2016-12-17

Karácsonyi projekthét - Book tag



Karácsonyi projekthét – Book tag

Pár bloggerrel úgy gondoltuk, hogy jó lenne egy közös bloggerkedés, méghozzá a karácsony jegyében. Ez a bizonyos Karácsonyi Projekthét, ami december 17 khm 16 és 26 között zajlik. Az első bejegyzés pedig nem más, mint egy Book tag, de egy kis csavarral. Hogy mi is a csavar benne? Az, hogy egymásnak tettünk fel kérdéseket, amit utána összeszedett nekünk Virág a Never Let Me Go bloggerinája és ezeket fogjuk most megválaszolni. A többi résztvevő blog listáját a kérdések alatt találjátok meg.

GOTHIC KÉRDÉSEI:
1. Melyik könyvkarakterrel indulnál karácsonyi bevásárlásra? 
Utálom a karácsonyi bevásárlást, így biztos valaki olyannal indulnék csakis el, aki egy kicsit is zizis, és fel tudja dobni a hülyéskedéssel. Ilyen személy Winie Langton, Herczeg Napsugár (Bábel című könyvből), vagy éppen a Shepherd tesvtérek.
2. Melyik szereplővel futnál össze a legkevésbé szívesen a fagyöngy alatt és kitől fogadnál el egy „kimentést”?
Hát, ő, ő, ő. Ilyenen sosem gondolkoztam, szóval erre sajnos nem tudok válaszolni.
ANITA KÉRDÉSEI:
3. Mit tennél, ha valaki szemtől szembe megkérne arra, hogy ajánlj neki egy (vagy több) könyvet? 
Nagyon meglepődnék, majd fülig érő mosollyal közölném vele, hogy máris imádom! Könyvként pedig George R. R. Martin: Trónok harca, és/vagy Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó könyveket ajánlanám.
4. A környezetedben élők hogyan viszonyulnak a könyves blogger életviteledhez? (Recik, könyvhalmok, könyvjelző gyűjtemény, etc.) 
Ejnye – bejnye Anita, na de ezt a kérdést! Nem nagyon tudják a barátaim, vagy család, hogy blogolok. Nem azért, mert szégyellem, hanem mert úgysem érdekelné őket, vagy kinevetnének. Családból Férjem tudja, hát, neki nem tetszett az ötlet, de beletörődött. Ez a szerelem.
DORKA KÉRDÉSEI: 
5. Ki miért vagy miért nem szereti a telet? 
Oké, mikor feltettem a kérdést, elfelejtettem, hogy majd a saját kérdésemet is meg kell válaszolnom. Na, de mindegy, Szóval utálom a telet! Hideg van, sötét, mindenki depressziós. Nem kérek ebből, köszönöm. Ha megtehetném, eltörölném a telet és meghosszabbítanám a tavaszt.
6. Mik azok a szokások, amit ilyenkor rendszeresen csináltok, ha a karácsonyi készülődés elkezdődik? 
Egyetlen szó: kocsonya. Nálunk akkor kezdődik a karácsonyi készülődés, mikor elkészül az első kocsonya. Ez pedig pont a mai napon történt meg. Aztán ott van még a közös karácsonyfa, vagyis fenyőfa vásárlás, ilyenkor általában a fiúk választanak fát. Néhány éve pedig már a konyha is karácsonyba szokott öltözni, mivel ott töltjük a legtöbb időt, ha vendégek jönnek.
VIKCS KÉRDÉSEI:
7. Melyik könyvnek örülnél legjobban a fa alatt? (Szigorúan csak 1 könyvet választhatsz!) 
A Molyon 300 fölött van a kívánságlistám így elég nehéz egyet kiválasztani! Viszont gondolkodás nélkül a Trónok harcát vágom rá. Imádom a sorozatot és eddig kétszer olvastam el a könyvet, de sajnos nem a saját példányom, hanem a könyvtárét.
8. Te hogyan készülsz a karácsonyra? 
Rengeteg stresszel!
HENI KÉRDÉSEI: 
9. Melyik az a könyv, amitől elolvadsz a hideg ellenére is? 
Ha csak egyet lehet mondani, akkor Jessica Park: Flat – out Celeste – Celeste bolondulásig. Ha pedig többet, akkor még Colleen Hoover: Slammed sorozatát is megemlíteném.
10.Melyik könyvet használnád gyújtósnak, hogy ne legyen hideg? :D 
Ilyen nincs. Inkább elajándékozom, vagy odaadom a könyvtárnak a könyveket. De olyat, hogy begyújtani vele, még a gondolata is szörnyű!
