Barczikay Lilla: Márványlánc (Szobortánc 2.)

Fülszöveg: Érzed, hogy darabokra hullasz, hallod a szilánkjaidat szétszóródni a földön, mégis képes vagy elsétálni. Meg tudnál birkózni ezzel? És vajon a vak, otthonából kiszakított, rettegő kislány képes lesz? Robin nem érti, mi történik vele, nem érti a benne kavargó különös érzéseket. A könnyeit visszafojtva küzd az őrülettel, ami lassan eluralkodik rajta. Eközben Temi tehetetlen. Nem tudja figyelmeztetni testvéreit a rájuk leselkedő veszélyre, és nem tud az apja nyomára bukkanni, hogy elejét vegye a támadásnak. Nincs a kezében más, csak egy megláncolt gyilkos, és egy szobor: két kiszámíthatatlan, robbanni készülő bomba. A kanóc pedig a saját rettegése, amit egyre nehezebb kordában tartani. Mi lesz, ha egy váratlan fordulat minden falat ledönt, és ő elveszíti az irányítást? Hányan fognak meghalni, ha a szobor és Lynn elszabadul? És kiket vesznek majd célba? A Szobortánc második része.

Könyvinformációk:

Kiadó: PublishDrive
Oldalszám: 195 oldal
Kötés: e-könyv
Megjelenés időpontja: 2019. május 26.
Műfaj: Fantasy
Sorozat: Szobortánc
Függővég: nem

Véleményem:

A recenziós példányt köszönöm szépen az írónőnek!

Barczikay Lilla neve nálam egyet jelent a remek könyvekkel. Imádtam az Anyám teremtményeit (értékelésem), majd jött a Szobortánc (értékelésem), amit talán kicsit jobban is kedveltem, mint az Anyám teremtményeit. Majd írt Lilla, hogy megérkezett a Szobortánc folytatása, ami a Márványlánc nevet kapta. Természetesen igent mondtam a felkérésnek, hogy olvassam el és véleményezzem. Titkon reméltem, hogy többet megtudhatok a folytatásban kedvenc karakteremről, Lynnről, ezért gyorsan bele is kezdtem a kisregény olvasásának.

A történet ott folytatódik, ahol abbamaradt az első rész: Ax és Robin összecuccolva útra készen vannak, Temi a kis bandájával pedig próbál a nyomukra bukkanni. Ezzel megkezdődik a hajsza. Ax folyamatosan azt hiszi rosszat szeretne számukra Temi, hiszen ő egy elmebeteg, aki nem képes irányítani az érzelmeit. Így saját maga sétál be a csapdába, amit nekik készítettek elő. Temi pedig versenyt fut az idővel, hogy ez ne történjen meg. A cselekmény végére mindenkiről lehull a lepel, ki miért vált olyanná amilyen, illetve az is, hogy mi az oka annak, hogy ez az egész galiba elkezdődött.

Az előző résszel ellentétben (ahol 2 főszereplő által ismertem meg a cselekményt), ebben a kötetben viszont még több szemszögből olvashattam a történetet. Ez még pörgősebbé tette az egész történetmesélést. Ami pedig plusz pont, hogy nem kavarodtam össze a sok nézőponttól, mert remekül el vannak különítve egymástól. Maga a sztori nagyon feszített, folyton történt valami, ami gyönyörűen előrevitte a cselekmény szálát. Lillától megszokott módon fantasztikusan bánik a szavakkal. A helyszínek, amelyek felbukkantak a regényben, a szavak által megelevenedtek előttem. A sok érzelem, amit a karakterek éreztek mindet én magam is éreztem olvasás közben. A fantasy elemek sem maradhatnak ki, amik remekül illeszkednek a városi környezetbe, amiben a regény cselekménye játszódik.

A karakterek tárháza nem bővült az előző részhez képest, viszont sokkal jobban ki voltak dolgozva. Szerencsére sokkal többet tudtam meg kedvenc karakteremről, Lynnről. Megismertem a hátterét, hogy mi okból lett olyan tartózkodó, mégis vad. Nagyon szerettem benne, hogy megjelent nála a kötődés, amit először nem igazán akart elhinni, de végül belátta, hogy számára is jobb, ha vannak barátai.

