2017-05-17

Top5Wednesday – nyári könyvek



Réta blogját a HaBár, a könyves kocsmát olvasgattam, és nagyon megtetszett a Top5 Wednesday rovata. Utána is kérdeztem, hogy mi is ez. Nagyon készségesen elmondta, mert én nem nagyon vagyok otthon a Goodreadsen, így néhány instrukció után képes voltam csatlakozni a csoporthoz, ami alapján működik ez a T5W dolog. Ezt Ti is meg tudjátok nézni EZEN a linken. Május harmadik témáját pedig a nyarat idéző könyvek köré épül.

Egyetem vége, nyár, Csönge, tábor, szerelem…ezek a szavak jutnak először az eszembe erről a könyvről. Szóval ez egy tipikus nyári, bár cseppet sem könnyed olvasmány, ami egy kis pluszt tesz az emberhez. A könyvről a véleményem ITT olvashatjátok.

Maga a borító is már a nyarat, a szabadságot sugallja. Az egész történethez kapcsolódik az erdő és a varázslat. Szeretek én is nyaranként a természetben járni, vagy csak kiülni a kertbe és ott olvasgatni. Ha ránézek erre a könyvre rögtön ez jut eszembe. A könyvről bővebben ITT olvashattok.

Annak ellenére, hogy vannak hibái a könyvnek, mégis ajánlanám egy olvasásra. Lorena nyara egész bulisra sikerült a költözéssel, új barátokkal és persze egy szerelemmel és titokkal együtt. Engem sikeresen visszarepített a múltba és az iskolai nyári szünetre. Bővebben pedig ITT olvashatjátok a véleményem.

Az egyik kedvenc nyári olvasmányom! Imádom, hogy teljesen át tudja adni a fesztiválozós élményt. Lehet, én sosem fogok kinőni ebből a könyvből mert nekem hatalmas kedvenc. Így én szerintem minden nyáron újra fogom olvasni, még akkor is, mikor már kívülről tudom a könyvet.

Winiet minden alkalomra! Igen, ez a sorozat az, amit bármikor előkaphat az ember, mindig tud rajta mosolyogni. Imádom ezt a kelekótya családod és Willt a maga kétbalkezességével. Sajnos a Mechanikus farkast még nem olvastam, viszont tervbe van a beszerzése, hisz így nem teljes a sorozat.

Nektek melyik a kedvenc nyári olvasmányotok?

Többi T5W blogger:

1 megjegyzés:

  1. Nekem a Nyár trilógia a kedvencem. Szerintem most, majd nyáron újra is olvasom. :)

    VálaszTörlés