2016-12-31

Top 5+1 könyv 2016



Rengeteg blogra felkerülnek ilyenkor az év végi összegzések, hogy kinek mik voltak a kedvenc könyvei. Ez nálam sem lehet máshogy. Na, meg, mert így egyben lesz a számomra legmeghatározóbb 5 + 1 könyv a 2016–os évből. A felsorolás viszont randomszerű, mert ezek között tényleg nem tudok sorrendet felállítani.

Anne Bishop: Vörös betűkkel
Fülszöveg: Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.
Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Fülszöveg: Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.

C. J. Redwine: Az Árnyékkirálynő
Fülszöveg: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem: ki uralja e vidéket?
Lorelai Diederich szökevény koronahercegnőnek egyetlen célja van: megölni a gonosz királynét, aki magához ragadta a hatalmat, elfoglalta Ravenspire trónját, és megölte a hercegnő apját. Ehhez Lorelai kénytelen a varázslat fegyverét bevetni, amivel azonban Irina királyné is élhet. A hercegnőnek erősebbnek, gyorsabbnak és kitartóbbnak kell lennie Irinánál, akihez fogható veszélyes varázslót még nem látott Ravenspire. 
A szomszédos királyság, Eldr földjén Kol herceg apját és bátyját megölik az országot lerohanó, varázserővel irányított ogrék, így hirtelen a másodszülött herceg felelősségévé válik megvédeni az országot. Ehhez Kolnak varázserőre van szüksége. Ezt csak úgy szerezheti meg, ha egyezséget köt Ravenspire uralkodójával. Irina azt kéri tőle, hogy segítségéért cserébe vigye el neki Lorelai szívét. 
A hercegnő azonban egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Kol gondolta. Gyönyörű, megzabolázhatatlan és megállíthatatlan. A sötét varázslat ellenére Lorelai vonzódik a zaklatott ifjú királyhoz. Azért küzd, hogy mindig egy lépéssel a sárkányszívű vadász király előtt járjon, akit a kelleténél sokkal jobban kedvel. Mindent megtesz, hogy legyőzze a gonosz királynét. Irina azonban nem adja fel harc nélkül, és végső lépésének következménye az is lehet, hogy a hercegnő elveszti utolsó megmaradt vesztenivalóját.

Julia Lewis Thomson: Többek által
Fülszöveg: Te megérdemelnéd a második esélyt?
Anna mély érzésű lány, aki szeretetre vágyik. Igazán megérdemelné, hogy boldog legyen. A Defektesek dobosa, András megadja neki mindazt, amire szüksége van: szerelmet, nyugalmat és boldogságot. De vajon mindez az övé lehet anélkül, hogy megjárná a poklot? Annának nem adatik meg a könnyebbik út 
Az élet tragédiák sorozata. Anna, amikor már mindent elveszített, ráébred, hogy választania kell: hagyja, hogy végleg maga alá temesse az önsajnálat, vagy belekapaszkodik egy halvány napsugárba, és elhiszi, hogy az rá ragyog. 
Vajon Anna képes szembe nézni saját félelmeivel, és megleli azt, amiért érdemes küzdenie? Lesz-e elég bátorsága újra szeretni és az új szerelemért áldozatokat hozni? Tud-e küzdeni egy olyan férfi szerelméért, akivel a kapcsolatát mindenki helyteleníti? Vagy engedi, hogy mások irányítsák, azt remélve, hogy így nem érheti több fájdalom?
Julia Lewis Thomson valódi mélységekbe és magasságokba röpíti olvasóját. A szerző hisz abban, hogy kockázatokat kell vállalnunk ahhoz, hogy megtalálhassuk a boldogságot, amihez olykor fel kell égetnünk a hidakat magunk mögött, illetve meg kell bocsátanunk magunknak és a szeretteinknek.