Robin, aki az első részben nem kapott akkora szerepet, most felemelkedett és megmutatta azt az oldalát, amit eddig nem ismertem. Annak ellenére, hogy vak, erős személyiség, amint ráébredt arra, hogy miként fordíthatja a saját javára a gyengeségnek hitt tulajdonságát.

Ax amennyire felnőttesen viselkedett a Szobortáncban, itt most pont annyira volt gyerekes. Saját magát helyezte előtérbe, ahelyett, hogy Robint is segítette volna abban, hogy képes legyen kiismerni magát az új környezetben.

Temi karaktere számomra nem volt túl áttörő, mert őt végig kétségbeesés vezette, nem éerztem a cselekedeteiben semmi tudatosságot, meggondoltságot. Így kicsit nehezen jutott egyről a kettőre. Pedig azt hittem, majd most, hogy van egy küldetése kicsit összeszedettebb lesz, mint a Szobortáncban volt. Sajnos ebben csalódnom kellett.

Összességében nagyon élveztem, jó volt újra Temi, de inkább a családja körében lenni és együtt felfedni a titkaikat. Néhol egy kicsit túlírtnak éreztem, de azok a részek többségben voltak, amikre ha visszagondolok a kellemes jelző villog a fejemben.

Ajánlom azoknak, akik:

- olvasták a Szobortáncot;
- szeretetik a(z urban) fantasy műfajt.

Értékelésem: 5/ 4 csillag

Kedvenc karakter(ek): Lynn
Kedvenc jelenet(ek): Lynn visszaemlékezései a múltjára
Kedvenc idézet(ek):

„Ha elfelejteném a múltat, mi hajtana előre? Elveszítenék mindent, ami fontos nekem, nem maradna semmi. Előbb-utóbb vissza akarnék emlékezni, amikor beleunok ebbe a semmibe, vagy amikor rájövök, hogy nem lehet más dolgokkal kitölteni, mert az emlékeim hozzám tartoznak, a múltam hozzám tartozik, és ha kitörlöm, a lényem egy részének is búcsút mondok.”

A képek a Pinterest táblámról származnak.

Read More

Barczikay Lilla: Szobortánc (Szobortánc 1.)

A recenziós példányt köszönöm az Ad Librum kiadónak!

Fülszöveg:

Egy elfeledett idegen lépked végig a macskaköveken. Nem hagyja, hogy láncra vert érzései eluralkodjanak felette. De amikor szembe kell néznie családja gyűlöletével, húga balesetével, a város suttogásával, egyre nehezebb nyugodtnak maradnia. Márpedig nem lehet dühös, nem félhet, mert akkor kitör a káosz. Elég egyetlen bizonytalan pillanat, hogy megremegjenek a város szobrai. Fellélegzik a kőszarvas, pislogni kezd az acélbika. Alig várják, hogy tombolhassanak.

Egy láthatatlan árny suhan a sötétben. Nem tartozik sehova, nincsenek emlékei, nincsenek tervei. Otthona az éjszaka, ami elrejti őt a kíváncsi szemek elől. Fogai feltépik a bőrt, körme véres csíkokat hagy áldozata testén. Érezni akar. Az izgalmat üldözi, ami véget vet a szívében kongó ürességnek.

Egyikük sem ismeri a másikat. Fogalmuk sincs róla, hogy sorsuk egybeforrt, és a válaszokat nem önmagukban, hanem egymásban kell keresni.

Read More

Barczikay Lilla interjú

Lilla az Anyám teremtményei és a Bátyám könnyei írónője, aki igen fiatalon 18 évesen megalkotott egy nagyon szuper kis világot. A véleményem a könyvről ITT olvashatjátok. Most pedig jöjjön a lényeg: az interjú.

Kérlek, jellemezd magad 5 szóban!

Fantáziadús, érzékeny, szeretetteljes, mosolygós, álmodozó. Vagy fáradékony, maximalista, megfelelési kényszeres, visszahúzódó, ellentmondásokkal teli. De két szóban is menne: Bölcsészkaros egyetemista.

Ha nem írsz, akkor mit csinálsz szabadidődben?

