Barczikay Lilla: Anyám teremtményei (Anyám teremtményei 1.)

A recenziós példányt köszönöm szépen a Szófia kiadónak.

Fülszöveg:

„Barczikay Lilla 18 éves. Vagyis a mű, amit a kezükben tartanak, egy igen fiatal hölgy írása. De nem kell megijedni, ez egy érett, jól felépített, kerek történet. Műfaját nem könnyű meghatározni, fantasynak mondanám, mert főszereplői nem szokványos emberek. Emberek, és még annál is többek. A történetben szerepelnek még hárpiák, vérszomjas lények, démonok – félelmetesek, mégis szerethetőek. A főszereplő – aki maga mondja el a történetet – paraképességekkel bír. Az árvaházat ügyesen elhagyó fiatalok nem mindennapi társaságot hoznak össze; a mesélő pedig szinte természetes módon „beszélget” bútorokkal, ajtóval, ablakkal, lépcsőkkel. A regényben éppen így fonódik össze a természetes, és ami azon túlmutat. Az olvasó végül részese lesz a történetnek, és ezt egy cseppet sem bánja…

Nemere István"

Könyv információk:

Kiadó: Szófia Kiadás éve: 2015 Oldalszám: 416 oldal ISBN: 9789638903266 Sorozat: Anyám teremtményei 1. Függővég: igen Itt megvásárolható

Véleményem:

Ezt a könyvet először Könyvvilág blogján találtam, amikor felkeltette az érdeklődésem. Kíváncsi voltam, hogy egy 18 éves magyar nő, mit is tud mutatni, ami új a fantasy világában. Végül arra jutottam, hogy szeretném elolvasni a második részt, mert annyira függővéges lett, hogy nem lehet ezt csak úgy félben hagyni.

Mivel a fülszöveg nem sok dolgot árul el, így valahogy a fejemben teljesen más történet kerekedett ki először, mikor csak a címét láttam meg. Azt hittem, valami nagyon galád és elvetemült nőről fogok olvasni, aki szörnyű mutáns lényeket hoz létre. A történetet pedig ezeknek a lényeknek egy naplószerű beszámolója alapján ismerhetjük. Hát a történet ennek a közelében sem volt. Az viszont, hogy egy nem éppen ép eszű nő kísérleteiről olvashattam beigazolódott, csak nem éppen olyan formában, ahogy én az elképzeltem.

Szóval ezek a kísérletek biztos, hogy nagyon brutálisak lehettek, mert többen bele is haltak, viszont volt 27 szerencsés (?) túlélője. Ezt a marék gyereket pedig 3 csoportra osztotta az a kedves édesanya. Voltak a hárpiák, szám szerint 9, akik már az elnevezésükből sem szimpatikusak. Őket a gonoszság élteti, mindennél jobban értékelik azt, ha megkínoznak, mondjuk egy mókust, minthogy együtt játszanak a tásaikkal. Vagy ha éppen ezek a társak is hasonló hajlamú gyerekek, akkor azzal nincs semmi gond. A hárpiák ellen is kellettek valakik, akik pedig a jók lettek egyszerű nemességgel. Nekik vannak természetfeletti képességeik, ezzel is könnyítve a munkájukat, hogy képesek legyenek elpusztítani a hárpiákat, viszont ők annyira jók lettek, hogy nem biztos, hogy a harcban meg tudták volna védeni magukat. Így kellettek melléjük védelmezők. A védelmezők, 9 fiú, akiknek az volt a feladatuk, hogy megvédjék a 9 jó lányt. És készen is van a csapat, akiket később szanaszét vet a sors. Sajnos a szeparációt nem mindenki élte túl, főleg a mellé rendelt védelmező nélkül. Viszont, aki mégis azok tettre készen álltak, hogy bevégezzék a feladatuk.

Mindezt Nita, az egyik jó szemszögéből tudhatjuk meg, akinek igen különös a képessége. Mégpedig az, hogy képes beszélgetni a fából készült bútorokkal. Én ezt az elején egész furcsának találtam, mivel nem találkoztam még ilyen lénnyel, aki képes lenne ilyenre. Aztán szépen megismerjük a többieket is, és a képességeiket. Persze ezt nem ilyen egyszerűen.