Amy Ewing: Az Ékkő
Fülszöveg: Az Ékkő egyenlő a gazdagsággal, a szépséggel és a hatalommal. De vannak lányok, akik számára nem jelent mást, csak a szolgaságot. 
Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni.
+1
Dirk Kurbjuweit: Félelem – felhatalmazás gyilkosságra
Értékelés hamarosan
Fülszöveg: A belvárosi építész nem is lehetne elégedettebb: csodás lakásban él gyönyörű feleségével és két szép gyermekével. A kissé bogaras szomszédjuk azonban hamarosan rémálmaik zaklatójává válik: a jószomszédi közeledést szerelmes levelek, fenyegetések és feljelentések követik. A házasság megrendül, és lassan minden szavukat megválogatják, hiszen a zaklató a fal túloldalán fülel. A házaspár a jogállam keretei között nem talál kiutat: a rendőrség tehetetlen, az ügyvéd nem segíthet. Végül a családapa a legvégső megoldást választja.

2016-12-30

Interjú Hajdú – Antal Zsuzsanna írónővel + Nyereményjáték

Hajdú – Antal Zsuzsanna a Léggömbök című könyv írónője. Nemrég fel is került a blogra a könyvről az értékelésem, amit itt olvashattok. Nagyon megszerettem ezt a könyvet és szeretném, ha egy kicsit az írónőt is megismernétek, így készíttettem vele egy interjút. A végén pedig találtok egy nyereményjátékot magáért a Léggömbök című könyvért. Már ezért érdemes végigolvasni a bejegyzést!

1: Hogyan jellemeznéd magad 5 szóban?
Állásinterjúkon előszeretettel szegezik az embernek ezt a kérdést, ennek ellenére a legnehezebbek közé tartozik. Talán: empatikus, aggodalmas, analitikus, vegetáriánus, álomkóros? :)
2: Ki(k) a példaképe(i)d?
Elsősorban az édesanyám, aki csodálatos ember és jó barátnő is egy személyben.
Írás-olvasás szempontjából lehetetlenség egyetlen szerzőt említeni, hiszen minden író példakép valahol, mert mindegyik másban remekel, de ha mégis ki kell emelnem valakit, akkor Gárdonyit említeném. Sokan nem jutnak tovább az Egri csillagoknál, pedig rengeteg kisregényt is írt, amik a sok párbeszéddel és gördülékeny narrációval egyszerűen olvastatják magukat. Humor és mély gondolatiság rejlik bennük, és, ami azt illeti, írástechnikailag is mindig van mit tanulni tőle.
3: Miért pont Léggömbök lett a könyv címe?
Hogy a léggömb pontosan minek a szimbóluma a regényben, azt az olvasóra bíznám.
4: Imádom a borítóját! A Te ötleted volt, vagy teljesen rábíztad ezt a részt a kiadóra?
Örülök, hogy tetszik! Nekem nem volt különösebb elképzelésem, a kiadó munkáját dicséri, viszont lekövethettem a folyamat minden egyes fázisát, és szívesen fogadták a meglátásaimat. A fiatalos, vidám lufik és a szeles, zaklatott égbolt kettős hangulatiságra utalnak, a dombornyomás modernséget kölcsönöz neki, emellett kihajtható füleket is kapott.
5: Mennyi idő alatt írtad meg a regényt?
Ez a kérdés már csak azért is jó, mert így most elmondhatom, hogy ez a történet réges - régre nyúlik vissza. Tizennégy éves korom óta megvan fejben és papíron is, de párszázszor át kellett írnom ahhoz, hogy kiadhatóvá váljon. Ahogy felnőttem, velem nőtt a kézirat, és velem nőttek fel a szereplők is.
6: Mivel tanár a szakmád és egy gimnáziumban játszódik a történet, került a könyvbe olyan karakter vagy történet, amit a való életből merítettél?
Óhatatlanul hatással volt rám a tanítással töltött idő, de ami most így hirtelen eszembe jut, az a saját gimnáziumi élményanyag, amit a lapok közé rejtettem. Persze konkrét személyeket nem mertem beleírni a könyvbe, de például előszeretettel kölcsönöztem egykori tanáraimtól, kortársaimtól, kollégáimtól.
7: Mi vagy ki inspirált írás közben?
Szeretek a hétköznapoktól elrugaszkodni, ez önmagában bármilyen szöveg születését vagy alakítgatását élménnyé emeli számomra. Az évek alatt sokat segített Éva barátnőm, ami pedig az utolsó simításokat illeti, a főszerkesztő, Kati, valamint a férjem, Gábor biztosította a folyamatos inspirációt. Nem mellesleg hiszek az ihletben, ami akár hetekig távol marad, majd egyszer csak rohamszerűen rám tör, a leglehetetlenebb helyeken – zuhany alatt, buszon, metróban; akárhol.
8: Gondolom, tervezel még könyvet írni, hasonló ifjúsági műfajban gondolkozol, vagy másfelé is kacsingatsz? Vagy esetleg már készülőben van a következő könyved?
Az írás a lételemem; bármilyen hosszú szünetet is tartok benne, mindig vissza-visszatérek hozzá. Hogy pontosan miket, az egyelőre a jövő zenéje, aminek az első akkordjait már leütöttem a Sors zongoráján. (Tekintsünk el attól a ténytől, hogy a valóságban egyáltalán nem tudok zongorázni.) :)
(Bővebb információt a Léggömbökről, valamint rövidebb írásokat (tréfás versek, blogbejegyzések, rövid novellák) a http://hanzsu.hu oldalon találtok, ami a hivatalos szerzői oldalam is egyben).