A szabadidőmet a barátaimmal vagy egy jó könyvvel szoktam tölteni, jó időben pedig lovagolni megyek. Hat éves korom óta a lovak megszállottja vagyok, kevés dolog tud jobban kikapcsolni, mint egy hosszú terep a környéken.

Mennyi időd van az írásra?

Suli mellett kevés, sajnos a tanulnivaló gyakran élvez prioritást. Általában hétvégénként és szünetekben írok, de minden napom ötleteléssel és ihlet gyűjtéssel telik, így mire végre le tudok ülni a gép elé, már tényleg csak gépelnem kell.

Elmesélnéd, kérlek, hogy lett a kéziratodból könyv? Ki(k) segítettek a létrejöttében?

Elsősorban a családom, akik lelkesen olvasták el az alakuló kéziratot újra és újra, valamint mindenben, így a kiadásban is támogattak. Nélkülük eszembe se jutott volna könyvet írni. A kéziratot viszont Verrasztó Gábor segített kiadhatóvá varázsolni: ő lektorálta az Anyám teremtményeit és a Bátyám könnyeit is és ő segített végig a kiadási procedúrán.

Mit szóltak ahhoz a barátaid, hogy ilyen fiatalon már van kettő könyved is?

A legközelebbi barátaim, akiknek korábban is minden novellámat és kisregényemet megmutattam, velem együtt örültek a sikeremnek. Elképesztő lelkesedéssel állnak mellettem, bármiről is van szó, és ott vannak velem minden könyvbemutatón, dedikáláson. A többiek, akiket csak az első könyv megjelenése után ismertem meg, először kicsit lesokkolódtak e hallatán, de nagyon érdekelte őket, hogy jutottam el idáig, sokan azonnal beszerezték a könyvet is. Az emberek többségét meglepi, hogy ilyen fiatalon könyveket adok ki, engem pedig kezdetben feszélyezett a meglepettségük, hiszen ez számomra teljesen természetes, nagyon régóta szeretném ezt ennyire komolyan csinálni.

Miket szoktál olvasni?

Főleg fantasy könyveket. Minél egyedibb a története, annál jobban szeretem. A Harry Potter örök kedvencem, de a Vasdruida krónikái, a Hollófiúk, az Éhezők viadala, és a Cassandra Clare könyvek is közel állnak a szívemhez, hogy csak néhányat említsek.

Miért a fantasy mellett döntöttél, mint műfaj?

Egészen kicsi korom óta imádok történeteket kitalálni, világokat alkotni. Olyan könyveket szeretek olvasni, amiknek az írója elengedte a fantáziáját és valami teljesen újat hozott létre. És mivel elsősorban olyan könyveket írok, amiket én is elolvasnék, egyértelmű volt, hogy ebbe az irányba kell elindulnom.

Honnan jött az ötlet, hogy Nitának, azt a furcsa képességet adtad, hogy beszélni tud a fa tárgyakkal?

Mindenki tudni szeretné, mit mondanak róla a háta mögött. Engem ez a kérdés főleg a gimnáziumban foglalkoztatott, azt hiszem, tudat alatt ebből indultam ki. A legegyszerűbb megoldás nyilván a gondolatolvasás, vagy a szuperhallás lenne, de én szeretem az eredeti dolgokat. A tárgyaknak kevesen tulajdonítanak lelket, én se törődöm a kanapé érzéseivel, de eljátszottam a gondolattal, milyen lehetne, ha gondolkodnának? Nem tudnak megmozdulni, nem tudnak ellenállni, csak a szavak maradtak nekik, amiket viszont senki se hall. Ez érdekes kiindulási pontnak bizonyult. És azért választottam a fa tárgyakat, mert a fa valaha tényleg élt, így a csak Nita számára hallható szavak egy régi élet utolsó rezdülési lehetnek.

Mik a terveid a jövőre? Tervezel más műfajban is írni?

Szeretnék a továbbiakban is az írással foglalkozni, most is épp dolgozom egy regényen. Előfordulhat, hogy egyszer műfajt váltok, de egyelőre a fantasy világában tudok kiteljesedni. Valamint ez az a műfaj, amiben ennyire fiatalon is tudok figyelemreméltót alkotni. Senkit nem érdekelne egy filozófiai vagy politikai elmélkedés egy húszévestől.