Az újraegyesülés a véletlen műve volt, de hipp-hipp hurrá megtörtént. Aztán jöhet a nyomozás a hárpiák után, természetfeletti erők határainak tesztelése, láblógatás és sok veszekedés, na meg az elmaradhatatlan szerelem. Mivelhogy, akikről beszélünk tinédzserek. Így elkerülhetetlen volt, hogy kapjunk néhány olyan túlírt részletet, mint a játék a videó játékkal, vagy Nita néhány hisztije. Ezeket a részeket volt, hogy átugrottam. Sokkal jobban érdekeltek azok, mikor az erőikkel játszottak, vagyis azt tesztelték. Erről olvastam volna még nagyon szívesen. Remélem a későbbi részben több ilyen rész lesz. A végén az összecsapás is nagyon akciódús volt, főleg, hogy ott a hárpiákon kívül még a vámpírok is képbe kerültek.

A szereplők közül Trixi jött be a legjobban. Bármit folyékony halmazállatúvá tudott varázsolni, csak rá kellett néznie. Ha pedig ez nem lett volna elég, akkor elég szépen kitanulta a harcmodorokat és a fegyverhasználatot. Szóval ő egy igazi badass csaj lett!

Aki pedig ezek után nem kíváncsi a többiekre, vessen magára, mert egy nagyon aranyos kis bandát hagy ki az életéből!

Értékelés: 5/4
Kedvenc karakter(ek): Trixi
Kedvenc jelenet(ek): a végső harc, az edzések
Kedvenc idézetek:

„– Nitáék bőrébe bújtatott erősítés? – visszhangozta hitetlenül Trixi és hátranézett Cassre, hogy a fiú láthassa szemrehányó tekintetét. - Mégis, mit hiszel, hol vagy? A Harry Potterben? Szerinted a hárpiák Százfűlé főzetet ittak és idejöttek, hogy csapdába csaljanak minket? – a hangja egyre fenyegetőbb és élesebb lett.”

„– Egy rakás sznobbal járunk egy suliba, Nickolas! – emeltem fel a hangom – A saját kis világukban élnek, ami a legújabb trendekből és apuci pénzéből áll. – És a pletykából – szólt közbe, de figyelmen kívül hagytam. – Nem hisznek semmiben, ami nem rózsaszín és érintőképernyős.”

„Ha könyvet írnék az életemről, a nővel kezdeném, akit anyámnak neveztek. Mert vele kezdődött minden.”

„– (…) Hú, emlékszem, téged soha senki nem akart megtréfálni vagy magára haragítani, mert mindenki féltette a titkait.  – Nem tudom, miről beszélsz – most rajtam volt a sor, hogy adjam az ártalmatlant. – Dehogynem! Az volt a legnagyobb, amikor elmesélted, hogy apa a tükör előtt mindig már jó előre begyakorolja, amit majd mondani fog nekünk. Ez csak azért „csúszott” ki a szádon, mert egyel kevesebb palacsintát kaptál!  – Valahogy meg kellett mutatnom, hogy hol a határ – vontam meg a vállam mosolyogva. – És egy hiányzó palacsinta akkor igenis nagy dolognak számított.”

„Megint be akartam hunyni a szemem, de nem tehettem. Ez a valóság volt és itt volt az ideje szembenéznem velem, ahogy a következményekkel is.”

„– Valami üzenetet kell hagynunk, nem? – kérdezte.– És ezzel mit szeretnél üzenni nekik? – tárta szét a karját Nick.           XXX.                                                                                Elgondolkodva bámultam a feliratot és valamiért a területfoglalós játék jutott eszembe. Mintha évekkel ezelőtt játszottunk volna vele utoljára. – Hárommal végeztünk közülük – tippeltem. – Csók és puszi – vont vállat Trixi, otthagyva a vámpírokat. – Győzelmet – motyogta Garas. – Amőbában legalábbis – tette hozzá halkan, majd összemosolygott Dylannel.”