Köszönöm szépen az interjút!

***

Most pedig jöjjön a nyereményjáték! Nem szeretem a lájkolós, feliratkozós játékokat, így ezt nem is kérem. Viszont az írónő oldalát meg lehet tisztelni egy lájkkal, mert nélküle nem jöhetett volna létre a játék! Akinek pedig tetszik a blog, vagy nyomon szeretné követni Facebook - on, annak érdemes lájkolni, illetve feliratkozni. Így mi a teendő, ahhoz, hogy részt tudjatok venni a játékban? Kitölteni a Rafflecopter dobozt, amit lentebb találtok. Csak az vesz részt a nyereményjátékon, aki minden pontot teljesített a Rafflecopter dobozban!

A játék időtartama: 2016. december 31. - 2017. január 31.

Figyelem! A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolok. Csak magyarországi címre postázok!

a Rafflecopter giveaway


2016-12-28

Várólista csökkentés 2017



2017 – es évben ismét megpróbálom a Várólista csökkentést. Tavaly sajnos nem sikerült, mert mindig közbejött valami más olyan olvasmány, ami jobban érdekelt, mint a várólistás polcomon lévő könyvek. Na, de majd most!
Mi is ez a Várólista csökkentés?
Bizonyára nagyon sokan vagyunk úgy, hogy egy – egy akció során gyűjtögető üzemmódba kapcsolunk és beszerzünk rengeteg könyvet. Aztán csak pakolgatjuk egyik polcról a másikra, mert még mindig nem olvastuk el, de majd talán egyszer, ha nem lesz mit olvasni. Na persze, egy molynál nincs ilyen probléma! Ez a kihívás pont ezért született meg, hogy ezt a virtuális, vagy igazi várólistánkat kicsit rövidítsük, szám szerint 12 db könyvvel. Jelentkezni Lobo blogján tudok egy polccal/listával, amin rajta vannak a választott könyvek. Annyi könnyítés van hozzá, hogy lehet egy alternatív listát is létrehozni és így lehet cserélni. További szabályokat itt olvashattok illetve ugyanitt tudtok még jelentkezni. A Molyon is van hozzá egy kihívás, így nem feltétlen kell hozzá blog. Gyűljünk minél többen és győzzük le a várólistánkat!

Információk:
Célja: rövidíteni a hosszú – hosszú várólistát
Időtartam: 2017. január 1 – december 31.

Jelentkezési határidő: 2016. december 31 éjfél

Választott könyveim:

1.    Cat Winters: Fekete madarak árnyékában
2.  Michael Peinkofer: A griff bűvöletében
3. Michael Peinkofer: A sárkányok szövetsége

4.  Barczikay Lilla: Anyám teremtményei
5.   Noble Smith: A Megye bölcsessége
6. Varga Bálint: Váltságdíj nélkül
7.   Cynthia Hand: Angyalsors
8. Cynthia Hand: Angyalfény
9. Cynthia Hand: Angyalvágy
10. Robert Merle: Mesterségem a halál
11. William Golding: A Legyek Ura
12. Victoria Forester: A lány, aki tud repülni




Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök (Léggömbök 1.)

Köszönöm szépen a recenziós példányt a Ciceró Könyvstúdiónak!

