2017-04-26

Top5Wednesday – Tőlük olvasnék még



Réta blogját a HaBár, a könyves kocsmát olvasgattam, és nagyon megtetszett a Top5 Wednesday rovata. Utána is kérdeztem, hogy mi is ez. Nagyon készségesen elmondta, mert én nem nagyon vagyok otthon a Goodreadsen, így néhány instrukció után képes voltam csatlakozni a csoporthoz, ami alapján működik ez a T5W dolog. Ezt Ti is meg tudjátok nézni EZEN a linken. A héten azt az 5 írót fogom bemutatni, akitől egy vagy kevés könyvet olvastam, de még szívesen olvasnék tőlük. A sorrend random, ahogy éppen eszembe jutnak.

Julia Lewis Thomson
Tudom még csak egy könyve jelent meg, de idén jön Maxim könyve a Többek szerint!!! *örömtánc* Nagyon remélem, hogy a továbbiakban pedig más sok - sok történetet kapunk majd tőle.

Colleen Hoover
Annak ellenére, hogy sok könyve jelent meg, nekem eddig csak a Szívcsapás sorozathoz volt szerencsém, azt is végigbőgtem. Ezek után pedig úgy érzem, hogy olvasnom kell még tőle! Persze a Reménytelen sorozat is ott csücsül a végtelen hosszú várólistámon valahol és jó lenne el is érni addig.

Hajdú-Antal Zsuzsanna
Igen, még egy első könyves írónő. Viszont szeretem, mikor egy olyan regényt kapok elsőre, hogy utána úgy érezzem, hogy akarok még több történetet olvasni az illetőtől. Zsuzsi pedig tipikusan ez a fajta írónő. Azóta pedig, mióta pedig bejelentette a Facebook oldalán, hogy belekezdett a Léggömbök második részébe még jobban érzem ezt a késztetést.
Kendare Blake
Imádom a Vérbe öltözött Anna sorozatát, viszont sajnos csak ezek a könyvei jelentek meg magyarul. Jó lenne, ha az egyik kiadó gondozásába venné a többi megjelent írásait és magyarul is kiadásra kerülnének.

Jennifer Niven
A Veled minden hely ragyogó könyve nálam nagy favorit így természetes, hogy szeretnék még olvasni tőle. Nézegettem, hogy milyen könyvei jelentek meg eddig és a Holding Up the Universe nagyon felkeltette a figyelmem. Remélem, hogy a Maxim felfigyel erre a könyvére is.

Nektek kik azok az top5 írók akiktől még szívesen olvasnátok?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése