halloween partinak korábban lett vége. Mi teljesen fel voltunk pörögve, szerelmesek voltunk, és készen álltunk arra, hogy valami őrültséget csináljunk.
– Te voltál szerelmes – helyesbített Henry. – Mi többiek egyszerűen csak be voltunk rúgva…”

A képek a Pinterest oldalamról származnak.

4 megjegyzés:

  1. Igen, ez a trilógia abszolút 5*! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig várom, hogy a második részét is megszerezzem és olvashassam :D

      Törlés
  2. Én meg pont a másik véglet vagyok, azért nem álltam neki még az olvasásának, mert az Időtlen szerelem annyira tetszett, hogy félek csalódnék ebben és akkor az olyan rossz lenne. :( Bár tegyük hozzá, hogy az írónőtől bejöttek a felnőtteknek íródott könyvei is, így tényleg bizakodó vagyok, de akkor is. ... Viszont annyi pozitív véleményt olvastam már róla és most te is! Jáj, el kéne kezdenem, ugye? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, el kéne kezdeni :) egy próbát megér, ha nem tetszik, akkor újraolvasod az Időtlen szerelem trilógiát, és újra helyre fog állni a rend :D

      Törlés