Fülszöveg:
A nehezen barátkozó Dorka (becenevén Indián) egy szűkös panellakásban él nagyhangú édesapja és túlérzékeny édesanyja egyetlen gyermekeként, míg osztálytársa, a hideg jómódban felnövő, szelíd Matyi életének legnagyobb eredménye, hogy alacsony termete ellenére a középiskola legjobb kosarasaként tartják számon. 
Dorka és Matyi szerelme viharos erővel csap le mindkettejükre, és Dorkának nem csak meg kell tartania Matyi súlyos titkát, de hamarosan szembe is kell néznie a felnőtté válás nehézségeivel.
Hajdú-Antal Zsuzsanna szívszorítóan szép első regénye, amely John Green és Gayle Forman nyomdokain halad, biztosan nem fogja hidegen hagyni egyetlen olvasóját sem.

Könyv információk:
Kiadó: Ciceró
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 270 oldal
ISBN: 9789634320128
Itt megvásárolható

Véleményem:
Annyira jó volt egy kicsit újra beülni az iskolapadba, hogy a legnagyobb problémám újra az legyen, hogy hogy tanulok, vajon megcsal a pasim vagy nem, vagy, hogy mi lesz az érettségi után? Aztán kicsit komolyabbra fordultak a dolgok és hirtelen fel kellett nőni ahhoz a feladathoz, amit a sors kiszabott.
A könyv első felében egy tipikus gimnáziumi osztályt kapunk, ahol mindenkinek nagyon szuper, készül ezerrel az érettségire, bulizni jár és megismeri a szerelmet. Meg van a csoportban az ügyeletes bohóc, a jóképű, nehezen megkapható sportoló, a nagyszájú csaj, aki szeretetre vágyik és persze a visszahúzódó, kiismerhetetlen lány. Rédey Dorka az utolsó
csoportba tartozik, amíg össze nem jön, Matyival, akivel tökéletes párost alkotnak. Dorka képes miatta lerombolni a falat maga körül, amit az évek alatt épített. Nagyon jó volt arról olvasni, hogy minden ennyire klappol Dorka életében, és mennyire boldog tud lenni.
Aztán ezt a boldogságot egyik pillanatról a másikra egy titok árnyékolja be. Innentől a könyv kap egy keserédes ízt. Ugyanis megtalálni a műben egyszerre a romantikát és az odaadó kitartást, amitől boldog lesz az olvasó, annak ellenére, hogy miken megy keresztül a szerelmespár.
Olvasás közben nagyon sokszor éreztem úgy, mintha rólam szólna a történet, akár én is lehetnék a lány, akivel mindez megtörténik. Itt nem csak a Dorka névre gondolok, hanem rengeteg egyéb dologra. Ilyen például, hogy kicsit visszahúzó volt, nem találta a helyét. Ezzel nincs semmi baj, ettől számomra egy rejtély lett Dorkából, hogy miért zárkózik be ennyire. Hisz ott
van neki Matyi, a legjobb barátnője, Vica, na meg persze sokan mások, akiket észre sem vesz, mert fél tőlük. Hasonló bennünk még, hogy szeretünk kicsit kilógni a sorból, nem véletlenül kapta Dorka az Indián becegúnynevet. Na meg van bennünk még egy közös pont, de az legyen titok, mert nem szeretnék mindent elárulni róla, hisz, úgy már nem lenne izgalmas megismerni a személyiségét.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a magyar írók tollából származó, kissé fanyar ízű szerelmes történeteket, meg egyébként mindenkinek! Egy fantasztikus könyv egy első könyves írónőtől, hihetetlen mégis mennyire fenomenális!

Értékelés: 5/5
Kedvenc karakter(ek): Jani, Dorka
Kedvenc jelenet(ek): mikor Matyi megnyílik Dorka előtt, a janis részek
Kedvenc idézetek:
„'Száz út vár ránk, indulunk és érkezünk, nincs visszaút, ha tévedünk…' (…) 
Az én rózsaszín lufim egyszer csak külön vált a többitől, és önálló útra kelt. 
'Hol lesz a végállomás, ahonnan nincs több utazás…' 

„– (…) még a végén megfázol. Mintha elfújták volna a gátlásaimat, közelebb léptem.  
– Ez egy fürdőszoba. Nyilván más is járt már itt ruha nélkül.”
„Lehet, hogy neki kattogott, vagy csattogott, vagy tudom is én, mit csinált a szíve, de nekem berregett, csilingelt, majdnem kipattant a helyéről, ahogy lassan, nagyon lassan közel hajolt…”
„Úgy tettem, mint aki nem létezik, de sajnos léteztem; tovább pörkölődtem saját magam alkotta, méretre igazított poklomban.”

