Majsányi Kati interjú

Nemrég felkerestem Majsányi Katalin írónőt, mert miután elolvastam az Erdőmesét, rengeteg kérdés marad bennem. Szerencsére nagyon készségesen válaszolt a kérdéseimre, így most el tudtam nektek hozni a vele készített interjút.

Meséljen kicsit magáról! Miért, mikor, hogyan kezdett el írni?

Mióta a betűket megismertem, az életem jelentős részét az olvasás töltötte ki. Azt is mondhatnám, hogy az életet az irodalmon keresztül ismertem meg, és próbáltam értelmezni. Eközben magam is próbálkoztam írással, diákkoromban, főiskolásként, egyetemistaként versekkel kísérleteztem. A főiskola újságjában meg is jelent néhány versem, és kezdtem magam költőnek álmodni, mikor jött a felnőtt élet, a tanítás, a család, és a hétköznapok elmosták ezeket az ábrándokat. Nem voltak meg azok az inspiráló erők és körülmények, amelyek biztatást adtak volna akkoriban nekem, önbizalmam pedig nem volt. Mikor az unokáim megszülettek, nekik kezdtem - eleinte csak szóban, majd később írott formában is - mesélni magamról, a gyerekkoromról. Mikor kész volt egy-két novellám, kisregényem, kiadó után néztem. Ez sem volt egyszerű, de végül sikerült néhány írásomat antológiákban megjelentetni.  Így kezdődött az írói tevékenységem.

Hogy fogadta a hírt, hogy idén bekerült az Aranykönyv Top10-be?

Életem egyik nagy élménye volt az a pár hét, míg az Aranykönyv-szavazás tartott. Már az a tény is, hogy szerepelt a könyvem ezen a szavazáson, aztán a Top50-be, majd a Top10-be kerülés volt a megújuló öröm, de leginkább mégis a felém áradó szeretet, az ismerősök és ismeretlenek lelkesedése töltött el igazán boldogsággal. Ez az igazi díj számomra, ezért érdemes írnom.

Nagyon szerettem az Erdőmesékben, hogy felnőttek és gyerekek is ugyanúgy tudják élvezni! Ez volt vele a célja, hogy korhatár nélkül mindenki élvezze a történetet?

Valóban törekedtem arra, hogy minden korosztályhoz szóljon az Erdőmese. Eredetileg a lányunokáimnak meséltem az apródok, lovagok, hölgyek, tündérek kalandjairól, a történetek egy része megvolt már évekkel ezelőtt. Ezeket dolgoztam át a Lina című könyvem megjelenése után, már a regény megírásának, megjelenésének tapasztalatait is felhasználva.

A kalandok, az izgalmak a gyerekek fantáziáját, érdeklődésének felkeltését szolgálják. A gondolatok egy része inkább a felnőtteket érdekelheti. A sokéves tanítási tapasztalatomból azt a következtetést vontam le, hogy izgalmas és szép történetekkel kell a gyerekeket olvasóvá nevelni. Titkos szándékom ez volt: olyan mesét írni, amely lebilincseli a gyerekeket is, és közben - nem didaktikus módon, hanem a történet erejével - egy számomra nagyon fontos értékrendet közvetíteni. A természetszeretet, a szépség megbecsülése, az erkölcsi értékek felismertetése egyaránt részei ennek az értékrendnek. Ma különösen fontos ezekről úgy beszélni, hogy hiteles és meggyőző legyen az olvasó számára.

Vannak írói szokásai?

Mielőtt írni kezdek, próbálom átgondolni a következő jelenetet. Filmszerűen látom magam előtt, ahogy beszélnek, mozognak a szereplők. Nagyon fontos, hogy ne érezzem hamisnak, hiteltelennek azt, amit tesznek vagy mondanak. Egy-egy gondolat gyakran félálomban jut eszembe, akkor fel kell kelnem, leírni, különben elvész, csak annyi marad meg belőle, hogy volt egy jó gondolatom...

Imádom az Erdőmese borítóját, azonban mikor megnéztem a gerincét, azt vettem észre, hogy azon Erdőmesék cím áll. Mi ennek az oka?

A borító érdekessége egy félreértésből adódik, de végül nem bánom, hogy így maradt, ez valóban kuriózummá teszi! Eredetileg két kötetet terveztünk a kiadóval, Az erdőtündér fiai és A tündérfiú került volna a második kötetbe. A meseszövésen érezhető is, hogy önálló kötetként is meg kellett volna állnia a lábán mindkét kötetnek. A közbejött problémám, betegségem miatt csúszott a megjelenés, és végül egy kötet lett belőle. Ez a kavarodás vezetett a téves felirathoz a könyv gerincén. De hátha igaz lesz? Még nem tudom, lesz-e folytatása, de nem elképzelhetetlen.

