2016-11-04

Családi élet

Családi élet

Nos, néha nem könnyű három férfival az élet, de felbecsülhetett. Főleg azok a napok, mikor valami mókás vagy mindennél többet jelentő mondatok/jelenetek zajlanak le. Ilyen pedig szokott lenni bőven. Párat össze is gyűjtöttem ezekből Nektek.

1.                 Egyik nap a nagyobb fiam, Levente megszólalt szó szerint idéztem:
„Ugye tudjátok, hogy Magyarország kicsike, mégis sok minden rejlik benne!”
Mennyire igaza van!

2.                Másik nap rántott sajtot készítettem vacsira, és még melegen ettük mikor még nyúlik a sajt. Férj erre megszólal, hogy milyen jó ez a gumibugyi rántott sajt. Innentől kezdve Levente nem volt hajlandó belőle enni mondván ő nem eszik bugyit!
Másnap átjött a szomszéd kislány, aki elmondta, hogy anyukája ma mit főz, erre rávágják a gyerekeim, hogy azt nagyon szeretik. Erre a kislány megkérdezi, hogy ők mindent szeretnek és megesznek? Levente persze ismét elemében volt és rávágta:
„– Én mindent nagyon szeretek, kivétel a bugyogós sajtot!”

3.                Leventének van egy anyajegy a vállán ugyanott, mint nekem. Mondtam neki, hogy ugyanolyan anyajegyünk van, milyen vagány. Erre beszól, hogy neki nem anyajegye, hanem fiújegye, mert ő nem anya, hanem fiú!


4.                Voltunk ma Pesten az állatkertben utána mikor végeztünk bementünk a McDonald’s - ba mert a Levi még sosem volt, na meg, hogy el tudja mondani majd oviban, hogy voltunk ott. Megyünk be a fotocellás ajtón erre megszólal:
- Köszi varázsajtó, hogy beengedsz minket!
Nagyot röhögtem rajta, pedig már látott fotocellás ajtót mert a Pennybe és a Coopban is az van, de valahogy ez jobban lenyűgözte.

5.                Szalad be a Levi nagyon büszkén, hogy milyen jó dolgot csinált:
– Anya képzeld! Megmentettem egy meztelen csigát, mert találtam neki egy üres csigaházat! Oda is dobtam neki hátha beköltözik és akkor lesz neki is háza!
– Kisfiam! Ugye tudod, hogy, hogy a meztelen csiga nem költözik be egy másik csiga házába?
– De eltűnt a csiga is és a ház is szóval biztos, hogy beköltött! Így már van neki is otthona!

6.                Levi lelkesen meséli, hogy mi lesz az anyák napi műsoron, amin majd 2 másik gyerekkel együtt mondja a verset.
- „Anya képzeld, az anyák napi verset majd hárman mondjuk: Bogi, aki nem nyitja ki a száját, én aki az óvó néni után mondja és Gergőke, aki csak angolul beszél.”

7.                Levi énekel: 
„Reccsen, fröccsen, sikítás! Véres hulla aprítás!”
Azt hiszem, sok volt a Hotel Transylvania 2.


8.                 Férj napi mosolya:
Férj: – Szabika, mondd, hogy pipi!
Szabika: – Pipi!
Férj: – Most mondd, hogy Spongya Bob!
Szabika: – Bob!
Férj: – Szabika, mondd, hogy sárkány! 
Szabika: – Anya! 
Férj: – Jól van kisfiam, ügyes vagy!!

9.                Az egész kertben egyetlenegy hóvirág nyílt ki. Minden reggel elmegyünk mellette mikor oviba indulunk, és minden nap meg is csodálja a Levi. Egyik reggel fújt a szél és ide-oda billegett. Erre megszólal: 
„ - Anya nézd, mocorog a hóvirág, biztos mindjárt esni fog a hó belőle!”


10.            Sikerült másfél óra alatt kiraknom a Lego kisautót és hozzá tartozó vontatót nagy kínok között. Mikor kész lettem vele gyerek szeme felcsillan, megölelt és közli velem: 
„ - Te vagy a legjobb anya a világon”
Felbecsülhetetlen érzés.

11.              Levente reggeli aranyköpése: 
„ - A világon mindenki szép és mondjuk te is lehetsz az anya, ha talán megfésülködsz.”

12.            Levente meséli, hogy milyen napja volt az oviban: 
„- Képzeld anya, ma TŰZPRÓBA volt az oviban!”
Tűzriadóra gondolt a drágám.

13.             Kempó táborban volt a Levente, ahol tartanak kreatív foglalkozást is. Festettek és kicsit festékes lett a nadrágja, mondta erre a foglalkoztató „tanár”, hogy vegye le és akkor kicsit megdörzsöli, hogy kijöjjön. Levente erre közölte, hogy nem veszi le, mert nem fog a többi fiú előtt bugyogóban szaladgálni!

Egyenlőre ennyivel szolgálhatok, remélem jól szórakoztatok!

4 megjegyzés:

  1. Én nagyon jól szórakoztam!:D Imádom a gyerekszáj_történeteket, jót mosolyogtam ezeken is. :) Gratulálok a bloghoz és jó blogolást kívánok! :) Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy szórakoztató volt! :) köszönöm szépen, remélem az idő folyamán egyre csak jobb leszek :)

      Törlés
  2. Hallod.. Férjed is tudja ám XDDD
    A sárkányoson nagyon-nagyon jót röhögtem XDD
    Istenem, megzabálom a Fiúkat *-* Még sok ilyet Dorkám! :)
    @Via_Berta (a molyról :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viám, próbalok minél többet feltenni, viszont annyi még nem jött össze, hogy kitegyen egy bejegyzést )
      A sárkányos igazi trauma volt számomra, de túltettem magam rajta :D

      Törlés