„– Tanár úr – vette a szót magához a hangadó szőkeség, Bognár Anita –, igaz, hogy töményeztünk… de csak azért, mert nem tetszett megengedni… le kellett feküdnünk tizenegykor…  
– Mondtam én egy szóval is, hogy egymással?! – Ridegh kikelt magából.”

2016-12-26

2016 - end of the year book tag


Sziasztok!
Ismét egy book tag-et hoztunk Nektek, ami tavaly a molyon nagy buli volt. Idén is indult, viszont mi most itt a blogon osszuk meg Veletek!

1.Best book you’ve read so far in 2016. / Legjobb könyv, amit 2016-ban olvastál: 
2. Best sequel you've read so in 2016. / Legjobb folytatás, amit 2016-ban olvastál:
Janina: Anthony Ryan – A várúr.
Dorka: Jessica Park: Flat – out Celeste – Celeste bolondulásig. Már többször említettem, hogy ebben a könyvben, nem csak Celeste, hanem Matty élete is a helyére kerül.
3. Biggest disappointment. / Legnagyobb csalódás:
Janina: B. N. Toler – Lélekvesztők.
Dorka: A. J. Rich: Aki a tenyeredből eszik vagy a Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Mind a kettőnek nagyon lelkesen indultam neki, de sajnos egyik sem fogott meg annyira, amennyire reméltem.
4. Biggest surprise. / Legnagyobb meglepetés:
Janina: E. L. Doctorow – A vak zongorista.
Dorka: Julia Lewis Thomson: Többek által. Mostanában nagyon sok magyar írótól, írónőtől olvasok, de ez mégis kiemelkedett az összes idén olvasott könyveim közül.
5. Favourite new author. (Debutor new to you) / Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új): 
Janina: Jojo Moyes.
Dorka: mintha ezt már írtam volna, hogy számomra elég sok mindenki új, mert csak másfél éve vagyok ismét moly. Szóval nálam az év írója: de nagyon nehéz egyet választani Jennifer Niven Julia Lewis Thomson, Colleen Hoover, Amy Ewing, John Cure
6. Newest favourite character. / Legújabb kedvenc karakter: 
Janina: Vaelin Al Sorna.
Dorka: Emily az Emily the Strange könyvek főszereplője. Nagyon vagány kiscsaj, aki imádja a különös dolgokat.
7. Book that made youcry. / Egy könyv, amin sírtál: 
Janina: Priscille Sibley – Csillagpor.
Dorka: én elég bőgős típus vagyok, főleg mióta gyerekeim vannak. Szóval nekem elég nehéz most csupán egy könyvet kiemelni, de megpróbálom. Legyen, mondjuk a Colleen Hoover: Szívcsapás sorozat, ja, ez kapásból három könyv. Na, mindegy, marad így.
8. Book that made you happy. / Egy könyv, ami boldoggá tett: 
9. Favourite bookt o film adaptation you saw this year. / Kedvenc filmadaptáció, amit idén láttál:
Janina: A dán lány.
Dorka: mivel nem nagyon szoktunk a mesén, vagyis rajzfilmen kívül nagyon mit nézni, így ez nehéz kérdés nálam. Talán kettő adaptációt láttam, az egyik az Ötödik hullám, ami szörnyű lett. A másik a Fantasztikus állatok és megfigyelésük, amit imádtam, viszont a könyvet nem olvastam, szóval nincs viszonyítási alapom. Vagyis a lényeg: ilyen idén nincs.
10. Most beautiful book you've bought so far this year (orreceived) / A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál): 
11. What books do you need to read by the end of the year? / Mely könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig? 

Janina: Anthony Ryan – A tűzkirálynő.
Dorka: Dirk Kurbjuweit: Félelem – felhatalmazás gyilkosságra

12. New release you haven't ready et, but want to. / Új megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél: 
13. Most anticipated release for the second half of the year. / Legjobban várt új megjelenés az év második felére:

Kihívott blogger most nincs, viszont, akinek megtetszett nyugodtan viheti forrásmegjelöléssel!