MOLLY KÉRDÉSEI: 
11. Melyik könyves pasit szeretnéd a karácsonyfa alá? :P 
Hah, jó kérdés! Talán Maximot, vagy Foltot, viszont én a Férjemmel is beérem.
12. Melyik könyvszereplővel töltenéd legszívesebben az ünnepeket? 
Azokkal, akikkel vásárolni mennék.
JANINA KÉRDÉSEI: 
13. Mivel és kivel töltitek a karácsonyt? 
Szentestét szűkebb családban szoktuk általában, de most meghívtam Nagymamám és Anyukám is. Régen voltunk nálunk így ennél jobb alkalmat keresve sem talál az ember lánya, arra, hogy eljöjjenek hozzánk.
14. Mit szerettek a legjobban, az ünnepben? 
Semmit?! Na, jó, ez így nem teljesen is, de majdnem. A legjobban azt szeretem, mikor meglátom a gyerekek reakcióját a karácsonyi ajándékok kinyitása után.
SOL KÉRDÉSEI: 
15. Az egyik kedvenc könyved világában élsz, és a főszereplővel/főszereplőkkel töltöd az ünnepeket. Hogyan telik december 24-e?
A kedvenc könyvem a Trónok harca így szerintem állandóan azon rettegnék, hogy vajon most miből vagy kiből van az étel, melyik ital van megmérgezve, vagy mikor tör ránk egy kisebb seregnyi ember, hogy mindenkit lemészároljon.
16. Mit ajándékoznál a kedvenc könyvszereplődnek karácsonyra?
Ez sem egy egyszerű kérdés, mert nagyon sok könyvszereplőm van. Köztük Winie, aki biztos, hogy egy új fegyvert kapna, vagy Celeste Watkins, akinek egy könyvet vennék.
17. Melyik két teljesen különböző könyved főszereplőjét állítanád egymás mellé a fagyöngy alá? Lebutítva a kérdést: melyik két könyvszereplődet hoznád össze?
Winie Langton és Cal Leandros. Igen, tökéletesek lennének együtt.
VICKY KÉRDÉSEI:
18. Ha egyetlen könyvvel kéne visszaadnod a családi karácsonyaid hangulatát, melyik lenne az? 
Vivien Holloway: A bross. Habár egy novella, mégis annyira magunkra ismertem benne, mármint, ami a karácsonyi készülődést illeti, nem pedig, hogy lopunk magunknak ajándékot.
19. Ha lehetőséged lenne elutazni egy trópusi szigetre karácsony idején, elmennél vagy ragaszkodnál a hagyományos ünnepléshez?Nehéz kérdés, mert sem a telet nem szeretem, sem pedig a vizet. De mivel a telet jobban kultiválom, mint a vizet zuhanyzáson kívül, így maradnék a hagyományos ünneplésnél.
20. Mi a karácsony árnyoldala számodra? 
Úgy az egész. De főleg az ajándékvásárlás.
CSENGE KÉRDÉSEI:
21. Van olyan kedvenc karácsonyi könyved, amelyet minden évben újraolvasol? 
Charles Dickens: Karácsonyi ének. Tavaly olvastam először, de minden évben elő fogom venni.
22. Ha karácsonyra csak 3 könyvet szabadna kérned, akkor melyik 3 lenne az? 
1: George R. R. Martin: Trónok harca, A. M. Arankt: Oculus, Takami Kósun: Battle Royale.
BARBY KÉRDÉSEI:
23. Szoktál az évszakhoz kötődően akkor aktuális (pl. télen-téli könyvet) könyvet olvasni? 
Nem nagyon. Én általában a hangulatomhoz szoktam kötni az olvasást vagy az időhatáros recikhez.
24. Melyik a kedvenc téli borítód? 
Kercsmár Bella Noémi: A varázsló lehelete. Annyira téli és annyira gyönyörű!
ALICE BERTRAND KÉRDÉSEI:
25. Mi számodra az ideális karácsonyi zene? 
Imádom a zenét, most viszont egy sem jut eszembe, bocsi.
26. Melyik írótól kérnél új könyvet a fa alá? 
Kemese Fannitól! Jó lenne már olvasni az új könyvét, ami a Pippa Kenn trilógia befejező része, és már azt tudjuk róla, hogy Gage lesz a főszerepben.
SÁRA KÉRDÉSEI:
27. Szoktál saját kezűleg ajándékot készíteni? 
Egy időben ilyen ajándékokat adtam mindeninek, de sajnos azt vettem észre,hogy nem nagyon értékelték, így maradtam a szokásos előre gyártott ajándékoknál.