Köszönöm szépen a válaszokat! Remélem, hogy mindenki számára kielégítő volt és megtudott pár új információt Lilláról.

Read More

Barczikay Lilla: Anyám teremtményei (Anyám teremtményei 1.)

A recenziós példányt köszönöm szépen a Szófia kiadónak.

Fülszöveg:

„Barczikay Lilla 18 éves. Vagyis a mű, amit a kezükben tartanak, egy igen fiatal hölgy írása. De nem kell megijedni, ez egy érett, jól felépített, kerek történet. Műfaját nem könnyű meghatározni, fantasynak mondanám, mert főszereplői nem szokványos emberek. Emberek, és még annál is többek. A történetben szerepelnek még hárpiák, vérszomjas lények, démonok – félelmetesek, mégis szerethetőek. A főszereplő – aki maga mondja el a történetet – paraképességekkel bír. Az árvaházat ügyesen elhagyó fiatalok nem mindennapi társaságot hoznak össze; a mesélő pedig szinte természetes módon „beszélget” bútorokkal, ajtóval, ablakkal, lépcsőkkel. A regényben éppen így fonódik össze a természetes, és ami azon túlmutat. Az olvasó végül részese lesz a történetnek, és ezt egy cseppet sem bánja…

Nemere István"

Könyv információk:

Kiadó: Szófia Kiadás éve: 2015 Oldalszám: 416 oldal ISBN: 9789638903266 Sorozat: Anyám teremtményei 1. Függővég: igen Itt megvásárolható

Véleményem:

Ezt a könyvet először Könyvvilág blogján találtam, amikor felkeltette az érdeklődésem. Kíváncsi voltam, hogy egy 18 éves magyar nő, mit is tud mutatni, ami új a fantasy világában. Végül arra jutottam, hogy szeretném elolvasni a második részt, mert annyira függővéges lett, hogy nem lehet ezt csak úgy félben hagyni.

Mivel a fülszöveg nem sok dolgot árul el, így valahogy a fejemben teljesen más történet kerekedett ki először, mikor csak a címét láttam meg. Azt hittem, valami nagyon galád és elvetemült nőről fogok olvasni, aki szörnyű mutáns lényeket hoz létre. A történetet pedig ezeknek a lényeknek egy naplószerű beszámolója alapján ismerhetjük. Hát a történet ennek a közelében sem volt. Az viszont, hogy egy nem éppen ép eszű nő kísérleteiről olvashattam beigazolódott, csak nem éppen olyan formában, ahogy én az elképzeltem.

Szóval ezek a kísérletek biztos, hogy nagyon brutálisak lehettek, mert többen bele is haltak, viszont volt 27 szerencsés (?) túlélője. Ezt a marék gyereket pedig 3 csoportra osztotta az a kedves édesanya. Voltak a hárpiák, szám szerint 9, akik már az elnevezésükből sem szimpatikusak. Őket a gonoszság élteti, mindennél jobban értékelik azt, ha megkínoznak, mondjuk egy mókust, minthogy együtt játszanak a tásaikkal. Vagy ha éppen ezek a társak is hasonló hajlamú gyerekek, akkor azzal nincs semmi gond. A hárpiák ellen is kellettek valakik, akik pedig a jók lettek egyszerű nemességgel. Nekik vannak természetfeletti képességeik, ezzel is könnyítve a munkájukat, hogy képesek legyenek elpusztítani a hárpiákat, viszont ők annyira jók lettek, hogy nem biztos, hogy a harcban meg tudták volna védeni magukat. Így kellettek melléjük védelmezők. A védelmezők, 9 fiú, akiknek az volt a feladatuk, hogy megvédjék a 9 jó lányt. És készen is van a csapat, akiket később szanaszét vet a sors. Sajnos a szeparációt nem mindenki élte túl, főleg a mellé rendelt védelmező nélkül. Viszont, aki mégis azok tettre készen álltak, hogy bevégezzék a feladatuk.

Mindezt Nita, az egyik jó szemszögéből tudhatjuk meg, akinek igen különös a képessége. Mégpedig az, hogy képes beszélgetni a fából készült bútorokkal. Én ezt az elején egész furcsának találtam, mivel nem találkoztam még ilyen lénnyel, aki képes lenne ilyenre. Aztán szépen megismerjük a többieket is, és a képességeiket. Persze ezt nem ilyen egyszerűen.

Az újraegyesülés a véletlen műve volt, de hipp-hipp hurrá megtörtént. Aztán jöhet a nyomozás a hárpiák után, természetfeletti erők határainak tesztelése, láblógatás és sok veszekedés, na meg az elmaradhatatlan szerelem. Mivelhogy, akikről beszélünk tinédzserek. Így elkerülhetetlen volt, hogy kapjunk néhány olyan túlírt részletet, mint a játék a videó játékkal, vagy Nita néhány hisztije. Ezeket a részeket volt, hogy átugrottam. Sokkal jobban érdekeltek azok, mikor az erőikkel játszottak, vagyis azt tesztelték. Erről olvastam volna még nagyon szívesen. Remélem a későbbi részben több ilyen rész lesz. A végén az összecsapás is nagyon akciódús volt, főleg, hogy ott a hárpiákon kívül még a vámpírok is képbe kerültek.

A szereplők közül Trixi jött be a legjobban. Bármit folyékony halmazállatúvá tudott varázsolni, csak rá kellett néznie. Ha pedig ez nem lett volna elég, akkor elég szépen kitanulta a harcmodorokat és a fegyverhasználatot. Szóval ő egy igazi badass csaj lett!

Aki pedig ezek után nem kíváncsi a többiekre, vessen magára, mert egy nagyon aranyos kis bandát hagy ki az életéből!

Értékelés: 5/4
Kedvenc karakter(ek): Trixi
Kedvenc jelenet(ek): a végső harc, az edzések
Kedvenc idézetek:

„– Nitáék bőrébe bújtatott erősítés? – visszhangozta hitetlenül Trixi és hátranézett Cassre, hogy a fiú láthassa szemrehányó tekintetét. - Mégis, mit hiszel, hol vagy? A Harry Potterben? Szerinted a hárpiák Százfűlé főzetet ittak és idejöttek, hogy csapdába csaljanak minket? – a hangja egyre fenyegetőbb és élesebb lett.”

„– Egy rakás sznobbal járunk egy suliba, Nickolas! – emeltem fel a hangom – A saját kis világukban élnek, ami a legújabb trendekből és apuci pénzéből áll. – És a pletykából – szólt közbe, de figyelmen kívül hagytam. – Nem hisznek semmiben, ami nem rózsaszín és érintőképernyős.”

„Ha könyvet írnék az életemről, a nővel kezdeném, akit anyámnak neveztek. Mert vele kezdődött minden.”

„– (…) Hú, emlékszem, téged soha senki nem akart megtréfálni vagy magára haragítani, mert mindenki féltette a titkait.  – Nem tudom, miről beszélsz – most rajtam volt a sor, hogy adjam az ártalmatlant. – Dehogynem! Az volt a legnagyobb, amikor elmesélted, hogy apa a tükör előtt mindig már jó előre begyakorolja, amit majd mondani fog nekünk. Ez csak azért „csúszott” ki a szádon, mert egyel kevesebb palacsintát kaptál!  – Valahogy meg kellett mutatnom, hogy hol a határ – vontam meg a vállam mosolyogva. – És egy hiányzó palacsinta akkor igenis nagy dolognak számított.”

„Megint be akartam hunyni a szemem, de nem tehettem. Ez a valóság volt és itt volt az ideje szembenéznem velem, ahogy a következményekkel is.”

„– Valami üzenetet kell hagynunk, nem? – kérdezte.– És ezzel mit szeretnél üzenni nekik? – tárta szét a karját Nick.           XXX.                                                                                Elgondolkodva bámultam a feliratot és valamiért a területfoglalós játék jutott eszembe. Mintha évekkel ezelőtt játszottunk volna vele utoljára. – Hárommal végeztünk közülük – tippeltem. – Csók és puszi – vont vállat Trixi, otthagyva a vámpírokat. – Győzelmet – motyogta Garas. – Amőbában legalábbis – tette hozzá halkan, majd összemosolygott Dylannel.”

Read More