A könyvben szereplő karaktereket mintázta valakikről vagy teljesen a képzelet szüleményei?

A karaktereket az unokáimmal együtt találtuk ki, az ő ötleteiket bontottam ki írás közben. Természetesen valóságos mintákat is szolgáltattak, mint ahogy a sokévi tanári tapasztalatom is. Az én képzeletem mindig a valóságra támaszkodik, ha el is lendül aztán tőle.

Van egy másik könyve, aminek címe: Lina. Az a könyv egy egészen más világ. Melyiket volt könnyebb megírni és miért?

A Lina sokkal személyesebb történet, nagyon sok önéletrajzi elemmel, de természetesen itt is "ellendültem" a valóságtól: a valóságmorzsákat a képzelet gyúrta történetté. Ennek a regénynek a megírásakor is ott volt bennem az a szándék, hogy a mai gyerekeknek, az unokáimnak bemutassak egy olyan kort, amelyet én ismertem, átéltem, abban voltam gyerek, de ők már nem ismerhetik. Emellett azt is meg akartam mutatni, hogy olyan nehéz körülmények között is lehetett élni, lehetett vidám és boldog gyerekkorunk is. A korosztályom számára pedig az "ezt én is megéltem!" élményét kínálja.

Mindkét könyvnek voltak nehézségei. A Lina bizonyos mértékig számvetés is számomra, a magam kamaszkorával való szembenézés, emiatt voltak nehéz részek írás közben. Az Erdőmese más miatt volt nehéz: a kalandok bonyolítására, lélektani indoklására kellett jobban figyelnem.

Mennyire nehéz egy fantasy világot felépíteni?

Az Erdőmese világa, a tündérvilág és az emberi világ kettőssége régóta bennem él. Itt is vannak valós élményeim, amelyekből az elképzelt mesevilág kialakult. Az egyik ilyen élményem az erdő világa, varázsos hangulata, amelyet a férjem mellett ismertem meg. Ezek a hangulatok segítettek a képzeletemnek egy sajátos világ megteremtésében. Aki szeret álmodozni, szereti a meséket, annak nem okoz nagy nehézséget felszabadítani a fantáziáját.

Kérem, osszon meg pár kulisszatitkok a könyvről.

Egy példa: nem tudom, ki ült már egy júniusi éjszakában az erdő közepén, miközben a szentjánosbogarak körbetáncolták!  Bennem megmaradt ez a varázslatos hangulat, és ez remélem, érezhető az Erdőmesében is. A vár látomása szintén közvetlen élményből származik. Általában szeretem a várromokat, a középkort. A közelünkben levő Hollókő vára az azt körülvevő erdővel szintén nagy hatással volt/van rám mindig, írás közben magam előtt láttam a vár részleteit, oda képzeltem a szereplőket. Tehát ott van a vár rajzában Hollókő, csak felnagyítva minden részlete, ott van az erdő is a regényemben, csak még félelmetesebb, még titokzatosabb formában. Ha valaki ellátogat Hollókőre, fölmegy a várhoz, a várral szemben van egy plató, ahol üldögélni lehet. Aki kimegy balra a plató szélére, ahol szakadék kezdődik, de a meredek oldalon egészen felnőttek a fák  az ember lábáig - nos, ott úgy érzi az ember, hogy repül az erdő fölött!

Milyen tanácsokat adna a mai fiatal íróknak?

A legfontosabb tanácsom a fiatal írók számára, hogy írjanak! Naponta legalább néhány órát fordítsanak az írásra! Az íráskészség csiszolódik a rendszeres gyakorlással. Én annak idején felhagytam a kísérletezéssel, és most úgy érzem, sok időt elveszítettem, sok lehetőséggel együtt. Írni kell, keresni kell a megjelenés lehetőségét - erre most már itt az interneten sok fórum van - mert az íróasztalfiók nem elég inspiráló! Ki kell használni az ismertté válás minden lehetőségét - és minél hamarabb! Hogy legyen idő beérni!

Köszönöm a kérdéseket, Dorka!

Én köszönöm szépen a válaszokat! Majsányi Kati írónőt megtaláljátok a Facebookon, illetve olvashattok még pár dolgot az életéről a blogján.