28. Melyik a kedvenc téli/karácsonyi illatod? 
Bármilyen gyümölcs fahéjjal.
GORKIE KÉRDÉSEI:
29. Ha olyasmit kapsz, ami nem tetszik vagy már megvan, elmondod/kimutatod az ajándékozódnak vagy úgy teszel, mintha örülnél? 
Az arcom általában mindent elárul az érzéseimről, így el szoktam mondani, ha valami nem tetszik, vagy nem arra számítottam.
30. Egyetértesz? „Nincs Karácsony Kevin nélkül.” :) 
Így van! Az már más téma, hogy sosem nézzük meg!
JUDY KÉRDÉSEI:
31. Mennyi időd jut ilyenkor olvasásra a nagy karácsonyi eszem-iszom és ajándékozás közepette? 
Sokkal kevesebb, mint egy átlagos napon. Mert családlátogatásból nem szaladhatunk csak azért haza, mert anyának elvonási tünetei vannak, mert nem olvasott eleget aznap. Így nem haladok úgy az olvasással, ahogy szeretnék, viszont a két ünnep között be szoktam hozni a lemaradásom.
32. Mi lesz nálatok a menü? 
Bajai halászlé gyufatésztával többiek üresen, savanyú káposztával sült füstölt csülök cseréptálban, töltött káposzta. Ha többen vagyunk, akkor még ehhez szokott jönni szelet húsok, mint rántott hús, illatos csirkemell, borzas szelet, stb.
NIITAA KÉRDÉSEI:
33. Van olyan könyv, ami ilyenkor mindig előkerül, történettől függetlenül? 
Nincs, ilyenkor, ami általában előrekül az a Karácsonyi ének.
34. Melyik a top 3 karácsonyi zene, amit hallgatni szoktál? :)
Nincs kifejezzen karácsonyi zene válogatásom, ilyenkor is azt szoktam hallgatni, mint egy normális napon: Skillet, Nirvana, Alvin és a mókusok.
VIRÁG KÉRDÉSEI:
35. Bevállalnád az egyedül karácsonyozást? 
Csúnya a válasz, de igen. Nincs hozzáfűznivalóm.
36. Nem csak a karácsony, az újév is közeledik. Ti megtartjátok az ehhez kapcsolódó szokásokat? Tesztek fogadalmat? 
Fogadalmat nem teszek, viszont a többi újévi szokást próbálom betartani. Ilyen például, hogy nem eszünk aznap szárnyast, mert elkaparja a szerencsét, helyette malacot eszünk, mert az hozza.
VALENTINE WIGGIN KÉRDÉSE:
37. Mit kapnál szívesen fiktív szereplőtől?
Ha lehet képességet kérni, akkor mágiát kérnék magamnak. Ha pedig csak tárgyat lehet, akkor pedig egy jegyet a Bábelre.
REA KÉRDÉSE:
38. Mi volt az eddigi legirrelevánsabb ajándék, amit kaptál és miért?
Ilyet nem tudok mondani. Általában olyan ajándékot kapok, amit tudok hasznosítani.


A Karácsonyi Projekthéten részt vevő blogok:
1: Adri könyvmoly                                     2: Alice the sweaterist
3: Three points of view                            4: Írásaim tárháza
5: Real Thoughts                                       6: Könyvjelző blog
7: Coffee and manga                                 8: Könyvvadászok
9: Metaforaszennyezés                            10: Hagyjatok! Olvasok!
11: Bookish notes                                      12: Today wiggin
13: Neverhood’s diary                              14: Kitablar 
15: Goodbye Agony                                   16: Never Let Me Go
17: My Book world                                    18: Never give up
19: Feel Invincible                                     20: Karina & Books
21: Sam's Blog                                            22: Csingiling és a Könyvzug
23: Olvasó körút                                        24: Mira Könyvespolca
25: Veronika's Reader Feeder                 26: Varázstinta
27: Books of Dreamer                               28: Heaven for the Books


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése